2014. január 26., vasárnap

A növények jelentősége



A legtöbb ember nem vesz tudomást a növények létfontosságú szerepéről a földi Élet fennmaradásában. Bár az első növényrendszertan gyakorlaton igyekszem ezt elmondani a hallgatóknak úgy gondolom, hogy  mindezt itt sem haszontalan röviden megosztanom.
Hallgatóim nem tartják furcsának, hogy a jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek elengedhetetlen színhelye a kietlen, az ember számára alig elviselhető környezet, amely teljesen nélkülözi a szemünknek olyan kellemes zöld színt és az életet adó növényzetet.



Pedig a fotoszintetizáló növények adják életünk alapját. Ök építik fel vízből, ásványi sókból a Napból érkező fényenergia segítségével azokat a szerves anyagokat amelyek lehetővé teszik az állati (és beleértve az emberi) életet is. Az emberiség nagyobb részének táplálékát jórészt néhány növény adja: a rizs, a búza, a kukorica és a burgonya. A növények persze nemcsak táplálnak bennünket. A fás növények testéből házakat, bútorokat, közlekedési járműveket, hidakat és sok mást építünk. De a fából tüzet is rakhatunk, aminél melegedhetünk. Növényekkel fűszerezzük az ételeinket, díszítjük kertünket és szobánkat. Millióknak hoznak gyógyulást (igaz a kenderből, mákból és kokacserjéből készült tiltott kábítószereknek is milliók hódolnak). De más, törvényes növényi eredetű élvezeti szerek is vannak, például a dohány vagy a különböző növények levéből erjesztett szeszes italok. A bornak pedig még a palackját is egy növény, a paratölgy kérgével dugaszoljuk le... De a természetes növényzet az a tényező, amely a kőzetek törmelékéből és saját testéből létrehozta a mezőgazdasági termelés nélkülözhetetlen feltételét: a termőtalajt. A növények rostjaiból ruhanemű készül. A hajdan élt növények testéből keletkeztek fosszilis energiahordozóink a szén, a földgáz és a kőolaj. Az utóbbiakból a vegyipar által előállított műanyagok is növényi eredetűek, miként a papír is...
A növények annyira hozzátartoznak az életünkhöz mint a levegő (helyesebben a fotoszintetizláló szervezetek által előállított oxigén), amelynek létét annyira természetesnek vesszük, hogy szinte tudomást sem veszünk róla...

Ha ez a száraz felsorolás valaki számára nem lenne elég meggyőző, akkor vegye szemügyre az alábbi fényképet:

 

Most pedig képzeljük el a látott édességeket liszt [azaz búza (Triticum aestivum)], cukor [tehát cukorrépa (Beta vulgaris var. altissima) vagy cukornád (Saccharum officinarum)], fahéj (Cinnamomum verum), kókusz (Cocos nucifera), mazsola (Vitis vinifera), Mandula (Amygdalus), kakaó (Theobroma cacao) és az orchideák közé tartozó vanília (Vanilla planifolia) nélkül... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése