Scientia amabilis: Szeretetre méltó tudomány: A hazai kosborfélék élőhelyigénye

2014. január 18., szombat

A hazai kosborfélék élőhelyigénye

A növények a különböző környezeti tényezőkkel (fénnyel, hőmérsékleti-, vízellátottsági- és talajviszonyokkal) szemben támasztott igénye fajonként különböző és meglehetősen jól meghatározható. Ebből következik, hogy a különböző növénytársulásokban – amelyek a bennük élő növényfajoknak eltérő feltételeket kínálnak – a fajok nem egyforma valószínűséggel fordulnak elő. Vannak olyan növények, melyek nagyon sok, egymástól jelentősen különböző termőhelyi adottsággal rendelkező és eltérő életfeltételeket biztosító társulásban jelennek meg, azok között alig „válogatnak” – ezeket társulásközömbös fajoknak nevezzük. Ugyanakkor vannak olyanok, melyek termőhelyigénye pontosan körvonalazható, mert csak a hasonló adottságokkal bíró, egymáshoz “közel álló” társulásokban találhatók meg – a növénytársulástan ezeket adott társulás vagy vegetációtípus ún. karakterfajainak nevezi. Hazánkban a természeteshez közel álló állapotú élőhelytípusok többségében találkozhatunk különböző orchideafajokkal. A kosborfélék képviselői megtalálhatók a legszárazabb sziklagyepektől a jó vízellátottságú forráslápokig, a sötét bükkösökben éppúgy, mint a napfényben bőven részesülő homokpusztákon.

Az orchideák élőhely-választására komoly hatással van a hazai fajok többségére is jellemző ökológiai sajátosság, nevezetesen az, hogy többé-kevésbé pionír életmódot folytatnak és versenyképességük csekély. Közöttük alig akadnak társulástani értelemben karakterfajok, azaz olyanok amelyek egy vagy legfeljebb néhány, egymáshoz hasonló társulásban találják meg létfeltételeiket. Annál több viszont közöttük a társulásközömbös faj. Ilyenek még a legritkább, legveszélyeztetettebb orchideák között is szép számmal akadnak, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárhol lehet velük találkozni. A gyepekben előforduló fajoknak általában többé-kevésbé szabad talajfelületre van szükségük, hogy tőleveleiket kifejleszthessék. Elmondható, hogy a kosborfélék általában olyan termőhelyeken élnek, ahol a talaj tápanyagszegénysége, savanyú vagy éppen nagyon bázikus kémhatása, a magas talajvízszint, szegély-hatás, a kaszálás vagy egyéb korlátozó tényező miatt más évelő lágyszárú növények (főként a pázsitfű- és sásfélék) nem élnek igazán kedvező (optimális) körülmények között. (Termőhelyeik talajának nitrogénben való feldúsulását az orchideafajok többsége azért nem viseli el, mert annak következtében megerősödik a pázsitfüvek konkurenciája, valamint parazitálhatják őket mikorrhiza gombáik.)

A kosborfélék előfordulása különösen jellemző a különböző társulások átmeneti zónáiban (ökoton). A jelenségnek szép példáit adják az erdőszegélyek és a lápréteknek a szárazabb gyeptársulások felé való fokozatos átmenetei. A láprét-sztyepprét átmenetek társulástanilag elég nehezen kategorizálhatók, ugyanakkor igen látványosak és bővelkednek értékes fajokban. Különösen jellemzőek a Duna-Tisza közének meszes homokján, ahol az enyhe lejtésű buckaoldalakon nagy kiterjedésben találhatók meg a buckaközi laposok legnedvesebb foltjaitól a buckatetők száraz gyeptársulásaiig. A fajkészletükben egyaránt megtalálhatóak az üdébb és szárazabb gyepek fajai, sőt néhol az enyhén szikes területekre jellemző fajok tovább gazdagítják a fajkészletet. A vázolt kép sokszínűségét, azonban úgy tűnik nem csupán ezeknek az élőhelyeknek az átmeneti jellege okozza. Számos kis versenyképességű, ritka faj fordul itt elő, amely nem képes megélni sem az üde lápréteken, sem a száraz gyepekben. Ezek a növények az évenkénti csapadékmennyiség függvényében évről-évre átrendeződő, változó átmeneti zónában találják meg létfeltételeiket, illetve egyensúlyoznak azok között a növényfajok között, amelyek egy része a nedvesebb, más része pedig a szárazabb körülmények között versenyképesebb nálunk. Ezeknek a különleges élőhelyigényű és életstratégiájú növényeknek jellegzetes képviselői az orchideák is. Legfajgazdagabb és legnagyobb egyedszámú közösségeik ilyen típusú élőhelyeken a Duna-vidéken és a Kiskunságban élnek. Az itteni élőhelyek azonban nem csak országos szinten különlegesek, hanem Európában is rendkívül egyediek. Bár a fajok nagy része nagyobb elterjedésű, de itt kis helyen összetorlódva és nagyon nagy példányszámban fordulnak elő a kosborfélék, amelyek közül több faj földrészünk északabbi és nyugatabbi területein rendkívül veszélyeztetettnek számít. Az élőhely sokszínűségét az is fokozza, hogy sem térben, sem pedig időben nem teljesen egységesek. A rajtuk előforduló kosborfélék is érzékelhető „zonáció” tagjaiként fordulnak elő. A legmélyebben fekvő (legnedvesebb) területeken él a mocsári sisakoskosbor, a hússzínű ujjaskosbor és a mocsári nőszőfű. Kissé magasabb térszínen gyakran óriási tömegben látható a szúnyoglábú bibircsvirág, majd hozzávetőleges sorrendben a vitézkosbor, légybangó, sömörös pettyeskosbor, szarvas bangó következik. A legszárazabb lápréti termőhelyeken a pókbangó, a poloskaszagú sisakoskosbor és az agár sisakoskosbor fordulnak elő. Az egyes fajok virágzó állományának nagysága az éves csapadék mennyiségével összefüggésben erőteljesen ingadozik. Immár több évtizedes megfigyelések támasztják alá, hogy a termőhelyek változásait a fajok követik, állományfoltjaik már ilyen időtávlatban érzékelhető módon változtatják helyüket. Napjainkban ezekre a termőhelyekre erőteljes szárazodás (styeppesedés) jellemző, vannak olyan rétek, ahol egy-két évtizede tavasszal még tocsogott a víz és ma májusban árvalányhajat ringat a szél...

Láprét-sztyepprét átmenet a Turjánvidéken, a szúnyoglábú bibircsvirág és szarvas bangó nyílása idején

Az erdei papucskosbor jellegzetes élőhelye: a legtöbb példány az erdőszegélyben, félárnyékban

fordul elő (ökoton)

A kosborfélékre jellemző társulásközömbösség számos faj esetében abban nyilvánul meg, hogy különböző tájakon egymástól nagyon eltérő ökológiai körülményeket kínáló termőhelyeken is előfordulnak.

A hazai fajok többségére jellemző, hogy nem csak, vagy nem elsősorban háborítatlan, őseredeti állapotban levő termőhelyeken fordul elő, hanem vannak állományai többé-kevésbé emberi behatásoknak kitett élőhelyeken, sőt nemegyszer egy-két évtizede létrehozott, teljes egészében mesterséges biotópokban is megtelepednek. Sőt több faj ilyen helyeken gyakrabban és nagyobb egyedszámban fordul elő.

Általában orchideákban gazdag, emberi behatás alatt áll, de e tevékenység által hosszú távon fenntartott stabil életközösségek a hegyi- és kaszálórétek, gesztenyeligetek, a külterjesen művelt gyümölcsösök, a legelők és a kis falusi temetők. Sajnos ezek használatában, művelésében az utóbbi évtizedekben bekövetkező gyökeres változások ezeket az élőhelyeket végveszélybe sodorták.

Egyes pionír fajok időlegesen, de rendszeresen megtelepszenek az ember által létrehozott olyan helyeken, mint a mesterséges, talajvízközeli, pionír homokfelszínek: homok- és agyagbányák; útbevágások, telepített faállományok (nemes- és szürkenyarasok, lucfenyvesek). Ezeken az élőhelyeken általában a természetes szukcesszió vagy a művelés során átalakuló növényzet néhány évtizedig nyújt lehetőséget az orchideáknak, de addig sokszor olyan egyedszámban és sűrűségben találhatók meg, amilyenre természetközeli állapotú élőhelyeken nincs példa.

Gyakran fordul elő az is, hogy a többé-kevésbé természetes, eredeti fajkészletű élőhelyen egyes orchideafajok olyan helyeken fordulnak elő legnagyobb egyedszámban, ahol valamely emberi tevékenység a növényzet bizonyos ritkításával és az avar és talajréteg zavarásával jár együtt. Természetközeli erdős vagy erdőssztyepp területeken például katonai tevékenység, postakábelfektetés, extenzív mészkő- vagy dolomitbányászat, mészégetők környékén vagy felhagyott szőlők, gyümölcsösök területén néhány év vagy évtized múltán jelentős egyedszámban élhetnek a kosborfélék egyes fajai. Új élőhelyeket jelentenek a természetközeli állapotú területeken húzódó kisebb utak kaszált szegélyei is.

Angliai vizsgálatok igazolták a méhbangó (Ophrys apifera) gyakoriságának növekedését a cserjeirtás és a talaj felszínének enyhe zavarása hatására, de a pókbangó hazai termőhelyi körülményeinek elemzése is igazolta a faj pionír, társulásközömbös jellegét.

Számos gyepekre jellemző faj fennmaradásához elengedhetetlen a termőhelyén folyó legeltetés és/vagy kaszálás. A legjellegzetesebb legelőkön előforduló fajok az agár sisakoskosbor, az őszi füzértekercs és a pókbangó. A legtöbb termőhelyen az ujjaskosbor fajok, a sömörös pettyeskosbor fennmaradásának záloga pedig a kaszálás. Egy-egy legeltetett vagy kaszált termőhely virágzás vége felé vagy termésérlelési időben első pillantásra elég lehangoló látványt nyújthat. A legelő jószág a kosborok egy részét a gyep más fajaival együtt lelegeli, más részét letapossa, az is gyakran előfordul, hogy virágzó vagy termést érlelő állapotban kaszálják le az állomány egy részét. A tapasztalat azt mutatja, hogy ennek nincs számottevő veszélyeztető hatása a populációkra. A nagy egyedszámú állományok példányainak töredéke elegendő magot terem a populáció fennmaradásához, és az orchideák akkor is magot érlelnek, ha példányaikat zöld, terméses állapotban lekaszálják vagy letapossa a jószág. Viszont a legeltetés, kaszálás elmaradásával a növényzet átalakulásával párhuzamosan eleinte jelentősen visszaszorulnak, majd eltűnnek ezek a fajok.

Alig néhány olyan hazai orchideafaj van, amelyek szinte kizárólag háborítatlan termőhelyekhez ragaszkodnak, és nem telepszenek meg másodlagos, mesterséges termőhelyeken. Ilyen például a leginkább ligetes erdőkre jellemző sápadt és füles kosbor (Orchis pallens, O. mascula subsp. signifera).

Homoki legelő a Nyírségben az agár siskoskosbor nyílása idején

Szórványgyümölcsös a Mecsekben virágzó agár sisakoskosborokkal

Külterjesen művelt gyümölcsös a Zalai-dombvidéken virágzó őszi füzértekerccsel

Mészkerülő útbevágás a Mátrában kétlevelű sarkvirággal és körtikefajokkal

Hegyi rét a Mátrában az erdei ujjaskosbor nyílása idején

Birkával legeltetett sekély talajrétegű gyep a Déli-Bakonyban, sömörös pettyeskosbor, pókbangó és őszi füzértekercs élőhelye

Ritkás aljnövényzetű gyertyános erdő a Bükkben, madárfészek békakonty virágzó példányaival

Telepített nyarasokban elég gyakran jelennek meg nőszőfüvek és madársisakok,
néha kifejezetten tömegesek lehetnek

Kicsiny, falusi temetőkben rendszeresen telepszenek meg különböző orchideák, mint a tarka pettyeskosbor, az agár sisakoskosbor, az őszi füzértekercs és bangó-fajok