A feketefenyő felemelkedése és bukása Magyarországon

Több szempontból érdekes párhuzam mutatkozik az akác és egy másik idegenhonos, hazánkban ültetvényszerűen (monokultúrában) termesztett fafaj, a feketefenyő (Pinus nigra Arnold) között. Ebben a blogbejegyzésben az utóbbival foglalkozom, mert úgy érzem esete tanulságul szolgálhat.

A feketefenyő Dél-Európában és Kis-Ázsiában honos fafaj, hozzánk legközelebb az Al-Dunánál (Herkulesfürdő) és a Bécsi-medencében fordul elő.

 

A feketefenyő elterjedése (a Wikipédia nyomán)

1: keleti alfaj (subsp. nigra): 1a: var. nigra, 1b: Pinus nigra subsp. nigra var. pallasiana, 1c: var. caramanica

2: nyugai alfaj (subsp. salzmannii): 2a: var. salzmannii, 2b: var. corsicana, 2c: var. mauretanica

 

Természetes állományai általában sziklás termőhelyen élnek, ligetes megjelenésűek
(forrás: Wikipédia)

Hazánkban a 19. század vége felé kezdték telepíteni kísérleti jelleggel és elsősorban a ’talaj védelmére’.

„Kevés fanem van, melynek nagyobbmérvű mívelése oly sokoldalú haszonnal lenne egybekötve, mint a menynyit a feketefenyő tenyésztése és terjesztése nyújt.” – olvashatjuk Székely Mihálynak ’A feketefenyő (Pinus austriaca) mívelésének és terjesztésének hasznairól.’ című cikkében, amely 1868-ban jelent meg az Erdészeti Lapok című foylóiratban (205-210. oldal). Továbbá:„Különös tulajdonságainak egyike abban áll, hogy tűinek bő hullatásával a talajt javítja, és igy nemesebb fanemek tenyésztésére, sőt jövedelmezőbb mezőgazdasági növelésre is alkalmassá teszi. Termőhelyi elégülékenysége oly feltűnő, hogy a sekély, csupa omladványból álló, elpusztított, kimerült, páfrányfélékkel itt-ott alig benőtt talajon, sőt a majdnem csupasz sziklán és köven, a hol csak gyökereit a hasadékokba és üregekbe beerőszakolni és igy megfogódzni képes, még mindig jól növekszik.” ...„A feketefenyő a fönnebbiek szerint 70—80 éves korában legnagyobb haszonnal vágható (gazdasági vághatóság), azonban — mindig csökkenő vastagsági növekvés mellett, 2 —300 évig is elél.”

Mivel várakozáson felül beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyre inkább fájáért ültették, eleinte csak a dolomitkopárok erdősítésére, majd az alföldi homokra is. A telepítés két nagy hulláma az 1950-es és az 1970-es években volt.

A telepített állományok elegyetlenek, zárt lombkoronaszintűek, az avarszintben vastag tűlevélszőnyeg halmozódik fel és a termőhelyen korábban élt fajok lassanként kiszorulnak (forrás: Wikipédia)

 A feketefenyvesek kiterjedése hazánkban az 1990-es évekre elérte a 70 ezer hektárt és az ország erdőterületének mintegy 4 %-át (Tamás Júlia nyomán).

A faj nagy kiterjedésű, elegyetlen, tájidegen erdői számos ökológiai és természetvédelmi problémát okoznak. Ezekről a kérdésekről az érdeklődők tájékozódhatnak a Csontos Péter által szerkesztett: Feketefenyveseink kutatása című könyvből (MTA-ELTE Elméleti Biológiai és Ökológiai Kutatócsoport, 2007)

A Dunántúli-középhegység legegyedibb, legjellegzetesebb (ha úgy tetszik ’legmagyarabb’) élőhelytípusait, az egyedülálló fajösszetételű dolomit-sziklagyepeket igen súlyosan érintette a feketefenyővel végzett ’kopárfásítás.’ Olyan bennszülött ritkaságaink, mint a világon kizárólag nálunk előforduló pilisszentiváni len (Linum dolomiticum) termőhelyein is történt feketefenyő telepítés.

Azon túl, hogy időközben kiderült, hogy a feketefenyő termesztése gazdaságilag sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az elegyetlen állományokban egyre komolyabb növényegészségügyi problémák jelentkeztek, amelyek hatására az ország számos területén komoly feketefenyő pusztulások történtek és történnek.

Lásd például:

Csillag Vince (2006): Feketefenyő-pusztulás a Keszthelyi-hegységben. Erdészeti lapok 141: 279-280.

Koltai András (2001): Az erdei és feketefenyő gombabetegségei. Erdészeti lapok, 136: 205.

Koltay András - Nagy László (1999): Feketefenyő klónok fogékonysága a Sphaeropsis sapinea és Dothistroma septospora kórokozók fertőzésével szemben. Erdészeti kutatások : az Erdészeti Tudományos Intézet közleményei 89: 151-161.

Koltay András - Tóth József - Kondár László - Szabó Tibor (2009): Vegyszeres védekezés a Dothistroma septospora (Dorog.) Morlet és Sphaeropsis sapinea Dyko & Sutton kórokozók ellen fiatal feketefenyő- (Pinus nigra) állományban. Növényvédelem 45: 225-230.

Koltay András (1997): Mitól vörösödnek feketefenyveseink? : A hajtások és a tűelhalások leggyakoribb tünetei feketefenyő-állományokban. Erdészeti lapok 132(1): 12-13.

Koltay András (1998): A feketefenyő hajtáspusztulását okozó gomba, a Shaeropsis sapinea Dyko & Sutton biológiai vizsgálati eredményei. Erdészeti kutatások : az Erdészeti Tudományos Intézet közleményei 88: 251-271.

Koltay András (2001): A Dothistroma septospora (Dorog.) Morlet előfordulása a hazai feketefenyő (Pinus nigra Arn.) állományokban, és az ellene alkalmazott vegyszeres védekezési kisérletek eredményei. Növényvédelem 37: 231-235.

Koltay András (2003): Gombabetegségek az erdei- és a feketefenyő levelein. Erdészeti lapok 138: 352-353.

Koltay András: A magyarországi feketefenyő hajtáspusztulás történeti áttekintése. Erdészeti kutatások : az Erdészeti Tudományos Intézet közleményei 90: 247-254.

Szabó Ilona (1997): A Dothistroma septospora (Dorog.) Morelet fellépése feketefenyő-ültetvényekben. Erdészeti lapok 132: 44.

Szilasi Tamás (2013): Feketefenyő-pusztulás a Mecseki parkerdőben. -  Erdészeti lapok, 2013. (148. évf.) 4. sz. 106-107. old.

Egy álom vége... Pusztuló (azóta letermelt) feketefenyves a Keszthelyi-hegységben

A tömegkommunikációban a feketefenyvesek pusztulása rendszeresen természeti katasztrófaként jelenik meg, pedig gazdasági értelemben haszontalan és ökológiai-természetvédelmi értelemben kártékony monokultúrákról van szó.

 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján hazánkban a feketefenyvesek kiterjedése 2000 óta folyamatosan csökken.

Végezetül három gondolat.

A pusztuló feketefenyvesek a társadalomnak nemhogy hasznot nem hoztak, hane többlet kiadásokat jelentenek. 

Helyüket sajnos nem feltétlenül őshonos fajokból álló erdők veszik át, hanem ha megjelenik bennük az akác, akkor annak hosszú távon csíraképes, keményhéjú magjai képeznek magbankot és ugrásra készen várakoznak... (lásd: Cseresnyés I. (2010):Az invazív fehér akác (Robinia pseudoacacia L .) magbankja feketefenyvesek taLajában. – Botanikai Közlemények 97: 59–68.)

Eredeti elterjedési területén az akác fogyasztására mintegy 75 rovarfaj specializálódott (Hargrove, W.W. (1986) An annotated species list of insect herbivores commonly associated with black locust, Robinia pseudoacacia, in the southern Appalachians. Entomological News 97: 36–40.).  Az akác olyan élősködői mint a Obolodiplosis robiniae Haldeman nevű légy, Phyllonorycter robiniella Clemens and Parectopa robiniella Clemens nevű lepkék már megjelentek Európában...