Az elmúlt héten a Tiszántúlon, az Észak-Alföldön, a
Hegyalján, a Cserehátban, a Bükkalján és a Szilágyságban jártunk elsősorban a
temetők ritka növényeit kutatva. Bár jelenleg az orchideáknak csak bizonyos
fajait lehet megtalálni (tőlevél esetleg előző évi kóró alapján) az eddigi
tapasztalataink szerint e területek temetői kevésbé gazdagok kosborfélékben,
mint a nyugat-dunántúliak. Ennek ellenére számos olyan temetőben jártunk
amelyek a természetes vegetáció számos értékes elemét őrzik és védett növényfajoknak
is otthont adnak. A meglátogatott mintegy 50 temetőben a következő védett fajok
spontán előfordulásait azonosítottuk: Adonis
vernalis, Anacamptis morio, Iris pumila, Neotinea tridentata, Orchis purpurea, Phlomis
tuberosa, Scilla cf. drunensis, Scilla cf. kladnii.
Frissen leégetett gyepben virágzik a tavaszi hérics egy hegyaljai temetőben |
Tavaszi csillagvirág tömege egy bükkaljai temetőben |
Leánykökörcsin kápolnadombon |
Nagyon érdekes voltak számomra a Szilágyságban látott temetők.
A helyiek vonzalma a szilva és más gyümölcsfákhoz közismert (vö. szilágysági
szilva-pálinka), de az meglepő, hogy az ottani temetők egy része,
tulajdonképpen extenzíven használt (kaszált gyepszintű) gyümölcsösökre
hasonlít.
... de megtalálható a friss sírok között is... |
Persze nem csak temetőkben jártunk, amit az alábbi képek
is igazolnak.
Patakparti liget csillagvirág szőnyeggel |
Erdélyben is megtaláltuk a kakasmandikó rozsdagombáját |
Amint arról korábban már írtam a selyemfényű puszpángmoly gyors
inváziója zajlik hazánkban. Eddig elsősorban a nyugati országrészben észlelték,
de Felsőgagy és Gagybátor temetőiben észleltük a faj tavalyi jelenlétét:
Miközben az ember a nooszféra és a bioszféra interakcióját
vizsgálja, nehezen tudja magát függetleníteni a meglátogatott településeken
látottaktól: az ország teljes területén elöregedő/elnéptelenedő falvaktól, az
elhagyatott, összedűlő félben levő házaktól, a jószágállomány hiánya (illetve a
legeltetés és kaszálás elmaradása) miatt becserjésedő/beakácosodó
legelőktől/rétektől. A meglátogatott észak-magyarországi falvak jó részében nemcsak
vegyesbolt, hanem kocsma sem működik, sőt olyanra is láttunk példát, hogy a
templom elhagyottan áll, teteje beomlik, udvarát akácsarjak sűrűsége növi be...
Az enyészet illata leng a levegőben.
Mindeközben Löki Viktor nyugat-szlovákiai temetőket
vizsgál, amelynek kiváncsian várjuk az eredményét.