2014. március 6., csütörtök

Magyarország növényritkaságai: Cselling



 A cselling (Notholaena marantae (L.) Desv.) Eurázsia déli részén, a Himalájától Etiópián keresztül a Pireneusokig elterjedt növény. Elterjedési területe hatalmas, mégis igen ritka faj, előfordulásának súlypontja a Földközi-tenger medencéjében van. Európa nem mediterrán éghajlatú területein mindössze tucatnyi állománya ismert. Ezek közül a kicsiny, elszigetelt populációk közül egy Magyarországon, a Tapolca melletti Szent György-hegyen található. (Legközelebb Horvátországban, a Fruška-Gorában él.) Növényünket bátran nevezhetjük hazánk egyik legnagyobb florisztikai ritkaságának, mely előfordulásának jelentőségét növeli az a tény, hogy a mainál melegebb éghajlatú kor – egyes feltételezések szerint a jégkorszak előtti harmadidőszak (tercier) – flórájának itt máig fennmaradt maradványfaja. Ennek ellenére előfordulása felfedezését követően is titokban maradt egy ideig. Julius Baumgartner osztrák bryológus a Szent György-egy moháinak tanulmányozása közben 1901-ben bukkant rá. (Néhány irodalmi forrás a felfedezést tévesen Johann Christian Baumgarten erdélyi floristának tulajdonítja, aki hatvan évvel a cselling megtalálása előtt hunyt el). Baumgartner ismerte a fajt és tisztában volt előfordulásának jelentőségével is, de mivel azt hitte, hogy a magyar botanikusok az itteni populációt már ismerik, azt nem publikálta. 1912-ben neves botanikusunknak, a velebiti flóramű szerzőjének, Degen Árpádnak egy közös kirándulás során említette több mint egy évtizedes felfedezését. Degen még ugyanebben az évben felkereste a lelőhelyet és meggyőződött a cselling ottani előfordulásáról.


Növényünk kizárólag bazalt és szerpentin alapkőzeten, rendkívül száraz, meleg mikroklímájú, sekély talajrétegű sziklagyepekben él. Spórái arasznyi leveleinek pikkelyszőrökkel sűrűn borított, világosbarna fonákán képződnek. Kellő mennyiségű csapadék után – rendszerint tavasszal és ősszel – levelei bőrneműek, élénkzöldek. A nyári aszály idején összepöndörödnek, kiszáradnak (lásd kis képünket!). A mohák között számos faj képes arra, hogy sejtjei az elvesztett víztartalmukat az esők megérkezése után visszanyerjék, s így a rendkívül száraz időszakokat tetszhalálhoz hasonló (anabiotikus) állapotban vészeljék át. A magasabbrendű növények között viszont rendkívül ritkák az ilyen, poikilohidrikusnak nevezett vízháztartású fajok. Ezek közé tartozik a cselling és a vele együtt előforduló, szintén sziklalakó pikkelypáfrány (Ceterach officinarum).
Szent György-hegyi cselling állomány szerencsére ma is megvan, és a lenyűgöző bazaltorgonák mellett a hegy legfontosabb nevezetessége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése