Magyarország növényritkaságai: Királyharaszt

Kivételes szerencse kell ahhoz, hogy valaki a Kárpát-medence évszázadok óta kutatott flórájában manapság olyan fajra bukkanjon, melyet korábban az alapos és jószemű kutatók ne találtak volna meg. Márpedig ebben a nem mindennapi élményben volt része 1978-ban egy középiskolás temészetvédelmi tábor résztvevőinek, mikor a Barcsi Borókás védett területen – ahol korábban megfordult és gyűjtött több neves botanikusunk is – rábukkantak egy jellegzetes páfrány példányaira. Hogy ez a növény egészen eddig elkerülhette a figyelmet annál is inkább hihetetlen, mert nem egy aprócska, alig észrevehető növényről, hanem majd embermagasságú fajról van szó. A növény nem szerepelt a magyarországi határozókönyvekben, így azonosítani sem tudták. Ez a feladat a szakemberekre maradt, akik megállapították, hogy az Eurázsiában, Dél- és Észak-Amerikában, valamint Afrikában óriási területen megtalálható, de mindenütt rendkívül ritka királyharasztra (Osmunda regalis L. ) bukkantak. A faj előfordulásának súlypontja Európában a földrész nyugati, atlantikus éghajlatú részére esik. Jávorka Sándornak a történelmi Magyarország területének flóráját tárgyaló határozókönyvében is csak két, már akkoriban is kérdéses adata található. A környező országokban is rendkívül ritka: Horvátországban például egyetlen lelőhelye ismert.

A Magyarországon először megtalált lelőhely egy homokbucka mellett húzódó ritkás égerláp szegélyén van, ahol mindössze néhány, ám jól megtermett példánya él. Az utóbbi időben a környéken újabb lelőhelyen is előkerült. Külföldi tapasztalatok alapján a faj egyedei akár 50 évnél is hosszabb ideig élhetnek, de szaporodásukat ritkán sikerült megfigyelni, mert erre csak állandóan, kiegyenlítetten nedves termőhelyen van esély. Legjobban fényben gazdag tőzegmohás égerlápokban érzi magát. Jelenléte Európában a jégkorszak óta folyamatosnak tekinthető, erre utal, hogy Németországban megtalálták a Würm eljegesedés korai időszakából származó fosszilis spóráit.

 

Míg a legtöbb hazai páfrány spórái a zöld, asszimiláló levelek fonákán képződnek a királyharasztok tucatnyi fajának rokonságában a hatalmas, szárnyalt levéllemez egyes részei zöldek és fotoszintetizálnak, míg a hamar elszáradó, barnás színű levélszárnyakon teremnek a – legtöbb hazai haraszttól eltérően – június–júliusra beérő spórák. A nálunk élő faj spórái a levéllemez csúcsi részén találhatók, a nemzetség más, kelet-ázsiai és amerikai fajainál a spórás levélszárnyak a levéllemez alján vagy közepén is fejlődhetnek.