A növények életére három időjárási tényező van
rendkívül nagy hatással: a napfény, a hőmérséklet és a csapadék. Ezek alapján
nem meglepő, hogy bizonyos növények megfigyelése segítségünkre lehet az
időjárás-előrejelzésben. E ténynek a modern meteorológia korában már csak
tudománytörténeti- és néprajzi jelentősége van, de az időjós növények a
természettel közvetlen kapcsolatban élő emberek életében még néhány évtizeddel
korábban is jelentős szerepet játszottak.
Borbás Vince a kiemelkedő 19. századi magyar
botanikus szerint az időjós növényre (régiesen: meteorvirág. latinul: Planta meteorologiae) az jellemző, hogy
virágnyílásával vagy csukódásával jelzi az időjárás változását. Emellett
azonban meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak a virágok, hanem sok esetben a
levelek, teremések vagy az egész növény viselkedése szolgál a jóslás alapjául.
A növényi időjóslás jó része a csapadék
jövendölésére vonatkozik. A jelenség alapja az, hogy a többnyire várva várt eső
közeledtével általában növekszik a levegő páratartalma is. Bizonyos holt
növényi szövetek nedvesség hatására megduzzadnak, azaz sejtfalaik hosszúsága
csak kevéssé változik, de vastagságuk nagymértékben nő. Ennek következtében az
adott szövet vagy szerv alakja megváltozik. Az alakváltozást vagy hallhatjuk
vagy szabad szemmel láthatjuk.
A higroszkópos fonalak a legérzékenyebb növényi
páratartalom-mérőműszerek. A hazánkban nedves, nitrogénban gazdag helyeken,
tűzrakások helyén gyakori higrométer-moha vagy gyommoha (Funaria hygrometrica) spóratartónyelei szárazságban lehajlanak,
megcsavarodnak, de esős időben kiegyenesednek
A higrométer-moha
spóratartónyelei érzékenyen reagálnak a levegő páratartalmára
A higroszkópos mozgásoknak fontos szerepe van egyes
növények terméseinek terjesztésében. A gólyaorrfélék családjának (Geraniaceae) tagjai nevüket legfeltűnőbb
sajátságukról: a magházon csúcsosodó 5 összenőtt bibeszálból kialakult
terméscsőr alapján nyerték. A tenyeresen osztott levelű gólyaorrok termése
kiszáradásakor alulról-felfelé hirtelen felnyílik és a részterméseket parittya
módjára elszórja. Mindezt a magyar nép is megfigyelte az utóbbi évszázadokban
kedvelt dísznövényévé vált, eredetileg Dél-Afrikából származó muskátli (Pelargonium zonale) termésein. Olyan
érzékenyek, hogy 2-3 órával előre jelzik a közelgő nyári záport. A szárnyasan
osztott levelű gémorroknál (Erodium)
a bibeszál kiszáradásos csavarodása fúrja a termést a talajba. A leszedett
érett terméseken száraz helyen a folyamat
rendkívül gyorsan, 10-15 másodperc alatt végbemegy.
Ugyanez a mechanizmus
működik a pázsitfűfélék közé tartozó árvalányhajaknál (Stipa) is, ahol kiszáradás hatására a toklász megnyúlt szálkája
csavarodik fel, miközben a szemtermést a talajba, az arra járó ember zoknijába
vagy birka bőre alá fúrja.
Más növényfajok [mint egyes veronikák: Veronica cymbalaria, V. agrestis, V. serpyllifolia,
V. beccabunga, vagy a borsos varjúháj (Sedum
acre)] termései csak nedves körülmények között nyílnak fel.
Mivel a higroszkópos
mozgásokért holt szövetek felelősek, a növényekből készült tárgyak is
alkalmasak lehetnek időjárás előrejelzésre. Eső közeledtével a a levegő növekvő
páratartalma duzzasztja a fából készült részeket, ezért „feszül a ládafia”,
„szorul ablakráma” vagy az üres hordó fadugója. Ugyanezen okból lehet „kemény a
harang kötele” vagy „szoros a zsákmadzag” – a len és a kender holt rostjai is
hasonlóan reagálnak.
Nemhiába mondták régen,
hogy „pattog a búzaszem a kévében” vagy „kopog a szalma”, mert alighanem
nemsokára esősre fordult az idő.
Egyes
növények „könnyezéssel“ jelzik a csapadék érkezését. A könnyezésnek fiziológiai
okai vannak, amelyek a vízfelvétellel és a levegő páratartalmának
megváltozásával állnak kapcsolatban. A növények a tápanyagokat vízben oldva
veszik föl és a gázcserenyílásokon keresztül
párologtatnak. Ez elősegíti a vízoszlop gyökértől a száron át a
levelekig tartó és a tápanyagokat is szállító mozgását. Eső közeledtével a
levegő emelkedő páratartalma gátolja a gázcserenyílásokon keresztül történő
párologtatást. A tápanyagáramlás fenntartása érdekében ekkor a növény a vizet
cseppekben préseli ki magából. A jelenség különösen páratelt környezetben élő
(pl. trópusi) fajok esetében gyakori, de hazánkban is megfigyelhetjük. A
vadgesztenye (Aesculus hippocastanum)
1-2 nappal, a juharok (Acer) 3-4
nappal az eső megérkezése előtt kezdenek „könnyezni”.
A higroszkópos mozgásnak
köszönheti a talán legismertebb csapadékjelző növény, a jerikói rózsa
„hírnevét”. Ez a mitológiai növény, a Szentföldön él és mint a feltámadás
jelképe ill. az időváltozás, az eső előrejelzőjeként vált ismertté. A bibliai
növény azonosítása azonban nem egyszerű feladat, mivel a róla fennmaradt
leírások tudományos szempontból meglehetősen pontatlanok. Az elmúlt
évszázadokban több tucat növényről feltételezték, hogy azonos lehet a „jerikói
rózsával”. Ezeknek közös jellemzője, hogy tartós szárazságban hajtásaik
kiszáradnak, összehajlanak, majd a csapadékot követően ismét kizöldülnek.
Az egyik jelölt a
keresztesvirágúak családjába tartozó Anastacia
hierochuntica. Ha a növény kiszárad, összegömbölyödik s ilyenkor a szél
száraz gomolyagként görgeti a sivatagban. Esőben a kiszáradt nedvszívó
szövetből álló ágai kiegyenesednek, szétterülnek és termései felnyílnak. Ám nem
a kiszáradt növény kel életre, hanem a kihullott magjaiból fejlődnek fiatal
példányok. Már az egyiptomiak is ismerték és a kopt keresztények körében lett a
feltámadás szimbólma.
Lényegében hasonlóképpen „működik” a sziki
gyomtársulásokban, taposott helyeken nálunk is előforduló keresztesvirágú, a
szíriai táskazár (Euclydium syriacum),
melyről Borbás feltételezte, hogy azonos lehet a jerikói rózsával. A
fészekvirágzatúak családjának apró termetű, egyéves növénye az Asteriscus pygmaeus, melynek
fészekpikkelyei kiszáradáskor becsukódnak, eső után pedig kinyílnak.
A bibliai leírásnak talán legjobban a Selaginella lepidophylla nevű
csipkeharaszt felelne meg. De ez a növény biztosan nem lehet a „jerikói rózsa”, hiszen elterjedési területe
Mexikóban, Texasban és Kaliforniában van, tehát nem élhetett a Szentföldön.
A fotoszintetizáló (zöld)
növények rendkívül érzékenyek a fényre, intenzitásának olyan kismértékű
változását is érzékelik, melyet mi nem, csak műszereink „vesznek észre”.
Számunkra legfeltűnőbben
a virágok, virágzatok kinyílása jelzi a fényintenzitás változását. Szép időben
virágjuk nyitott és leveleiket általában a lehető legnagyobb felülettel
fordítják a nap felé. Ha beborul az ég szirmaikat összecsukják, védve
ivarszerveiket a vízcseppek károsító hatásától.
A jelenséget elsőként
Spies írta le 1831-ben. Megfigyelte, hogy egyes fajok – pl. a házi len –
virágai borult időben később nyílnak ki vagy egész nap zárva maradhatnak Később kiderült, hogy számos különböző
növénycsalád tagjai között találunk ilyen fajokat, melyek ivarleveleiket ily
módon védelmezik esős, borult időben. Ilyenek például a fészkesvirágzatúak
között a körömvirág (Calendula
officinalis), a százszorszép (Bellis
perennis), a martilapu (Tussilago
farfara), a pongyola pitypang (Taraxacum
officinale), bakszakáll-, pozdor-, oroszlánfog-, hölgymál- és zörgőfű-
fajok (Tragopogon, Scorzonera, Leontodon, Hieracium, Crepis spp.)
A szártalan bábakalács (Carlina acaulis) virágzata szintén
bezárul, ha esőre hajlik az idő. Innen kapta népi neveit, németül: „Wetterdistel” (időjárásbogáncs), „Sonnenblume” (napvirág), franciául: „chardon du beau temps” („jó idő
bogáncs”).
A szártalan bábakalácsot
a németek „időjárásbogáncs”-nak, a
franciák „jó idő bogáncs”-nak nevezik
Hasonlóan viselkedő növényeket találunk még az
amarilliszfélék családjában [például hóvirág (Galanthus nivalis)], a liliomfélék között [tulipánok (Tulipa), kikericsek (Colchicum)], a boglárkafélék
rokonságában [kökörcsinek (Pulsatilla),
szellőrózsák (Anemone) salátaboglárka
(Ficaria verna)], a porcsinféléknél (Portulaca), a görvélyfűfélék körében
[ökörfarkkóró (Verbascum)], a
szegfűféléknél [tyúkhúr (Stellaria media)]
és a mákfélék között [vérehulló fecskefű (Chelidonium
majus)].
Az őszi kikerics
lepellevelei borult, esős időben bezáródnak
A tyúkhúr virágai csak
napos időben nyílnak ki
A tulipánok virágai is
csak derült, napos időben nyílnak
A néphit szerint a szulák
(Convolvulus) virágát nem szabad
letépni, mert nyomban eső lesz. E hiedelemnek az lehet az alapja, hogy a szulák
fajok virágai becsukódnak ha beborul az ég és eső készülődik.
A mezei tikszem (Anagallis arvensis) virágai felhős
időben, eső közeledtével becsukódnak. Erre utal a növény neve számos európai
nyelvben. Németül Regenblume-nak, Wetterblume-nak esővirágnak, időjárásvirágnak,
angolul és franciául pedig szegény ember barométerének (poor man weather glass, barometre
du pauvre) nevezik.
A „szegény ember barométere”: ahogy a tikszemet a franciák nevezik
Egyes növények virágai, virágzatai vagy
hajtásrészletei védekezésül reagálnak a hőmérséklet változására. Az árvácska (Viola) virágja, a vadmurok (Daucus carota) és annak termesztett
utódja, a sárgarépa virágernyője hideg éjszaka előtt lehajtja a „fejét”. Ha
rossz idő várható a terebélyes harangvirág (Campanula
patula) kocsányait hajtja le, így virágai lefelé vagy oldalt néznek.
Ugyanígy viselkednek még a tavaszi hérics (Adonis
vernalis), a nehézszagú gólyaorr (Geranium
robertianum), a krumpli (Solanum
tuberosum), a réti boglárka (Ranunculus
acris).
A krumpli hajtásai rossz
idő közeledtével lefelé hajolnak
A madársóskák (Oxalis)
levelei szép időben lóheréhez hasonlítanak, ha beborul vagy esteledni kezd, a
levélkék levélnyélhez lapulnak. Az erdei mályva (Malva silvestris) is leveleinek állását változtatja az időjárásnak
megfelelően, ezért „Wetterrose” a német neve.
Meg kell említenünk, hogy
bizonyos időjárási anomáliák a növényeket is megtéveszthetik. Ennek példáját
láthatjuk egyes fajok szokatlan időben bekövetkező virágzásakor. Például a
jellegzetesen kora tavaszi nyílású kökörcsinek (Pulsatilla) több faját a nyári aszály után érkező őszi esők néha
megtévesztik és ilyenkor szeptember–októberben virágozhatnak.
A fekete kökörcsint néha
megtévesztik az őszi esők, ilyenkor szeptember-októberben is virágzik
Mint láttuk a növények
„időjóslása” általában rövid távú előrejelzésre alkalmas. Ugyanakkor egyes népi
megfigyelések az elkövetkező évszakok időjárására is próbálnak következtetni. A
katángkórót (Cichorium intybus) régen
a nap után járó fűnek is nevezték. Nyár elején kezdenek kékleni az egy-másfél
méteres szár alsó virágzatai, majd fokozatosan egyre felsőbbek nyílnak ki. Mire
a csúcsán is kivirágzik, beköszönt az õsz. Ha nyár derekán még csak a szár
felén virágzik, akkor hosszú lesz a nyár.
Az igen erős uralkodó
szélirány az úgynevezett fák lombkoronáját
egyoldalúvá deformálja, mint ezen
a szardíniai paratölgyön látható
Néhol azt tartották, hogy kemény télre lehet
számítani, ha az ökörfarkkóró kései sarjai teljesen virágba borulnak. Másutt
ugyanezt feltételezik, ha bőven terem a komló, a tölgyek sok makkot teremnek
vagy a káka bele nagyon tapadós.
Az ország egyes vidékein Mindenszentek napján
(november elsején) letört bükkfaág segítségével próbálják a közelgő tél
szigorúságát előre jelezni. Enyhe, száraz lesz a tél ha száraz az ág belseje.
Egy másik megfigyelés szerint ha a vöröshagyma héja vékony, enyhe, ha pedig
vastag és durva, akkor hideg tél várható.
Valószínűleg ennél jóval több a témához kapcsolódó
népi megfigyelés és hiedelem létezik. Megbízhatóságukat tudományosan általában
nem vizsgálták. De többségüknek minden bizonnyal több alapja van, mint a
beléndekhez (Hyosciamus niger) fűződő
legendának. Ezt a mérgező fajt még az időjárási jelenségekkel szemben is
hatásosnak hitték: a hiedelem szerint képes az időjárást is megváltoztatni („jobb kéz kisujjával kitépett beléndeket
meztelen leány jobb lábának kisujjára kell kötni és beáll az időjárás-változás”).
