Oldalpár-terv a tervezett "Magyarország orchideáinak terepi határozójá"-hoz

A tervezett terepi (zsebben elférő) kosbor-határozó oldalpárjának első terve. Köszönet Csábi Miklósnak a kiváló fényképekért!

A temetős könyv fogadtatásáról...

Múlt héten kedden az Akadémián adtam át néhány példányt a temetős könyvből kollégáknak és a Biológiai Osztály tagjainak. Az ülés után szokás szerint egy kínai büfébe mentünk ebédelni. O.P. kolléga fizetés közben kezében tartotta a könyvet, amelyet a pénztárosnő elkért tőle, egy fotó erejéig, mondván ilyen szépet ő még nem látott...

Az Akadémiára adminisztratív okok miatt két példányt kellett leadnom. Nagyon jól esett, hogy az egyik példányt átvevő ügyintéző hölgy ma email-ben saját magának is megrendelte a könyvet.

Remélem a belbecs felér a külcsínhez... 

Egy könyvborító születése

U.P. barátom – akivel számos könyvön dolgoztunk együtt –  döbbentett rá, hogy a szerzők és szerkesztők (a belívhez képest) aránytalanul keveset foglalkoznak a könyvek borítójával. Pedig ez adja az első impulzust a potenciális olvasónak, sok esetben ezen múlik, hogy egyáltalán a kezébe veszi, beleolvas-e. Ha azonban foglalkoznak a borítóval, akkor általában csak annak első oldalával, alig figyelve arra, hogy a könyvnek hátsó borítója is van. Sőt, még gerince is, ami a polcra helyezve az egyetlen látható része a könyvnek, éppen ezért kellene látványosnak és jellegzetesnek lennie.

Ebben a bejegyzésben a legújabb könyvem borítójának születését mutatom be.

 

Először kitaláltam, hogy mi szerepeljen a borítón és ceruzával megrajzoltam a vázlatot

Ezután felvettem a kapcsolatot Zsoldos Mártonnal, aki először a Neki elküldött számos a festmény megalkotását segítő, élőlényeket, sírköveket és fejfákat ábrázoló színes fényképet is használva egy ceruza vázlatot alkotott. A cím jobb elhelyezhetősége miatt megfordította a református templomot. E vázlat tanulságai alapján a későbbiekben még néhány változtatást tettünk, például eldöntöttük, hogy a hátsó borítón a teknős inkább szemből látsszon, ne oldalról és a gerincre ne tornyos sisakoskosbor kerüljön hanem egy bangó (jobban elfér ugyanis)

Ezután következett a végleges méretű papírra a grafittal történő vázlat elkészítése

 A következő képek a festés különböző fázisait mutatják be:

 

 

Alakul... Az orchideák még hiányoznak. És a fejfákra is kellenének még zuzmók...

 

Majdnem kész... Már csak az első borító előterében levő nagyfejű csajkó első lábait kell megvastagítani (ásólábakká)

A kész festményt a Tatai Vadlúd sokadalomról Kapocsi István volt szíves elhozni Debrecenbe. Köszönet érte.

 

A szkennelést követően történtek még változtatások digitálisan. Mivel a képnek kötési okok miatt nagyobbnak kell lennie mint magának a táblaborítónak a festményt Mizsei Edvárd növelte meg virtuálisan, vékonyított a gerincre kerülő fejfán és helyezte át a törpesast a dzsámi fölé

 

Így néz ki a kész borító.

 A borítón egy idealizált, torzított temetői életkép látható, amely a Kárpát-medence és Kis-Ázsia, valamint a Kaukázus falusi temetőinek jellegzetes síremlékeit, természeti környezetét mutatja be – ahogy azt egy évszázaddal ezelőtti állapotában elképzeltük. A kép jobb oldalán (tehát a könyv első borítóján) magyar, a kép bal oldalán (a hátsó borítón) kis-ázsiai és kaukázusi temetőrészlet látszik. Az egész képen jobbról balra haladva nyugatról kelet felé haladunk.

Az első borítón református templom áll egy kis dombon. A templomdomb jobb oldalán katolikus, balra református sírok  láthatók. A hátsó borítón különböző típusú muszlim sírjelek és fejfák és gyepes, különböző mértékben ellaposodott sírhantok figyelhetők meg.

A kép tavasz végi–nyár elejei állapotokat tükröz, a rajta látható minden élőlényt megfigyeltünk temetőkben:

  

1 – Csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata)
2 – Tornyos sisakoskosbor (Anacamptis pyramidalis)
3 – Pettyes sisakoskosbor (Neotinea tridentata)
4 – Apró vetővirág (Sternbergia colchiciflora)
5 – Tisztaszárnyú fahangya (Lasius alienus)
6 – Nagyfejű csajkó (Lethrus apterus)
7 – Kőzetlakó zuzmók (Xanthoria és Caloplaca spp.)
8 – Vörösbegy (Erithacus rubecula)
9 – Sarlósfecske (Apus apus)
10 – Agár sisakoskosbor (Anacamptis morio)
11 – Földi poszméh (Bombus terrestris)
12 – Pókbangó (Ophrys sphegodes)
13 – Páncélos seltopuzik (Pseudopus apodus)
14 – Mór teknős (Testudo graeca)
15 – Anatóliai kosbor (Orchis anatolica)
16 – Compère-sallangvirág (Himantoglossum comperianum)
17 – Közönséges agáma (Stellagama stellio)
18 – Kis őrgébics (Lanius minor)
19 – Kocsányos tölgy (Quercus robur)
20 – Törpesas (Hieraaetus pennatus)

Készül a borító...

Alakul a temetők élővilágát bemutató, Élet a halál után című könyvünk borítója. A szép munkát Zsoldos Mártonnak köszönjük!

 

„a miénk jobb, mint az eredeti”

2011-ben jelent meg magyarul Bill Laws: Fifty plants that changed of history című könyve magyarul, Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet címen. A kötet akkor hamar elfogyott, de nemrégiben egy könyvesboltban örömmel fedeztem fel, hogy a kiadó nemrégiben utánnyomással jelentkezett.

A kötetet Papp Mária kolléganőmmel közösen fordítottuk és emellett arra is hangsúlyt helyeztünk, hogy magyar és egyéb vonatkozásokkal is kiegészítsük (az eredetileg elsősorban a Brit Birodalommal kapcsolatos) a szöveget. Igy került bele többek között a könyvbe többek között Szent-Györgyi Albert paprikával vagy Kabay János mákkal kapcsolatos tevékenysége, Gundel János véleménye a makói hagymáról és Petri György hagymáról írt verse, stb.), de a szőlő kapcsán Brian életéről is italáról is olvashatnak az érdeklődők (ez sem szerepel az eredetiben  – köszönet az ötletért a szerkesztőnek). A könyvvel kapcsolatos legnagyobb elismerésnek a közelmúltban elhunyt Fekete Gábortól kapott megjegyzést tartom: „Feleségemmel minden este elolvasunk egy fejezetet. Nagyon érdekes! Megismertem a stílusodat!” A könyvet mindenkinek jó szívvel  (és önzetlenül) ajánlom, annak forgalmazásában nem vagyok érdekelt (bár egy tiszteletpéldány jól esett volna a Kiadótól…).

Ajánlóként álljon itt a hátsó borítóra írt szöveg:

A növények mindenütt jelen vannak, olyan megszokott jelenségei a bennünket körülvevő világnak, hogy ritkán vesszük észre jelentős hatásukat a mindennapi életünkre. A növényekből készítjük bútorainkat, ruházatunkat és a papírt, de használjuk őket építkezéshez, fűtéshez és gyógyászat céljaira is. De az élelmezés terén teljes mértékben rájuk vagyunk utalva – még ha húst fogyasztunk is, az állatok amelyek szolgáltatták azt, növényekkel táplálkoztak. Emellett a növények állítják elő az életfolyamatainkhoz nélkülözhetetlen oxigént is.

Az Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet című könyv látványosan mutatja be azokat a növényeket, amelyek a legnagyobb hatással voltak az emberi civilizációra. Szó esik termesztett gabonákról, mint a rizs és a búza, amelyek az emberiség nagy részét táplálják és olyan fűszer- és gyógynövényekről, amelyeket nagyra értékelünk gyógyító hatásuk vagy különleges zamatuk miatt. Ez a roppant érdekes könyv különböző korok gazdasági, politikai és társadalmi eseményeinek tükrében veszi sorra azokat a növényeket, amelyek az emberiség számára a legfontosabbnak bizonyultak a történelem folyamán.

 

Képek Kitaibel Pál életéből

Hamarosan megjelenik Kitaibel – Egy magyar tudós élete című könyvem, amely az egyik legsokoldalúbb és legnagyobb hatású magyar természettudós életét és munkásságát igyekszik bemutatni.

Korábban beszámoltam róla, hogy a könyv borítóját Kitaibel Pál elképzelt dolgozószobája fogja díszíteni. Ebben a bejegyzésben két másik festmény kapcsán Kitaibel kutatóútjairól emlékezem meg. A két képet előzetes terveim alapján ugyancsak Heinczné Rási Katalin festette.

Az a tény, hogy olyan keveset tudunk Kitaibel külsejéről és életéről, beszédes bizonyítéka szerénységének. Hatalmas tömegű kézirata között egyetlen önéletrajzi írást, még egy vázlatot sem hagyott hátra, nem gondolta tehát – vagy nem törődött vele –, hogy élete az utókort igencsak érdekelni fogja. Míg irányításával a jól képzett grafikus, festő és rézmetsző Schütz növények százairól készített remekbe szabott ábrázolásokat, Kitaibelben – sajnos – fel sem merült, hogy önmagát megörökíttesse vele. Emiatt tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy pontosan hogyan nézett ki… Külső megjelenését illetően mindössze három forrásunk van: az őt személyesen ismerő Schuster János emlékezése, és két, 19. századi portré. A két fennmaradt portré egymásnak részben ellentmond. A korábbi kép a Pietro Ermini rajza nyomán Lántz József által 1829-ben készített kőmetszet. A másik – idealizált és romantikus stílusú – portré 1863-ban, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók munkálataiban jelent meg, 46 évvel a tudós halála után, mikor már az őt személyesen ismerők sem éltek sokan. Valószínűnek látszik, hogy a neves itáliai művész egykorú rajza után, a grafikusként is tehetséges magyar mérnök által, Kitaibel halála után csak 12 évvel készült kép állhat közelebb a valósághoz. Ennek ellenére a másik ábrázolás lett általánosan ismert, mint Kitaibel képmása, ez szolgált mintául szinte minden róla készült későbbi ábrázoláshoz és művészi alkotáshoz – így a mostani könyvben megjelenő festményekhez is.

Kitaibel 1792 és 1815 között 18 nagyobb kutatóutat tett, amelyek során bejárta a Magyar Királyság legnagyobb részét. Útjai összesen mintegy 1400 napot (tehát csaknem 4 évet!) és összesen körülbelül 20 ezer kilométert tettek ki. Útjait manapság gyakran botanikai kutatóútakként emlegetik. Bár eredményük elsősorban valóban botanikai szempontból volt kiemelkedő, de a hivatalos céljuk egyáltalán nem a növénytani kutatás volt. Kitaibel útjait azért támogatták, mert egy-egy konkrét feladat elvégzésével, probléma megoldásával bízták meg. 1798-ban például a Nagyvárad környéki, 1800-ban azzel bízták meg vizsgálja meg, hogy a mehádiai ásványvizek okozzák-e az arrafelé gyakori golyvát. 1803-ban a Károlyi grófok veszteségesen működő timsófőzdéjének vizsgálatára küldték ki, 1804-ben az észak-magyarországi ásványvizek vizsgálatát kapta feladatul, 1815-ben pedig azért küldték ki Máramarosba, hogy az ottani vizeket a „nagyszámú félkegyelmű ügyében” megvizsgálja. A Helytartótanács az iparban és mezőgazdaságban gyakorlati haszonnal kecsegtető információkat várt tőle.

Az első kép egy kutatóút során, a magyar Alföldön mutatja Kitaibelt, aki a földön ülve egy virágzó tátorjánt (Crambe tataria) tanulmányoz.

A tátorján mára nálunk vészesen megfogyatkozott, de Kitaibel nem kevesebb mint 18 helyről említette. 1798-as nagyváradi útja során Cegléd mellett vetette papírra, hogy a tátorjánt (Crambe tataria) nyersen fogyasztják; leveleinek olyan az íze, mint a káposztáé, de annál édesebb és kevésbé csípős. Népi neveiként a tátorján, tatarján elnevezéseket rögzítette. 1803-ban Heves megyében tataria néven hallotta emlegetni és leírta, hogy gyökereit kiássák, felakasztják, és három hét után lisztet szitálnak belőle, amelyet főzésre használnak. A löszpuszták zöme akkoriban már legelőként használt parlag lehetett, ritkább fajaikat (mint a szennyes ínfű, tátorján, nagyezerjófű, nyúlánk káposzta, törpemandula) elsősorban útszéleken, a szántókat a legelőktől elválasztó földhányásokon, mezsgyéken láthatta.

A festményen látható továbbá a vázlatokat készítő ’növénypiktor’ is. 1796 és 1805 között legalább 5 úton vett részt Johann Anton Schütz grafikus, rézmetsző képzőművész, aki Kitaibel fő művének (Descriptiones et Icones Plantarum rariorum Hungariae) ábráit is rézbe metszette.

A kép hátterében megfigyelhető lovas kocsi a 18-19. század fordulóján a hosszú távú utazás talán egyedüli módját jelentette. A lovak által vontatott jármű korántsem csak kényelmi célokat szolgált. Ez tette lehetővé, hogy Kitaibel magával vihesse nemcsak a mindennapi élethez szükséges felszerelést, hanem az ásványvízelemzésekhez nélkülözhetetlen eszközöket és vegyszereket is. Jelentős helyet foglalhattak a herbáriumi célra szedett növénypéldányok, a préselésükhöz szükséges papírok, a begyűjtött ásványok és kőzetek is. Útjainak fontos célja volt élő növények gyűjtése és az egyetemi botanikuskertbe való hazaszállítása is. Ezért nemegyszer részt vett az utakon a füvészkert kertésze is. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a legtöbb úton kísérői is voltak (Waldstein, Schütz, Fabrici, Pfisterer), és a növényfestő mester felszerelésének, a megfestett növényeknek, a botanikuskert kertésze szerszámainak is helyet kellett biztosítani, még jobban elképzelhetjük a jármű nélkülözhetetlenségét.

 

 

A második kép hegyvidéki tájon (valahol a Kárpátalján) ábrázolja Kitaibelt, aki háttal állva egy ruszin földműves házaspárral beszélget. A kép alapjául Bécsben, 1816-ban megjelent A legnevezetesebb nemzeti öltözetek hazai gyűjteménye című asztali naptár ruszin parasztokat ábrázoló képe szolgált.

Kitaibelt a nép ruházkodása is érdekelte, amelynek szép példáját adja a máramarosi ruszinok ruhakészítési szokásairól írott beszámolója: „… feleségeik kifejezetten szorgalmasak, végzik a házi munkát és elkészítenek mindent, melyre az uruknak a ruházkodáshoz szüksége lehet. … Orsó nélkül fonják birkáik durva gyapját és az itt igen szépen tenyésző kendert. Ebből szőnek pokrócot és azt a durva posztót, amelyből felsőruházatukat készítik. Lenvásznat is szőnek, amelyre színezett lenfonallal kifejezetten szépen hímeznek. A festésben is igen jártasak. A ruszinoknál a fahéjszín a legáltalánosabb, ezt az enyves éger kérgéből készítik: timsóval főzik, és a posztót színezik vele. Részben a díszítési céllal, de inkább, hogy tartósabbá tegyék. Ezért látja az ember gyakran, hogy csak a nadrág alsó részét – amely gyakran nedves lesz és emiatt gyorsabban megy tönkre – színezik, a felső részét fehéren hagyják. Az inget is ez okból színezik, és a bőrt is amelyből a lábbelijüket (magyarul: bocskor) készítik. A sárgát festőrekettyéből timsóval nyerik, a kéket indigóval festik, amelyet hamulúgban oldanak fel (a hamut mákkóróból készítik). A vörös színt a szurokfű adja nekik, de mint mondják huzamosabb ideig festve a rekettye és a timsóval is ezt a színt adja. A feketét az égerkéreg adja vasvitriollal (vasszulfát).”

Kitaibel mintegy 330 magyar népi növénynevet gyűjtött össze, de emellett a Kárpát-medence más népeinek népi növénynév anyagát illetően is jelentős gyűjtést végzett. Útinaplóiból összesen közel 140 román („walachisch”), szlovák („schlovakisch”), horvát („kroatisch”, „slavonissch”, „illyrisch”), szerb („raizisch”), ruszin („russnakisch”) növénynevet gyűjtöttünk ki. A Kitaibel által gyűjtött népi növény-, gomba- és állatnevek megtalálhatók itt.

 

További információ és megrendelés: