2014. február 8., szombat

Három az akáccal kapcsolatos fogalomról


Ebben a bejegyzésben három, a tömegkommunikációban az akáccal kapcsolatban gyakran használt és nem egyszer félreértelmezett fogalmat szeretnék tisztázni.

Mik az őshonos és tájidegen fajok?
 
8. § (2) Őshonosak mindazok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában - nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként - élnek, illetve éltek.
8. § (4) Tájidegen fajok azok az élő szervezetek, melyek növény- és állatföldrajzi szempontból nem minősülnek őshonosnak, és megtelepedésük, alkalmazkodásuk esetén a hazai életközösségekben a természetes folyamatokat az őshonos fajok rovására károsan módosíthatják.

Mindezek alapján a fehér akác Magyarországon nem őshonos, hanem tájidegen faj.

A magyar állami természetvédelem honlapja szerint:
Általános megközelítésben özönfajon olyan fajokat értünk, melyek természetes előfordulási területükön kívülre történő véletlen behurcolásukat, vagy szándékos betelepítésüket követően képesek ott megtelepedni és tért hódítani, veszélyeztetve ezáltal az őshonos életközösségek ökológiai egyensúlyát.

Ugyanezen honlapon feltüntették a hazai szárazföldi inváziós növényeket:

Tudományos név
Magyar név
Acer negundo
zöld juhar
Ailanthus altissima
bálványfa
Amorpha fruticosa
gyalogakác
Asclepias syriaca
közönséges selyemkóró
Aster lanceolatus (beleértve A. tradescantii), A. novi-belgii, A. ×salignus
észak-amerikai őszirózsák
Celtis occidentalis
nyugati ostorfa
Cenchrus incertus
átoktüske
Echinocystis lobata
süntök
Elaeagnus angustifolia
keskenylevelű ezüstfa
Fallopia japonica, F.×bohemica, F. sachalinensis
japán, cseh és szahalini óriáskeserűfű
Fraxinus pennsylvanica
amerikai kőris
Helianthus tuberosus s. l. (H. decapetalus auct.)
vadcsicsóka
Heracleum mantegazzianum
kaukázusi medvetalp
Heracleum sosnowskyi
Sosnowsky-medvetalp
Hordeum jubatum
díszárpa
Humulus scandens
japán komló
Impatiens glandulifera
bíbor nebáncsvirág
Impatiens parviflora
kisvirágú nebáncsvirág
Juncus tenuis
vékony szittyó
Padus serotina
kései meggy
Parthenocissus inserta
közönséges vadszőlő
Parthenocissus quinquefolia
tapadó vadszőlő
Phytolacca americana
amerikai alkörmös
Phytolacca esculenta
kínai alkörmös
Robinia pseudoacacia     
fehér akác
Rudbeckia laciniata
magas kúpvirág
Solidago gigantea
magas aranyvessző
Solidago canadensis
kanadai aranyvessző
Vitis vulpina
parti szőlő

Mindez azért fontos, mert a fenti listán nem szerepel kukorica, rozs, zab, őszi búza, de még a krumpli, paradicsom, paprika sem. Utóbbiak az amerikai kontinensről származó termesztett haszonnövényeink nem képesek nálunk megtelepedni és tért hódítani, és ezáltal veszélyeztetni őshonos életközösségeinket. Nem őshonosak tehát, de nem is özönnövények.

1 megjegyzés:

  1. Nyugat-Mátra növényeit fotózom, és dokumentálom...több évtizede már. Számomra ettől szép a világ!

    VálaszTörlés