2014. február 3., hétfő

Az első számú növényi ’közellenség’: a parlagfű


Aligha van olyan ember Magyarországon aki ne hallott volna a parlagfűről. A nemzetségnek Carl Linné választotta az Ambrosia nevet, amely a mitológa szerint a görög istenek halhatatlanságot adó eledele volt. Linné 1753-ban Ambrosia elatior (azaz „nyúlánk parlagfű”) és Ambrosia artemisiifolia (azaz „ürömlevelű parlagfű”) néven is leírta. Mára bebizonyosodott hogy a két növény ugyanahhoz a fajhoz tartozik, és manapság az utóbbi az érvényes név. A nemzetségnek mintegy 40 faja van, amelyek Észak-, Közép- és Dél-Amerikában honosak. Közülük több faj az ember közvetítésével más földrészekre is eljutott. Minden fajuk virágpora allergén hatású, az USA-ban és Kanadában két parlagfűfaj több virágporallergiás gondot okoz mint az összes többi növényfaj együttvéve. Magyarországon 1962-ben tűnt fel az évelő parlagfű (Ambrosia psilostachya) a Dráva mellett és a Csepel-szigeten, de tömegessé – szerencsére – eddig nem vált. E faj alacsonyabb termetű, rendszerint csak 20–30 cm-es magasságot ér el, ritkán megnő félméteresre is, hajtása legtöbbször nem ágazik el, levelei csak egyszeresen szárnyaltak, virágzatai rövidebbek. Az ürömlevelű parlagfű igen változatos méretű növény, vannak példányai amelyek virágzó állapotban mindössze arasznyi magasak, mások elérhetik az embermagasságot is. A legkisebbek kivételével példányai néhány centiméterrel a talaj felett elágaznak. Egylaki növény, azaz egyazon növényen külön hímivarú (porzós) és nőivarú (termős) virágai fejlődnek. Zöldessárga, néhány milliméteres porzós virágzataiban 8–22 (átlagosan 15 körüli) virág található. A bókoló korongszerű porzós fészkek 1–24 cm hosszú (átlagosan 6–7 cm-es) füzérekbe tömörülnek.
 
 A parlagfű porzós virágzatai közelről


A termős virágok a porzós virágzati fürtök alján és az alsóbb levelek hónaljában találhatók. A virágport a virágból hosszan kiálló bibeszálaikkal „csapdázzák”

Ha a parlagfüvet lekaszálják a növény az alacsonyan elhelyezkedő oldalrügyeiből 3–4 oldalhajtást nevel, és ugyanolyan intenzitással virágzik néhány hét múlva. A parlagfű eredetileg Észak-Amerikában élt, de Európán kívül behurcolták Észak-Afrikába, Ázsiába, Ausztráliába és Dél-Amerikába is. Kontinensünkön először valószínűleg a németországi Brandenburgban bukkant fel 1863-ban, de nem tudott tartósan megtelepedni. Térhódítása valószínűleg a 19. század vége felé indulhatott el. Svájcban először 1878-ban, Tirolban 1883-ban, Hamburg környékén pedig 1886-ban találtak. A történelmi Magyarországon először Orsova mellett került elő 1908-ban, hazánk mai területén először Dél-Somogyban 1922-ban találta Boros Ádám. 1925-ben Jávorka Sándor a Magyar Flóra című határozójában ezen kívül még Tihany mellől említi és megállapítja: „úgy látszik terjedőben van”. Néhány évtized alatt délnyugati irányból elözönlötte az országot, terjedésének sebessége több kilométer / év volt. A magyarországi első gyomfelvételezés idején, 1950-ben a 350 felvételezett gyomfaj közül még a 21. leggyakoribb volt, de néhány évtized alatt az 1. helyre lépett elő. A 70-es évekig azt hihettük, hogy a parlagfű-pollen speciálisan amerikai probléma, mert Európában nem volt jelentős mennyiségű belőle. Mára hazánk Európa talán „legparlagfüvesebb” országa. Saját „bőrünkön” tapasztalhatjuk, hogy ahogy elhagyjuk Magyarországot hamarosan csökkennek az allergiás tüneteink. Ezt sokan annak tulajdonítják, hogy szomszédaink „jobban odafigyelnek” a parlagfűre vagyis hatékonyabban irtják. Valójában pedig arról van szó, hogy a növény számára a környező országok adottságai nem olyan kedvezőek, mint hazánkéi. A parlagfű a meleg nyarú területeken „díszlik” a legjobban. Ezért ritka a hűvösebb, kiegyenlítettebb klímájú Nyugat-Európában és a környező magashegységekben. (Elég ha például a Mátra magasabb területeire vagy a Bükkbe kirándulunk és sokkal kevesebb parlagfüvet látunk. Sajnos a mi klímánk egyszerre elég meleg és elég csapadékos számára… A parlagfű napjainkban kezdi meghódítani Erdélyt, már eljutott a Székelyföldre is. Terjedésének valószínűleg kedvez a melegedő éghajlat és a légkör emelkedő szén-dioxid koncentrációja. Legjobban a laza, savanyú homokon érzi magát, de szinte bármilyen bolygatott talajon megél. A természetközeli vegetáció zárt, összefüggő növényállományaiban nem életképes, csírázásához és növekedéséhez nyílt, szabad talajfelszínre van szüksége.


 A parlagfű csíranövénye

Utak és vasutak mentén, települések belterületén, építkezések területén, gyomos szántókon (főleg kapáskultúrákban: napraforgó-, kukorica-, répatáblákban), parlagterületeken tömeges lehet, de rétek, legelők és árokpartok felszakadozó gyepjében is megjelenik.



 Tömeges előfordulása napraforgó-táblában

Allelopatikus hatására utal, hogy vizsgálatok szerint kivonata gátolja növényi versenytársai magjainak csirázását. A parlagfű egy-egy példánya mindössze 4–7 hónapig él, azaz egyéves növény. Tömeges csírázása március–április-ra esik, de kisebb számban egészen őszig tart. A csírázási folyamat számára a 10–20 Cº-os hőmérsékleten a legideálisabb, segíti a fény, de kisebb intenzitással sötétben is zajlik. A tavasszal kikelt növények május-júniusban intenzíven növekednek, júliusra elérhetik az egy-másfél méteres magasságot.



Termetes példánya egy debreceni lakótelepen

Virágzása júliusban kezdődik, legtömegesebben augusztus közepétől szeptember elejéig nyílik. A porzós virágok mintegy egy-másfél héttel megelőzik a termős virágok nyílását. A később csírázott példányoknak „kevesebb idejük” van, ezért kisebb termetűre nőnek, a július végén kicsírázott növény alig több mint egy hónap múlva már virágzik. Az ennél később csírázott növények már nem jutnak el a termésérlelésig. Termésének érése szeptember és november között történik, mag alakban telel át, maga a növény az első fagyok idején elpusztul. A magvak februárig elsődleges nyugalomba kerülnek. (Ebben az időszakban nem indulnak csírázásnak, még ha időlegesen megfelelő hőmérsékletre kerülnek is. Ennek köszönhetően nem csíráznak ki egy átmeneti téli felmelegedés során, amelyet követően a fiatal növényeket a fagy elpusztítaná.) Februártól kényszernyugalmi állapotba kerülnek, ekkor már lehetséges a csírázásuk. Magas olajtartalmú magvait szívesen fogyasztják énekesmadarak, valószínűleg terjesztik is. Termései valószínűleg a széllel és tisztítatlan vetőmaggal is terjednek. Egy 165 cm magas példányon például 239 porzós virágzati fürtöt számoltunk, ami hozzávetőlegesen 12 ezer virágzatot, tehát közel 200 ezer porzós virágot jelent. Az átlagos méretű parlagfűpéldányokon porzós virágzatok ezrei, tehát virágok tízezrei fejlődnek, amelyek virágporszemek százmillióit juttatják a levegőbe. Hazánkban mintegy egy hónapon keresztül igen magas a parlagfűpollen koncentrációja ilyenkor több mint száz pollenszem található egy köbméternyi levegőben. Helyenként ez az érték akár a 400–600 db/m3-t is elérheti: így egy nap alatt akár több, mint ezernyit is belélegezhetünk. A parlagfűpollen terjedésének leginkább a meleg, száraz, szeles időjárás kedvez, csapadékos időben sokkal kevesebb virágpor van a levegőben. Pollenjének levegőbeli mennyisége jellegzetes napi ritmust követ: reggel 6 és 8 óra között gyorsan nő a mennyisége, ezt követően lassan csökken, legalacsonyabb az éjjel folyamán. Pollencsapdák adatai alapján megfelelő légköri viszonyok esetén a parlagfű pollenje több száz kilométerre is eljut, tőlünk például Bécs és Brno környékére is ahol a parlagfű nem tömeges. De a Lengyelország déli részén megjelenő nagyobb mennyiségű Ambrosia-pollen is távolabbról, valószínleg Ukrajnából, Szlovákiából és hazánkból érkezik. Vizsgálataink szerint egy terebélyes, jól fejlett parlagfű példány akár több ezer csíraképes termést is hozhat. Irodalmi adatok szerint a leghatalmasabb példányok akár 60 ezer termést is érlelhetnek. Magyarországon több száz behurcolt növényfaj fordul elő. Természetes ellenségeiktől, károsítóiktól, versenytársaiktól megszabadulva az új környezetben rövid ideig tartó alkalmazkodási időszakot követően rendkívül sikeresek lehetnek: nagyon elszaporodhatnak és nagy területen elterjedhetnek. Egy részük természetes életközösségeinkre, ritka fajainkra is veszélyt jelent. Többségükkel az „átlagember” mit sem törődik, szinte kizárólag a parlagfűvel foglalkozunk, mert az bennünket, embereket fenyeget. Ha a parlagfű biológiai jellegzetességeit végiggondoljuk, akkor a fajjal kapcsolatos célokat, kijelentéseket át kell értékeljük. Lehetséges-e „parlagfűmentes” Magyarország, amely néven társadalmi szervezet is alakult hazánkban? Ki lehet-e irtani a parlagfüvet az országból, amit emberek milliói szeretnének? A növény hazánk mintegy hatmillió hektár mezőgazdaságilag hasznosítható területéből jelenleg körülbelül 5 millió hektáron található meg. (Ha csak 5 négyzetméterenként számolunk egy-egy példányt  akkor mintegy 10 milliárd példányra becsülhetjük a hazai állományt. Ennyi növény kézzel történő eltávolításához minden magyar állampolgárnak évi 1000 példányt kellene elpusztítania.) Emellett településeken, utak és vasútvonalak mentén, réteken, legelőkön is előfordul. Olyan nagy területen van jelen és olyan óriási egyedszámban, hogy csak egyetlen évben is lehetetlen lenne példányait elpusztítani. Ráadásul folyamatosan tartó csírázása miatt márciustól legalább júliusig évente többször is el kellene jutni az ország minden területére! De ha ezt hihetetlen munkával és hatalmas anyagi ráfordítással meg is tudnánk tenni, a helyzet még semmit nem javulna. Ugyanis a parlagfű terméseinek egy része a talajban több évtizeden keresztül megőrzi a csíraképességét (hosszútávú perzisztens magkészlet). Hatékony visszaszorításához példányait az ország teljes területén legalább 40 évig minden évben termésérés előtt el kellene eltávolítani – egészen addig míg a talaj magkészlete ki nem merül. Magjainak száma pedig négyzetméterenként több ezerre is rúghat! A parlagfű-kérdés azonban még ezután sem oldódna meg, mert ezután még meg kellene akadályozni a környező területekről történő betelepülését is, mert pár évtitezd alatt ismét elözönlené az országot. (És ekkor még nem is számoltunk a határainkon túlról – például Szerbiából és Hovátországból – érkező pollennel…) Az sem jelentene könnyebbséget, ha a településekről sikerülne száműznünk hiszen virágpora a városokat, falvakat körülvevő területekről, – akár több mint száz kilométerről is – a szelek szárnyán akadálytalanul jut el otthonainkhoz. Chicago lakosai 1933-ban látszólag hatásos kampányt indítottak a parlagfű „kiirtására”, és sikerült is a várost mentesíteniük tőle. Az allergiás panaszok száma ennek ellenére nem csökkent, mert a környező területekről az uralkodó délnyugati szelek továbbra is szállították a városba a virágport… Az ellene való védekezést az is nehezíti, hogy gyomirtó vegyszerekkel csak hatleveles állapotáig, mintegy 10 centiméteres magasságig lehet hatékony irtani, továbbá bizonyos vegyszerekkel szemben már rezisztenssé vált. A leghatásosabb megoldást a biológiai védekezéstől várhatjuk, a növény természetes ellenségeit kell felkutatni.

2 megjegyzés:

  1. Nem botanika, de "családi kísérletben" napi 1 mokkáskanálnyi aszkorbinsavtól (borászati) a súlyos , kezelhetetlen parlagfű -allergia teljesen elmúlt!

    VálaszTörlés
  2. Itt megoldas lehetne a GMO...

    VálaszTörlés