Elérhető a neten a KITAIBELIA 6. évfolyam 1. füzete (2001)

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 6. évfolyam 1. füzetében megjelent cikkek:

Andrássy Péter: Emlékezés Gombocz Endrére (1882-1945)

Priszter Szaniszló: Régi magyar növénynevek megjelenése a 16-17. század külföldi növényszótáraiban

Kevey Balázs: A Carex strigosa Huds. elterjedése Magyarországon

Böszörményi Anikó – Bagi István: Xanthium italicum Mor. dominálta vegetációfolt fejlődésdinamikájának vizsgálata a Tisza hullámterén

Bőhm Éva Irén: Florisztikai vizsgálatok a Duna-Ipoly Nemzeti Park dél-délkeleti peremén. Baráth Zoltán emlékének

Harmos Krisztián – Sramkó Gábor – Stadler Árpád: Adatok a Cserhát edényes flórájához

Kulcsár László: Florisztikai adatok Sárvár környékéről

Brückner Dénes J. – Szabó László Gy.: Az allelopátia modern értelmezése. (Szemle)

Pinke Gyula – Pál Róbert: A kék búzavirág (Centaurea cyanus L.) elterjedése a Kisalföld szántóföldjein

Mészáros András – Simon Pál: Adatok a Déli-Bakony flórájához I.

Nagy József – Zentai Kinga: A Délnyugati-Börzsöny Spiraea-cserjéseinek florisztikai és cönológiai vizsgálata

Barina Zoltán: Néhány növényfaj elterjedése a Gerecse-hegységben és környékén

Penksza Károly – Malatinszky Ákos: Adatok a Putnoki-dombság edényes flórájához

Barina Zoltán: Felhagyott homokbányák florisztikai vizsgálata II.

Farkas Sándor – Molnár V. Attila: Adatok a hazai Nanocyperion-fajok ismeretéhez VII. A Cyperus glaber L. második magyarországi lelőhelye

Molnár V. Attila – Gulyás Gergely: Adatok hazai Nanocyperon-fajok ismeretéhez VII. Az iszapnövényzet fajainak térképezése az Alföldön 2000-ben

Szabó László Gyula: Emlékek Boros Ádámról

Jakab Gusztáv, Bauer Norbert, Kun András: Szakirodalmi figyelő / Literature reviews

Bőhm Éva Irén, Kulcsár László, Voigt Wilfried, Balogh Lajos – Bodonczi László, Vasuta Gábor: Apró közlemények / Short communications

Mediterrán orchidea kalauz: Habenaria tridactylites

Tudományos név: Habenaria tridactylites Lindley

Etimológia: A faj neve a jellegzetesen háromhasábú mézajakra utal (tridactylites = háromujjú).

Synonyma: –

Magyar név: Háromujjú habenária.

Elterjedés: A Kanári-szigetek bennszülött faja, a nyugati szigeteken gyakoribb, a keletieken ritka.

Virágzási idő: November – február.

Hamarosan indulunk a törökországi temetők orchideaflóráját vizsgálni

Törökország egyike a térségünkben található leggazdagabb élővilággal rendelkező országoknak, ahol a a fajok sokaságának fennmaradását komoly  veszélyek fenyegetik. A hatalmas és geológiailag, geomorfológiailag és klimatikusan változatos terület orchideaflórája is igen értékes és gazdag. A kosborféléket Mediterrán térségben  általában fenyegető túllegeltetés mellett Törökországban különösen jelentős probléma a gumók gyűjtése, amelyeket hagyományos török fagylalt (salepi dondurma, szószerint: rókahere fagylalt, másnéven Mara) és a szálep (salep, sahleb) nevű ital készítéséhez használják fel. A törökországi szálepet legalább 10 orchideanemzetség 38 fajából, az ország 5 vidékéről nyerik. Egy kilogramm szárított szálephez 1000–4350 kosbor példány elpusztítása árán lehet hozzájutni, amelyért a gyűjtő kb. 5,6 dollárt kap, a németországi kiskereskedelmi forgalomban ugyanez a mennyiség már háromszor annyit ér (Özhatay et al. 1997). A szálep gyűjtését főleg asszonyok, gyermekek és idősebb férfiak végzik, 1 kilogrammnyi szárított gumót mintegy 10 nap alatt lehet összeszedni. A törökországi belföldi kereskedelmi mennyiséget szinte lehetetlen megbecsülni, de az exportált mennyiség az 1990-es években a korábbinak a sokszorosára nőtt és elérte az évi néhány tízezer kilogrammot. Ez alapján Törökországban évente 10–20 millió (Kasparek – Grimm 1999) vagy 30–40 millió (Sezik 2002) orchidea-példány pusztulását okozza a szálep gyűjtése. Az áru mintegy 15 országba jut el, a nagyobb importőrök Németország, Észak-Ciprus és Hollandia.

 Orchideagumók szárítása Törökországban

Az orchideakedvelők körében régóta ismert tény, hogy a törökországi temetők számos esetben nyújtanak menedéket orchideáknak, ezeken a területeken ugyanis hagyományosan nem legeltetnek és vélhetően kegyeleti okokból gumókat sem gyűjtenek. Löki Viktor - akinek ez a reménybeli doktori témája - előzetesen az irodalomból és terepi naplókból 135 török orchideás temető adatait gyűjtötte ki, amelyekben eddig összesen 93 orchideafaj előfordulása vált ismertté.

 

Gümüşdere (Bilecik) temetőjében az Anacamptis pyramidalis jelentős populációja él (2013)

Tudomásunk szerint eddig tematikusan még nem vizsgálták, hogy milyen jelentősége van a temetőknek a veszélyeztetett törökországi orchideák  védelmében, fennmaradásában. Korábbi években (2011, 2013) végzett terepi vizsgálataink során több tucatnyi török temetőben találtunk különböző orchideafajokat és ezek alapján tervbe vettük, hogy egy az ország számos területére kiterjedő, reprezentatív vizsgálat során minél több temetőt keressünk fel és vegyük számba azok orchideáit, valamint vizsgáljuk azokat a tényezőket, amelyek potenciálisan meghatározzák ezeknek az élőhelyszigeteknek az alkalmasságát a kosborfélék fennmaradására. Idén két túrát tervezünk e célból, az első három hétre tervezett kirándulásra április elsején kora reggel indulunk. A csapatot a Debreceni Egyetem hallgatói (Löki Viktor, Lovas-Kiss Ádám, Fekete Réka, Süveges Kristóf, Ljubka Tibor), valamint Biró Éva (a Pannon Egyetem PhD-hallgatója) és jómagam alkotjuk. 

A túra eredményeiről természetesen itt a blogon is be fogok számolni.

Gölpazari (Bilecik) temetője (Anacamptis pyramidalis lelőhely)

Ormandamı (Uşak) környékén csaknem minden területet szántóföldi művelésbe vontak, kivéve a falutól mintegy 300 méterre északnyugatra található temetőt (forrás: Google Maps)

A kicsiny temetőben fennmaradtak az egykori erdőt alkotó tölgyfák és alattuk a Himantoglossum comperianum (2013-ban 6 példány) és a Cephalanthera epipactoides
(kb. 100 példány). A légifotón még a fehérlő sírok is láthatók (forrás: Google Maps)

Irodalom
Özhatay, N. – Koyuncu, M. – Atay, S. – Byfield, A. (1997): A Study on Natural Medicinal Plants Trade of Turkey. – Society for Protection of Natural, İstanbul. 
Kasparek, M. – Grimm, U. (1999): European trade in turkish salep with special reference to Germany. – Economic Botany 53(4): 396–406. 
Sezik, E. (2002): Turkish Orchids and salep. – Acta Pharmaceutica Turcica 44: 151–157.

Virágzik a Lampedusa-ról hozott látonya

A Lampedusa szigetén a múlt héten talált látonyák sajnos a helyszínen még nem virágoztak, így a legfontosabb jellegzetességeiket (virágszekezetüket és magjaikat) nem volt alkalmunk tanulmányozni. Az elmúlt évek során kifejlesztettünk egy módszert, amely segítségével kis méretű (9 × 13 × 8 cm-es) műanyag dobozokban földlabdával együtt szállíthatók és laborban hosszú távon életben tarthatók. A hazahozott növények két napja kezdtek virágozni, a kinyílt virágok száma napról-napra növekszik így néhány héten belül az azonosításhoz és a tenyészetek fenntartásához szükséges érett magvakkal fogunk rendelkezni. 

 A lampedusai Elatine gussonei a nyíló tetramer (négytagú) virágokkal

(a fajról e szigetről származó fényképet nem talál a Google a világhálón) 

Végül néhány szó a faj 'névadójáról':

Giovanni Gussone Dél-Itáliában, Villamaina városában született 1787 február 8-án. Nápolyban orvosnak tanult és egyetemi évei alatt ismerkedett meg a neves olasz botanikussal, Michele Tenore-val (Kitaibel kortársával és egyik legnagyobb 'versenytársával'). Miután 1811-ben elvégezte az egyetemet  Tenore irányítása alatt a nápolyi botanikus kertben dolgozott. 1817-ben Szicíliába költözött, ahol a Palermo melletti Boccadifalco botanikus kertjének lett igazgatója. Intenzíven kutatta Szicília flóráját, amelynek eredményeként két műve is megjelent: "Florae Siculae Prodromus" (1827–1828) és "Florae Siculae Synopsis" (1842–1845). 1827-ben visszatért Nápolyba, ahol II. Viktor Emmánuel  olasz király az egyetem professzorává nevezte ki. Itt hunyt el 1866 január 14-én. Az International Plant Name Index című internetes adatbázis mintegy 80 növényfajt tart számon, amelyet róla neveztek el (bár ezek egy része nyilván más elnevezések szinonímája).

 

Pestis és botanika

A pestis (másnéven dögvész vagy fekete halál) egyike a leghírhedtebb fertőző betegségeknek. Európában több nagy járvány is volt, amelyek becslések szerint a földrész lakosságának legalább egyharmadát elpusztították. E kór tehát kétségkívül igen fontos szerepet játszott a történelemben, mint ahogy több irodalmi alkotás (például Albert Camus Pestis című regényének) és számos képzőművészeti mű (mint Arnold Böcklin A Pestis című festményének) keletkezését is inspirálta. Az azonban kevésbé közismert, hogy fontos szerepet játszott a növénytan (botanika) tudományának megszületésében is.

A pestis eredendően rágcsálókat megbetegítő és vérszívó bolháik által terjesztett bakteriális eredetű betegség. Az embertől általában elszigeteleten élő mókusokat, mormotákat is sújtja, ám az emberiség szempontjából tragikus jelentőségű, hogy a „kultúrakövető” patkányokat is megbetegíti. Ha a vérszívó patkánybolha (Xenopsylla cheopis) közvetítésével kerül az emberre akkor bubópestisnek nevezik, de cseppfertőzéssel emberről-emberre is terjed (tüdőpestis). A kórokozót és terjedésének módját csak 1894-ben azonosította Alexandre Yersin francia orvos (a baktériumot róla nevezték el Yersinia pestis-nek). Európában a pestisjárványok második nagy hulláma a 14. és a 17. század közötti időszakban tombolt és ez idő alatt több tíz millió áldozatot szedett, ezért a betegség kiérdemelte a fekete halál és a dögvész neveket.

Arnold Böcklin Die Pest (A pestis) című festménye (1898)

Doktor Csőr, a pestisdoktor. A csőr alakú maszkban gyógynövények és fűszerek voltak, amelyekről úgy hitték, védelmet nyújtanak a fekete halál ellen (a cseppfertőzés ellen valóban nyújthatott némi védelmet).

A kor tudósai nagy erőkkel keresték a pestist gyógyító növényt, mert hittek abban az ókortól létező nézetben, miszerint minden létezőnek az emberi léttel kapcsolatos „célja” van, így a növények „feladata” minden betegségre gyógyírt nyújtani. A pestis elleni hatásos gyógynövénybe vetett hit megjelenik több európai nemzet mondavilágában is. E történetek legendás hírű uralkodókhoz kapcsolódnak, akik isteni segítséggel találták meg a csodatévő hatású pestisfüvet. E legendák közül valószínűleg a szegfű és Szent Lajos regéje az első, amely szerint a francia király utolsó keresztes hadjárata során seregében kitört a pestis. Lajos király ekkor égi segítségért imádkozott, s akkor a szegfűszegére emlékeztető illatot hozott a szellő. [Akkoriban a szegfűszegnek (caryophyllon) pestist gyógyító hatást tulajdonítottak.] Az illatot követve talált rá a király a vérpiros szegfűre, amelyet caryophyllus-nak nevezett el, és sikerrel gyógyította vele a pestist. Egy 15. századi kódex szerint Nagy Károly Németföldön bábakaláccsal gyógyított, amelyet a vaktában kilőtt nyila égi segítséggel eltalált. A nemzetség tudományos nevében (Carlina) máig őrzi az uralkodó emlékét.

Nagy Károly füvének (Carlina) történetét magyarázó kép a 16. század elejéről, Rapaics (1932) nyomán

A német Nagy Károly császár pestisfüve a bábakalács, amelynek tudományos neve (Carlina) a dicső uralkodó emlékét idézi

Szent Lajos és a franciák pestisfüve a szegfű (Dianthus)

Valószínűleg e mondából alakult ki a magyarság pestisfüvének története. A hazánkban is megfordult Carolus Clusius pannóniai növényekről szóló művének Beythe Istvánnal közösen összeállított – függelékében (Stirpium nomenclator Pannonicus) olvasható monda szerint Szent László uralkodása idején pestisjárvány volt Magyarországon. A király imádságának hatására Isten megadta neki azt a kegyelmet, hogy amely növényre kilőtt nyila esik, az e betegség ellen gyógyító erejűvé válik. A király kilőtt nyila a Gentiana cruciata gyökerén fúródott át, s e növény a betegségben szenvedők hathatós orvosságának bizonyult. (A történetet 1847-ben Arany János is megírta a „Szent László füve” című művében.) A legenda alapja az lehet, hogy a növény kiodvasodó gyökere számos esetben olyan mintha átszúrták volna, a felvidéki szlovákok „prestreleny koren”-ként (azaz „átlőtt gyökér” néven) emlegették. A kígyótárnics pestis elleni hatásossága erősen kérdéses, de a köszvény ellen valóban hatásosan alkalmazták. A népi orvoslásban ezenkívül hideglelés, étvágytalanság, rossz emésztés és gyomorbántalmak esetén használta. Azt a tényt, hogy a tárnicsok gyökerének leve illetve kivonata valóban hatásos gyomorbántalmak ellen, a sokféle, tárnicskivonatot tartalmazó „gyomorerősítő” keserűlikőr is alátámasztja.

A magyar Szent László király pestisfüve a Gentiana,
amelynek egyik faját ezért hívjuk magyarul Szent László-tárnicsnak

A reneszánsz orvos-botanikusok növénytani kutatásainak legfontosabb célja tehát a pestist gyógyító növény felkutatása volt. Munkájuk az eredeti célt tekintve mindvégi sikertelen maradt, de eredményeként megszületett az első új szemléletű, önálló megfigyeléseket tartalmazó és kiváló ábrákkal illusztrált füvészkönyv, Otto Brunfels (1488–1534) német humanista, teológus és orvos új szemléletű, önálló megfigyeléseket tartalmazó és kiváló ábrákkal illusztrált műve, a „Herbarum vivae eicones ad naturae imitationem” (azaz: a növények élő, a természetet utánzó képei). A mű fametszetű ábráinak életszerűségükkel, tárgyilagos pontosságát és szépségét ma is csodálattal és elismeréssel szemlélhetjük. A műben a szerző által megtalált és gyűjtött mintegy 800 növényfaj szerepel. Abban az értelemben is eltért az elődeitől, hogy közöttük 47 olyan növény is helyet kapott, amelyek nem szerepelnek a klasszikus fitoterápiában. Brunfels kissé mentegetőzött e növények bemutatása miatt, de ábrájuk mellett megadta nevüket és leírásukat. Valószínűleg arra törekedett, hogy valamennyi általa megismert növényt szerepeltesse művében. 

 A pestis növényi ellenszerét kutató Otto Brunfels portréja

Brunfels pestis „ihlette” füvészkönyve a  füveskönyvek új nemzedékének első darabjának tekinthető, amelyre jellemző a fametszetű ábrák csodálatra méltó hitelessége

  
Hogy megérthessük, micsoda áttörés volt Brunfels művének megjelenése elég ha ábráit összehasonlítjuk a csupán néhány évtizeddel korábban megjelent füveskönyvek ábráival. Ezek teljes mértékben elszakadtak a valóságtól, nélkülözték az önálló megfigyelést és adatgyűjtést, az ókori klasszikusok műveinek szövegét és ábráit másolták kézzel. Ez azonban két ok miatt is zsákutcának bizonyult. Egyrészt az eredeti források szövege és ábrái a sokszoros kézzel történő másolás következtében jelentős minőségromláson estek át, másrészt Európa középső és nyugati részén az ott élők hiába is próbálták a környezetükben megtalálható növényeket a Theophrasztosz vagy Dioszkuridész által ismertetett, főként Kis-Ázsiában és a Balkánon honos fajokkal azonosítani. Brunfels művének másik jelentős vonatkozása az adott növényre vonatkozó különböző elnevezések (társnevek, synonyma) gyűjtése. A mű eredetisége, újításai minden bizonnyal összefüggésben állnak szerzőjének „lázadó” alkatával: a katolicizmussal történt szakításával és a dominikánus Albertus Magnus, skolasztikus természettudós növénytani nézeteitől történő elfordulásával. 1488-ban született Mainz-ban, és szülővárosának egyetemén tanult teológiát és filozófiát. Eleinte karthauzi szerzetes volt. Kora humanistáival, különösen Ulrich von Hutten lovaggal való megismerkedése után 1521-ben elhagyta rendjét és Luther követője lett. Ezután lelkészként szolgált, de von Hutten halála után 1523-ban az óevangélikus közösség több alapelvét megtagadta, ami miatt nézeteltérés támadt közte, valamint Martin Luther és Ulrich Zwingli között. Ezt követően nyolc évig tanított egy strassburgi karmelitarendi iskolában és sikerült annyi pénzt megtakarítania, hogy Bázel egyetemén kilenc esztendőn keresztül orvosi tanulmányokat folytathasson. 1530-ban (negyvenkét évesen) szerzett orvosi doktorátust és 1532-től haláláig Bern város orvosa volt. Teológiai, pedagógiai, arab nyelvészeti és botanikai témájú műveket is írt. 1534-ben hunyt el, legfőbb növénytani művének latin nyelvű kiadása 1530–1536 között jelent meg, amelyet 1532 és 1537 között a német nyelvű kiadás követett.

Mindössze néhány évvel azután, hogy a pestisre gyógyírt kutató Brunfels munkája megjelent újabb német füvészkönyv került ki a nyomdából, mégpedig Hieronymus Bock (1498–1554) német orvos és luteránus lelkész tollából. Vezetéknevét Boch-ként is írták, de – a korabeli humanista gyakorlatnak megfelelően – általában klasszikus alakban Tragus-ként használta (τράγος azaz trágosz görögül kecskebakot jelent). 1519-ben iratkozott be a Heidelbergi Egyetemre és 1522-től kilenc évig II. Lajos herceg udvarában szolgált, majd haláláig a szomszédos településen vállalt lelkészi hivatalt. Fűvészkönyvének 1539-es első kiadásból még ugyan hiányoztak a pompás fametszetű ábrák, ám talán pont emiatt különösen pontos, szabatos növényismertetésekre volt benne szükség. Mintegy 800 vadon élő és termesztett növényt saját, vegetatív jegyek alapján kialakított rendszerében tárgyalta. Nevükön és korának legsikerültebb ismertetésein kívül gyógyászati vonatkozásaikat is közölte. A könyv sikerének hátterében Bock alapos megfigyelései, pontos leírásai és sok éves orvosi tapasztalata álltak. Növényeihez értékes elterjedési és élőhelyi megjegyzéseket is fűzött, amelyeket az Ardennektől a svájci Alpokig tett jelentős utazásai során végzett megfigyelései alapoztak meg. A pestis ellen gyógyírt szolgáltató növényt Bocknak sem sikerült megtalálnia, 1554-ben lett a fekete halál áldozata lett.

A pestisben elhunyt orvos-botanikus, Hieronymus Bock portréja

Egy oldal a pestisben elhunyt Pietro Andrea Mattioli itáliai orvos-természettudós művének 1586-os német kiadásából: kálmos (Acorus calamus) és értékes gyöktörzsének hamisítására használt mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) kézzel színezett fametszetű ábrái

Ugyanez a sors jutott osztályrészül a kor másik kiemelkedő tudósának Pietro Andrea Mattioli-nak (1501-1577) is. Egy orvos fiaként született és fiatal korát Velencében töltötte. Pádovában tanult és 1523-ban avatták orvosdoktorrá. Elhivatottságára jellemző, hogy 1521 és 1527 között időről-időre Rómába utazott, ahol a Santo Spirito és San Giacomo kórházakban gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozott. Ebben az időben kezdett érdeklődni a növények iránt. 1539-ben a Dél-Alpokban fekvő görzi grófsághoz szegődött, mint orvos, ahol megismerkedett az alpesi flórával. Humanista tudósként egyik fontos céljának tartotta, hogy az ókori klasszikusok (mint Dioszkuridész és Ptolemaiosz) műveit minél szélesebb réteg számára tegye hozzáférhetővé. Fő műve (Commentarrii in sex libros Pedacii Dioscoridis azaz: Pedániosz Dioszkuridész hat könyvének kommentárjai) jóval több az ókori szerző munkáinak kommentálásánál, számos eredeti, saját megfigyelését is leírta és egy sor olyan növényt ismertetett, amelyet az elődök és a kortársak munkáiban hiába keresnénk. 1544-ben elsőként közölte például az Újvilágból származó paradicsomnak, pontosan sárga termésű változatának ábráját „Mala aurea” azaz arany alma néven. Elsőként tette közzé a szelídgesztenye ábráját is. Művének 1554-es latin és 1555-ös olasz nyelvű kiadásában már 563 fametszetű illusztráció is helyet kapott. Miután komoly hírnévre tett szert, 1555 táján I. Ferdinánd császár Prágába hívta, ahol II. Ferdinánd hercegnek lett személyi orvosa. A császár halála után, 1568-ban visszatért Itáliába. 1577-ben Trientben (a mai Trentoban) lett a pestisjárvány áldozata.

Conrad Gessner (1516–1565) svájci orvos, tipikus reneszánsz polihisztor volt. Életéről és tevékenységéről nehéz néhány sorban írni, de amellett, hogy a bibliográfia alapítójának tekintik, nyelvtudósként, enciklopédistaként is jelentőset alkotott. Ő ismertette elsőként a ceruzát. 1537-ben Lausanne-ban, az újonnan alapított akadémián a görög nyelv professzora lett. Itt kezdett el természettudományokkal, főként botanikával foglalkozni  Imádta a hegyeket és az első alpinisták közé tartozott. A hegymászás célja saját bevallása szerint nem csupán a növénygyűjtés volt, hanem a testgyakorlás és a természet szépségének élvezete is. Az ifjú vándorévek után szülőföldjén telepedett le, gyógyított, tanított, hegyeket mászott, gyűjtött, rajzolt és rengeteget írt. És tette mindezt közmegelégedésre, amit jelez, hogy 1565-ben nemesi címet kapott. Természetesen foglalkozott az állatvilággal is. Európában elsőként számolt be az Ázsiából behurcolt vándorpatkány (Rattus norvegicus) megjelenéséről. Valószínűleg igen behatóan megvizsgálta és talán eközben kaphatta el patkánybolha közvetítésével a pestist, amely halálát okozta. A sors iróniája, hogy a vándorpatkány megjelenése közvetve a pestis visszaszorulását eredményezte a 16. századtól kezdődően az európai kontinensen. Ez annak köszönhető, hogy a nagyobb termetű, rejtőzködőbb életmódú vándorpatkány – amely az emberrel ritkábban kerül közvetlen érintkezésbe – fokozatosan kiszorította az őshonos házi patkányt (R. rattus). A félelmetes betegségre az emberiség hiába várta a növényektől a gyógyírt... A növénytan tudománya viszont sokat köszönhet a pestisnek. A 15–16. század folyamán néhány a fekete halál növényi ellenszerét kereső, többnyire tragikus sorsú herbalista több ismeretre tett szert a növények változatossága, elterjedése és hatásai terén, mint a keresztény világ az azt megelőző ezer év alatt felhalmozott.

Patkány-ábrázolás Conrad Gessner művéből. A pestisben elhunyt Conrad Gessner adott hírt először az Ázsiából behurcolt vándorpatkány európai előfordulásáról

Mediterrán orchidea kalauz: Ophrys argolica

Tudományos név: Ophrys argolica H. Fleischmann 1919

Etimológia: A faj nevét, a Peloponnészoszi-félszigeten fekvő ősi Argosz városáról kapta.

Synonyma: Ophrys ferrum-equineum subsp. argolica (H. Fleischmann) Soó

Magyar név: Argoszi bangó.

Elterjedés: Dél-Görögországi bennszülött faj, ami a Peloponnészoszi-félszigeten és a Korinthoszi-öböl környékén fordul elő.

Virágzási idő: Március – április.

Elérhető a neten a KITAIBELIA 6. évfolyam 2. füzete (2001)

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 6. évfolyam 2. füzetében megjelent cikkek:

Jakucs Pál: (1928-2000)

Simon Tibor: Pali, az ifjú botanikus

Pócs Tamás: Hej, azok a növénytári évek... Rendhagyó visszaemlékezés a pályakezdő Jakucs Pálra

Fekete Gábor: Jakucs Pál, a vegetációtudomány kiemelkedő alakja

Marosi Sándor: Jakucs Pál életművének földrajzi vonatkozásai

Molnár V. Attila: Jakucs Pál szakirodalmi munkásságának bibliográfiája

Priszter Szaniszló: Kitaibel magyarországi kutatóútjai (1792-1817), útinaplói és levelezése

Somlyay Lajos: A rozsnok (Bromus L.) nemzetség kutatásának története és jelenlegi állása Magyarországon

Badarau, Alexandru – Dezsi, Stefan – Pendea, Florin – Dura, Nicolae: Centaurea ruthenica Lam. (Asteraceae) in the forest-steppe of the Transylvanian Basin

Hrivnák, Richard – Ota'helová, Helena – Valachovic, Milan - Cvachová, Alzbeta: Az Ipolynak és árterületének vízi, mocsári és lápi növénytársulásai a 96-116 folyamkilométer között

Csiky János – Kóbor István: Újabb adatok a Nógrád-Gömöri bazaltvidék (Karancs, Medves, Cerová Vrchovina) flórájához

Balogh Márton: Az úszóláp-szukcesszió kérdései II. Az úszólápok növényzetének szukcessziója

Kevey Balázs: Montán elemek a Baranyai-Dráva-sík erdeiben

Szabó István: A délnyugat-magyarországi fehér virágú nárciszok

Balogh Lajos – Simon Tibor – Szabó Mária – Vidéki Róbert: Új adventív növény a hazai flórában: a sárga bohócvirág (Mimulus guttatus Fischer ex DC., Scrophulariaceae)

Molnár Csaba: Új adatok a Mátra déli és keleti részének növényvilágából I.

Matus Gábor – Papp Mária: Újabb adatok a bagaméri Daruhegyek (Dél-Nyírség) flórájához

Riezing Norbert: Ophrys apifera Huds. és Apium repens (Jacq.) Lagasca előfordulása a Vértesben

Sonnevend Imre: Tatárjuharos-lösztölgyes maradványok a Nyugat-Mezőföldön (előzetes közlemény)

Pinke Gyula – Pál Róbert: Adatok a Kisalföld gyomflórájának ismeretéhez

Somlyay Lajos: Válasz dr. Borhidi Attila akadémikus lektori értékelésére

Hődör István, Bőhm Éva Irén, Molnár Csaba, Balogh Lajos, Barina Zoltán – Pifkó Dániel, Bartha Csaba, Sramkó Gábor, Sramkó Gábor – Molnár V. Attila, Békefi Andrásné – Békefi András: Apró közlemények / Short communications

Tóthmérész Béla: Szakirodalmi figyelő / Literature reviews

Nyomdában az ’Európai orchideák’ című egyetemi kurzus oktatási segédanyaga

A mai napon nyomdába adtam a Debreceni Egyetemen tartott ’Európai orchideák’ című kurzushoz készült oktatási segédanyagot (jegyzetet), amely várhatóan egy hónap múlva jelenik meg.

A 2011-ben a Kossuth Természettár sorozatban megjelent ‘Magyarország orchideáinak atlasza’ című könyvben részletes összefoglalás található az európai kosborfélék rendszertanáról, biológiájáról és veszélyeztetettségéről, a könyv azonban a benne található rengeteg színes fénykép és az alkalmazott nyomdatechnika, papírminőség miatt olcsónak nem mondható. A mostani szerény kivitelű könyvecske célja az, hogy az érdeklődők, (elsősorban a Debreceni Egyetemen meghirdetett ‘Európai orchideák’ című kurzuson részt vevő egyetemi hallgatók) számára könnyebben hozzáférhetővé tegye ezeket az ismereteket.

A könyv anyaga hét főbb fejezetre oszlik:

Az orchideák filogenetikája és rendszertana (Sramkó Gábor & Molnár V. Attila)

Az európai orchideák megporzásbiológiája (Molnár V. Attila, Bódis Judit & Sramkó Gábor)

Az európai orchideák életmenete és populációdinamikája (Bódis Judit & Molnár V. Attila)

Az orchidea-típusú mikorrhiza (Illyés Zoltán)

A magyarországi orchideák fenológiai viszonyai (Molnár V. Attila)

Az orchideák hibridjei (Molnár V. Attila)

Az európai orchideák veszélyeztetettsége és védelme (Molnár V. Attila)

A könyv teljes anyaga szabadon letölthető a Researchgate-ről.

Mediterrán orchidea kalauz: Orchis anthropophora × Orchis italica

Tudományos név: Orchis × bivoniae Todaro 1840

Etimológia: A hibrid elnevezése Antonio Bivona Bernardi (1770–1837) olasz botanikus emlékét őrzi.

Synonyma: –

Magyar név: Bábukosbor és olasz kosbor hibridje.

Elterjedés: Ez a hibrid rendszeresen, de kis egyedszámban bukkan fel a két szülőfaj elterjedési területén belül

Virágzási idő: Április – május.

Rövid képes beszámoló a lampedusai-szicíliai útról

Tegnap este érkeztünk haza az idei mediterrán látonya-túráról, amelynek fő célja Lampedusa szigetének felkeresése és az ottani látonya (Elatine) megkeresése volt. A növényt - Elatine macropoda néven – Lojacono (1885: 105.) közölte először a szigetről “In tutte le pozzanghere sugli incavi del calcare in tutta Lampedusa copiosissima” azaz „mészkő mélyedések pocsolyáiban, egész Lampedusán, bőségesen”. Sommier (1908: 76.) a növényt Elatine hydropiper var. gussonei néven írta le. Sommier és Caruana Gatto (1915: 105–106.) Málta és Gozo szigetén is megtalálták. A taxont önálló faji rangra Brullo et al. (1988: 45.) emelték. Két éve Szicília szigetén is megtaláltuk (Molnár V. et al. 2014), Málta és Gozó szigetén elterjedését Kalinka et al. (2014) foglalták össze.

Lampedusa szigetén tudomásunk szerint utoljára 22 éve gyűjtöttékBrullo & Poelt

 Múlt héten szerdán érkeztünk meg és a keresést a sziget északi partvidékén kezdtük. A mészkő alapkőzeten vízszintes, lapos felszínein számos alkalmasnak tűnő mélyedést találtunk, de a növényt sajnos nem és jellegzetes iszaplakó kísérőnövényeit (Lythrum spp., Crassula vailantii) is csak szórványosan.

 

Közben kiderült, hogy a viharos időjárás miatt az eredetileg tervezett 1-2 nap helyett legalább 4-et a szigeten kell töltsünk, mert a komp nem indul vissza Szicíliába. Tulajdonképpen ennek köszönhettük, hogy a sziget déli partvidékéhez közel megtaláltuk a növényt csütörtök délután.

 A fajt (a légifotón piros négyzettel jelzett) viszonylag szűk területen találtuk meg összesen 11 sziklamélyedésben

Nagy volt az öröm... (A résztvevők: jobbról balra: Lukács Balázs András, Bajka Endre, Takács Attila, Nagy Timea, Horváth Orsolya, Sonkoly Judit, E. Vojtkó Anna és jómagam)

Összesen sok száz pocsolyát vizsgáltunk meg és mindössze 11 lithothelmában (sziklamélyedésben található kisméretű időszakos víztérben) bukkantunk rá. 

 

 Levelei az eddig ismertektől némileg eltérő alakúak. Virágzó példányt még sehol sem találtunk, de az elevenen elhozott példányok jól vannak és reméljük a laborban hamarosan kivirágoznak és magot érlelnek.

 

Szeretetre méltó növény (Planta amabile), amit ennek a sziklamélyedésnek az alakja is jelez

Lampedusa szigetéről három jellegzetes növényt szeretnék még bemutatni.

 

A Caralluma europaea Gussone (Syn.: Apteranthes europaea (Guss.) Plowes) nevű ’dögkaktusz’ (azaz bűzös virágaival döglegyeket magához vonzó szukkulens selyemkóróféle) igazi ritkaság, Észak-Afrika, az Ibériai-félsziget és Lampedusa félsivatagos termőhelyein fordul elő. 

 Bőven találtuk az látonyás medencék szomszédságában is.

A Periploca laevigata subsp. angustifolia nevű látványos cserjetermetű fajjal is szép számmal találkoztunk, erről jó összefoglaló cikk olvasható itt.

 

Lampedusán mindössze egyetlen orchideafajt találtunk. Az Ophrys speculum töveire mindössze néhány helyen bukkantunk.

 A termőhely látszólag igen alkalmas több más orchideának is, de az alapos keresés ellenére mást nem találtunk...

A mindössze 9 km hosszúságú és 20 négyzetkilométeres sziget ’fogságából’ vasárnap szabadultunk ki. A tenger ekkor már csendesebb volt, de a komp még így is igencsak hánykolódott (nemkülönben utasainak egy része).

Szicíliában a két évvel korábban már megtalált két Elatine gussonei lelőhelyet kerestük fel és itt nagy számban és szép állapotban találtuk növényünket.  

 Készül a fénykép...

Az Elatine gyakran Callitriche-vel osztozik a medencén

 Meghökkentő látvány a mészkősziklán virágzó egyéves füzények (Lythrum sp.) tömege

 Ispica városa mellett különösen gazdag lelőhelyet találtunk

 Sajnos a mediterrán országokban megszokott igénytelenség itt is érzékelhető: itt éppen egy raklap rohad szét egy látonyás pond-ban..., mellette kidobott vaságy (ezen aludt Viktor két éve...)

 A látonya a pondok iniciális vegetációját alkotja, de utána más fajok is megtelepszenek, például a Plantago lagopus

 A lelőhelyek megközelítése néha nem is volt olyan egyszerű...

Orsi végre terepen is találkozott a laborban régóta dédelgetett növénykékkel...

 A látonyás termőhelyek jellegzetes kísérőnövényei Szicílián a törpepálma (Chamaerops humilis) és a fatermetű kutyatej (Euphorbia dendroides)

Fiatal látonyás pond (balra) és felette feltöltöttebb medence sok Lythrum-mal és
Trifolium resupinatum-mal

Vizsgáltuk a látonyás lithotelmák néhány fizikai jellemzőjét a két szigeten  és ezeket az eredményeket mutatja be az alábbi táblázat.

A Lampedusa (n=11) és Szicília (n=59) szigetén talált látonyás lithothelmák

néhány  jellemzője

	Átlagos mélység (cm)	Terület (dm2)	Térfogat (liter)
Átlag ± Szórás	9,0 ± 3,4	6,0  ± 8,0	55,7  ± 88,9
Min – max	3,6 – 21,4	0,4 – 425,0	0,3 – 595,0

A beszámoló végén pedig következzen néhány egyéb növény- és hangulatkép:

az agrigentoi Concordia templom éjjel – az ókori görög Akragasz város egyik romja

Dactylorhiza romana az Etnáról

 Romulaea-faj az Etnáról

 Anacamptis collina Kalábriából

 a Himnatoglossum robertianum Kalabriában is elsősorban utak mellett látható

 Ruppia maritima Szicília déli partvidékéről (Pozzalo)

Végül a túra egyik kedvenc dalával köszönök el az Olvasóktól!

Idézett irodalom

Brullo S, Lanfranco E, Pavone P & Ronsisvalle G. 1988. Taxonomical notes on the endemic flora of Malta. G Bot Ital 122: 45.

Lojacono PM. 1885. Una escursione botanica in Lampedusa. Il Naturalista Siciliano 4: 92–96, 105–109, 133–139.

Kalinka, A., Mifsud, S., Popiela, A., & Achrem, M. 2014. Chromosome number of Elatine gussonei (Sommier) Brullo (Elatinaceae) and its distribution on the Maltese islands. Acta Botanica Croatica 73: 12–18.

Molnár V. A., Popiela A. & Lukács B.A. 2014. Elatine gussonei (Sommier) Brullo et al. (Elatinaceae) in Sicily. – Plant Biosystems DOI:10.1080/11263504.2013.788099

Sommier S. 1908. Le isole Pelagie, Lampedusa, Linosa, Lampione e la loro flora con un elenco completo delle piante di Pantelleria. Firenze: Pellas 345 pp.

Sommier S, Caruana Gatto A. 1915. Flora melitensis nova. Firenze: Pellas viii + 502 pp.