A ’legparáznább’ növények

Az élvhajhász és évezredek óta töretlen ütemben szaporodó emberiség – kultúrától, kortól és földrajzi helytől függetlenül – mindig is érdeklődéssel fordult a szexuális vágyat fokozó és teljesítőképességet növelő ásványi, növényi és állati eredetű szerek felé. Bár az afrodiziákumként számon tartott anyagok közül többnek hatását nem sikerült igazolni, a hozzájuk kapcsolódó hiedelem miatt egyes állatfajok, például az orrszarvúak vagy a tigrisek állománya végzetesen megfogyatkozott. A kosborféléket gyökérgumóit évezredek óta afrodiziákumnak tartják. Összeállításunkban e kérdéskör kultúrtörténeti vonatkozásait járjuk körül.

Az ókori és középkori gyógyítók úgy hitték, hogy a növények tulajdonságai (például alakja és színe) jelzik, hogy az adott növény mire használható, különösen azt, hogy milyen betegség gyógyítására alkalmas. A szignatúra-tant (signum latinul annyit tesz: jel, jelzés) a 16. századi okkultisták rendszerbe is igyekeztek foglalni.

Cornelius Agrippa (1486–1535) német okkult író, asztrológus, alkimista 1510 körül például azt írta De occulta philosophia című munkájában, hogy „az orvosok pedig jól tudják, hogy miként segít minden dolog azon, ami hozzá hasonló”. A szignatúra-tan gyökerei nem elválaszthatók az európai középkor mélyen és dogmatikusan vallásos, a természet közvetlen tanulmányozását elutasító szemléletétől. Akkoriban szentül hitték, hogy Isten, amikor megteremtette a növényeket, az emberek számára ruházta fel őket jelekkel.

Természetesen a növényi afrodiziákumok keresése is elsősorban a szignatúra-tan elvei alapján történt. Európában az emberi nemi szervekre leginkább emlékeztető részei bizonyos ikergumós orchideáknak (magyarul: kosborok) vannak. E növények páros, kerekded, tápanyag-raktározó szervei herére emlékeztetnek. A híres okkult alkimista, csillagász és orvos Paracelsus (1493–1541) a következőket írta róluk: „Látva a kosbor gyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.” Mindez megmagyarázza görög eredetű tudományos elnevezésüket (Orchis=here), amelynek származéka, az orchidea szó a köznyelvbe is beépült. (Orchis a görög mitológiában annak a fiatal férfinak volt a neve, aki Bacchus egyik papnőjét erőszakkal magáévá akarta tenni, de a papnő vadállatai széttépték. A szétmarcangolt férfi teste  ekkor orchideává változott.) A jellegzetes kettős gumó hasonlósága a heréhez persze csak látszólagos. A kosboroknak virágzáskor egy tápanyagokkal telt tömör, „leánygumó”-nak nevezett gumójuk és egy ráncos, petyhüdt „anyagumójuk” van. Az anyagumóból a növény már felhasználta a tápanyagokat a virágzat kineveléséhez, a leánygumóban viszont a jövő évi virágzáshoz szükséges, az évben felhalmozott tápanyagok vannak. A két gumó különbsége nem kerülte el a régi korok orvosainak figyelmét. Veszelszki Antal 1798-ban a következőket írta ezzel kapcsolatban: „A’ gyökere kettős tökforma, egyike friss, a’ másik pedig meghervadt forma. A’ kettős gyökérnek kettős a’ haszna: mert a’ frissel élünk, hogy a’ férjfiúság megerősbödjön; a’ hervadtal pedig, hogy a’ bujaságot el-óltsuk magunkban”.

 A kosboroknak jellegzetes, here alakú ikergumójuk van, amelyet számos kultúrában afrodiziákumnak tekintettek. Az orchideák erről kapták tudományos nevüket (az Orchis görögül herét jelent)

 

A kosborok kultusza az ókori Hellászba nyúlik vissza, ahol csodálatos hatású szerelmi varázsszernek tartották e növényeket (szatürion), amelyek minden férfit Priaposszá tesznek. (Priaposz a görög mitológiában a szexualitás, valamint a kertek, a növények és az állatok termékenységének istene volt, aki Héra rontása miatt óriási nemi szervvel született, és emiatt anyja, a csapodár életmódú Aphrodité eltaszította magától.)

Priaposz ábrázolása egy pompeji freskón (forrás)

Az egyik leggyakoribb hazai orchidea az agárkosbor

A föld termékenységének ünneplésekor, Démétér ünnepén a görög ifjak kosborból font koszorút viseltek. A hellének által az orchideákra használt satyrion elnevezés gyökere a manapság is közismert, bár kétségtelenül pejoratív felhanggal társult szatír szóval közös. A szatírok a görög mitológiában a férfiasságot megtestesítő, túlfűtött félistenek voltak, félig emberek, félig állatok (deréktól lefelé kecskabakok), akiknek kedvelt táplálékuk a kosborok „gyökere”volt.

Antik terrakotta szatír ábrázolás (forrás)

A kosborok szárított gumóit arabul khus yatus sahlab-ként (azaz rókahereként) emlegették, ebből az elnevezésből rövidült a török salep szó. Híre messze eljutott, egész Keleten dicsérték hatását. Indiában arannyal fizettek érte, kivonatából erősítő és frissítő italt készítettek. A perzsák és a törökök a salep-et forró tejbe tették, és gyömbérrel fűszerezték. (Törökországban még ma is évente több millió orchidea gumóját ássák ki, és a hagyományos ital, valamint jégkrém készítése során használják fel, ezáltal számos orchidea állományát megtizedelve és néhányat végveszélybe sodorva.)

A görögök az orchideák ikergumóit borban áztatták. Az ókori római enciklopédista, idősebb Plinius (23–79) azt írta a kosborról: „már akkor is szerelmi ingert érez az ember, ha gyökerét a kezébe fogja, még inkább, ha savanykás borban megissza. Renyhébb kosoknak és bakoknak is adják italukban.” Mindez magyarázat lehet a nemzetség máig használatos, de elhomályosult értelmű magyar nevére (a kosborra) is. Az elnevezés valószínűleg a szerelmi kuruzslásban igen fontos egyik állati eredetű termékre utal. Az állati eredetű afrodiziákumok köre igen széles volt: a hím veréb vérétől, az orrszarvú tülkén és a szarvas spermáján át a bika, a farkas és mindenekelőtt a kos porrá tört heréjéig terjedt. Utóbbi használatának emléke él a 16. századból fennmaradt kosmony nősző fű (mony=here) és a kosbor szavakban. Erdélyben még nemrégiben is kiásták a kosborfajok ikergumóit, majd szárítás után megtörték, mert a pornak nemi izgató hatást tulajdonítottak, ezért Gyimesben és Csíkban bergőburján a kosborfajok neve. (A bereg, bërëg, berreg, bërrëg, börrög ige a székelyeknél „párosodik” jelentésű.) Ugyanez áll a népies nősző fű és embererő fű (és a talán a vitézfű) elnevezések hátterében is. (A „nőszés” kifejezés mára szinte teljesen feledésbe merült, legtöbben talán Arany János Hamlet-fordításából ismerik, amelyben Hamlet atyjának szelleme az 1. felvonás 5. színében azt mondja gyilkosára, hogy „Az a parázna, vérnősző barom”.)

Több orchideafajt gyógynövényként tartottak számon. A Salep tuber néven ismert gumók gazdagok tápanyagokban (keményítőben, nyálkában és fehérjében), anyagaik könnyen és jól hasznosulnak. Régen ínségeledelként fogyasztották, de csecsemőtápszert, ragasztót és textilipari adalékot is készítettek az orchideagumókból. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ma már az orchideák valamennyi faja védelem alatt áll egész Európában (és így hazánkban is) és emiatt gyűjtésük nem megengedett. Szerencsére, manapság már minden felsorolt alkalmazásra a kosborok gumóiból nyerhető anyagoknál hatékonyabb anyagok állnak a rendelkezésre.