Növényi meteorológia

A növények életére három időjárási tényező van rendkívül nagy hatással: a napfény, a hőmérséklet és a csapadék. Ezek alapján nem meglepő, hogy bizonyos növények megfigyelése segítségünkre lehet az időjárás-előrejelzésben. E ténynek a modern meteorológia korában már csak tudománytörténeti- és néprajzi jelentősége van, de az időjós növények a természettel közvetlen kapcsolatban élő emberek életében még néhány évtizeddel korábban is jelentős szerepet játszottak.

Borbás Vince a kiemelkedő 19. századi magyar botanikus szerint az időjós növényre (régiesen: meteorvirág. latinul: Planta meteorologiae) az jellemző, hogy virágnyílásával vagy csukódásával jelzi az időjárás változását. Emellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak a virágok, hanem sok esetben a levelek, teremések vagy az egész növény viselkedése szolgál a jóslás alapjául.

A növényi időjóslás jó része a csapadék jövendölésére vonatkozik. A jelenség alapja az, hogy a többnyire várva várt eső közeledtével általában növekszik a levegő páratartalma is. Bizonyos holt növényi szövetek nedvesség hatására megduzzadnak, azaz sejtfalaik hosszúsága csak kevéssé változik, de vastagságuk nagymértékben nő. Ennek következtében az adott szövet vagy szerv alakja megváltozik. Az alakváltozást vagy hallhatjuk vagy szabad szemmel láthatjuk.

A higroszkópos fonalak a legérzékenyebb növényi páratartalom-mérőműszerek. A hazánkban nedves, nitrogénban gazdag helyeken, tűzrakások helyén gyakori higrométer-moha vagy gyommoha (Funaria hygrometrica) spóratartónyelei szárazságban lehajlanak, megcsavarodnak, de esős időben kiegyenesednek

 A higrométer-moha spóratartónyelei érzékenyen reagálnak a levegő páratartalmára

A higroszkópos mozgásoknak fontos szerepe van egyes növények terméseinek terjesztésében. A gólyaorrfélék családjának (Geraniaceae) tagjai nevüket legfeltűnőbb sajátságukról: a magházon csúcsosodó 5 összenőtt bibeszálból kialakult terméscsőr alapján nyerték. A tenyeresen osztott levelű gólyaorrok termése kiszáradásakor alulról-felfelé hirtelen felnyílik és a részterméseket parittya módjára elszórja. Mindezt a magyar nép is megfigyelte az utóbbi évszázadokban kedvelt dísznövényévé vált, eredetileg Dél-Afrikából származó muskátli (Pelargonium zonale) termésein. Olyan érzékenyek, hogy 2-3 órával előre jelzik a közelgő nyári záport. A szárnyasan osztott levelű gémorroknál (Erodium) a bibeszál kiszáradásos csavarodása fúrja a termést a talajba. A leszedett érett terméseken száraz helyen a folyamat  rendkívül gyorsan, 10-15 másodperc alatt végbemegy.

Ugyanez a mechanizmus működik a pázsitfűfélék közé tartozó árvalányhajaknál (Stipa) is, ahol kiszáradás hatására a toklász megnyúlt szálkája csavarodik fel, miközben a szemtermést a talajba, az arra járó ember zoknijába vagy birka bőre alá fúrja.

Más növényfajok [mint egyes veronikák: Veronica cymbalaria, V. agrestis, V. serpyllifolia, V. beccabunga, vagy a borsos varjúháj (Sedum acre)] termései csak nedves körülmények között nyílnak fel.

Mivel a higroszkópos mozgásokért holt szövetek felelősek, a növényekből készült tárgyak is alkalmasak lehetnek időjárás előrejelzésre. Eső közeledtével a a levegő növekvő páratartalma duzzasztja a fából készült részeket, ezért „feszül a ládafia”, „szorul ablakráma” vagy az üres hordó fadugója. Ugyanezen okból lehet „kemény a harang kötele” vagy „szoros a zsákmadzag” – a len és a kender holt rostjai is hasonlóan reagálnak.

Nemhiába mondták régen, hogy „pattog a búzaszem a kévében” vagy „kopog a szalma”, mert alighanem nemsokára esősre fordult az idő.

Egyes növények „könnyezéssel“ jelzik a csapadék érkezését. A könnyezésnek fiziológiai okai vannak, amelyek a vízfelvétellel és a levegő páratartalmának megváltozásával állnak kapcsolatban. A növények a tápanyagokat vízben oldva veszik föl és a gázcserenyílásokon keresztül  párologtatnak. Ez elősegíti a vízoszlop gyökértől a száron át a levelekig tartó és a tápanyagokat is szállító mozgását. Eső közeledtével a levegő emelkedő páratartalma gátolja a gázcserenyílásokon keresztül történő párologtatást. A tápanyagáramlás fenntartása érdekében ekkor a növény a vizet cseppekben préseli ki magából. A jelenség különösen páratelt környezetben élő (pl. trópusi) fajok esetében gyakori, de hazánkban is megfigyelhetjük. A vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) 1-2 nappal, a juharok (Acer) 3-4 nappal az eső megérkezése előtt kezdenek „könnyezni”.

A higroszkópos mozgásnak köszönheti a talán legismertebb csapadékjelző növény, a jerikói rózsa „hírnevét”. Ez a mitológiai növény, a Szentföldön él és mint a feltámadás jelképe ill. az időváltozás, az eső előrejelzőjeként vált ismertté. A bibliai növény azonosítása azonban nem egyszerű feladat, mivel a róla fennmaradt leírások tudományos szempontból meglehetősen pontatlanok. Az elmúlt évszázadokban több tucat növényről feltételezték, hogy azonos lehet a „jerikói rózsával”. Ezeknek közös jellemzője, hogy tartós szárazságban hajtásaik kiszáradnak, összehajlanak, majd a csapadékot követően ismét kizöldülnek.

Az egyik jelölt a keresztesvirágúak családjába tartozó Anastacia hierochuntica. Ha a növény kiszárad, összegömbölyödik s ilyenkor a szél száraz gomolyagként görgeti a sivatagban. Esőben a kiszáradt nedvszívó szövetből álló ágai kiegyenesednek, szétterülnek és termései felnyílnak. Ám nem a kiszáradt növény kel életre, hanem a kihullott magjaiból fejlődnek fiatal példányok. Már az egyiptomiak is ismerték és a kopt keresztények körében lett a feltámadás szimbólma.

Lényegében hasonlóképpen „működik” a sziki gyomtársulásokban, taposott helyeken nálunk is előforduló keresztesvirágú, a szíriai táskazár (Euclydium syriacum), melyről Borbás feltételezte, hogy azonos lehet a jerikói rózsával. A fészekvirágzatúak családjának apró termetű, egyéves növénye az Asteriscus pygmaeus, melynek fészekpikkelyei kiszáradáskor becsukódnak, eső után pedig kinyílnak.

A bibliai leírásnak talán legjobban a Selaginella lepidophylla nevű csipkeharaszt felelne meg. De ez a növény biztosan nem lehet a „jerikói  rózsa”, hiszen elterjedési területe Mexikóban, Texasban és Kaliforniában van, tehát nem élhetett a Szentföldön.

A fotoszintetizáló (zöld) növények rendkívül érzékenyek a fényre, intenzitásának olyan kismértékű változását is érzékelik, melyet mi nem, csak műszereink „vesznek észre”.

Számunkra legfeltűnőbben a virágok, virágzatok kinyílása jelzi a fényintenzitás változását. Szép időben virágjuk nyitott és leveleiket általában a lehető legnagyobb felülettel fordítják a nap felé. Ha beborul az ég szirmaikat összecsukják, védve ivarszerveiket a vízcseppek károsító hatásától.

A jelenséget elsőként Spies írta le 1831-ben. Megfigyelte, hogy egyes fajok – pl. a házi len – virágai borult időben később nyílnak ki vagy egész nap zárva maradhatnak  Később kiderült, hogy számos különböző növénycsalád tagjai között találunk ilyen fajokat, melyek ivarleveleiket ily módon védelmezik esős, borult időben. Ilyenek például a fészkesvirágzatúak között a körömvirág (Calendula officinalis), a százszorszép (Bellis perennis), a martilapu (Tussilago farfara), a pongyola pitypang (Taraxacum officinale), bakszakáll-, pozdor-, oroszlánfog-, hölgymál- és zörgőfű- fajok (Tragopogon, Scorzonera, Leontodon, Hieracium, Crepis spp.)

A szártalan bábakalács (Carlina acaulis) virágzata szintén bezárul, ha esőre hajlik az idő. Innen kapta népi neveit, németül: „Wetterdistel” (időjárásbogáncs), „Sonnenblume” (napvirág), franciául: „chardon du beau temps” („jó idő bogáncs”).

 

A szártalan bábakalácsot a németek „időjárásbogáncs”-nak, a franciák „jó idő bogáncs”-nak nevezik

Hasonlóan viselkedő növényeket találunk még az amarilliszfélék családjában [például hóvirág (Galanthus nivalis)], a liliomfélék között [tulipánok (Tulipa), kikericsek (Colchicum)], a boglárkafélék rokonságában [kökörcsinek (Pulsatilla), szellőrózsák (Anemone) salátaboglárka (Ficaria verna)], a porcsinféléknél (Portulaca), a görvélyfűfélék körében [ökörfarkkóró (Verbascum)], a szegfűféléknél [tyúkhúr (Stellaria media)] és a mákfélék között [vérehulló fecskefű (Chelidonium majus)].

 

Az őszi kikerics lepellevelei borult, esős időben bezáródnak

  

A tyúkhúr virágai csak napos időben nyílnak ki

 

A tulipánok virágai is csak derült, napos időben nyílnak

 

A néphit szerint a szulák (Convolvulus) virágát nem szabad letépni, mert nyomban eső lesz. E hiedelemnek az lehet az alapja, hogy a szulák fajok virágai becsukódnak ha beborul az ég és eső készülődik.

A mezei tikszem (Anagallis arvensis) virágai felhős időben, eső közeledtével becsukódnak. Erre utal a növény neve számos európai nyelvben. Németül Regenblume-nak, Wetterblume-nak esővirágnak, időjárásvirágnak, angolul és franciául pedig szegény ember barométerének (poor man weather glass, barometre du pauvre) nevezik. 

 

A „szegény ember barométere”: ahogy a tikszemet a franciák nevezik

Egyes növények virágai, virágzatai vagy hajtásrészletei védekezésül reagálnak a hőmérséklet változására. Az árvácska (Viola) virágja, a vadmurok (Daucus carota) és annak termesztett utódja, a sárgarépa virágernyője hideg éjszaka előtt lehajtja a „fejét”. Ha rossz idő várható a terebélyes harangvirág (Campanula patula) kocsányait hajtja le, így virágai lefelé vagy oldalt néznek. Ugyanígy viselkednek még a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum), a krumpli (Solanum tuberosum), a réti boglárka (Ranunculus acris).

 

A krumpli hajtásai rossz idő közeledtével lefelé hajolnak

A madársóskák (Oxalis) levelei szép időben lóheréhez hasonlítanak, ha beborul vagy esteledni kezd, a levélkék levélnyélhez lapulnak. Az erdei mályva (Malva silvestris) is leveleinek állását változtatja az időjárásnak megfelelően, ezért „Wetterrose” a német neve.

Meg kell említenünk, hogy bizonyos időjárási anomáliák a növényeket is megtéveszthetik. Ennek példáját láthatjuk egyes fajok szokatlan időben bekövetkező virágzásakor. Például a jellegzetesen kora tavaszi nyílású kökörcsinek (Pulsatilla) több faját a nyári aszály után érkező őszi esők néha megtévesztik és ilyenkor szeptember–októberben virágozhatnak.

 

A fekete kökörcsint néha megtévesztik az őszi esők, ilyenkor szeptember-októberben is virágzik

Mint láttuk a növények „időjóslása” általában rövid távú előrejelzésre alkalmas. Ugyanakkor egyes népi megfigyelések az elkövetkező évszakok időjárására is próbálnak következtetni. A katángkórót (Cichorium intybus) régen a nap után járó fűnek is nevezték. Nyár elején kezdenek kékleni az egy-másfél méteres szár alsó virágzatai, majd fokozatosan egyre felsőbbek nyílnak ki. Mire a csúcsán is kivirágzik, beköszönt az õsz. Ha nyár derekán még csak a szár felén virágzik, akkor hosszú lesz a nyár.

Az igen erős uralkodó szélirány az úgynevezett fák lombkoronáját  egyoldalúvá deformálja, mint  ezen a szardíniai paratölgyön látható

Néhol azt tartották, hogy kemény télre lehet számítani, ha az ökörfarkkóró kései sarjai teljesen virágba borulnak. Másutt ugyanezt feltételezik, ha bőven terem a komló, a tölgyek sok makkot teremnek vagy a káka bele nagyon tapadós.

Az ország egyes vidékein Mindenszentek napján (november elsején) letört bükkfaág segítségével próbálják a közelgő tél szigorúságát előre jelezni. Enyhe, száraz lesz a tél ha száraz az ág belseje. Egy másik megfigyelés szerint ha a vöröshagyma héja vékony, enyhe, ha pedig vastag és durva, akkor hideg tél várható.

Valószínűleg ennél jóval több a témához kapcsolódó népi megfigyelés és hiedelem létezik. Megbízhatóságukat tudományosan általában nem vizsgálták. De többségüknek minden bizonnyal több alapja van, mint a beléndekhez (Hyosciamus niger) fűződő legendának. Ezt a mérgező fajt még az időjárási jelenségekkel szemben is hatásosnak hitték: a hiedelem szerint képes az időjárást is megváltoztatni („jobb kéz kisujjával kitépett beléndeket meztelen leány jobb lábának kisujjára kell kötni és beáll az időjárás-változás”).