2014. augusztus 27., szerda

A salep-gyűjtés Iránban is veszélyezteti az orchideákat





Amint arról már itt a blogban is többször szó esett, Törökországban jelentős mennyiségben gyűjtik az orchideafajok gumóit (salep) frissítő ital és jégkrém nyers- (vagy adalék-) anyagául. A gyűjtés intenzitása és a salep exportja az utóbbi évtizedekben jelentősen növekszik és mindez nagyon komolyan veszélyezteti számos orhideafaj populációinak fennmaradását.
Törökországon kívülről eddig viszonylag kevés információval rendelkeztünk a salep-gyűjtéssel kapcsolatban, de a Biodiversity and Conservation című folyóiratban ma megjelent közleményben a perzsa és belga szerzők Iránnal kapcsolatosan kezdték el kongatni a vészharangot.
A vadon élő orchideák régóta gyűjtik és használják a tradicionális gyógyászatban és fagylalt gyártáshoz Iránban. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, hogy az illegális salep-gyűjtés és export növekszik. A tanulmány célja, hogy: (1) meghatározza a gumóikért gyűjtött vadon élő orchideafajokat és fontosabb gyűjtőkörzeteket Iránban; és (2) tanulmányozza a jelenlegi gyűjtési státus és a kereskedelmi lánc volumenének hatását orchidea-populációkra. A munka során terepi megfigyelésekkel és piaci felmérésekkel mérték fel a gyűjtött fajok körét és a gyűjtés ’forró pontjait” és dokumentálták a gyűjtés és kereskedelem nagyságrendjét.

 

A. A piros szaggatott vonallal jelölt terület az orchideák által benépesített terület Iránban, a zöld csillagok jelölik a tanulmányozott piacokat; B. Golestan tartomány és annak fő orchideás területei (kék szaggatott vonallal jelölve), a vizsgált piacokat piros csillagok jelzik.  

Hét nemzetség (Anacamptis, Dactylorhiza, Himantoglossum, Ophrys, Orchis, Platanthera, Steveniella) tizenhat faja és alfaja esetében dokumentálták a gumók gyűjtését.



A-B. gumójukért kiásott majomkosborok,  C-D. a friss gumókat a talaj lemosása után vízben tartják. A különböző méretű gumók kölönböző fajoktól származnak; E. Dactylorhiza fajok ujjasan osztott szárított gumói, F. Tojásdad alakú, szárított gumók

Becslések alapján 2013 április-júniusi időszakban több, mint 24,5 tonna friss gumót gyűjtöttünk egyedül Golestan tartományban három kerületében. Ez a mennyiség – amelynek piaci értéke mintegy 320.000 USD tehát kb. 76 millió magyar forint – 5,5–6,1 millió orchidea példány elpusztítása árán volt előállítható. (Azaz egy példány mintegy 13 forintot jövedelmezett.) A teheráni bazárban a 2013 május–júliusi időszakban 1,9 tonna szárított orchideagumó cserélt gazdát, amelynek becsült kiskereskedelmi értéke 310.000 USD (azaz kb. 74 millió forint). Iránban az utóbbi időben nagyon felélénkült a salep-kereskedelem, vélhetően a növekvő külföldi kereslet miatt. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a salep-gyűjtés jelenlegi gyakorlata Iránban nem fenntartható hosszú távon. 




A salep piaci árának változása a 2013-as szezonban: Golestan tartományban (kék vonal) és Nyugat-Azarbajan tartományban (piros vonal)

Az orchidea populációk megőrzésére a szerzők három javaslatot tesznek: hosszú távon speciális orchidea-védelmi területek kijelölését és fenntartható gyűjtési gyakorlat kialakítása; középtávon DNS-alapú molekuláris azonosító rendszer fejlesztése (amely segítheti vonalkód a gyűjtés monitorozását és ellenőrzését; és rövid távon a jelenlegi szabályozás erősítése, a legveszélyeztetettebb területeken a szigorúan ellenőrzött gyűjtési tilalom bevezetése szükséges, hogy elkerüljék a salep-gyűjtés orchidea állományokra gyakorolt katasztrofális hatásait elkerüljék.

Forrás:
Ghorbani A., Gravendeel B., Naghibi F. & de Boer H. (2014). Wild orchid tuber collection in Iran: a wake-up call for conservation. – Biodiversity and Conservation 23: 2749–2760.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése