2019. október 7., hétfő

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyről

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny FB oldalát két ábra díszíti, amelyek kapcsán akár büszke is lehetnék. Hogy miért nem vagyok az feltétel nélkül, arról írok most egy bejegyzést. Messziről kell kezdenem.

A Kitaibel-verseny FB oldala 2019. október 7-én

Kitaibel Pál munkásságával részletesebben 1984-ben találkoztam, mégpedig a Kitaibel-verseny kapcsán, ugyanis a névadó tudós életműve fontos részét képezte a verseny felkészülési anyagának. Első és másodéves gimnazistaként is részt vettem a versenyen és mindkét alkalommal az első helyen végeztem (erre korábban nem volt példa). 1996-ban – Vidéki Róberttel közösen – alapítottunk botanikai-természetvédelmi folyóiratot, amelyet Kitaibel tiszteletére Kitaibelia-nak kereszteltünk el (a lap azóta isműködik). A 1990-es évek második felétől több alkalommal működtem közre a verseny országos (vagy nemzetközi) döntőjében, mint kiselőadási zsűri tagja, elnöke, a döntő műsorvezetője, zsűrielnöke vagy mondtam beszédet a megnyitón. Az évek során száznál (sőt talán kétszáznál) több ismeretterjesztő cikket írtam a TermészetBúvár című folyóiratban és az Élet és Tudomány című hetilapban, amelyek a verseny adott évi felkészülési anyagának számítottak.

2007-ben, Kitaibel születésének 250. évfordulóján jelent meg a „Kitaibel Pál élete és öröksége” című könyvem. 2015-ben pedig a „Kitaibel – egy magyar tudós élete” című könyvem. E művek sohasem lettek a verseny kötelező (vagy ajánlott) olvasmányai.

Főleg ennek fényében nehezményezem azt, hogy a verseny FB-oldalának profilképe és háttérképe egyaránt tőlem származik, de erre semmi utalás nem található.

A háttérkép a 2015-es könyvhöz készült (általam tervezett és Heinczné Rási Katalin által festett) borító első változatának részlete. A borító születéséről a blogomban itt írtam, vélhetően ez az oldal a kép forrása is.

A profilkép a 2007-es könyvhöz készült portré, amelyet instrukcióim alapján Jablonczay Kálmán rajzolt – ez a kép jelent meg a könyv borítóján is. Ennek a képnek a digitálisan módosított, fekete-fehér változatát használtam egy a Magyar Tudomány című folyóiratban megjelent jubileumi Kitaibel-megemlékezés illusztrációjaként is.

Ezt később a Wikipedia általam ismeretlen szerkesztője lementette és mint egy régi festmény fotójaként („Photograph of old painting”) interpretálta, azaz közkinccsé „nyilvánította”. (Amelynek szerzői jogai már lejártak. Pedig nem.).

Ezúton hívom fel a figyelmet, hogy mindkét alkotás az én szellemi termékem, amelyek kizárólagos felhasználási jogával rendelkezem. Emiatt kérem, hogy esetleges felhasználásukról az erre hajlandóságot mutató személyek velem egyeztessenek.

P.s.: Emellett sajnálattal tapasztalom, hogy a több évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny országos (nemzetközi) döntőjének megrendezése az utóbbi években bizonytalanná vált, többször elmaradt vagy jelentős késést szenvedett. Mindezt a potenciális versenyzők és a felkészítő tanárok motivációjának rombolásaként és a verseny elértéktelenedéseként értékelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése