Magyarország növényritkaságai: mocsári kardvirág

A nősziromfélék rokonságának egyik kertekből is jól ismert, mintegy 180 fajt számláló nemzetsége a kardvirágoké, melyekre a kétoldali virágszimmetria és a hajtásgumó jellemző. A kerti képviselőiket a 19. században Dél-Afrikából származó fajok keresztezésével hozták létre. Európában – főleg déli területein – is él néhány kardvirágfaj. A régi görögök és rómaiak gumóját „gonosz lelkek ellen” amulettként és porrá törve sebgyógyító szernek használták. Dioscorides rejtélyes betegségek ellen ajánlotta. Mai tudományos neve, a Gladiolus azt jelenti: kardocska.

A régi magyar füvészkönyvekben is szerepel a kardvirág. Bejthe István 1583-ban mezei dárdácskaként, Lippay János 1664-ben pedig fegyverliliom néven említi. Lippay megjegyzi róla: „Piros elég lészen Magyarországban imitt–amott az réteken”. Benkő József szógyűjteményében a kedves madárliliom néven találjuk, Diószeginél dákoska névvel szerepel. A nép egyes helyeken ismerte és legényvirágnak vagy legényfűnek nevezte. Gumóját gyógyszertárakban egykor radix victorialis rotunda (azaz kerek győzedelmes gyökér) néven árulták sebhegesztő orvosságként és babonás csodaszerként. A nép nem különböztette meg egymástól a két nálunk élő – egymáshoz nagyon hasonló – Gladiolus-fajt. A felvidéki, észak–alföldi parasztportákon, kertekben néha ültették dísznövényként a réti kardvirágot (Gladiolus imbricatus). Nálunk a Zemplén, a Bükk és a Mátra hegyi rétjein, valamint a Bakony és az Észak-Alföld néhány maradványerdejében él. Virágainak száma a fürtben a tízet is meghaladhatja. Tokterméseinek csúcsa behorpadt.

Az igen veszélyeztetett, alpin–illír elterjedésű mocsári kardvirágnak (Gladiolus palustris Gaud.) hazánkban Magyarországon négy állománya maradt fenn a Duna–Tisza közén, a Tapolcai-medencében és a Bakonyalján. Több korábban ismert lelőhelyéről (a Mátrából, a Rákos mezejéről, a Nyírségből, a Vértesből és a Keszthelyi-hegységből) mára eltűnt. 

Fokozottan védett növényünk, mely nevével ellentétben nem mocsarakban, hanem kiszáradó lápréteken, sztyeppréteken, kaszálókon, ligetes tölgyesekben él. Testvérfajánál alacsonyabb termetű, 30–50 (–90) cm magas növény. Levelei 0.8–1.5 cm szélesek, szálasak, hosszan hegyesedő csúcsban végződnek. Tölcséres, 3–4 cm nagyságú, bíborpiros virágai a szár csúcsán 2–10–esével egyoldali füzért alkotnak. Legalább a virág mellett álló hosszabbik buroklevél hosszabb a lepel felénél. Toktermései 15–16 mm hosszúak, fordított tojásalakúak, a legnagyobb szélességüknél körülbelül kétszer hosszabbak. Mindkét faj június–júliusban nyílik.