A tavaszi sáfrány (C. vernus) rokonságába tartozó, az
Alpokban, a Kárpátokban és a Balkán-félsziget északi részének hegységeiben
honos növények rendszerezése a mai napig sokat vitatott. Hogy az egyes fajok
egymástól való elkülönítése milyen nehéz feladat, azt jól mutatja, hogy Jávorka
Sándor akadémikus egy, 1949-ben Gyulajon megtalált sáfrányról Csapody Vera
tiszteletére egy új kárpáti sáfrány változatot (var. Csapodyae) írt le, csak később derült ki, hogy a nyugat-balkáni
magashegységekben élő illír sáfránnyal (C.
tommasinianus) azonos.
Magyarországon a
sáfrányok ritkaságnak számítanak, így hát feltűnést keltett, mikor Tallós Pál
erdőmérnök az 1950-es években felfigyelt a pápai piacon sáfrányt áruló
virágszedő asszonyokra, s így vált ismertté a Bakonyalján egészen a közelmúltig
kárpáti sáfránynak tartott növény előfordulása. Később a Dunántúlon előkerült
még néhány állománya. Barabás Sándornak az utóbbi években folytatott alaktani
és kariológiai vizsgálatai viszont tisztázták, hogy az itteni növények nem
azonosíthatók a kárpáti sáfránnyal. Eltérnek tőlük szőrös lepeltorkukkal,
sokszor halványabb színű virágaikkal, melyeken a minta legtöbbször hiányzik
vagy nem a szabályos V-alakot mutatja, keskenyebb leveleikkel, kromoszómáik
száma pedig 18. Leginkább az Alpok délkeleti részétől a Déli-Kárpátokig,
Macedóniáig és az Erdélyi-szigethegységig elterjedt halvány sáfránnyal
(Crocus vittatus Schloss. & Vukot.) azonosíthatók. A fajt a Morvaországból származó Josef Calazanc Schlosser
(1808–1882), horvátországi főorvos és Farkas-Vukotinovics Lajos (1813–1893)
főispán, törvényszéki elnök írták le, akik három nagyobb gyűjtőutat tettek
Horvátországban.
Jellemzői átmenetet
mutatnak a Keleti–Alpokban (nálunk csak Kőszeg környékén) élő fehér sáfrány (C. albiflorus) felé, melynek lepeltorka
szőrös, lepelcsúcsa nem kicsípett, virágai többnyire fehérek, bibéje rövidebb.
E faj kromoszómáinak száma 8, tehát a halvány sáfrány feltételezhetően a
kárpáti– és a fehér sáfrány korábbi nagyobb elterjedése során hibridizációval
létrejött allotetraploid faj. [A különböző kromoszómaszámmal rendelkező fajok
úgy kereszteződhetnek egymással, hogy utódjuk mindkét szülőfaj valamennyi
koromoszómáját örökli. Ez a jelenség (allopoliploidia) meglehetősen általános a
növényvilágban, becslések szerint az edényes flóra mintegy fele így
keletkezett. A szülőfajok kipusztulása vagy visszaszorulása miatt a jelenség
azonban nem mindig szembeötlő.]
Hasonló az
Északi-Kárpátokban és a környező hegyvidékeken előforduló szepességi sáfrány (C. scepusiensis) melynek lepeltorka
szintén szőrös és kromoszómaszáma 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése