Ma van Kitaibel Pál halálának 197. évfordulója

205 évvel ezelőtt, 1817 december 13-án hunyt el Kitaibel Pál. Két nap múlva az egykori Váczi úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetéséről a Magyar Kurir című napilap 1818. évi 52. számában tudósított: „Temetésén olly sok és nagy Méltóságú Uraságok vettek részt, hogy ha szinte a' boldogult, hasznos életének pályáján tett valóságos érdemei által meg nem mutatta volna is, hogy rendeltetésének megfelelni törekedett: tsak eltemettetésének ezen környülállása is megmutatná, mint kellyen ő róla ítélnünk.”

Kitaibel sírja a Nyugati pályaudvar építése során megsemmisült, mindazokével együtt, akiknek nem voltak már hozzátartozóik, hogy a földi maradványaik áthelyeztetéséről gondoskodhassanak ... Kitaibelnek özvegye által állíttatott síremléke latin nyelvű szövegét Schuster János (1829) szerencsére közzétette, és ennek köszönhetően közölhetjük magyar fordításával együtt:

Merito optimo P a u l o   K i t a i b e l chemiae et botanicae professori p. o. ad Reg. Scient. Univ. Hung. nat. 1757 febr. 3., dem. 1817 dec. 13. monumentum hocce posuit coniux relicta Elisabetha nata a Sarlay. Super tumulo excipe facta viri: Florae Hungaricae rariora promulgavit, soli patri naturam docuit, naiadumque revelavit arcana; non minus probitatae, modestia moribusque expressit animi decus. Gaude Hungaria, quae talem tulisti!

A legjobb férjnek, K i t a i b e l   P á lnak, a Magyar Királyi Tudományegyetem kémia- és botanika-professzorának, született 1757 febr. 3-án, meghalt 1817 dec. 13-án ezt a síremléket állíttatta hátrahagyott neje született Sarlay Erzsébet. Sírhalma fölött íme e férfiú tettei: Magyarország Flórájának ritkaságait felkutatta, szülőhazájának természetét ismertette, forrásvizeinek titkait felfedte; Nem különben derekassága, szerénysége és erkölcsössége lelke ékességéül szolgáltak. Örvendj Magyarország, hogy ilyen fiad lehetett!

Egyébként nem járt sokkal jobban Kitaibel nagymartoni szülőháza sem… A ház az 1960-as évek végéig állt: abban egy időben a település (ma Ausztria, Burgenland, Mattersburg) első postahivatala működött. Csupán néhány ábrázolása maradt fenn. Az egyik Kitaibel halálának centenáriumi ünnepsége után készült fénykép, amely megjelent Kárpáti (1958) cikkében, a másik pedig Sterbenz Károly 1967-ben készült grafikája amely Andrássy–Szabó–Szabó (2006: 22.) munkájában és Andrássy (2007: 85.) cikkében jelent meg. A két ábrázolás eltérő irányból nézve mutatja az épületet, amely kőből épült, tekintélyes kocsi- és gyalogos bejáróval is rendelkező ház volt, udvarán akkoriban jelentékeny méretű fával. A házban az 1950-es években fodrászüzlet működött; falán 1957-ben emléktáblát avattak, amely azonban a ház sajnálatos lebontását követően a helyi múzeum raktárába került.

Kitaibel szülőházának 1957-ben készült fényképe (MTM Tudománytörténeti Gyűjtemény)

Sterbenz Károly 1967-ben készült grafikája [Andrássy–Szabó–Szabó (2007) nyomán]

 

Mátyás Vilmos botanikus Kitaibel születésének 200. évfordulójára készíttetett ex librise (Andrássy Péter szívességéből)

Irodalom

Andrássy P. (2007): 250 éve született Kitaibel Pál. – Természet Világa 138(2): 84–85.

Andrássy P. – Szabó T. A. – Szabó R. (2006): Kitaibel Pál útinaplójából. Soproni út 1806. – Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány, Sopron. 32 pp.

Kárpáti Z. (1958): Kitaibel Pál emlékének megünneplése. – Soproni Szemle 12(2): 155–161.

Molnár V. A. (2007): Kitaibel Pál élete és öröksége. – Kitaibel Kiadó, Biatorbágy. 216 pp. 

Schuster J. (1829): Vita Pauli Kitaibel. – Pestini. In: Hydrographica Hungariae; praemissa auctoris vita edidit Joannes Schuster. Pestini. pp.: V–LXVIII.

Kitaibel-könyv kalózkodás

2007-ben jelent meg a „Kitaibel Pál élete és öröksége” című könyvem, amely könyvesbolti forgalomba nem került és azóta elfogyott. Amint U. P. barátom a figyelmemet felhívta a világhálón, egy nem biztonságos jelzésű oldal azt állítja magáról, hogy rendelkezik a szóbanforgó könyv pdf-változatával, amely regisztráció után letölthető. Természetesen nem regisztráltam az oldalon, hogy ellenőrizzem az állítás igazságtartalmát, csak jelzem, hogy a szóban forgó mű a szellemi tulajdonom és senkinek nem adtam hozzájárulást annak elektronikus terjesztésére.

 

Egyébként érdemes elolvasni az oldalon olvasható magyartalan ismertetőszöveget, legalább megtudom, hogy a könyvem értékelései ’kíválóak” és az értéke „általában” majdnem 30 euró:

„Helló, úgy tűnik érdekli a Kitaibel Pál élete és öröksége könyv. Ezt a könyvet szerző által Molnár V. Attila írta és kíválóak az értékelései / általában EUR 28.98 körül van az ára. Ezen az oldalon alexandralevai.tk, rendelkezünk ennek a Kitaibel Pál élete és öröksége könyvnek a pdf változatával. Ha ingyen akarja letölteni a pdf-et, csak kattintson az alábbi letöltés gombra.”

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyről

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny FB oldalát két ábra díszíti, amelyek kapcsán akár büszke is lehetnék. Hogy miért nem vagyok az feltétel nélkül, arról írok most egy bejegyzést. Messziről kell kezdenem.

A Kitaibel-verseny FB oldala 2019. október 7-én

Kitaibel Pál munkásságával részletesebben 1984-ben találkoztam, mégpedig a Kitaibel-verseny kapcsán, ugyanis a névadó tudós életműve fontos részét képezte a verseny felkészülési anyagának. Első és másodéves gimnazistaként is részt vettem a versenyen és mindkét alkalommal az első helyen végeztem (erre korábban nem volt példa). 1996-ban – Vidéki Róberttel közösen – alapítottunk botanikai-természetvédelmi folyóiratot, amelyet Kitaibel tiszteletére Kitaibelia-nak kereszteltünk el (a lap azóta isműködik). A 1990-es évek második felétől több alkalommal működtem közre a verseny országos (vagy nemzetközi) döntőjében, mint kiselőadási zsűri tagja, elnöke, a döntő műsorvezetője, zsűrielnöke vagy mondtam beszédet a megnyitón. Az évek során száznál (sőt talán kétszáznál) több ismeretterjesztő cikket írtam a TermészetBúvár című folyóiratban és az Élet és Tudomány című hetilapban, amelyek a verseny adott évi felkészülési anyagának számítottak.

2007-ben, Kitaibel születésének 250. évfordulóján jelent meg a „Kitaibel Pál élete és öröksége” című könyvem. 2015-ben pedig a „Kitaibel – egy magyar tudós élete” című könyvem. E művek sohasem lettek a verseny kötelező (vagy ajánlott) olvasmányai.

Főleg ennek fényében nehezményezem azt, hogy a verseny FB-oldalának profilképe és háttérképe egyaránt tőlem származik, de erre semmi utalás nem található.

A háttérkép a 2015-es könyvhöz készült (általam tervezett és Heinczné Rási Katalin által festett) borító első változatának részlete. A borító születéséről a blogomban itt írtam, vélhetően ez az oldal a kép forrása is.

A profilkép a 2007-es könyvhöz készült portré, amelyet instrukcióim alapján Jablonczay Kálmán rajzolt – ez a kép jelent meg a könyv borítóján is. Ennek a képnek a digitálisan módosított, fekete-fehér változatát használtam egy a Magyar Tudomány című folyóiratban megjelent jubileumi Kitaibel-megemlékezés illusztrációjaként is.

Ezt később a Wikipedia általam ismeretlen szerkesztője lementette és mint egy régi festmény fotójaként („Photograph of old painting”) interpretálta, azaz közkinccsé „nyilvánította”. (Amelynek szerzői jogai már lejártak. Pedig nem.).

Ezúton hívom fel a figyelmet, hogy mindkét alkotás az én szellemi termékem, amelyek kizárólagos felhasználási jogával rendelkezem. Emiatt kérem, hogy esetleges felhasználásukról az erre hajlandóságot mutató személyek velem egyeztessenek.

P.s.: Emellett sajnálattal tapasztalom, hogy a több évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny országos (nemzetközi) döntőjének megrendezése az utóbbi években bizonytalanná vált, többször elmaradt vagy jelentős késést szenvedett. Mindezt a potenciális versenyzők és a felkészítő tanárok motivációjának rombolásaként és a verseny elértéktelenedéseként értékelem.

Előadás a Múzeumok Éjszakáján

Szombaton (2017. június 24-én) 19. órától „Kitaibel Pál élete és öröksége” címmel tartok előadást Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Minden érdeklődőt szívesen látok!

Ismeretterjesztő cikk Kitaibelről és a földkutyáról

Megjelent ismeretterjesztő írásom a Madártávlat című folyóiratban, amely Kitaibel Pálnak a földikutyával (Nannospalax suberspecies leucodon) kapcsolatos adatait igyekszik bemutatni. A cikk letölthető innen.

Ismeretterjesztő cikk Kitaibel elképzelt dolgozószobájáról

Az Élet és Tudomány című hetilap e heti számában jelent meg Kitaibel Pál dolgozószobájáról írt cikkem. Az írást a terveim alapján Heinczné Rási Katalin által készített akvarell illusztrálja. A kép megvalósításáról lásd korábbi bejegyzéseimet itt és itt. A témához kapcsolódik az újság hátlapja is, amelyen ezúttal a pirosló hunyort ábrázoló vízfestékkel színezett rézkarc részlete látható, amely Waldstein és Kitaibel legendás és monumentális művében (Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae) jelent meg.

 

KITAIBEL – Egy magyar tudós élete

Megjelent a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék kiadásában, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Kitaibel – Egy magyar tudós élete című könyvem.

A kötet teljességre törekvően igyekszik bemutatni az egyik legsokoldalúbb és legnagyobb magyar természettudós életét. Életrajza mellett a legkülönbözőbb tudományterületek (növény-, állat- és ásványtan, kémia, geofizika, néprajz) terén elért eredményeinek bemutatása, valamint korának, kortársainak, fő művének ismertetése is megtalálható a kötetben, amelyet színes térképek, fényképek és korabeli dokumentumok reprodukciói illusztrálnak.

A kiadvány könyvesbolti forgalomba nem kerül.

4500 Ft-os áron megvásárolható lesz a Budapesten 2016. február 12–14. között rendezendő XI. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián.

Ezen kívül két úton lehet hozzájutni:

1.) Személyes átvétel Debrecenben (munkaidőben a Debreceni Egyetem ÉTK 1.509 szoba).

2.) Postai úton történő kézbesítéssel (az ár csomagolási és postaköltséggel együtt 5800 Ft.)

Megrendelés és további információ:

 

A kötet angol és német nyelvű összefoglalója letölthető innen ill. innen.

Végül kedvcsinálónak néhány oldalpár:

 

 

  

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

255 éve született Diószegi Sámuel

Ma 255 éve, 1761. január 5-én született Diószegi Sámuel debreceni református lelkipásztor, műkedvelő botanikus. A Református Kollégiumot járta, szorgalmas tanuló volt, különösen kitűnt a matematikában. Debrecenben teológiát végzett, majd 1784-től három éven át Hajdúböszörményben tanított. 1787-ben fél évig Kecskeméten volt ideiglenes tanár, majd Göttingenbe ment egyetemre, ahol mértant, természettant és orvostudományokat is hallgatott. 1789-től Hajdúnánáson, 1793-tól Hajdúböszörményben, 1803-tól Debrecenben volt prédikátor. 1789-ben vette feleségül Fazekas Máriát, a Lúdas Matyi szerzőjének nővérét. Házasságukból hét gyermek született. 1809-től esperes lett, majd egyházkerületi főjegyző. Dr. Földi János hatására, sógorával, Fazekas Mihállyal közösen írta a „Magyar Fűvész Könyv”-et, amely 1807-ben jelent meg és Linné rendszerét követte. Mint növényhatározó, a mű nem felelhetett meg az elvárásoknak. A későbbi korok „hivatásos” botanikusai ugyan több esetben nem értékelték nagyra Diószegi munkáját, holott annak komoly jelentősége van, ugyanis megteremtette a leíró növénytan és az alaktan magyar szaknyelvét és – ahol lehetséges volt a népi nevekből kiindulva – megalkotta a magyar flóra fajainak neveit. Diószegi Kitaibellel is levelezésben állt, aki a neki küldött Fűvész Könyvet levélben köszönte meg: „e számomra igen becses ajándékot, amelyért Önöket, érdemdús Uraim, örök hálám illeti, egyrészt, mert engem figyelmükkel kitüntettek, másrészt, hogy ezen éppoly nehéz, mint hasznos művet megírták. Ez nekem latinul megirandó művem: Flora Hungariae számára biztos vezérül fog szolgálni, mert a népies magyar nevek gyűjtésében magam is fáradoztam, de eddig sajnos kevés sikerrel.” [Ernyey József fordítása Rapaics (1928: 100.) cikkéből]. Diószegit a fűvészet miatt támadások érték, mert voltak, akik nem tartották illőnek, hogy egy pap botanizáljon. 1813-ban, nem sokkal halála és az egyedül jegyzett „Orvosi Fűvész Könyv” megjelenése előtt, megható hangú levélben búcsúzott Kitaibeltől: „Élj boldogul és halálom után tarts meg emlékedben, emlékezz meg arról az őszinte nagyrabecsülésemről és véleményemről, amellyel reád mindig tekintett – Diószegi Sámuel” [Rapaics (1928: 101.)].

A Magyar Fűvész Könyv címlapja

 

Diószegi Sámuel debreceni domborműve a Kós Károly Szakközépiskola Diószegi Sámuel Botanikus Kertjében (Hlavács Viktor alkotása)

Diószegi aláírása

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szobra a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében

Kitaibeltől származó, Diószegire és a magyar növénytani szaknyelvre vonatkozó feljegyzés: ”Samuel Diószegi, Prediger in Böszörmény, Mitarbeiter dr. Földi, besitzt die ungarische botanische Terminologie, oder weiss sie doch zu verschaffen.” azaz „Diószegi Sámuel böszörményi prédikátor, dr. Földi munkatársa, birtokában van a botanika magyar terminológiájának, vagy azt meg fogja tudni alkotni.”

Zelnicemeggy (Prunus padus) Diószegitől kapott lapja Kitaibel herbáriumában

Egyhajúvirág (Bulbocodium vernum) Diószegitől származó lapja Kitaibel herbáriumában

 

Diószegi sírja a debreceni köztemetőben



További olvasnivaló:

Molnár V. A.(2007): A „Magyar Fűvész Könyv” megjelenésének 200. évfordulójára. For the 200th anniversary of the publication of the first Hungarian Flora in the Linnean system. – Botanikai Közlemények 94(1-2): 141–153.

Elektronikus függelék: élőlények Kitaibel Pál által gyűjtött népi nevei

A Kitaibel - Egy magyar tudós élete című könyvemhez kapcsolódóan, elektronikusan tesszük hozzáférhetővé a tudós által gyűjtött magyar, szlovák, ruszin, román, horvát és szerb népi növényneveket, valamint a népies magyar gomba-, zuzmó és állatneveket. A 16 oldalas dokumentum pdf-formátumban letölthető innen.

Kitaibel - egy magyar tudós élete

A Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék kiadásában, a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadási pályázatának köszönhetően megjelent a
Kitaibel - egy magyar tudós élete című könyvem.



A kötet angol és német nyelvű összefoglalója letölthető innen ill. innen.

További információ és megrendelés:

Képek Kitaibel Pál életéből

Hamarosan megjelenik Kitaibel – Egy magyar tudós élete című könyvem, amely az egyik legsokoldalúbb és legnagyobb hatású magyar természettudós életét és munkásságát igyekszik bemutatni.

Korábban beszámoltam róla, hogy a könyv borítóját Kitaibel Pál elképzelt dolgozószobája fogja díszíteni. Ebben a bejegyzésben két másik festmény kapcsán Kitaibel kutatóútjairól emlékezem meg. A két képet előzetes terveim alapján ugyancsak Heinczné Rási Katalin festette.

Az a tény, hogy olyan keveset tudunk Kitaibel külsejéről és életéről, beszédes bizonyítéka szerénységének. Hatalmas tömegű kézirata között egyetlen önéletrajzi írást, még egy vázlatot sem hagyott hátra, nem gondolta tehát – vagy nem törődött vele –, hogy élete az utókort igencsak érdekelni fogja. Míg irányításával a jól képzett grafikus, festő és rézmetsző Schütz növények százairól készített remekbe szabott ábrázolásokat, Kitaibelben – sajnos – fel sem merült, hogy önmagát megörökíttesse vele. Emiatt tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy pontosan hogyan nézett ki… Külső megjelenését illetően mindössze három forrásunk van: az őt személyesen ismerő Schuster János emlékezése, és két, 19. századi portré. A két fennmaradt portré egymásnak részben ellentmond. A korábbi kép a Pietro Ermini rajza nyomán Lántz József által 1829-ben készített kőmetszet. A másik – idealizált és romantikus stílusú – portré 1863-ban, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók munkálataiban jelent meg, 46 évvel a tudós halála után, mikor már az őt személyesen ismerők sem éltek sokan. Valószínűnek látszik, hogy a neves itáliai művész egykorú rajza után, a grafikusként is tehetséges magyar mérnök által, Kitaibel halála után csak 12 évvel készült kép állhat közelebb a valósághoz. Ennek ellenére a másik ábrázolás lett általánosan ismert, mint Kitaibel képmása, ez szolgált mintául szinte minden róla készült későbbi ábrázoláshoz és művészi alkotáshoz – így a mostani könyvben megjelenő festményekhez is.

Kitaibel 1792 és 1815 között 18 nagyobb kutatóutat tett, amelyek során bejárta a Magyar Királyság legnagyobb részét. Útjai összesen mintegy 1400 napot (tehát csaknem 4 évet!) és összesen körülbelül 20 ezer kilométert tettek ki. Útjait manapság gyakran botanikai kutatóútakként emlegetik. Bár eredményük elsősorban valóban botanikai szempontból volt kiemelkedő, de a hivatalos céljuk egyáltalán nem a növénytani kutatás volt. Kitaibel útjait azért támogatták, mert egy-egy konkrét feladat elvégzésével, probléma megoldásával bízták meg. 1798-ban például a Nagyvárad környéki, 1800-ban azzel bízták meg vizsgálja meg, hogy a mehádiai ásványvizek okozzák-e az arrafelé gyakori golyvát. 1803-ban a Károlyi grófok veszteségesen működő timsófőzdéjének vizsgálatára küldték ki, 1804-ben az észak-magyarországi ásványvizek vizsgálatát kapta feladatul, 1815-ben pedig azért küldték ki Máramarosba, hogy az ottani vizeket a „nagyszámú félkegyelmű ügyében” megvizsgálja. A Helytartótanács az iparban és mezőgazdaságban gyakorlati haszonnal kecsegtető információkat várt tőle.

Az első kép egy kutatóút során, a magyar Alföldön mutatja Kitaibelt, aki a földön ülve egy virágzó tátorjánt (Crambe tataria) tanulmányoz.

A tátorján mára nálunk vészesen megfogyatkozott, de Kitaibel nem kevesebb mint 18 helyről említette. 1798-as nagyváradi útja során Cegléd mellett vetette papírra, hogy a tátorjánt (Crambe tataria) nyersen fogyasztják; leveleinek olyan az íze, mint a káposztáé, de annál édesebb és kevésbé csípős. Népi neveiként a tátorján, tatarján elnevezéseket rögzítette. 1803-ban Heves megyében tataria néven hallotta emlegetni és leírta, hogy gyökereit kiássák, felakasztják, és három hét után lisztet szitálnak belőle, amelyet főzésre használnak. A löszpuszták zöme akkoriban már legelőként használt parlag lehetett, ritkább fajaikat (mint a szennyes ínfű, tátorján, nagyezerjófű, nyúlánk káposzta, törpemandula) elsősorban útszéleken, a szántókat a legelőktől elválasztó földhányásokon, mezsgyéken láthatta.

A festményen látható továbbá a vázlatokat készítő ’növénypiktor’ is. 1796 és 1805 között legalább 5 úton vett részt Johann Anton Schütz grafikus, rézmetsző képzőművész, aki Kitaibel fő művének (Descriptiones et Icones Plantarum rariorum Hungariae) ábráit is rézbe metszette.

A kép hátterében megfigyelhető lovas kocsi a 18-19. század fordulóján a hosszú távú utazás talán egyedüli módját jelentette. A lovak által vontatott jármű korántsem csak kényelmi célokat szolgált. Ez tette lehetővé, hogy Kitaibel magával vihesse nemcsak a mindennapi élethez szükséges felszerelést, hanem az ásványvízelemzésekhez nélkülözhetetlen eszközöket és vegyszereket is. Jelentős helyet foglalhattak a herbáriumi célra szedett növénypéldányok, a préselésükhöz szükséges papírok, a begyűjtött ásványok és kőzetek is. Útjainak fontos célja volt élő növények gyűjtése és az egyetemi botanikuskertbe való hazaszállítása is. Ezért nemegyszer részt vett az utakon a füvészkert kertésze is. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a legtöbb úton kísérői is voltak (Waldstein, Schütz, Fabrici, Pfisterer), és a növényfestő mester felszerelésének, a megfestett növényeknek, a botanikuskert kertésze szerszámainak is helyet kellett biztosítani, még jobban elképzelhetjük a jármű nélkülözhetetlenségét.

 

 

A második kép hegyvidéki tájon (valahol a Kárpátalján) ábrázolja Kitaibelt, aki háttal állva egy ruszin földműves házaspárral beszélget. A kép alapjául Bécsben, 1816-ban megjelent A legnevezetesebb nemzeti öltözetek hazai gyűjteménye című asztali naptár ruszin parasztokat ábrázoló képe szolgált.

Kitaibelt a nép ruházkodása is érdekelte, amelynek szép példáját adja a máramarosi ruszinok ruhakészítési szokásairól írott beszámolója: „… feleségeik kifejezetten szorgalmasak, végzik a házi munkát és elkészítenek mindent, melyre az uruknak a ruházkodáshoz szüksége lehet. … Orsó nélkül fonják birkáik durva gyapját és az itt igen szépen tenyésző kendert. Ebből szőnek pokrócot és azt a durva posztót, amelyből felsőruházatukat készítik. Lenvásznat is szőnek, amelyre színezett lenfonallal kifejezetten szépen hímeznek. A festésben is igen jártasak. A ruszinoknál a fahéjszín a legáltalánosabb, ezt az enyves éger kérgéből készítik: timsóval főzik, és a posztót színezik vele. Részben a díszítési céllal, de inkább, hogy tartósabbá tegyék. Ezért látja az ember gyakran, hogy csak a nadrág alsó részét – amely gyakran nedves lesz és emiatt gyorsabban megy tönkre – színezik, a felső részét fehéren hagyják. Az inget is ez okból színezik, és a bőrt is amelyből a lábbelijüket (magyarul: bocskor) készítik. A sárgát festőrekettyéből timsóval nyerik, a kéket indigóval festik, amelyet hamulúgban oldanak fel (a hamut mákkóróból készítik). A vörös színt a szurokfű adja nekik, de mint mondják huzamosabb ideig festve a rekettye és a timsóval is ezt a színt adja. A feketét az égerkéreg adja vasvitriollal (vasszulfát).”

Kitaibel mintegy 330 magyar népi növénynevet gyűjtött össze, de emellett a Kárpát-medence más népeinek népi növénynév anyagát illetően is jelentős gyűjtést végzett. Útinaplóiból összesen közel 140 román („walachisch”), szlovák („schlovakisch”), horvát („kroatisch”, „slavonissch”, „illyrisch”), szerb („raizisch”), ruszin („russnakisch”) növénynevet gyűjtöttünk ki. A Kitaibel által gyűjtött népi növény-, gomba- és állatnevek megtalálhatók itt.

 

További információ és megrendelés:

 

Rádióriport Kitaibel Pálról

A Bartók Rádióban, a Kultúrhistóriák című műsorban Lánczi Ágnes által velem készített riport Kitaibel Pál magyar polihisztor botanikus életéről és tevékenységéről meghallgatható itt.