Az orchideák színváltozatai

A kosborfélék virágainak változatossága egyrészt elbűvöli a természet szépségeire fogékony embert, másrészt zavarba hozza a rendszerezéssel foglalkozó kutatót. Az orchideavirágok egyazon fajon, sőt egyeden belüli változatosságának oka elsősorban a megtévesztő rovarmegporzásban keresendő. A „becsapott” rovarok ugyanis tanulnak és nem vesztegetik az idejüket, energiájukat a azokra a virágokra, amelyekről felismerik, hogy hiába várnak tőlük ellenszolgáltatást. Ennek következményeként egyes fajok esetében rengeteg és a gyakorlatban sokszor nehezen azonosítható különböző színváltozatot (lusus-t) írtak le, valójában nem lehet két tökéletesen egyforma virágot találni.

Az orchideavirágainak színét a lepellevelek bőrszöveti sejtjeinek sejtnedvében oldott színanyagok, ritkábban a sejtek alapállományában lévő színtestek (kromoplasztiszok) adják. A mézajkon gyakran figyelhetők meg feltűnően színezett bőrszöveti függelékek: papillák, szőrök is. A leggyakoribb színanyagok az antocianinok Ezek az indikátor természetű, nitrogénmentes glikozidok különböző kémhatású közegekben más-más színűek: savas környezetben vörös, semlegesben ibolyáslila, lúgos közegben pedig kék színűre változnak. A sárga színekért jobbára a flavonol-glikozidok felelősek. A zöldes színt a fotoszintézisért is felelős klorofillok adják. Egy-egy virágban természetesen többféle színanyag együttesen fordul elő és ezek egymással kombinálódva fejtik ki hatásukat.

A színváltozatok létrejötte általában valamilyen enzimatikus rendellenességre vezethető vissza, ezek a példányok nem képesek színanyagaikat előállítani. Egy-egy pigment kiesése különböző átmeneti (például liláskék helyett pirosas) szín megjelenését okozhatja. A növénynemesítők a dísznövények létrehozása során széles körben felhasználták ezeket a színbeli rendellenességeket, s részben ennek is köszönhető a termesztett növények színbeli változatossága.

A vadon élő orchideák körében jól azonosíthatóak és viszonylag gyakran jelennek meg a halvány (apochrom) színváltozatok, melyek virágai csökkent színanyag tartalmúak. Ilyen változatokat szinte minden lilás-rózsaszínes virágú kosborféle állományában találhatunk, a megszokottan lilás színű virágok helyett hófehér vagy halvány rózsaszín virágokkal. A fehér virágok nem tartalmaznak színanyagokat, hanem a lepellevelek sejtközötti járataiban levő levegő a rajuk eső fényt csaknem teljesen visszaveri – ezt érzékeljük fehér színként. (Természetesen a színes virágok sejtközötti járataiban is van levegő, de ennek hatását elnyomják a színanyagok.) A zöldes vagy fehéres virágú kosborfélék – mint a lápi hagymaburok, a fiókás tőzegorchidea vagy a füzértekercsek – esetében nem ismertek ilyen színváltozatok. A bangók apochrom színváltozatainak mézajkai viszont sárgás-zöldes színűek.

 Pompás sisakoskosbor

Tornyos sisakoskosbor

 Erdei papucskosbor

 Keskenyajkú nőszőfű

 Illatos bibircsvirág

 Pókbangó

Néha az is előfordul, hogy azonos virágzaton belül együtt találhatók megszokott és halvány színű virágok, vagy ritkán azonos virágon belül láthatunk eltérő mértékben pigmentált virágalkotókat. Ezt a jelenséget színkimérának nevezik.

Egyes példányok virágaiban viszont a megszokottnál több színanyag található, ezek a „felülszínezett” (hyperchrom) színváltozatok.

 Bíboros kosbor hyperchrom színváltozata

A bangók számos fajánál több különböző lepelszínű változat is ismert, a szarvas- és a poszméhbangó esetében lilás, fehér és zöldes leplű, a méhbangónál pedig lilás és fehér leplű változatok vannak. Ezeknek a változatoknak az egymáshoz viszonyított aránya területenként eltérő lehet. Igen ritkán túlnyomórészt zöld leplű fajoknak (például a pókbangónak) is megjelenhetnek rózsaszínes lepellevelű példányai.