"Vannak temetők, melyekből a múlandóság réme huhog felénk,
vannak, melyek rideg kőerdejükkel messziről ráfeküsznek a szívünkre...
... és
vannak, melyek olyanok, mint a csendes falusi kertek, hol magától nő a
jácint, szabad benne halkan nevetni, hiszen a méhek is zümmögve
dúdolgatnak a virágokon, és a napsugár is tűnődve el-elszunnyad a sírok
közének pihenős völgyében."
Fekete István: novellarészlet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése