A Kárpát-medence növényritkaságai: álszittyó

Az álszittyó vagy tőzegszittyó (Scheuchzeria palustris L.) elnevezését a legtöbb nyelvben a vele közvetlen rokonságban nem álló szittyófélékkel (Juncaceae) való hasonlósága alapján kapta. Míg a szittyófélék családja lényegében önállóan alkotja a szittyóvirágúak rendjét, addig az álszittyó egy sor hínárnövénnyel: a békaszőlő-, a tengerifű-, a tófonalfélékkel együtt a tüskéshínáralakúak (Najadales) rendjébe tartozik. Korábban a kígyófűfélék (Juncaginaceae) családjába sorolták, újabban azonban fajaszakadt (monotipikus) nemzetség egyetlen fajának önálló családot állítottak fel.

Tarackos, a tőzegben kúszó gyöktörzséből mindössze 10–20 cm magas hajtás ered. Levelei hengeresek, egyenesek, rendszerint hosszabbak a virágzó hajtásoknál, végük pórusos marad. Virágzata 3–10 virágból álló laza fürt. A hattagú, május–júniusban nyíló virágok felálló kocsányokon fejlődnek, aprók, zöldesek, szélmegporzásúak. A termés csokorban fejlődő kétmagvú tüsző. A tüszők a vízen úszva terjdenek. Eurázsia északi részén és Észak–Amerikában él. Legdélebbi előfordulásai elszigetelt magashegyi lápokban találhatók a Pireneusokban és a Kárpátokban. Amerikában a subsp. americana él, mely csőrös terméseivel és nagyobb magvaival különbözik az eurázsiai törzsalaktól.

Kizárólag savanyú kémhatású, bázisokban és tápanyagokban szegény tőzegtalajokon él. Jellegzetes élőhelyei a tőzeglápok kis láptavai – székely nevükön a büdük – szélein található süppedékeny úszógyepek.

A Kárpát-medence az álszittyó elterjedésének déli határán fekszik, előfordulásai itt ritkaságszámba mennek. Bizonytalan, régóta megerősítetlen előfordulási adatai vannak Óbecse mellől (Jugoszlávia), Horvátországból és a kárpátaljai Szernye-mocsárból. A Kárpátok néhány pontján még megtalálható. Wierzbicki Péter (1794–1847) a galíciai lengyel származású orvos-botanikus, a Flora Mosoniensis című, az 1820–as években készült kéziratában a Hanságból az akkori gazdag lápflórára utaló növények sokaságát sorolta fel. Közöttük szerepel az álszittyó mellett többek között lápi hízóka, kis rence, hagymaburok, tőzegorchidea, tóalma, lisztes kankalin, fürtös lizinka, kerek- és hosszúlevelű harmatfű, szíveslevelű hídőr, tőzegeper és a hazánkból sehonnan nem ismert kardfű (Echinodorus ranunculoides). Bár e fajok egykori hansági meglétét többen kétségbevonták, a Hanságot jobban megismerve ma nincs okunk kételkedni Wierzbicki adatainak helyességében. Sajnos a terület lecsapolásával e fajok kivétel nélkül eltűntek és többük egyúttal Magyarországról is kipusztult.

 Felvételünk terméses állapotban mutatja a növényt.