Az őshonosságról

Melyek az őshonos fajok? Mi az őshonosság? E kérdések megválaszolása néha nem is olyan egyszerű. Mostani írásunkban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a növényfajok egyes előfordulásai esetében nem egyszerű a honosság következetes megítélése.

A fajok esetében viszonylag egyszerű és széles körben elfogadott definíciók léteznek az őshonosságra, a Wikipedia-ban például a következőt olvashatjuk:

“In biogeography, a species is defined as indigenous to a given region or ecosystem if its presence in that region is the result of only natural process, with no human intervention.”

azaz

“A biogeográfiában egy fajt őshonosnak tekintünk egy régióban vagy egy ökoszisztémában, ha jelenléte kizárólag természetes folyamatoknak (és nem emberi beavatkoztásnak) köszönhető.”

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény 8. § (1) szerint:

“Őshonosak mindazok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában - nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként - élnek, illetve éltek.”

Az őshonos fajok egyes állományainak (előfordulásainak) honosságát vizsgálva két alapvetően különböző szempont szokott felmerülni:

1.) az adott faj egyedeinek (propagulumainak) eredete;

2.) az adott fajnak otthont adó élőhely természetessége (avagy ember alkotta eredete).

Egyes előfordulások megítélése szempontjából, hol egyik, hol másik szempont kerül előtérbe (vagy mérlegelésre), csak igen ritkán mindkettő. A legtöbb esetben nincs biztos információnk arról, hogy a faj propagulumai milyen módon jutottak az adott helyre. Ritka esetekben előfordul, hogy teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel tudható a szándékos betelepítés [lásd például Somlyay 2007].

Különösen széllel könnyen szállítódó magvakkal/spórákkal rendelkező fajok esetében gyakori, hogy a bizonyosan ember által létrehozott élőhelyeken (például felhagyott kavics-, agyag- és homokbányákban, telepített fenyvesekben) megjelenő állományok adventív besorolást kaptak. Ez történt például a nyári füzértekercs (Spiranthes aestivalis) esetében, amelynél a Synopsis V. kötetében (Soó 1973: 144.) a következőt olvashatjuk: DDt (Nagykanizsa), Kis-A (Győr, adv.). [A faj az előbbi lelőhelyen felhagyott homokbányában, Győr mellett pedig egykori téglagyári anyagnyerő gödörben (Polgár 193) telepedett meg.] A bordapáfrány (Blechnum spicant) telepített fenyvesben megjelenő állománya Csapody (1982: 64.) szerint „Somogyban (Kaposmérő) bizonnyal behurcolt”.

 

Az egyvirágú körtike (Moneses uniflora) esetében még a behurcolás vélelmezett mikéntjére is történik utalás: „Igen sokszor – fenyőmagvakhoz tapadva – ültetett fenyveseinkbe behurcolódik” (Csapody 1982: 178.).

A most kiragadott példákhoz hasonlóakat ritka és kevésbé ritka fajok esetében százszám lehet találni.

Régóta meggyőződésem, hogy „a növények terjedési képességét alulbecsüljük. Ez utóbbit is több tényező okozza: egyrészt a növények szaporító képleteinek (propagulumainak) terjedése nem olyan szembeötlő mint például a madarak repülése, másrészt a szél, a víz és az állatok terjesztő tevékenységét hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni” (Molnár V. 1999).

A sózott utak szegélyein 80-as, 90-es évek óta dokumentált egyes őshonos sótűrő fajok (például: Podospermum canum, Puccinellia distans, Spergularia maritima) terjedése (Schmidt & Király 2016). Az útpadka kaszálása és az úttest sózása egyértelműen hozzájárul e fajok megjelenéséhez. [A növényi terjedés szempontjából is fontosak az út menti gyepsávok, mint ökológiai folyosók (Tikka et al. 2001).] Emellett azonban az sem kizárható (sőt, talán inkább valószínűsíthető), hogy az utakon zajló forgalom e fajok propagulumainak terjedésében is szerepet játszik [A terjedést elősegíthetik a könnyű magvú fajok esetében a járművek által keltett légáramlatok (Ross 1986), illetve a járművekre tapadt sár, ami – különösen fejlett út menti vegetáció esetén – jelentős mennyiségű magot tartalmazhat (Clifford 1959)]. Mindezek ellenére, az Atlaszban a három faj valamennyi hazai előfordulása honos besorolást nyert (pp.: 86., 317., 128.).

 

Közönséges szikipozdor előfordulása útpadkán a Déli-Bakonyban

 

Így történt a kérészpáfrány (Anogramma leptophylla) esetében is, amelynél az élőhely (egy dózerút bevágása) egyértelműen ember alkotta, de a spórák akár természetes úton is odajuthattak. Nincs kétségem afelől, hogy egyes harasztok (például gímpáfrány – Asplenium scolopendrium) spórái természetes úton (a szél révén) jutnak el például rakott kőfalakra, alföldi kutakba, de arról sem, hogy ezek az ember által létrehozott, mesterséges objektumok nélkül nem tudnának megjelenni például az Alföld közepén.

 

Aranyos fodorka előfordulása kútban ...

... és rakott kőfalon

 

Persze önmagában az a tény, hogy a spórák természetes úton (szelek szárnyán) érkeznek még mindig nem garancia arra, hogy az előfordulás őshonos legyen. A struccpáfrányt országszerte ültetik kertekbe, temetőkbe és nem kizárt, hogy részben ezek leszármazottai az ország különböző részein felbukkant kis állományok. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a Felső-Tisza vidéken megjelenő, a Tisza által a Kárpátokból leszállított rizómákból kihajló példányok terjedése „természetes”-nek tekinthető.

Hogyan ítéljük meg az apró kőtörőfű (Saxifraga tridactylites) Nagyalföld közepén, vasúti töltés kőzúzalékán talál előfordulás őshonosságát? Az adott faj a táj természetes élőhelyein nincs jelen, az élőhely nyilvánvalóan ember alkotta – tehát az előfordulás nagy valószínűséggel adventív. Ugyanezen az élőhelyen már nehezebb a nyúlánk gombafű (Androsace elongata) vagy még inkább a Veronica triloba honosságáról állást foglalni…

 

A már korábban részletesen átkutatott lelőhelyeken megtalált növények őshonossága kissé mindig gyanús. A siroki „Nyírjes” és a keleméri „Mohosok” tőzegmohás lápjainak növényzetét, flóráját számos kutató vizsgálta és senki nem találkozott rajtuk a kereklevelű harmatfűvel (Drosera rotundifolia). E fajt Keleméren a 80-as években találták meg, Sirokon pedig 1996-ban észlelték először. Hasonló a helyzet a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos) 1994-ben felfedezett siroki előfordulásával is. Az szinte teljesen bizonyos, hogy a korábbi kutatások idején ezek az avatott szemek számára „feltűnő” fajok még nem éltek e területeken.

A többek között Boros Ádám és Zólyomi Bálint által is kutatott keleméri lápokon az 1980-as évekig senki nem észlelte a kereklevelű harmatfüvet

 

A tőzegáfonyát először 1994-ben észlelték a siroki lápon

 

A példaként felhozott fajok esetében az Atlaszban szereplő előfordulások őshonos besorolásúként szerepel, de van példa az ellenkezőjére is.

 

Keleti bazsarózsa Bekecsen, a háttérben a tokaji Kopasz-heggyel (Sramkó Gábor felvétele)

 

Az új, „váratlan” előfordulások esetében érezhető bizonyos kételkedés az előfordulások spontaneitásával kapcsolatban. A keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia) kis állományát Molnár & Türke (2007) találták meg Bekecs mellett és a következőket írták: „Mivel ritka, de kedvelt dísznövényről van szó, a bekecsi populációnál felmerülhet a kivadulás lehetősége.” Az állomány az Atlasz-ban bizonytalan őshonosságúként szerepel, annak ellenére, hogy

1.) a faj korábbi hazai (tolnai) előfordulásáról herbáriumi példány is tanúskodik (BP Com. Tolna, ad. Szt. Lőrincz, leg. Kiss I. 1878);

2.) Amint Molnár& Türke (2007) megállapították, a „hegyen a katonai térképek tanúsága szerint az elmúlt 250 évben nem volt tanya, kert, s erre utaló terepi nyomok sincsenek”



A keleti bazsarózsa bekecsi lelőhelye a Google Maps légifotóján és a II. Katonai Felmérés térképén

 

3.) Bár a fajt dísznövényként is ismert, Molnár & Türke  (2007) arról számoltak be, hogy „Bekecsen a falu utcáin és a temetőben sem találtuk a faj kultivált egyedeit”. Emellett a hazánkban dísznövényként kultivált állományok kivétel nélkül teltvirágúak (azaz negyvennél több színes lepellevéllel rendelkeznek);

4.) Az élőhelyként szolgáló gyepfoltban 84 edényes növényfaj került elő, közülük számos faj (Adonis vernalis, Echium maculatum, Phlomis tuberosa, Ranunculus illyricus, Scorzonera austriaca, Sisymbrium polymorhum, Trinia ramosissima, Vinca herbacea, Viola ambigua) előfordulása utal a gyep „eredetiségére”.

5.) „A növény tartós túlélő-képességét bizonyítja, hogy a tövek a gyepben elszórva találhatóak és sikeresen termést tudnak érlelni” Molnár& Türke  (2007)

6.) A lelőhelytől néhány kilométer távolságban más sztyeppreliktumok (például Aster oleifolius, Astragalus excapus, Astragalus dasyanthus, Taraxacum serotinum) fordulnak elő.

Végezetül még egy speciális terület: a temetőkben előforduló fajok spontaneitásának kérdése. Az elmúlt években végzett vizsgálataink során azt tapasztaltuk, hogy a Pannon ökorégió temetőiben száznál több hazánkban védett növényfaj fordul elő. Egyes kevéssé feltűnő fajok (például őszi füzértekercs –Spiranthes spiralis) vagy a nagyközönség számára kevéssé dekoratív fajok (például Janka-tarsóka – Thlaspi jankae) esetében a szándékos ültetés, telepítés kevéssé valószínű. Az olyan kereskedelmi forgalomban is kapható, közkedvelt, dekoratív fajok esetében, mint a keleti zergevirág (Doronicum orientale) a temetői előfordulások minden bizonnyal ültetettek. De a helyzet megítélése sokkal nehezebb a törpemandula (Amygdalus nana), tavaszi hérics (Adonis vernalis), hóvirág (Galanthus nivalis), tavaszi csillagvirág taxonok (Scilla bifolia agg.), apró nőszirom (Iris pumila) esetében, amelyeknél úgy véljük, hogy telepített tövek és honos állományok is megtalálhatók temetőkben. Ezek státusa legfeljebb egyedi mérlegelés alapján dönthető el.

A Janka-tarsóka temetőkben történő szándékos ültetése valószínűtlennek tűnik, de magjainak fűnyíróval történő behurcolása nem lehetetlen...

Irodalom

Bartha D., Király G., Schmidt D., Tiborcz V., Barina Z., Csiky J., Jakab G., Lesku B., Schmotzer A., Vidéki R., Vojtkó A., Zólyomi Sz. (szerk.) (2015): Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza. – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, 329 pp.

Clifford H. T. (1959): Seed dispersal by motor vehicles. – Journal of Ecology 47(2): 311-315.

Molnár Cs. & Türke I. J. (2007): Paeonia tenuifolia L. a Hegyalján. – Flora Pannonica 5: 196–197.

Molnár Cs., Baros Z., Pintér I., Türke I. J., Molnár V. A., & Sramkó G. (2008). Remote, inland occurrence of the oceanic Anogramma leptophylla (L.) Link (Pteridaceae: Taenitidoideae) in Hungary. – American Fern Journal 98: 128–138.

Molnár V. A. (1999): Bevezetés Magyarország florisztikai növényföldrajzába. In: Farkas S. (szerk.): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp.: 43–52.

Polgár S. (1937):Új talaj befüvesedésének érdekes esete. – Botanikai Közlemények 34: 15-26.

Ross S. M. (1986): Vegetation change on highway verges in south-east Scotland. – Journal of Biogeography 13: 109–117.

Schmidt D. & Király G. (2016): A gyorsforgalmi úthálózat szerepe egyes növényfajok terjedésében Magyarországon. – Előadások és poszterek összefoglalói. XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében nemzetközi konferencia. Budapest, 2016. február 12–14. pp.: 108–109.

Somlyay L. (2007): A Ferula sadleriana Ledeb. "újabb" hazai lelőhelye. – Kitaibelia 12 : 106–107.
Soó R. (1973): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve V. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tikka P. M., Högmander H. & Koski P. S. (2001): Road and railway verges serve as dispersal corridors for grassland plants. – Landscape ecology 16(7): 659–666.

Magrugó vagy pukkantyú

Tegnap Békés és Csanád megyei temetőkben jártunk és eközben bukkantunk az uborkás magrugó (Ecballium elaterium) jelentős állományára. (A fajt most láttam először hazánk területén.) Ez az elsősorban a mediterrán térségben elterjedt tökféle nevezetes arról, hogy terméseiben – jelentős mennyiségű folyadék összegyűjtésével –nagy nyomást hoz létre amely a termés kocsányról történő leválásakor a magokat 10 méternél nagyobb távolságra is kilövi. Innen kapta legtöbb elnevezését (például angolul ‘exploding cucumber’-nak azaz robbanó uborkának nevezik). A temetőben egy helyi lakossal is beszélgettünk a növényről és kiderült, hogy több éve megtalálható a területen, jól ismerik, olyannyira, hogy ‘pukkantyú’-nak nevezik.

 

Ismét a parlagfűről

Az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) közismert növény hazánkban, aligha van olyan növényfaj amelyről ennyi szó esne a médiában. Mégis számos tévedés, sőt tévhit kering vele kapcsolatban, az egyik az, hogy (nemzetségnevének egyezősége miatt) azonos lenne az ókori hellén istenek eledelével. Ez a nézet tükröződik vissza Kovács Béla Európai Parlamenti képviselőnek, az Európai Bizottsághoz benyújtott, írásbeli választ igénylő kérdésében is.

A faj régi gyógynövénykönyvekben nem szerepel, mindössze a 19. század közepén tűnt fel először Európában. (Ugyanezen okból biztos, hogy e faj nem lehetett azonos a görög istenek eledelével.)

 

Az Ambrosia nemzetségnév eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyrészt felmerül a lehetősége, hogy a növény ellenállósága miatt az ógörög "nem halandó"-ból (a- + mbrotosz) származik (az lehet az eredete az istenek eledelének), másrészt Juhász Miklós (2013) szerint a név valójában Ambrosius (Ambrose) milanói püspöknek (Szent Ambrus) állít emléket. Linné a Species Plantarum-ban és a Genera Plantarum-ban nem tesz említést a generikus név etimológiájáról.

 

A kérdésben szereplő további felvetésekről (mint a faj intelligenciája és bűnössége) e helyen most nem szeretnék nyilatkozni, de szerintem ezek a fogalmak értelmezhetetlenek a növények esetében.

További olvasnivaló a parlagfűről:

Korábban a blogomon írt bejegyzés itt található.

A fajt részletesen tárgyaló monográfia (angol nyelven) itt található.

 

Az ambróziáról, mint az istenek eledeléről pedig itt és itt lehet tájékozódni.

Hivatkozás
Juhász M. (2013): Az istenek eledele? - Amega 20(8): 29-32.  

Negundo!, ó ne, hogy tied a világ!

Tegnapelőtt a Jászságban járva érdekes dologra figyeltünk fel. Az észak-amerikai eredetű, hazánkban idegenhonos, ártéri erdőkben és bolygatott, zavart területeken terjeszkedő kőrislevelű juhar vagy zöld juhar (Acer negundo) példányainak lombozatát teljes mértékben elfogyasztották mintegy 2 centiméter nagyságú, szőrös hernyók, amelyeket a világhálót nézegetve az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) lárváival vélek azonosnak.

A behurcolt idegenhonos élőlények új földrajzi környezetben történő sikeres terjeszkedését magyarázó egyik hipotézis (’enemy release’) lényege az, hogy ezek a fajok az új környezetben ’megszabadulnak’ azoktól a ’természetes ellenségeiktől’ (például parazitáktól, herbivóroktól, ragadozóktól) amelyekkel eredeti elterjedési területükön együtt evolválódtak és amelyek őshonos állományaikat ’kordában tartják’. Ám könnyen előfordulhat, hogy az ellenségektől csak ideiglenesen szabadulnak meg, mert az eredeti élősködők, növényevők (a vírusoktól, a baktériumokon, gombákon át a rovarokig) követhetik gazdanövényeiket az ’Új világba’ (ez történt a fennt ismertetett esetben), de lehetséges, hogy a nagy mennyiségben rendelkezésre álló „ki nem használt” táplálék révén olyan élőlények térnek át az idegenhonos faj hasznosítására, amelyek ősei korábban más (általában rokon) fajon éltek. Utóbbi eset történt például akkor mikor mintegy 15–20 éve a kis fehérsávos lepke (Neptis sappho) felfedezte magának az akácot. E faj lárvái eredetileg szintén pillangósvirágú növényeken (Lathyrus niger és L. vernus) táplálkoztak, de úgy tűnik ez a lepke az akácban rátalált az egész országban tömegesen jelenlevő, tápláló „terülj, terülj, asztalkám”-ra. Ahogy arról már korábban is írtam, tartok tőle a feketefenyőnél már előrehaladott állapotban levő folyamat, az akác esetében a még csak most kezdődik…

Akáclevél hólyagosmoly (Parectopa robiniella) ’kártétele’

Most pedig visszatérve a zöld juharhoz (Acer negundo). Úgy érzem a most megfigyelt jelenséget az Illés együttes már megénekelte az 1968-ban készült „Negundó” című slágerében (részlet):

„Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,

Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád

És ha még most tied a szó,

Ne hidd, hogy így marad örökre,

Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.

(…)

Egész más most ez a világ,

Jobb lesz, ha végre már megérted,

Az idő lassan, lassan eljár feletted.” 

(Köszönöm Takács Attilának, hogy a fennti, növényrendszertan gyakorlatokon számtalanszor "elsütött" és legtöbbször meg nem értett vicc nagyobb nyilvánosság előtt történő bemutatásának lehetőségére a figyelmemet felhívta. Tehát minden felelősség az Övé.)

Oxyfa

Oxyfa néven széles körben propagálják különböző császárfa (Paulownia) fajhibridekre alapozott, mikroszaporítással vegetatív úton előállított fajták telepítését. Lásd például itt és itt.

A császárfa Kelet-Ázsiában őshonos, jelentős inváziós potenciállal rendelkező, pionír fafaj. Mint azt Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatójának az Erdészeti Lapokban megjelent cikkéből megtudhatjuk jelenleg nem állnak rendelkezésre a császárfa biztonságos hazai termesztését megalapozó független vizsgálatok.

 

A fajjal kapcsolatos néhány (főként ökológiai es inváziós vonatkozásokat tárgyaló) cikk és egy doktori értekezés az alábbiakban található:

Essl, F. (2007). From ornamental to detrimental? The incipient invasion ofCentral Europe by Paulownia tomentosa. – Preslia 79(4): 377–389.

Todorovic, S., Bozic, D., Simonovic, A., Filipovic, B., Dragicevis, M., Giba, Z., & Grubisic, D. (2010). Interaction of fie-related cues in seed germination of thepotentially invasive species Paulownia tomentosa Steud. – Plant species biology 25(3): 193-202.

Longbrake, A. C. W., & McCarthy, B. C. (2001). Biomass allocation and resprouting ability of princess tree (Paulownia tomentosa: Scrophulariaceae) across a light gradient. – The American Midland Naturalist 146(2): 388-403.

Kuppinger, D. M., Jenkins, M. A., & White, P. S. (2010). Predicting the post-fire establishment and persistence of an invasive tree species acrossa complex landscape. – Biological invasions 12(10): 3473-3484.

Moore, J. E., & Lacey, E. P. (2009). A comparison of germination and early growth of four early successional tree species of the southeastern United States in different soil and water regimes. - The American Midland Naturalist 162(2): 388-394.

Longbrake, A. C. W. (2001). Ecology and Invasive potential of Paulownia tomentosa (Scrulariaceae) in a Hardwood Forest Landscape (Doctoral dissertation, Ohio University).

Kiegészítés az adventív füzértekercs fajok európai előfordulásához

A tegnapi, két amerikai eredetű füzértekercs (Spiranthes) faj hollandiai előfordulásával kapcsolatos bejegyzéshez kapcsolódóan levelet kaptam Csábi Miklóstól, aki többek között a következőket írja:

„… a második (S. cernua) fajból van pár tövem, néhány éve az egyik orchidea kiállításon vettem egy tövet, történetesen pont egy holland árustól. Azóta elég intenzíven szaporodik, a cserepét már annyira benőtték a tövek, hogy szét is kellett ültessük, most két cserépnyi van.”

Holland árustól vásárolt virágzó Spirantes cernua (Csábi Miklós tulajdona és felvétele)

A holland árustól vásárolt Spirantes cernua intenzíven szaporodik Csábi Miklós gyűjteményében (Csábi Miklós felvétele)

Ez a tény kissé más fénytörésbe helyezi a holland szerzőknek a másik fajjal (S. lucida) kapcsolatos megjegyzését, miszerint azt nem kultiválják.

Észak-amerikai orchideafajok 'inváziója' Hollandiában

Ezév júniusában Hollandia déli részén, a Lek folyó környékén egy Európában korábban nem ismert orchideafaj, a Spiranthes lucida állományát találták. E fűzértekercs faj Észak-Amerikában (Kanada keleti részén és az Egyesült Államokban) honos, ahol patakok és folyók nedves és meszes partjain, mocsaras területeken fordul elő. Ilyen élőhelyen került elő a Lek mellett is a 21 példányt számláló kis populáció, amelynek 12 példánya virágzott. Az állomány eredetét homály fedi, de a növény betelepülése több évvel korábban kellett, hogy történjen, mivel a virágzó példányok kifejlődéséhez több év szükséges. A faj korábban (május-júniusban) virágzik, mint a nemzetség másik két, fehér virágú európai faja (S. aestivalis, S. spiralis) és azoktól elkülöníti a mézajkán látható élénk sárga  folt. Levelei lándzsásak és fényesek (utóbbi tulajdonságáról kaphatta tudományos fajnevét).

Spiranthes lucida habitus (fotó: Rien Shot) 

Spiranthes lucida virágzatának részlete (fotó: Rien Shot) 

A Hollandiában 2011-ben először a Twente nevű folyó mellett megtalált másik észak-amerikai füzértekercs, a Spiranthes cernua előfordulása két helyen ismert (forrás)

Minne Feenstra, Bureau Waardenburg és Edwin Dijkhuis Floron írása nyomán

Fontos kiegészítés a Spiranthes cernua európai dísznövényként történő forgalmazásával kapcsolatban.

Utóirat: Észak-Amerikában mintegy százötven éve ismert az eurázsiai Epipactis helleborine előfordulása. A korszak legnevesebb amerikai botanikusa, Asa Gray (1810-1888) úgy vélekedett, hogy a faj őshonos lehet Amerikában és emelletti egyik fő érve volt, hogy egyetlen ismert állománya nem terjed tovább, ahogy a behurcolt fajok szoktak. Nos, azóta jelentősen továbbterjedt, mára az USA északkeleti államaiban, Kanadában és a Nagy Tavak környékén széles körben elterjedt, de a kontinens más területein is ismertek szórványos előfordulásai. Mára az Új Világban egyöntetűen behurcolt fajként tartják számon.

Az Észak-Amerikába behurcolt széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) Akron városában (Ohio állam), tóparti, természetközeli településrészen (Szabó István  felvétele)

Ismeretterjesztő cikk az akácról az Interpress Magazinban

Az elmúlt hónapokban egy tervezett európai uniós rendelet miatt hazánkban szenvedélyes vita bontakozott ki a fehér akácról, annak hasznáról és káráról, őshonosságáról és hungarikummá nyilvánításáról. Vannak, akik a brüsszeli bürokrácia kifejezetten magyarellenes megnyilvánulásának tekintik a rendelettervezetet, mások pedig hazánk legjellemzőbb, legértékesebb élőhelyeit féltik e növényfajtól. Az Interpress Magazin 2014. júliusi számában megjelent ismeretterjesztő cikkben ezeket a kérdéseket igyekeztem bemutatni. A cikk letölthető innen.

Adventív fajok - Ádventi fajok

Lehet, hogy sok Olvasó már unja, hogy ennyi szó esik az adventív (azaz behurcolt vagy betelepített) fajokról, de úgy látszik még mindig nem tudatosul mindenkiben jelentőségük. A múlt héten biológia BSc szakos hallgatókkal terepgyakorlaton Tiszaújváros környékén volt alkalmunk megtekinteni az ártereken tömeges néhány adventív fás szárú növényfajt (gyalogakác, zöld juhar, amerikai kőris). A gyakorlat végén a számonkérő dolgozatban volt olyan hallgató, aki a kérdést sem értette, mert mi az 'Adventív' fajokra kérdeztünk rá, Ő pedig az 'Adventi' fajokra tért ki válaszában...

Sokszor panaszkodom a hallgatók felkészületlenségére, érdektelenségére, de ilyen poént csak ők tudnak kitalálni... Jobb, mint a Gizike - Gőzeke szópár.

Az akácról, az üregi nyúlról és az Európai Unióról

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjújában arra kérte az Európai Parlament magyar képviselőit, hogy érjék el, hogy ne alkossanak EU-s rendeletet az özönfajok szabályozásáról. (Az interjú meghallgatható itt, az ominózus rész 7 perc 48 másodpercnél kezdődik.)

A miniszter úgy érvel, hogy az akác nem özönfaj, mert tudatosan telepítették be. Ezzel szemben ismét le kell írnom, hogy egy özönfaj nem attól válik özönfajjá, hogy miként került eredeti elterjedési területétől távoli területekre:

Özönfajon olyan fajokat értünk, melyek természetes előfordulási területükön kívülre történő véletlen behurcolásukat, vagy szándékos betelepítésüket követően képesek ott megtelepedni és tért hódítani, veszélyeztetve ezáltal az őshonos életközösségek ökológiai egyensúlyát), míg a sokszor emlegetett krumpli, paprika, paradicsom nem képesek hazánkban emberi közreműködés nélkül fennmaradni, tért hóditani és befolyásolni az őshonos életközösségeket.

A világban sok példa van arra, hogy tudatosan betelepített (és nem véletlenül behurcolt) fajok környezeti problémákat és/vagy gazdasági károkat okoztak, ennek legszemléletesebb példája talán az üregi nyúlé (Oryctolagus  cuniculus). Ez a faj eredeti elterjedési területén, Dél-Európában és Észak-Afrikában visszaszorulóban van néhány betegség (Myxomatosis, nyúl-calicivirus), valamint a túlzott vadászat és az élőhelyek elvesztése miatt, ugyanakkor vadászati céllal számos területre betelepítették. A legtöbb helyen természetes ellenségek hiányában rendkívüli mértékben elszaporodott és katasztrofális  hatással van a helyi élővilágra és gazdasági szempontból is óriási károkat okoz. A történet iskolapéldáját Ausztrália szolgáltatta, amelynek Victoria államába 1859-ben 24 példányt telepített be Thomas Austin. A nyulak ragadozók hiányában és az enyhe telek következtében gyorsan elszaporodtak, kiszorítva ausztráliai erszényes 'megfelelőiket' (Macrotis) és veszélybe sodorva a birkatenyésztéssel foglalkozók megélhetését. 1901 és 1907 között megakadályozandó az üregi nyulak további terjedését összesen 1833 km hosszúságú 'nyúl-biztos kerítést' építettek (ennek összes költsége akkoriben kb. félmillió dollár volt)! A kerítés alatt a nyulak természetesen  gond nélkül átástak, felette pedig átugrottak...

Visszatérve az akácra, az EU immár hivatalosan is megerősítette, hogy senki sem akarja kiirtani a fehér akácot Magyarországról. Janez Potocnik, EU környezetvédelmi biztos megkapta Fazekas Sándor levelét, amelyben a vidékfejlesztési miniszter azt kérte az uniós biztostól, hogy az akácméz alapanyagát adó fehér akác ne kerüljön fel a visszaszorítandó nem őshonos állat- és növényfajokról készülő listára - erősítette meg kedden az MTI megkeresésére a hírt a biztos szóvivője. Joe Hennon elmondta, hogy az erre vonatkozó rendelet számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely alapján a bizottság köteles figyelembe venni, hogy egy-egy faj mióta van jelen Európában és milyen gazdasági-társadalmi haszon származik belőle.

"Ezek a megfontolások szerves részét képezik majd annak az elemzésnek, amely alapján össze fog állni a lista" - ismertette a szóvivő.
Hennon azt is világossá tettei, hogy abban az esetben, ha a fehér akác mégis rákerülne a listára, Magyarországnak elsősorban arról kellene gondoskodnia, hogy ne terjedjen tovább. Ez nem jelentené azt, hogy Magyarországnak teljes mértékben ki kellene irtania az akácosokat.
"A jogszabály elsődleges célja, hogy megakadályozza új invazív, nem őshonos fajok behurcolását az EU-ba, valamint azt, hogy megakadályozza azoknak az idegen fajoknak a megtelepedését és terjedését, amelyek a legnagyobb fenyegetést jelentik a biodiverzitásra, a gazdaságra és az emberi egészségre" - fejtette ki Joe Hennon.
A bizottság tavaly szeptemberben ismertette javaslatát az úgynevezett nem őshonos özönfajok visszaszorítására, amelyek a brüsszeli testület szerint évente 12 milliárd euró értékű kárt okoznak az európai agráriumnak. A tiltólistára tett fajokat tilos lesz importálni, forgalomba hozni, felhasználni és szabadon engedni a környezetben.
Hennon azt is részletesen ismertette, hogy a bizottság adatai szerint 12 ezer nem őshonos állat- és növényfaj él jelenleg Európában, és körülbelül minden hatodik számít agresszíven terjedő úgynevezett özönfajnak. Ezek közül van, amelyik az emberre is veszélyes, mint például az ázsiai lódarázs vagy a tigrisszúnyog, mások épületekben vagy a termésben okoznak károkat, mint az ártéri japánkeserűfű vagy a nutria.
Emellett egyes behurcolt fajok veszélyt jelentenek olyan őshonos európai állatokra, amelyek elengedhetetlenek az európai ökológiai rendszer egyensúlyának fenntartásához, az Amerikából származó szürke mókus pedig kiszorítja az európai vörös mókust.
Az élőhelyek pusztulása mellett az idegen invazív fajok felelnek a legtöbb őshonos állat- és növényfaj kihalásáért - magyarázta az MTI-nek Janez Potocnik szóvivője.
Joe Hennon arra is rámutat, hogy a bizottság olyan fajokról állít össze listát, amelyek uniós szinten is aggodalomra adnak okot. A listát a bizottság a tagállamokkal közösen, kockázatelemzés és tudományos bizonyítékok figyelembe vételével állítja össze - hangsúlyozta a szóvivő.

Összefoglalva: bárcsak az akáckérdésben  tanúsított magatartás lenne a legnagyobb baj az EU-val.