A belvíz a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapján – az árvízzel és a hirtelen
áradással együtt – a hidrológiai katasztrófatípusok között szerepel. Jelentőségét hazánk
mindennapi életében jól illusztrálja, hogy a legelterjedtebben használt internetes keresőprogram 297 ezer találatot
ad a ’belvíz’ szóra, mintegy 24
ezerrel többet, mint az ’aszály’
kifejezésre. Egy definíció szerint: a belvíz ’esővízből és hóléből,
a felszínre emelkedő talajvízből és az árvédelmi töltések alatt átszivárgó
vízből származó felszíni víz. A belvízzel elöntött területeken elpusztul a
vetés vagy megkésik a talaj művelése. A veszélyeztetett területeken bizonytalan
a termelés, csökken a terméseredmény. A káros belvíz csatornahálózattal
vezethető le’.
Nem
reprezentatív, 125 főt érintő közvélemény-kutatásunk szerint a Debreceni
Egyetem I–II. éves biológus szakos hallgatóinak 97,6%-a hallott a belvízről. A
megkérdezettek 60,7 %-a szerint a belvíz egyértelműen rossz hatással van a
társadalom életére, míg 38,5 %-a szerint rossz és jó hatásai egyaránt vannak.
122 hallgató összesen 353 szóra asszociált a ’belvíz’ szóval kapcsolatban. Az
asszociációk közül 10-10 % jutott az ’áradás/árvíz’ illetve a
’kár/károsodás/anyagi kár/károsult’ szavakra. Ugyanakkor a biológus
hallgatóknak csak elenyésző kisebbségének jutott eszébe a belvízről valamiféle
élőlény [szúnyog (4), csiga – kacsák – látonya (1–1)].
Itt
a blogon végzett közvéleménykutatásnak kissé más eredménye született. A 42
válaszolónak pontosan ugyanolyan hányada (97,6%-a) hallott a belvízről, de csak
26%-uk szerint gyakorol egyértelműen negatív hatást az emberek életére, a
válaszolók többsége (71%) szerint jó és rossz hatásai egyaránt vannak.
Jelen
bejegyzésben szeretnénk bemutatni a belvíz kellően fel nem ismert
természetvédelmi jelentőségét és megpróbáljuk árnyalni a róla kialakult képet.
Hová soroljuk a
belvizeket?
A
belvizek az időszakosan megjelenő állóvizek közé tartoznak. Kontinentális
klímában az időszakos vizes élőhelyek igen sekély vízmélységgel jellemezhetőek,
rendszerint folyók árterein vagy más vízzel telített talajú helyeken jelennek
meg, ahol az asztatikus körülmények (a víz időszakos borítása) könnyen
előfordulnak. Ilyen körülmények gyakran állnak elő szántóföldeken is, főleg
azokon a területeken ahol a szántóföldek a folyók korábbi árterületein jöttek
létre. De az időszakosan megjelenő állóvizeknek nemcsak ez a formája létezik.
Léteznek „természetes” időszakos állóvizek is, amelyek a vizes élőhelyek között
is egyediek. Ezek kis kiterjedésű és sekély vizű vizes élőhelyek, amelyekre
többnyire egyéves, amfibikus (kétéltű) növényfajok előfordulása jellemző.
Elterjedésük széleskörű, megtalálhatók a Mediterráneumban, a trópusokon és a
kontinentális klímazónában is. Vannak, amelyek sziklák felszíni eróziós
mélyedéseiben jelennek meg, vannak homokdűnék között megjelenő és vannak folyók
partján megmaradó állóvizek. Vannak közöttük tápanyagszegény-, eutróf-, édes-
és sósvizűek is. Közös jellemzőjük, hogy bárhol ahol a világban előfordulnak,
mindenhol kiemelkedően értékesnek minősülnek.
A
vizekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Föld összes élőhelye közül az
édesvizek élővilága és állapota a leginkább veszélyeztetett. A nagyszámú
állóvíz típus közül (nagy tavak, szikes tavak, kistavak, mocsarak, lápok,
fertők stb) az egyes típusok nem egyenlő mértékben vesznek részt a
biodiverzitás megőrzésében, adott földrajzi régión belül. Általánosan érvényes
rájuk, hogy a kisebb kiterjedésű, de nagyobb számú tavak a biodiverzitás
nagyobb részét képesek megőrizni, mint a kevés számú, de nagy állóvizek. Az
időszakos állóvizeket Európában például a Közösségi jelentőségű élőhelyek
között tartják számon. A mediterrán-időszakos tavak a mediterrán bioklimatikus
régió egyik legértékesebb élőhelyeinek számítanak, amely nagyszámú rendkívül
ritka és izolált fajnak ad otthont.
A mediterrán időszakos
állóvizekhez hasonlóan kontinentális klímán is találhatóak ilyen élőhelyek,
ezeket összefoglalóan kontinentális időszakos állóvizeknek hívjuk. Ezek közé
tartoznak a szántóföldi belvizek is. Jellemzőjük, hogy autonóm hidrológiai
viszonyokkal (elárasztott és kiszáradt időszakok váltakozásával) rendelkeznek,
rendszerint kis kiterjedésű mélyedéseket foglalnak el,
amelyek elegendően hosszú ideig kerülnek víz alá ahhoz, hogy hidromorf talaj,
valamint vízi vagy amfibikus
(kétéltű) növényközösségek alakuljanak ki rajtuk. Amennyiben
a vízborítás megfelelő ideig fennmarad, különleges növényfajok által uralt
vegetációtípus fejlődhet ki. A nyári aszály megszünteti az állandóbb vizű
termőhelyekre jellemző, gyakoribb vízi- és mocsári növények létfeltételeit. A
kontinentális időszakos állóvizek legnagyobb valószínűséggel folyók egykori
árterületein alakulnak ki,
amelyeket a folyószabályozások vágtak el a közvetlen áradásoktól.
A legjelentősebb különbség a mediterrán és kontinentális időszakos tavak
között, az a tény, hogy az utóbbiak többnyire (bár nem kizárólagosan) belvizes
szántókon alakulnak ki. Ezeken a termőhelyeken belvízi elöntés idején a
talajművelés és a gyomirtás csaknem lehetetlen, emiatt nagyon különleges
vegetáció alakul ki, mégpedig látszólagosan véletlenszerűen és nem egyszer
hosszú (több éves vagy évtizedes) lappangást követően.
Belvizes szántó a Tisza közelében
nyár közepén
Szántón kialakult belvízfolt
értékes növényzettel a Berettyó mellett
A belvizek megjelenése nehezen
kiszámítható, gyakran előfordul, hogy ezeket a
területeket évtizedeken keresztül nem borítja víz,
majd bizonyos években a jelentős csapadékmennyiség következtében elöntésre kerülnek. A kontinentális időszakos vizes élőhelyek
kialakulása olyan különleges éghajlati tényezőknek
köszönhető, mint jelentős előző évi csapadék,
viszonylag hűvös tavasz és viszonylag meleg és
nedves nyár. A kontinentális
időszakos tavak fajai hosszú távú tartós nyugalmi
állapothoz alkalmazkodtak. Jellemző rájuk a hosszú távú perzisztens magkészlet, a csírázás idejének rugalmassága és
a jelentős alaktani alkalmazkodó képesség. Számos
faj nagyon nagy számban állít elő
magvakat és magjaik a talajban évtizedekig vagy
akár több mint 100 évig megőrzik életképességüket. Olyan
ritka és veszélyeztetett fajok,
amelyek látszólag évtizedek óta hiányoznak a vegetációban, a talaj magbank
készletében megtalálhatók. A vízviszonyoktól
függően tavasztól őszig csírázhatnak, és rendkívül gyors életciklussal
rendelkeznek.
A belvizes szántók, mint értékes élőhelyek
Egy élőhely értékességét sokféleképpen lehet számszerűsíteni. Meg
lehet adni a bennük élő összes faj számát, a védett és veszélyeztetett fajok
arányát, a különböző diverzitási mutatóikat (pl. Shannon, Simpson diverzitás).
Ez utóbbi értékeket össze is lehet hasonlítani a hasonló és eltérő típusú
élőhelyek hasonló értékeivel, illetve a diverzitási értékekből úgynevezett béta
diverzitást is számolunk. Ez adja meg a vizsgált élőhely egyediségét. Ha a béta
diverzitás értéke magas, vagyis nagyon eltér más élőhelyektől akkor a vizsgált
élőhelyünk unikálisnak mondható és értékesnek számít. Ha több hasonló élőhelyet
hasonlítunk össze ez a vizsgálat azt is megmutatja, hogy az egyes lokalitások
mennyire egyediek. Ez természetesen csak egy kicsiny szelete és egy rendkívül
leegyszerűsített formája a diverzitási számolásoknak. Az esetleges különbségek
minősége természetesen mindig attól függ, hogy milyen fajokról is beszélünk,
hiszen nem mindegy hogy a különbségeket gyomfajok vagy ritka, vörös listás
fajok jelenléte okozza. Ezért a természetvédelmi értékességet a diverzitási
mutatók mellett a vörös listás (hazai védettségű, Natura 2000-es, IUCN védett,
berni- és washingtoni egyezményes stb.) fajok számával és arányával szokták
kombinálni.
De lássuk is mennyire is értékesek a hazai belvizek? Egy kutatás
keretében (Lukács et al. 2013) megvizsgáltuk
a Tiszai Alföldről és a Dráva-síkról származó növénytársulástani felvételeket
és vizsgáltuk azt, hogy milyen az alfa diverzitásnak a teljes diverzitáshoz
képest az aránya, mekkora a fentebb is említett béta diverzitási érték és
milyen arányban vannak az élőhely jellemző (karakter) fajai között védett
növényfajok?
Kimutattuk, hogy a belvizes szántók növényzete rendkívül egyedi,
amelyen belül is a rizsföldek különülnek el, jellemzően fajszegény mivoltuk
miatt. De általánosan a belvizes foltok alfa diverzitási értékei az
összdiverzitáshoz képest magasak, ami azt jelzi, hogy az egyes belvíz foltok
fajgazdagnak számítanak és a teljes fajkészlet egy jelentős része megtalálható
bennük. Azonban a béta diverzitási értékeik is magasak, ami az egyes
belvízfoltok egyediségét mutatja, vagyis a növényfajok egyedi kombinációban
vannak jelen.
De milyen fajkészletből
származnak ezek a diverzitási adatok? Mi a helyzet a védett és veszélyeztetett
fajokkal? A jellegzetes iszapnövényzettel rendelkező kontinentális időszakos
tavak nagy természetvédelmi jelentőséggel bírnak, mert kis területi
kiterjedésük ellenére számos ritka és veszélyeztetett faj élőhelyei. A
tényleges karakterfajok közül több faj is, például a háromporzós látonya (Elatine
triandra), a pocsolya látonya (Elatine
alsinastrum), a magyar látonya (Elatine hungarica), a heverő iszapfű
(Lindernia procumbens), az iszapkáka (Schoenoplectus supinus) és
az úszó hídőr (Alisma gramineum) felkerült nemzetközi és országos vörös
listákra is. Közülük az IUCN Vörös Listán és a Berni Egyezményben is szereplő
heverő iszapfű (Lindernia procumbens), valamint a Magyarországon védett
magyar látonya (Elatine hungarica)
a belvizes szántók jellegzetes fajainak számítanak.
A belvizes szántók
diverzitási viszonyai és a karakterisztikus fajok veszélyeztetettsége
egyértelműen aláhúzza élőhelyük valamilyen fokú védelmének szükségességét.
Védelmük másik oka élőhelyeik megszüntetésének vagy degradálódásának riasztó
üteme. A Pannon-medence jórészt nagy, mára szabályozott folyók (Duna, Tisza,
Körös, Maros, Dráva) árterületein fekszik, amelyek már jelentős részben művelés
alatt állnak. Természetesen a mezőgazdasági tevékenységnek fontos szerepe van
ezeknek az élőhelyeknek a létrehozásában, de jelentős szerepük van a
megszüntetésükben is. A szántás biztosítja a megfelelő nyílt (növényzetmentes)
talajfelszíneket, és azokban az években, amikor a jelentős csapadékmennyiség
következtében belvízi elöntés jön létre, optimális körülmények keletkeznek
ennek a növényzetnek a kialakulásához. De a helyi és regionális szinten
megvalósított vízelvezető csatornák komolyan veszélyeztethetik ezeket az
élőhelyeket, a területek idő előtti kiszárításával, még mielőtt ez a
jellegzetes növény közösség kialakulhatna.
Magyar látonya (Elatine hungarica)
Csigásmagvú látonya (Elatine hydropiper)
Háromporzós látonya (Elatine
triandra)
Heverő iszapfű (Lindernia
procumbens)
Pocsolyalátonya (Elatine
alsinastrum) és buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus)
A belvizes szántók növénytani
értéke
Napjainkra elfogadott gyakorlattá
vált, hogy az ökoszisztémáknak az emberiség létet lehetővé tevő – sokak által
természetesnek vett – szolgáltatásainak értékét pénzben fejezik ki. A
közelmúltban Pinke Zsolt (2012) munkájának köszönhetően bebizonyosodott, hogy a
belvizes területek az egyébként gyakori aszállyal sújtott alföldi területeken
jelentős víztározó kapacitással rendelkeznek, amely árvízvédelmi szempontból és
az aszálykárok csökkentése szempontjából egyaránt nagyon jelentős gazdasági
értéket képviselnek. Ám ezzel még nincs vége a belvizes területek pénzben is
kifejezhető ökoszisztéma szolgáltatásainak. Ezek az élőhelyek ugyanis védett
élőlényeknek is élőhelyet jelentenek. Leglátványosabbak közülük talán a parti
és vízimadarak, amelyek nem csak táplálékot találnak e területeken, hanem
számos faj (például bíbic, lilék, gulipán, gólyatöcs) költ is belvizes
szántókon. 1998 és 2013 között a Tisza és a Dráva folyók tágabb környezetében
sok száz belvizes szántót kerestünk fel és ezeken feljegyeztük az ott
előforduló védett növényeket és becsült egyedszámukat, Összesen 11 védett faj
előfordulását regisztráltuk. Közülük leggyakoribb a heverő iszapfű
(Lindernia procumbens). Európa nagy
részén veszélyeztetett iszaplakó növényfaj, amely több nemzetközi
természetvédelmi egyezményben és vörös listán is szerepel. Az általunk
megtalált állományainak összesített, forintban kifejezett természetvédelmi
értéke óvatos becsléssel is meghaladja a 26 milliárd forintot. Ezt a fajt követik
gyakoriságban és természetvédelmi értékben egyaránt a látonyák nemzetségének (Elatine)
fajai. A négy látonya faj hazai, belvizes szántókon élő állományainak forintban
kifejezett természetvédelmi értéke közel 6 milliárd forintot tesz ki, míg ez az
érték az összes védett növény esetében több int 33 milliárd forintra rúg.
A hazai belvizes szántókon talált
védett növényfajok és állományaik becsült természetvédelmi értéke
Magyar név
|
Természetvédelmi
érték (Ft)
|
Észlelt populációk
száma
|
Összes becsült
egyedszám
|
Összes természetvédelmi
érték (Ft)
|
Heverő iszapfű
|
5000
|
133
|
5,259.101
|
26.295,505.000
|
Pocsolyalátonya
|
5000
|
77
|
555.801
|
2.779,005.000
|
Magyar látonya
|
5000
|
62
|
389.492
|
1.947,460.000
|
Háromporzós látonya
|
10000
|
23
|
137.743
|
1.377,430.000
|
Tavaszi forrásfű
|
5000
|
2
|
180.000
|
900,000.000
|
Apró füzény
|
10000
|
15
|
8.971
|
89,710.000
|
Bugylos boglárka
|
5000
|
1
|
10.000
|
50,000.000
|
Csigásmagvú látonya
|
5000
|
1
|
5.000
|
25,000.000
|
Sűrű csetkáka
|
10000
|
2
|
50
|
500.000
|
Sulyom
|
5000
|
2
|
10
|
50.000
|
Békaliliom
|
5000
|
1
|
5
|
25.000
|
Összesen
|
-
|
317
|
6,546.163
|
33.464,635.000 Ft
|
Margittai Antal (1880-1939) matematika-fizika szakos tanár, Kárpátalja flórájának kiváló kutatója, a hazai látonyák vizsgálatának úttörője
Margittai
Antal
már 1927-ben megfigyelte, hogy a látonya-fajok legjellemzőbb élőhelyei a
belvizes szántók: „Elatine-k után kell
nézni a szántóföldek olyan mélyebb fekvésű részein, amelyek nagyobb esőzések
után víz alatt állanak és emiatt a vetés kiázott .... a víz alól felszabadult
szántóföldek helyét valóságos szőnyeggel takarja be az Elatine hungarica”.
1939-ben pedig a következőket vetette papírra „magjaik csak bizonyos
nedvesség mellett csíráznak. Ha száraz évek követik egymást, termőhelyük
kiszárad, ellepi a magas fű, és a magvak várnak a csírázással mindaddig, míg a
termőhelyet egy-két éven át ellepi a víz, megöli a nagyobb füveket és
csírázásra alkalmas sárrá változik a talaj. De az ellenkezője is előfordulhat.
Tudniillik a termőhelyet néhány éven át magas víz fedi be. … a csírázással
ekkor is várni fognak, míg a víz újból lefolyik a termőhelyről.”
A
magyar látonya (Elatine hungarica) az európai flóra egyik legkevésbé
ismert faja. Ritkasága, kiszámíthatatlan megjelenése, apró termete és gyakran
sárdagasztással, csizmamerüléssel kecsegtető termőhelyei miatt igen ritkán
kerül botanikus szeme elé. Elsőként Kitaibel Pál gyűjtötte Békés megyében több
mint két évszázada (Molnár V. et al. 2013).
Védett fajunk, amelynek az 1960-as évektől több mint három évtizedig nem volt
ismert előfordulása, míg 1998-ban megtaláltuk (MolnárV. et al. 1999). Az azóta eltelt években számos lelőhelyen
előkerült, elsősorban a Tisza és mellékfolyói környékén.
A magyar látonya elterjedése a Pannon-medencében, valamint a
folyószabályozások előtt állandóan és időszakosan elöntött területek; utóbbiak
a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Intézete (1938) térképe
alapján
Mivel a fajt az 1798 és 2011 közötti, 213 éves időszakban mindössze 27 évben
észlelték a Kárpát-medencében megvizsgáltuk, hogy milyen tényezők befolyásolják
megjelenését. Eredményeink alapján az éves csapadékmennyiség és a belvízi
elöntés maximális kiterjedése jelentősen magasabb azokban az években, amikor az
E. hungarica-t észlelték. A magyar látonya éves észleléseinek száma 1998 és 2010 között
szignifikánsan korrelál a belvízi elöntés maximális kiterjedésével (Takács et al. 2013).
A magyar látonya éves észleléseinek száma a Pannon-medencében 1998 és 2010 között, és az éves
csapadékmenyiség és a belvízi elöntés éves maximális magyarországi értékei
Miért fontosak a
belvizek?
A
belvizek kérdése a vízügyi és mezőgazdasági szakmát is megosztja, mivel az
Alföld medence jellege miatt rendkívül fontos a talajban tárolt víz
mennyiségének és szintjének a helyzete. Ez jelentősen befolyásolja az éves
termésátlagokat, az Alföld vizes és szárazföldi élőhelyeinek állapotát és
közvetve hatással van az emberi egészségre is. Magyarországon kevés olyan
terület van, amelyet nem hálóznak be belvízlevezető csatornák vagy egyéb árkok,
amelyek rendkívül gyorsan elvezetik a talajfelszínen megjelenő, hóolvadás,
árvizek, nagyobb esők után megmaradó vizeket. Ez a hatékonyság már-már olyan
mértékű és a csatornák mélysége is sok helyen olyan nagy, amely már komolyan
veszélyezteti a talajvíz mennyiségét, lehetetlenné téve akár például a
természetes tölgyes erdők felújulását/fennmaradását is az Alföldön. Ugyanakkor
a túlságosan magas talajvíz belvizeket eredményez, ami mezőgazdasági károkat
okoz. Racionális alapokon nyugvó, szakmai vitákban minden tényezőt figyelembe kellene
venni, és a költség-haszon elemzések során figyelembe kellene venni az
ökoszisztéma által nyújtott szolgáltatások költségeit is. Rendkívül fontos az
egészséges egyensúly megteremtése a talajban tárolt víz mennyisége, a
természetes élőhelyek igénye, fennmaradása és a mezőgazdasági érdekek között. A
belvizekben található élőhelyek, természetvédelmi értékességük mellett
indikátoroknak is tekinthetőek a talaj egészséges vízháztartását illetően. A
víz mennyisége és minősége stratégiai kérdés, aminek a szerepe a jövőben csak
növekedni fog. A fenti vizsgálat és az abból származó következtetések
összhangban vannak azokkal a tanulmányokkal,
amelyek mezőgazdasági tájakon belül található vizek és vizes élőhelyek jelentőségét
hangsúlyozzák, és ellentmondanak
azoknak az elképzeléseknek, amelyek a nagy víztesteknek
adnak kitüntetett jelentőséget a vízi biodiverzitás
megőrzésében (lásd például a Víz Keretirányelvben szereplő
minimális 50 hektáros limitet).
Szerzők: Molnár V. Attila & Lukács Balázs
András
Idézett irodalom
Lukács B. A. – Sramkó G. – Molnár
V. A. (2013): The plant diversity and conservation value of continental
temporary pools. – Biological
Conservation 158: 393–400.
Margittai A. (1927): Az
Északkeleti Felvidék Elatine-fajai. –
Magyar Bot. Lapok 26: 15–18.
Margittai A. (1939): Megjegyzések
a magyar Elatine-fajok ismeretéhez. –
Bot. Közlem. 36: 296–307.
Molnár V. A. – Molnár A.
– Vidéki R. – Pfeiffer N. (1999): Adatok hazai Nanocyperion-fajok ismeretéhez
I. Elatine hungarica Moesz –
Kitaibelia 4(1): 83–94.
Molnár V. A. – Horváth O. –
Tökölyi J. – Somlyay L. (2013): Typification and seed morphology of Elatine hungarica (Elatinaceae). – Biologia 68(2): 210–214.
Pinke
Zs. (2012): Aszály-, belvízkárok és az árvízvédelmi ökoszisztéma szolgáltatások
értékelésének szerepe a belvizes területek vizes élőhellyé alakításában. – Tájökológiai
Lapok 10: 271–286.
Takács, A. – Lukács, B. A. –
Schmotzer, A. – Jakab, G. – Deli, T. – Mesterházy, A. – Király, G. – Balázs, B.
– Perić, R. – Eliáš, P. jun. – Sramkó, G. – Tökölyi, J. – Molnár V., A.: Key
environmental variables affecting the distribution of Elatine hungarica in the Pannonian Basin. – Preslia 85(2): 193–207.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése