2018. február 12., hétfő

Freshwater Biology-cikk

Lovas-Kiss Ádám első szerzőségével megjelent online legfrisebb cikkünk a Freshwater Biology című folyóiratban.
 




 
Abstract
1.      The red swamp crayfish (Procambarus clarkii), originally from North America, is one of the world's worst aquatic invaders. It is a favoured prey item for waterbirds, but the influence of this novel predator–prey relationship on dispersal of other organisms has not previously been considered. We investigated the potential for dispersal of plants and invertebrates by migratory waterbirds feeding on alien P. clarkii in European ricefields at harvest time.
2.      In November–December of 2014–2015, we collected propagules from the outside of 13 crayfish captured as they moved out of ricefields during harvest in Doñana, south-west Spain. We also collected excreta (N = 76 faeces, 14 pellets) of lesser-black backed gull (Larus fuscus).
3.      We recorded diaspores from at least 11 plant species (161 seeds from 10 angiosperm taxa, and 14 charophyte oogonia) on the outside of crayfish, together with 54 eggs from eight aquatic invertebrate taxa. Adults and juveniles of at least nine microcrustaceans, including the alien ostracods Hemicypris reticulata and Ankylocythere sinuosa, were also recovered from crayfish. No intact propagules were present in the digestive system of the crayfish.
4.      Contents of regurgitated pellets confirmed P. clarkii as the main food item for gulls. Diaspores from at least 12 plant species (154 seeds from 11 angiosperm taxa, and 17 charophyte oogonia) were recovered from gull excreta, together with 129 eggs of 12 aquatic invertebrate taxa. A statoblast of the alien bryozoan Plumatella vaihiriae was found in gull faeces. Seven of the plant species are important agricultural weeds, and two are alien to Spain. Diaspores from six plant taxa were germinated, confirming viability. These propagules were from a similar set of plants and invertebrates to those found on the outside of crayfish, suggesting that propagules in gull excreta were ingested inadvertently with their crayfish prey.
5.      Ricefields constitute a major artificial aquatic habitat covering an increasing proportion of the world's land surface and typically support native or alien crayfish. Crayfish invasion can lead to novel secondary dispersal pathways for plants and invertebrates through interactions with their predators, promoting the expansion of alien and native species (including weeds) through long-distance dispersal via migratory waterbirds and increasing connectivity of organisms between artificial and natural ecosystems. This represents a previously overlooked impact of crayfish invasion on ecosystem services.
 
Hivatkozás
Lovas-Kiss Á., Sánchez M.I., Molnár V. A., Valls L., Armengol X., Mesquita-Joanes F. & Green A.J. (2018): Crayfish invasion facilitates dispersal of plants and invertebrates by gulls. – Freshwater Biology 63 doi 10.1111/fwb.13080

2018. február 6., kedd

Frontiers in Ecology and Environment: törökországi kutatásaink visszhangja

Az Ecological Society of America neves folyóirata, a  Frontiers in Ecology and Environment című lap ’Dispatches’ rovatában foglalkozik a nemrégiben megjelent, Graveyards as refuges for Turkish orchids against salep harvesting című cikkünkkel.
 
Az írás elérhető itt (html-ben) vagy itt (pdf-ben).
 
Hivatkozás
Buehler J. (2018): Graveyard refuges for imperiled Turkish orchids. –  Frontiers in Ecology and Environment DOI: 10.1002/fee.1760
Molnár V. A., Nagy T., Löki V., Süveges, K., Takács A., Bódis J.& Tökölyi J. (2017): Graveyards as refuges for Turkish orchids against salep harvesting. – Ecology and Evolution 7: 11257–11264.

 

2018. február 5., hétfő

Új cikkünk a Journal of Ecology című folyóiratban

Lovas-Kiss Ádám első szerzőségével megjelent cikkünk online a Journal of Ecology című folyóiratban. A közleményben a leggyakoribb hazai réceféle általi endozoochór növényi propagulumterjesztést vizsgáltuk. Munkánk bemutatja, hogy a vándorló vízimadár vektorok és a terjesztett növények közötti kölcsönhatások hálózata térben változatosságot mutat. Harasztok madarak általi endozoochór terjesztését első ízben mutattuk ki. A kimutatott 22 taxon közül nyolc esetében eddig nem mutatták ki, hogy tőkésrécék terjesztenék. Ez arra utal hogy további hasonló kísérletek szükségesek, hogy megértsük, mely növények képesek a vándorló madarak által terjedni. A közleménnyel kapcsolatos sajtóközlemény a Journal of Ecology blogon olvasható. A cikk két hétig szabadon hozzáférhető és letölthető innen.

A témával kapcsolatban magyar nyelvű ismeretterjesztő cikkünk jelent meg az Élet és Tudomány legfrisebb számában.
 
 
Összefoglalás

1. A madarak fontos szerepet töltenek be a növények terjesztésében, és bár a recens irodalom elsősorban főleg a gyümölcsevő fajokra koncentrál, a legutóbbi tanulmányok rámutattak a vándorló vízimadarak jelentőségére a növények hosszútávú endozoochór terjedésében. Mindazonáltal kevés kísérletes terepi vizsgálatot folytattak a témakörben, amelyek révén azonosítani lehet a vízimadarak által terjesztett fajokat. Így többek között arra sem volt egyértelmű bizonyíték, hogy vízipáfrányok is képesek endozoochoór módon terjedni vízimadarak révén.
 
 
2. Munkánk során tőkés récéktől (Anas platyrhynchos) származó, őt helyről gyűjtött székletmintát (n = 215) vizsgáltunk, melyeket az őszi vonulás idején a Tisza és Balaton környékén gyűjtöttünk. A minták feldolgozása során a sértetlen propagulumokat kiválogattuk és standard körülmények között teszteltük életképességüket. A különböző lelőhelyeken előkerült növények fajkompozícióját PERMANOVA-val és más többváltozós módszerekkel hasonlítottuk össze.
 
 
3. A vízi rucaöröm (Salvinia natans) nevű harasztfaj összesen 381 makrospóráját 32 székletmintában találtuk meg, amelyek közül 16 életképesnek bizonyult. Munkánk az első terepi igazolása a vízipáfrányok madarak általi endozoochór terjesztésének. Összesen 21 további növényfaj szaporítóképletét is megtaláltuk, melyből 8 taxon életképesnek bizonyult. A székletmintákból összesen 13 szárazföldi fajt mutattunk ki; a legtöbb esetben mocsári és vízinövényeket, mint például a zsióka (Bolboschoenus maritimus) vagy a fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus). A mintákban két, ültetett fajt is találtunk: a közönséges fügét (Ficus carica) és a nyugati ostorfát (Celtis occidentalis). A terjesztett növényi taxonok összetétele jelentős térbeli változatosságot mutatott. Kevés eltérést találtunk az 1 km-en belül gyűjtött minták esetében. Viszont nagy különbség volt megfigyelhető a két vizsgált régió (Balaton, Tisza) között; így egyúttal dokumentáltuk egy vándorló vízimadárfaj endozoochór módon terjesztett növényi taxonok térbeli variablitását is.

4. Szintézis. Kimutattuk egy vándorló vízimadár által terjesztett növényfajok térbeli variabilitását. Elsőként bizonyítottuk terepi körülmények között a páfrányok madarak általi endozoochór terjesztését. Munkánk során nyolc olyan növényfajt találtunk, amelyek tőkés récék általi terjesztése nem volt ismert. Kutatásunk rámutat további hasonló kísérletek szükségességére, annak érdekében, hogy megértsük, mely növények képesek a vándorló madarak által terjedni.

 Abstract

1. Modern literature on plant dispersal by birds focuses mainly on the importance of frugivory and scatter-hoarding, yet recent studies show that endozoochory by migratory waterbirds is an important mechanism of long-distance dispersal for a broad range of plants. Nevertheless, there is a lack of empirical field studies that identify the plants dispersed by waterbirds in a comprehensive manner. In particular, so far there are no detailed studies of the level of spatial variation in the plant taxa dispersed by a waterbird vector, and no clear demonstration that aquatic ferns can be dispersed by endozoochory. Consequently, we remain ignorant of the networks of dispersal interactions between granivorous waterbirds and plants.

2. Five sets of faecal samples (total n = 215) were collected from mallards Anas platyrhynchos on autumn migration in the Hevesi-holm and Balaton regions in Hungary, central Europe. Intact diaspores were extracted, identified and their germinability assessed under standard conditions. The plant communities recorded at different sites were compared with PERMANOVA and other multivariate methods.

3. Macrospores of the floating watermoss Salvinia natans were recorded in 32 samples, and a total of 16 macrospores germinated, providing the first field demonstration of endozoochory of ferns by birds. Of 21 angiosperm taxa recorded (of which 8 germinated), 13 were terrestrial species, although the most abundant taxa were aquatic species such as the alkali bulrush Bolboschoenus maritimus and the sago pondweed Potamogeton pectinatus. Two naturalized alien species, the common fig Ficus carica and the hackberry Celtis occidentalis were also recorded. Only four of the taxa had an endozoochory syndrome. The plant taxa dispersed varied at two different spatial scales, with minor but significant differences between samples from sites separated by less than 1 km, and major differences between the two regions separated by approximately 220 km.

4. Synthesis. This is a unique study of the spatial variation in plants dispersed by endozoochory by a migratory waterfowl species with a high taxonomic resolution, with the first demonstration of avian endozoochory of ferns. We recorded eight taxa not previously reported as dispersed by mallards, showing how more empirical studies are essential so we can understand which plants are dispersed by migratory birds. We found evidence that networks of interactions between granivorous waterbird vectors and dispersed plants vary spatially.

Hivatkozás
Lovas-Kiss Á., Vizi B., Vincze O., Molnár V. A., Green, A. J. (2018): Endozoochory of aquatic ferns and angiosperms by mallards in central Europe. – Journal of Ecology doi 10.1111/1365-2745.12913

Közvéleménykutatás a tudományos célú herbáriumi gyűjtésről

A XII. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián, 2018. február 24-én vitaestet szervezünk Természettudományi gyűjtemények és Természetvédelem címmel. Ennek előkészületeként szeretnénk tájékozódni a magyarországi botanikus és természetvédő szakma képviselőinek a témával kapcsolatos véleményéről. Kérjük segítse munkánkat egy kérdőív kitöltésével és az
címre történő visszaküldésével. A beérkezett válaszokat név nélkül tartjuk nyilván. A kérdőívet elküldjük a caltha-levelezőlistára, valaamint a konferencia regisztrált részvevőinek és közzé tesszük a rendezvény honlapján is. Ezen felül örömmel vesszük a kérdőív terjesztését további potenciális válaszadók között is.

2018. január 26., péntek

A lappföldi ujjaskosbor előfordulása Romániában

Megjelent a Dactylorhiza lapponica romániai előfordulásáról szóló beszámolónk a Marcin Nobis által szerkesztett ’Contribution to the flora of Asian and European countries: new national and regional vascular plant records’ című cikksorozat 7. részében, a Botany Letters című folyóiratban.

A fajt Kiskalota határában (Kolozs megye) találtuk Óvári Miklóssal 2015-ben. Az általunk megtalált termőhelyen a faj jelentős egyedszámú állományát találtuk, olyan kísérőfajokkal mint Angelica sylvestris, Briza media, Calluna vulgaris, Carex panicea, Carex stellulata, Dactylorhiza cordigera, Dactylorhiza maculata, Epipactis palustris, Filipendula ulmaria, Genistella saggitalis, Gymnadenia conopsea, Holcus lanatus, Neottia ovata, Luzula campestris, Parnassia palustris, Plantago lanceolata, Platanthera bifolia, Polygala comosa, Potentilla erecta. Salix repens, Rosa pendulina, Scirpus sylvaticus, Trifolium pratense, Trollius europaeus, Veratrum album.

A MTM Növénytárában található két herbáriumi lap tanúsága szerint a növényt Jeney Endre és Pázmány Dénes 1956. augusztus 23-án már gyűjtötték a Gyalui-havasokban (A BP 684168 számú lapot ’Orchis morio’-ként, a BP 684402 ’Orchis sambucina’-ként azonosították).
Hivatkozás:
Nobis M., Domina G., Meço M., Mullaj A., Bazan G., Ebel A. L., Király G., Erst A., Nowak A., Sukhorukov A. P., Pospelova E. B., Pospelov I. N., Vasjukov V. M., Piwowarczyk R., Seregin A. P., Király A., Kushunina M., Liu B., Molnár V. A., Olonova M., Óvári M., Paszko B., You-Sheng Ch., Verkhozina A. V., Zykova E. Y., Klichowska E., Nobis A., Wróbel A., Aydın Z. U., Dönmez A. A., Garakhani P., Koopman J., Korolyuk A., Oklejewicz K., Qasimova T., Wang W., Więcław H., Wolanin M. & Xiang K. (2018): Contribution to the flora of Asian and European countries: new national and regional vascular plant records, 7. – Botany Letters Doi 10.1080/23818107.2017.1415817
 
-------------
Dactylorhiza lapponica (Laest. ex Hartm.) Soó in flora of Romania
Attila Molnár V. & Miklós Óvári
Distribution and habitat
Known distribution area of Dactylorhiza lapponica covers northern Europe, Alps and northern Carpathians (Vlčko et al. 2003, Delforge 2006). Presence of the species in some Central European countries was detected only during last decades, e.g. Austria and Switzerland (Reinhard 1985), Germany (Gallerach & Wucherpfennig 1987), France , (Amardeilh 1997), Slovakia, (Vlčko 1995) and Hungary (Dítě et al. 2006). Dactylorhiza lapponica grows in in low-herbs communities of springs and fens, and along mountain streams (Dítě et al. 2006). The species occurs from lowlands to alpine altitudinal zone (Delforge 2006). Occurrence of D. lapponica in Romanian was so far unknown. Overlooked herbarium sheets collected 50 years ago together with a newly found locality, represent the most south-eastern known population of the species. The habitat of newly found locality near Călăţele is characterised by sligtly acidic soil (pH 6.0), with high (15.4%) organic matter content and very low carbonate (< 0.05%), phosphorous (60 mg/kg), potassium (174 mg/kg) and nitrogen (58.8 mg/kg) content.
 
 
Taxonomic notes
Dactylorhiza lapponica belongs to the allotetraploid complex Dactylorhiza majalis s. l. (Aagard et al. 2005). The members of this complex were originated as results of repeated hybridization events between the diploid taxa Dactylorhiza incarnata (L.) Soó and Dactylorhiza fuchsii (Druce) Soó (Hedrén 1996, Devos et al. 2003). Main distinction characters from morphologically most similar D. majalis (Rchb.) P.F.Hunt & Summerh. are. as folows: lower (10–40 cm versus 20–90 cm high) flowering stem, fewer (2–5 versus 4–10) and narrower (3–25 mm versus 15–35 mm width) leaves, fewer (3–20 versus 10–60) flowers and shorter (20–70 mm versus 20–160 mm long) inflorescence.
 
 
Examined specimens (new records)
ROMANIA: Jud. Cluj, Munţii Giláului, Băişoara, “In loco paludoso, montis “Öreg Havas” montium “Gyalui Havas”. Alt. cca. 1600 m super mare. Prope pagum Kisbánya, comitatis Kolozs.”, 23 August 1956, D. Pázmány & E. Jeney, asOrchis morio L. ?”, rev.: A. Molnár V. as ’D. lapponica (Laest. ex Hartm.) Soó’ (BP 684168). An another herbarium sheet (BP 684402) collected on the same locality, at same date, originally identified as: “Orchis sambucina L.”, rev: A. Molnár V. as ’D. lapponica (Laest. ex Hartm.) Soó’; Jud. Cluj, near Călăţele (46.72654° N, 23.03298° E, 948 m alt.), wet hey meadows, 11 June 2015, A Molnár V. & M. Óvári (DE).
 
 
References
Aagaard, S. M. D., Såstad, S. M., Greilhuber, J., and Moen, A. 2005. “A secondary hybrid zone between diploid Dactylorhiza incarnata ssp. cruenta and allotetraploid D. lapponica (Orchidaceae).” Heredity 94: 488–496.
Amardeilh, J. P. 1997. “Orchidee nouvelle pour la France Dactylorhiza lapponica (Laestad.) Soó en Savoie [A new orchid to France: Dactylorhiza lapponica (Laestad.) Soó in Savoie].” L’Orchidophile 28: 55–58.
Delforge, P. 2006. Orchids of Europe, North Africa and the Middle East. London: Christopher Helm.
Devos, N., Tyteca, D., Raspé, O., Wesselingh, R. A. and Jacquemart, A.-L. 2003. „Patterns of chloroplast diversity among western European Dactylorhiza species (Orchidaceae).” – Plant Systematics and Evolution 243: 85–97.
Dítě, D., Eliáš, P. and Király, G. 2006. „Dactylorhiza lapponica (Laest. ex Hartm.) Soó, a new taxon for Hungary.” Flora Pannonica 4: 91–97.
Gallerach, A. and Wucherpfennig, W. 1987. „Dactylorhiza lapponica: Erstnachweis für Deutschland [Dactylorhiza lapponica: new to Germany].” Die Orchidee 38: 306–307.
Hedrén, M. 1996. “Genetic differentiation, polyploidization and hybridization in northern European Dactylorhiza (Orchidaceae): evidence from allozyme markers.” Plant Systematics and Evolution 201: 31–55.
Reinhard, H. R. 1985. “Skandinavische und alpine Dactylorhiza-Arten. [Scandinavian and alpine Dactylorhiza species.]” Journal Europäischer Orchideen 17: 321–416.
Vlčko, J. 1995. „Dactylorhiza lapponica (Laest. ex Rchb. fil.) Soó, a new species of the Slovak flora.” Biologia 50: 331–332.
Vlčko J., Dítě D. and Kolník M. 2003. Vstavačovité Slovenska. Orchids of Slovakia. Zvolen: ZO SZOPK Orchidea.

2018. január 15., hétfő

12. AFVK - Kedvezményes jelentkezési határidő módosítása

A 12. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciára az előadások és poszterek összefoglalóinak módosított benyújtási határideje tegnap lejárt. Ugyanakkor a tegnapi napon összesen 67 jelentkezési lapot, számlaigényt és/vagy összefoglalót tartalmazó emailt kaptunk. Ilyenkor szokták azt mondani "a jelentkezési határidőt a jelentős érdeklődésre tekintettel" meghosszabbítjuk.
Mi is így teszünk: a kedvezményes részvételi díj befizetésének határidejét és az absztraktok benyújtási határidejét kitoljuk 2018. január 20-áig. Ezidő alatt igyekszünk minden eddigi jelentkezőnek visszajelezni és a beérkezett kérdésekre válaszolni, valamint a jelentkezéseket regisztrálni.
A konferencia honlapja: http://afvk-2018.blogspot.hu/
Email-címe: afvk2018@unideb.hu

2018. január 12., péntek

Löki Viktor PhD-értekezésének munkahelyi vitája

Meghívó
Löki Viktor
(Debreceni Egyetem, Juhász-Nagy Doktori Iskola)
A temetők szerepe a növényi biodiverzitás megőrzésében című egyetemi doktori (PhD) értekezésének munkahelyi (előzetes) vitájára

Időpont: 2018. január 30., 13:00 óra

Helyszín: Debreceni Egyetem, Növénytani Tanszék, Diószegi Szeminárium (Élettudományi Épület, 1.035), 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

Az értekezés opponensei:                        Dr. Török Péter, MTA doktora, egyetemi docens (Debreceni Egyetem TTK Ökológiai Tanszék)
                                                                           Dr. Babai Dániel PhD, tudományos munkatárs (MTA  Néprajztudományi Intézet)

A bíráló bizottság elnöke:                         Prof. Dr. Vasas Gábor (Debreceni Egyetem Növénytani Tanszék)