Scientia amabilis: Szeretetre méltó tudomány: A bangó (Ophrys) nemzetség

2014. január 15., szerda

A bangó (Ophrys) nemzetség

Az egész család egyik kétségkívül legérdekesebb életmódú nemzetsége a bangóké (Ophrys), amelyeknek őshazája és fajkeletkezési központja a mediterrán térségben van. Míg hazánkban mindössze öt bangófaj él, melyekre csak kivételes szerencsével bukkanhatunk, addig egyes dél-európai országokban élő képviselőik száma ennek tízszeresét is meghaladja, és ezek között vannak a Földközi-tenger medencéjében általánosan elterjedt, igen gyakori fajok is. Bársonyosan szőrös és általában sötét alapszínű mézajkaik némileg rovarra emlékeztetik az embert. Több faj elnevezésében (például Ophrys insectifera – „insecta” = rovar, O. muscifera – „musca” = légy, O. fuciflora – „fucus” = hereméh, O. apifera – „apis” = méh, O. bombyliflora – „bombylus” = pöszörlégy, O. oestrifera – „oestrus” = bögöly, O. tenthredinifera – „tenthredo” = levéldarázs) is tükröződik, hogy a virágaik ízeltlábúakhoz való hasonlósága már az első rendszerezőknek is feltűnt. A génusz megporzásbiológiájával kapcsolatban azonban még a 20. században is hamis nézetek keringtek. Korábbi szerzők szerint a bangók virágainak rovarszerűsége csak látszólagos, a rovarokat nem vonzzák. Légybangóval kísérleteket végeztek, és megállapították, hogy virágai „elriasztják” a háziméheket és a poszméheket. Mára bizonyították, hogy az Ophrys-fajok virágai fullánkos (Aculeata) hártyásszárnyú fajok hímeit tévesztik meg, melyek szexuális partnert keresve látogatják virágaikat (megpróbálnak párosodni a mézajakkal). A legtöbb bangóvirág (sect. Ophrys, ide tartozik az összes hazai faj) fejjel felfelé álló nőstény rovart utánoz, és a hím rovar fejére ragasztja pollencsomagját (cefalikus pszeudokopuláció). A fajok kisebb része (sect. Pseudophrys) azonban „tótágast” álló rovart mímel, tehát a hím potrohára tapasztja a virágport (abdominális pszeudokopuláció). Egy rovarfaj egyébként több egymástól távolabbi rokonságban álló bangó virágaihoz is vonzódhat, sőt az is előfordul, hogy az egyik bangófaj a fejét, a másik pedig a potrohát „veszi célba”. A testükra tapadt pollináriummal azután megporozzák a következőként meglátogatott virágot. A virágok a hímeket szexuális partnereik fontos és specifikus szexuális jeleit utánozva tévesztik meg, mint azt elsőként Pouyanne kimutatta 1916-ban. Bertil Kullenberg (1961) kísérletei bizonyították, hogy a bangók a megtévesztett rovarok nőstény egyedei által kibocsátott kémiai szignálokhoz hasonló anyagokat termelnek („kémiai mimikri”). A korai természettudósok valószínűleg azért nem ismerték fel a bangók pollinációs mechanizmusát mert a megporzás igen ritka jelenség. Az utóbbi években a bangó virágok és fajspecifikus megporzóik által kibocsátott anyagokat analitikai módszerekkel vizsgálva megállapították, hogy több mint száz illatanyag komponenst termelnek nagyon hasonló arányban.

Az Ophrys tetraloniae virágát megporzó nagybajszúméh

A bangók filogenetikai szempontból ősibb fajai elsősorban darazsakat, a levezetettebbek pedig méheket csalogatnak. E rovarok hímjei rendszerint néhány nappal korábban jelennek meg mint a nőstények. A bangók azt az időszakot „célozzák meg”, amikor a hímek már rajzanak, a nőstények megjelenése után már sokkal kevésbé megtéveszthetők. Egyetlen bangóvirág megporzásához egyazon rovarnak legalább két virágot kell meglátogatnia, de kísérletek szerint az egyes rovar példányok igen gyorsan tanulnak, legfeljebb 2-3 virág meglátogatására vehetők rá, és csak akkor, ha az egyes virágok között az illatkomponensek arányában apró eltérések vannak. Valószínűleg ennek köszönhető a bangók hihetetlen változékonysága.