A jó, a rossz és a csúf: virágbiológiai rendellenességek a hazai orchideák körében

Az orchideavirágok szerkezeti rendellenességei (monstrozitások) a színváltozatoknál ritkábbak, de igen feltűnőek. Legfontosabb példáik a következők:

1.) Egyes virágalkotó részek részleges vagy teljes hiánya. E rendellenes példányok faji szintű azonosítása is nehézségekbe ütközhet, különösen a legfontosabb határozóbélyegeket hordozó mézajak hiánya esetén.

Mézajak nélküli bangó virág, számfeletti lepellevelekkel és rendellenes ivaroszlopokkal 

2.) Egyes virágalkotó részek számának megváltozása, mely gyakran összenövésekkel is együtt jár. Viszonylag gyakran láthatók tövi részüknél összenőtt, „sziámi iker” mézajkú példányokkal (tetrameria).

3.) A belső lepellevelek méretben, szőrözöttségben, mintázatban mézajakhoz hasonló vagy közelító megjelenése.

Szarvas bangó mézajakhoz hasonló szőrözöttségű belső lepellevelekkel

4.) A mézajaknak a belső lepellevelekhez hasonló megjelenése (petalpeloria).

Fehér madársisak belső lepellevélhez hasonló mézajakkal

5.) A belső lepellevelek külső lepellevelekhez hasonló megjelenése.

6.) A külső lepellevelek összenövése.

7.) A külső lepellevelek belső lepellevelekhez hasonló megjelenése.

8.) A kocsány vagy a magház elcsavarodásának (reszupináció) elmaradása tótágast álló virágokat eredményezhet. E jelenség az egyes virágzatok minden, vagy csak néhány virágjával is megtörténhet.

Bíboros kosbor reszupinálatlan virágokkal

9.) A fürtvirágzat csúcsi részének – általában sérülés miatti – elágazása [monstrositas bispicata, például bibircsvirágoknál (Gymnadenia), ujjaskosboroknál (Dactylorhiza), bangóknál (Ophrys), nőszőfüveknél (Epipactis)].

 Kétcsúcsúan elágazó virágzatú ibolyás nőszőfű

10.) Enyhe eltérésnek számítanak a szokásosnál jóval nagyobb murvalevelű példányok, amelyek az egyed szaporodási sikerét valószínűleg nem befolyásolják, faji szintű azonosíthatóságát viszont nehezíthetik

Bíboros kosbor, amelynek külső lepellevelei a megszokott egyedek belső lepleihez hasonlítanak, a belső lepellevelek pedig méretükben és osztottságukban is a mézajakhoz közelítenek. Ráadásul elmaradt a reszupináció, tehát a mézajkak felfelé irányulnak.

A legtöbb faj esetében a tipikustól nagymértékben eltérő rendellenes példányok fel-felbukkannak, mivel azonban virágaikat a megporzók általában nem látogatják s így nem szaporodnak, önfenntartó populációkat nem alkotnak.

Az önmegporzó fajok viszont kiszabadultak a virágokra irányuló szelekciós nyomás alól. Ennek jó példája a méhbangó, amelynél a többi, rovarmegporzású bangófajhoz képest jóval nagyobb számban és gyakrabban jelennek meg rendellenes példányok. A rendellenességek közül több egymással kombinálódva is megjelenhet. Ezeket a rendellenes, de önfenntartó állományokban létező alakokat általában változat (varietas) rangon értékelik.

Az önmegporzó  méhbangó populációiban gyakran találhatunk különböző rendellenesen fejlődött virágokat

Szokásosnál hosszabb belső lepellevelek (f. aurita)

 Torz mézajkú példány, amely ráadásul hypochrom is