2019. március 3., vasárnap

Cikk a Journal of Vegetation Science című folyóiratban

Lukács Balázs András és E.-Vojtkó Anna megosztott első szerzőségével megjelent online a vízi növények jelleg alapú közösségszerveződéséről írt cikkünk a Journal of Vegetation Science című folyóiratban. Közismert, hogy a fajok eltérő környezeti igényekkel és alkalmazkodőképességgel rendelkeznek és ez a fajok testfelépítésében, tűrőképességében és sok más egyéb jellegeikben is megmutatkozik. A környezeti változók jelentősen megszűrik, hogy adott termőhelyen milyen fajok élhetnek együtt. A most megjelent cikkben azzal a kérdéssel foglalkoztunk, hogy folyóvizekben a környezeti faktorok adott helyen milyen növényi jellegeken keresztül választják ki a fajokat, vagyis milyen jellegek játszanak szerepet a különböző környezeti (stressz) faktorokhoz való alkalmazkodásban. A vizsgálathoz a szárazföldi ökológiában széles körben alkalmazott jelleg-alapú közösségszerveződési modelleket használtuk – ám ezúttal édesvízi növényközösségek esetében. Eredményeink rávilágítanak, hogy a víz áramlásának sebesssége, a tápanyagtartalom vagy a felvehető szénforrás típusa milyen jellegekre és hogyan hat, a közösség összetételét milyen testfelépítésű fajok dominanciája felé tolja el. Ezáltal egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy olyan élőhelyi jellemzőket határozzunk meg, amelyek az élőhelyek gyors állapotértékeléséhez szükségesek. A cikk elérhető itt.

Hivatkozás:
Lukács B.A., E.-Vojtkó A., Erős T., Molnár V. A., Szabó S. & Götzenberger L. (2019): Carbon forms, nutrients and water velocity filter hydrophyte and river-bank species differently: A trait-based study. – Journal of Vegetation Science https://doi.org/10.1111/jvs.12738

Abstract
Questions: The majority of theories of trait-based plant community assembly have been developed and tested predominantly in terrestrial ecosystems. Studies investigating the functional trait composition of aquatic plant communities and their relation to environmental determinants remain scarce. Macrophytes are essential components of aquatic ecosystems, and a more detailed knowledge of their trait-based assembly is crucial for their management. We identified how plant functional traits respond to environmental gradients in streams and rivers. 

Location: Danube River Catchment, Hungary

Methods: We studied the processes governing community assembly along major environmental gradients related to carbon and nutrient limiting factors as well as physical strain. We used six continuous traits (leaf area, specific leaf area, leaf dry matter content, seed weight, seed shape, woodiness) and calculated community weighted mean and standardised effect size of functional diversity for each community. We then used stepwise regression analyses for each trait along the environmental gradients to test which environmental factors explain the changes in community weighted mean and functional diversity. All analyses were conducted for aquatic (hydato-helophyte) and riverbank species separately.

Results: We found that the effect of environmental filtering significantly increased toward higher pH, indicating the response of functional traits to carbon limitation. Our results showed trait convergence among riverbank species in rivers with higher productivity. Larger functional diversity (i.e. trait divergence) among hydato-helophyte species suggests an increase in the diversity of resource acquisition strategies under higher productivity.

Conclusions: Here we have shown that the functional trait distribution of aquatic and riverbank plant communities respond to major environmental drivers related to nutrient and carbon availability. The understanding of how community assembly mechanisms varied along environmental gradients might be useful when proposing future management and restoration plans and actions towards the conservation of the aquatic vegetation in streams and rivers.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése