A cselling (Notholaena marantae (L.) Desv.) Eurázsia déli részén, a
Himalájától Etiópián keresztül a Pireneusokig elterjedt növény. Elterjedési
területe hatalmas, mégis igen ritka faj, előfordulásának súlypontja a
Földközi-tenger medencéjében van. Európa nem mediterrán éghajlatú területein
mindössze tucatnyi állománya ismert. Ezek közül a kicsiny, elszigetelt populációk
közül egy Magyarországon, a Tapolca melletti Szent György-hegyen található.
(Legközelebb Horvátországban, a Fruška-Gorában él.) Növényünket bátran
nevezhetjük hazánk egyik legnagyobb florisztikai ritkaságának, mely
előfordulásának jelentőségét növeli az a tény, hogy a mainál melegebb éghajlatú
kor – egyes feltételezések szerint a jégkorszak előtti harmadidőszak (tercier)
– flórájának itt máig fennmaradt maradványfaja. Ennek ellenére előfordulása
felfedezését követően is titokban maradt egy ideig. Julius Baumgartner osztrák
bryológus a Szent György-egy moháinak tanulmányozása közben 1901-ben bukkant
rá. (Néhány irodalmi forrás a felfedezést tévesen Johann Christian Baumgarten
erdélyi floristának tulajdonítja, aki hatvan évvel a cselling megtalálása előtt
hunyt el). Baumgartner ismerte a fajt és tisztában volt előfordulásának
jelentőségével is, de mivel azt hitte, hogy a magyar botanikusok az itteni
populációt már ismerik, azt nem publikálta. 1912-ben neves botanikusunknak, a
velebiti flóramű szerzőjének, Degen Árpádnak egy közös kirándulás során
említette több mint egy évtizedes felfedezését. Degen még ugyanebben az évben
felkereste a lelőhelyet és meggyőződött a cselling ottani előfordulásáról.
Növényünk kizárólag
bazalt és szerpentin alapkőzeten, rendkívül száraz, meleg mikroklímájú, sekély
talajrétegű sziklagyepekben él. Spórái arasznyi leveleinek pikkelyszőrökkel
sűrűn borított, világosbarna fonákán képződnek. Kellő mennyiségű csapadék után
– rendszerint tavasszal és ősszel – levelei bőrneműek, élénkzöldek. A nyári
aszály idején összepöndörödnek, kiszáradnak (lásd kis képünket!). A mohák
között számos faj képes arra, hogy sejtjei az elvesztett víztartalmukat az esők
megérkezése után visszanyerjék, s így a rendkívül száraz időszakokat
tetszhalálhoz hasonló (anabiotikus) állapotban vészeljék át. A magasabbrendű
növények között viszont rendkívül ritkák az ilyen, poikilohidrikusnak nevezett
vízháztartású fajok. Ezek közé tartozik a cselling és a vele együtt előforduló,
szintén sziklalakó pikkelypáfrány (Ceterach
officinarum).
Szent György-hegyi
cselling állomány szerencsére ma is megvan, és a lenyűgöző bazaltorgonák
mellett a hegy legfontosabb nevezetessége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése