Mitől függ a sallangvirágok szaporodási sikere?

A sallangvirágok a ritka és veszélyeztetett orchideák közé tartoznak, amelyek virágai egyedi és populációs szinten is nagyon változó arányban képeznek termést. Három faj vizsgálata során arra kerestünk választ, hogy mely tényezők felelősek e jelenségért.

Biró Éva, Bódis Judit, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila

A sallangvirágok szokatlanul megnyúlt virágú orchideák. Tudományos nevük (Himantoglossum) is a mézajak alakjára utal és az ógörög ’himas’ (szíj) és ’glossa’ (nyelv) szavakból származik. A nemzetségnek 11 faja ismert Európában és a környező területeken (a Kaukázusban, a Közel-Keleten, Kis-Ázsiában, illetve a Földközi-tenger partvidékén). Meszes alapkőzetű, rendszerint félárnyékos termőhelyeken fordulnak elő, például füves-cserjés élőhely-mozaikokban, karsztbokorerdőkben, száraz erdők szegélyén. Példányaik ritkán cserjék alatt vagy zárt erdőben is előfordulnak. Megjelenhetnek az ember által létrehozott fátlan élőhelyeken, kaszálókon, külterjesen művelt vagy felhagyott gyümölcsösökben, szőlődűlőkben.

A sallangvirágok fényképen feltűnők, de terepen nem mindig könnyű észrevenni példányaikat

Érdekes tulajdonságuk, hogy viszonylag gyakran fordulnak elő utak mentén. A nyugat-európai bakbűzű sallangvirágról (Himantoglossum hircinum) már 1936-ban leírták, hogy Párizs és Bordeaux között ezrével nő az utak mentén. A sarkantyús sallangvirág (Himantoglossum calcaratum) legjelentősebb állományai utak kaszált szegélyein fordulnak elő Boszniában. Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) legnagyobb ismert hazai populációja ugyancsak utak mentén fordul elő a Bakonyban.

Boszniai útszegélyen virágzó sarkantyús sallangvirág

Ezeknek a tőlevélrózsás, ikergumós fajoknak a virágzó hajtásai általában 40–60 centiméter között változnak. Ritkán azonban 1 métert meghaladó magasságú töveket is lehet találni, amelyek virágzatát akár 80 virág alkothatja. A virágok színe fajonként a zöldes árnyalattól a zöldesbarnán, a vörösbarnán, az ibolyás színen át a bíborig terjedhet.

Adriai sallangvirág közelről

Megporzóik elég ritkán figyelhetők meg, eddig elsősorban különböző hártyásszárnyú fajokat, elsősorban méheket és poszméheket észleltek. A sallangvirágok nem termelnek nektárt, hanem megtévesztik a megporzókat. Ez a stratégia nem ritka az orchideák körében, az európai fajok mintegy kétharmada megtévesztést alkalmaz. Ennek során nagy cukortartalmú nektár termelése nélkül is biztosítható a genetikai szempontból előnyös idegenmegporzás. Bizonyított azonban, hogy a megtévesztő fajok termésképzési rátája alacsonyabb, mint a nektártermelőké, mivel a megporzók képesek felismerni, hogy mely növények virágaiban nem találnak nektárt.

A sallangvirágok állományainak fennmaradása természetesen igen nagy mértékben függ a szaporodási sikerüktől, ami nagyon jelentősen ingadozik a különböző évjáratok, állományok, sőt az egyes példányok között is. Míg a példányok jelentős része egyetlen termést sem fejleszt, más tövek (igen ritkán) akár szinte minden virágukból termést érlelhetnek.

 

Az adriai sallangvirág terméses hajtásának részlete (Bódis Judit felvétele)

Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy mely tényezők határozzák meg a sallangvirág példányok eltérő arányú megporzódását. Ennek érdekében három faj szaporodási sikerét elemeztük hazánkban, Horvátországban és Boszniában, összesen 13 lelőhelyen. A már említett adriai sallangvirág és a Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae) Magyarországon fokozottan védett, európai közösségi jelentőségű növényfajok, melyek az IUCN Vörös Listáján is szerepelnek. (Az utóbbiról szóló cikkünket Új orchideafaj Magyarországról – Mutasd a pettyeidet! címmel lásd az Élet és Tudomány 2013/11. számában). A sarkantyús sallangvirág szűk elterjedésű, bennszülött növény, előfordulása csak a Balkán-félszigeten ismert. Minden vizsgált példányt egyedileg jelöltünk meg a virágzás idején, megmértük magasságát, megszámoltuk virágaikat, felmértük, hogy milyen sűrű orchideaállományban fordultak elő és milyen volt a fásszárúak borítása felettük. Mindhárom faj esetében vizsgáltunk egy-egy közvetlenül közutak szegélyére települt állományt is, mivel ismert, hogy a forgalom komoly hatást gyakorol számos élőlénycsoportra, például bizonyos rovarokat is nagy számban gázolnak el a járművek, de azt nem tudjuk, hogy miként hat az utak közelsége a sallangvirágok megporzási sikerére.  Termésérlelés idején ismét felkerestük az összes vizsgált állományt, és megszámoltuk, hogy melyik példányon mennyi termés képződött.  

Mindhárom vizsgált sallangvirág faj esetében észleltük a házi méh (Apis mellifera) megporzó tevékenységét. Az adriai sallangvirág esetében a valaha észlelt legmagasabb megporzási arányt (61,7 százalékot) egy bakonyi állomány esetében tapasztaltuk. Közelében – az egyes példányoktól 197 és 1455 méternyi távolságra – egy vándorméhész 174 méhcsaládot telepített a május 25. és július 5. közötti időszakra. A házi méh fontos szerepet tölthet be a sallangvirágok megporzásában, ugyanis az egyes példányok szaporodási sikere negatívan korrelált a kaptároktól mért távolsággal, azaz az egyes tövek annál több termést érleltek, minél közelebb voltak a méhekhez. Mivel a házi méh megporzó tevékenysége 33 európai orchideafaj esetében ismert, nagyon valószínű, hogy más, ritka kosborfélék (főleg a megtévesztő megporzású kosbor, ujjaskosbor és sisakoskosbor) állományai esetében is alkalmazhatók a szaporodási siker növelésére.

Adriai sallangvirágot megporzó házi méh (Óvári Miklós felvétele)

A házi méh dolgozói 1–2 kilométeres körzetben repülve keresik táplálékukat, így a veszélyeztetett orchideaállományok magprodukciójának növelése érdekében a lehetőleg néhány száz méteren belül, de legfeljebb 1–2 kilométeres körzetben telepített méhkaptárok hatásos természetvédelmi kezelést jelenthetnek.

Eredményeink szerint két tényezőnek volt fontos szerepe a sallangvirág egyedek szaporodási sikerében. Egyrészt a magasabb hajtású példányok virágai nagyobb eséllyel termékenyülnek meg. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a nagyobb virágzatú példányok feltűnőbbek a megporzók számára. Másrészt viszont az egyedi termésképzési siker negatívan függ a fák borításától. Ennek oka részben az lehet, hogy a méhek – mint a legfontosabb megporzók – elsősorban napos, nyílt termőhelyeken látogatják a virágokat, de összefügghet a leárnyékolt sallangvirágok csökkent asszimilációs képességével is.

Az úttól való távolságnak viszont nem volt hatása a sallangvirágok termésképzésére. Jelentős magprodukciójuk miatt az út menti állományoknak – a megfelelő kezelésükkel, azaz az útszegély jókor időzített kaszálásával – a tájban fontos megőrző szerepe lehet. Az utaknak tehát a közismert negatív hatásaik (mint a tájidegen növények terjedésében betöltött szerepük) mellett, pozitív hatásuk is van. Az utóbbi évtizedekben a hagyományos tájhasználat, legeltetés, kaszálás háttérbe szorulásával párhuzamosan megfigyelhető a területek becserjésedése, beerdősödése, ami nem kedvez a sallangvirágoknak, míg a rendszeresen kaszált útszegélyek élőhelyet biztosíthatnak a sallangvirágoknak és más élőlényeknek.

Biró É., Bódis J., Tökölyi J. & Molnár V. A. (2014): Megtévesztő stratégia. Mitől függ a sallangvirágok szaporodási sikere?] az Élet és Tudomány 69(29): 912–914. című ismeretterjesztő cikk nyomán.

----------------------------------------------

A témához kapcsolódó tudományos cikkünket [Biró É., Bódis J., Nagy T., Tökölyi J. & Molnár V. A.: Honeybee (Apis mellifera) mediated increased reproductive success of a rare deceptive orchid] nemrégiben fogadták el közlésre és az a jövő évben fog megjelenni az Applied Ecology and Environmental Research című folyóirat 13. évfolyamában.