2015. március 23., hétfő

Temetőtúrák




Az elmúlt héten a Tiszántúlon, az Észak-Alföldön, a Hegyalján, a Cserehátban, a Bükkalján és a Szilágyságban jártunk elsősorban a temetők ritka növényeit kutatva. Bár jelenleg az orchideáknak csak bizonyos fajait lehet megtalálni (tőlevél esetleg előző évi kóró alapján) az eddigi tapasztalataink szerint e területek temetői kevésbé gazdagok kosborfélékben, mint a nyugat-dunántúliak. Ennek ellenére számos olyan temetőben jártunk amelyek a természetes vegetáció számos értékes elemét őrzik és védett növényfajoknak is otthont adnak. A meglátogatott mintegy 50 temetőben a következő védett fajok spontán előfordulásait azonosítottuk: Adonis vernalis, Anacamptis morio, Iris pumila, Neotinea tridentata, Orchis purpurea, Phlomis tuberosa, Scilla cf. drunensis, Scilla cf. kladnii.

Frissen leégetett gyepben virágzik a tavaszi hérics egy hegyaljai temetőben

Tavaszi csillagvirág tömege egy bükkaljai temetőben

Leánykökörcsin kápolnadombon
Nagyon érdekes voltak számomra a Szilágyságban látott temetők. A helyiek vonzalma a szilva és más gyümölcsfákhoz közismert (vö. szilágysági szilva-pálinka), de az meglepő, hogy az ottani temetők egy része, tulajdonképpen extenzíven használt (kaszált gyepszintű) gyümölcsösökre hasonlít.
 
Bíboros kosbor tőlevelei egy szilágysági temetőben (köszönet a tippért Tökölyi Jácintnak!)
 
Ősi sírhanton növő bíboros kosbor...

... de megtalálható a friss sírok között is...
 
... mégpedig szép számmal.
Persze nem csak temetőkben jártunk, amit az alábbi képek is igazolnak.

Patakparti liget csillagvirág szőnyeggel
 
Kakasmandikó és májvirág termőhelye

Erdélyben is megtaláltuk a kakasmandikó rozsdagombáját
 
Amint arról korábban már írtam a selyemfényű puszpángmoly gyors inváziója zajlik hazánkban. Eddig elsősorban a nyugati országrészben észlelték, de Felsőgagy és Gagybátor temetőiben észleltük a faj tavalyi jelenlétét:



Miközben az ember a nooszféra és a bioszféra interakcióját vizsgálja, nehezen tudja magát függetleníteni a meglátogatott településeken látottaktól: az ország teljes területén elöregedő/elnéptelenedő falvaktól, az elhagyatott, összedűlő félben levő házaktól, a jószágállomány hiánya (illetve a legeltetés és kaszálás elmaradása) miatt becserjésedő/beakácosodó legelőktől/rétektől. A meglátogatott észak-magyarországi falvak jó részében nemcsak vegyesbolt, hanem kocsma sem működik, sőt olyanra is láttunk példát, hogy a templom elhagyottan áll, teteje beomlik, udvarát akácsarjak sűrűsége növi be... Az enyészet illata leng a levegőben.


Mindeközben Löki Viktor nyugat-szlovákiai temetőket vizsgál, amelynek kiváncsian várjuk az eredményét.

A munka tovább folytatódik, holnapután indulunk Törökorszságba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése