Mitől függ a sallangvirágok szaporodási sikere?

A sallangvirágok a ritka és veszélyeztetett orchideák közé tartoznak, amelyek virágai egyedi és populációs szinten is nagyon változó arányban képeznek termést. Három faj vizsgálata során arra kerestünk választ, hogy mely tényezők felelősek e jelenségért.

Biró Éva, Bódis Judit, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila

A sallangvirágok szokatlanul megnyúlt virágú orchideák. Tudományos nevük (Himantoglossum) is a mézajak alakjára utal és az ógörög ’himas’ (szíj) és ’glossa’ (nyelv) szavakból származik. A nemzetségnek 11 faja ismert Európában és a környező területeken (a Kaukázusban, a Közel-Keleten, Kis-Ázsiában, illetve a Földközi-tenger partvidékén). Meszes alapkőzetű, rendszerint félárnyékos termőhelyeken fordulnak elő, például füves-cserjés élőhely-mozaikokban, karsztbokorerdőkben, száraz erdők szegélyén. Példányaik ritkán cserjék alatt vagy zárt erdőben is előfordulnak. Megjelenhetnek az ember által létrehozott fátlan élőhelyeken, kaszálókon, külterjesen művelt vagy felhagyott gyümölcsösökben, szőlődűlőkben.

A sallangvirágok fényképen feltűnők, de terepen nem mindig könnyű észrevenni példányaikat

Érdekes tulajdonságuk, hogy viszonylag gyakran fordulnak elő utak mentén. A nyugat-európai bakbűzű sallangvirágról (Himantoglossum hircinum) már 1936-ban leírták, hogy Párizs és Bordeaux között ezrével nő az utak mentén. A sarkantyús sallangvirág (Himantoglossum calcaratum) legjelentősebb állományai utak kaszált szegélyein fordulnak elő Boszniában. Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) legnagyobb ismert hazai populációja ugyancsak utak mentén fordul elő a Bakonyban.

Boszniai útszegélyen virágzó sarkantyús sallangvirág

Ezeknek a tőlevélrózsás, ikergumós fajoknak a virágzó hajtásai általában 40–60 centiméter között változnak. Ritkán azonban 1 métert meghaladó magasságú töveket is lehet találni, amelyek virágzatát akár 80 virág alkothatja. A virágok színe fajonként a zöldes árnyalattól a zöldesbarnán, a vörösbarnán, az ibolyás színen át a bíborig terjedhet.

Adriai sallangvirág közelről

Megporzóik elég ritkán figyelhetők meg, eddig elsősorban különböző hártyásszárnyú fajokat, elsősorban méheket és poszméheket észleltek. A sallangvirágok nem termelnek nektárt, hanem megtévesztik a megporzókat. Ez a stratégia nem ritka az orchideák körében, az európai fajok mintegy kétharmada megtévesztést alkalmaz. Ennek során nagy cukortartalmú nektár termelése nélkül is biztosítható a genetikai szempontból előnyös idegenmegporzás. Bizonyított azonban, hogy a megtévesztő fajok termésképzési rátája alacsonyabb, mint a nektártermelőké, mivel a megporzók képesek felismerni, hogy mely növények virágaiban nem találnak nektárt.

A sallangvirágok állományainak fennmaradása természetesen igen nagy mértékben függ a szaporodási sikerüktől, ami nagyon jelentősen ingadozik a különböző évjáratok, állományok, sőt az egyes példányok között is. Míg a példányok jelentős része egyetlen termést sem fejleszt, más tövek (igen ritkán) akár szinte minden virágukból termést érlelhetnek.

 

Az adriai sallangvirág terméses hajtásának részlete (Bódis Judit felvétele)

Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy mely tényezők határozzák meg a sallangvirág példányok eltérő arányú megporzódását. Ennek érdekében három faj szaporodási sikerét elemeztük hazánkban, Horvátországban és Boszniában, összesen 13 lelőhelyen. A már említett adriai sallangvirág és a Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae) Magyarországon fokozottan védett, európai közösségi jelentőségű növényfajok, melyek az IUCN Vörös Listáján is szerepelnek. (Az utóbbiról szóló cikkünket Új orchideafaj Magyarországról – Mutasd a pettyeidet! címmel lásd az Élet és Tudomány 2013/11. számában). A sarkantyús sallangvirág szűk elterjedésű, bennszülött növény, előfordulása csak a Balkán-félszigeten ismert. Minden vizsgált példányt egyedileg jelöltünk meg a virágzás idején, megmértük magasságát, megszámoltuk virágaikat, felmértük, hogy milyen sűrű orchideaállományban fordultak elő és milyen volt a fásszárúak borítása felettük. Mindhárom faj esetében vizsgáltunk egy-egy közvetlenül közutak szegélyére települt állományt is, mivel ismert, hogy a forgalom komoly hatást gyakorol számos élőlénycsoportra, például bizonyos rovarokat is nagy számban gázolnak el a járművek, de azt nem tudjuk, hogy miként hat az utak közelsége a sallangvirágok megporzási sikerére.  Termésérlelés idején ismét felkerestük az összes vizsgált állományt, és megszámoltuk, hogy melyik példányon mennyi termés képződött.  

Mindhárom vizsgált sallangvirág faj esetében észleltük a házi méh (Apis mellifera) megporzó tevékenységét. Az adriai sallangvirág esetében a valaha észlelt legmagasabb megporzási arányt (61,7 százalékot) egy bakonyi állomány esetében tapasztaltuk. Közelében – az egyes példányoktól 197 és 1455 méternyi távolságra – egy vándorméhész 174 méhcsaládot telepített a május 25. és július 5. közötti időszakra. A házi méh fontos szerepet tölthet be a sallangvirágok megporzásában, ugyanis az egyes példányok szaporodási sikere negatívan korrelált a kaptároktól mért távolsággal, azaz az egyes tövek annál több termést érleltek, minél közelebb voltak a méhekhez. Mivel a házi méh megporzó tevékenysége 33 európai orchideafaj esetében ismert, nagyon valószínű, hogy más, ritka kosborfélék (főleg a megtévesztő megporzású kosbor, ujjaskosbor és sisakoskosbor) állományai esetében is alkalmazhatók a szaporodási siker növelésére.

Adriai sallangvirágot megporzó házi méh (Óvári Miklós felvétele)

A házi méh dolgozói 1–2 kilométeres körzetben repülve keresik táplálékukat, így a veszélyeztetett orchideaállományok magprodukciójának növelése érdekében a lehetőleg néhány száz méteren belül, de legfeljebb 1–2 kilométeres körzetben telepített méhkaptárok hatásos természetvédelmi kezelést jelenthetnek.

Eredményeink szerint két tényezőnek volt fontos szerepe a sallangvirág egyedek szaporodási sikerében. Egyrészt a magasabb hajtású példányok virágai nagyobb eséllyel termékenyülnek meg. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a nagyobb virágzatú példányok feltűnőbbek a megporzók számára. Másrészt viszont az egyedi termésképzési siker negatívan függ a fák borításától. Ennek oka részben az lehet, hogy a méhek – mint a legfontosabb megporzók – elsősorban napos, nyílt termőhelyeken látogatják a virágokat, de összefügghet a leárnyékolt sallangvirágok csökkent asszimilációs képességével is.

Az úttól való távolságnak viszont nem volt hatása a sallangvirágok termésképzésére. Jelentős magprodukciójuk miatt az út menti állományoknak – a megfelelő kezelésükkel, azaz az útszegély jókor időzített kaszálásával – a tájban fontos megőrző szerepe lehet. Az utaknak tehát a közismert negatív hatásaik (mint a tájidegen növények terjedésében betöltött szerepük) mellett, pozitív hatásuk is van. Az utóbbi évtizedekben a hagyományos tájhasználat, legeltetés, kaszálás háttérbe szorulásával párhuzamosan megfigyelhető a területek becserjésedése, beerdősödése, ami nem kedvez a sallangvirágoknak, míg a rendszeresen kaszált útszegélyek élőhelyet biztosíthatnak a sallangvirágoknak és más élőlényeknek.

Biró É., Bódis J., Tökölyi J. & Molnár V. A. (2014): Megtévesztő stratégia. Mitől függ a sallangvirágok szaporodási sikere?] az Élet és Tudomány 69(29): 912–914. című ismeretterjesztő cikk nyomán.

----------------------------------------------

A témához kapcsolódó tudományos cikkünket [Biró É., Bódis J., Nagy T., Tökölyi J. & Molnár V. A.: Honeybee (Apis mellifera) mediated increased reproductive success of a rare deceptive orchid] nemrégiben fogadták el közlésre és az a jövő évben fog megjelenni az Applied Ecology and Environmental Research című folyóirat 13. évfolyamában.

Mediterrán orchidea kalauz: Ophrys celiensis

Tudományos név: Ophrys celiensis (O. Danesch & E. Danesch) P. Delforge

Etimológia: A faj elnevezését Ceglie Messapica településről kapta.

Synonyma: Ophrys fuciflora subsp. celiensis (O. Danesch & E. Danesch

Magyar név: Nincs.

Elterjedés: A dél-olaszországi Apulia (Puglia) régió bennszülöttje.

Virágzási idő: Április – május.

Cikk az Annals of Botany c. folyóiratban

Az Annals of Botany című folyóirat elfogadta közlésre a 'Molecular phylogeny and evolutionary history of the Eurasiatic orchid genus Himantoglossum s.l. (Orchidaceae)' című cikkünket (szerzők: Sramkó G. – Molnár V. A. - Hawkins J. A. - Bateman R. B.).

Abstract

• Background and Aims All putative species of the charismatic orchid genus Himantoglossum s.l. were sampled across its geographical range in order to better understand the evolutionary relationships among species of particular conservation concern. 

• Methods A large subsample of the 153 populations studied contributed to an initial survey of nrITS ribotypes. Smaller subsets were then sequenced for four plastid regions and the first intron of the low-copy nuclear gene LEAFY. Rooted using Steveniella as outgroup, phylogenetic trees were generated using parsimony and Bayesian methods from each of the three datasets, supplemented with a ribotype network. 

• Key results The resulting trees collectively determined the order of branching of the early divergent taxa as H. comperianum > H. robertianum group > H. formosum, events that also involved significant morphological divergence. Relaxed molecular clock dating suggests that these divergences preceded the Pleistocene glaciations-the origin of the H. robertianum group may have coincided with the Messinian salinity crisis-and occurred in Asia Minor and/or the Caucasus. Among more controversial taxa of the H. hircinum-jankae clade, which are only subtly morphologically divergent, topological resolution is poorer and topological incongruence between datasets is consequently greater. 

• Conclusions Plastid sequence divergence is broadly consistent with prior, morphologically circumscribed taxa and indicates a division between H. hircinum-adriaticum to the west of the Carpathians and H. jankae-caprinum (plus local endemics) to the east-a distinction also suggested by ITS ribotypes. LEAFY phylogenies are less congruent with prior taxonomic arrangements and include one likely example of paralogy. Himantoglossum metlescisianum fully merits its IUCN Endangered status. Potentially significant genetic variation was detected within Steveniella satyrioides, H. robertianum and H. hircinum. However, confident circumscription of the more derived species of Himantoglossum s.s., including local endemics of hybrid origin, must await future morphometric and population-genetic analyses.

Mediterrán orchidea kalauz: Himantoglossum caprinum

Tudományos név: Himantoglossum caprinum (M-Bieb.) Spreng

Etimológia: A faj elnevezése a virágok illata miatt a kecskére utal (capri = kecske).

Synonyma: Himantoglossum affine (Boiss.) Schlechter, Himantoglossum bolleanum (Siehe) Schlechter

Magyar név: Keleti sallangvirág

Elterjedés: Kis-Ázsia, Krím-félsziget, Közel-Kelet.

Virágzási idő: Május – június.

Törökországi orchideák és hagyományos ökológiai tudás

Többször szó esett itt a blogban az orchideagumók gyűjtéséről (lásd például itt). Ezzel kapcsolatban érkezett egy érdekes hozzászólás Molnár Zsolttól (MTA ÖK):

 

„Az orchideagumók gyűjtéséről alig tudok valamit, de a kanadai indiánok Camassia gyűjtéséről sokat hallottam. Ott gyakran azt csinálták a helyiek, hogy a nagyobb gumókat begyűjtötték, a kisebbeket viszont precízen visszaültették, hogy "jövőre" is legyen. Egész camas mezőket alakítottak ki, ahol végül több camas lett, mint természetes állapotában (a camas-ok között gyep nőtt). Ezt tending the wild-nak is nevezik (egyféle szántás nélküli mezőgazdálkodás).

Nyilván, amikor ipari méretek ölt egy ilyen típusú gyűjtés, akkor a visszaültetést "elfelejtik" megtenni. Tudsz valami hasonló népi resource-managementet a salep kapcsán? Talán használható ötletek lehetnek bennük egy jó kompromisszum megtalálásához. A hagyományos életvitelű ember sohasem volt biodiverzitásra/természetességre figyelő természetvédő, de a természeti erőforrásait a legtöbb népcsoport hatékonyan védte...”

A salep kedvelt ital volt az Oszmán Birodalomban, az orchideagumók gyűjtése úgy tűnik évszázadokon keresztül (lehet, hogy meg régebb óta) fenntartható volt.

Két hipotézisem van, hogy miért van jelenleg negativabb hatása a kosbor populációkra:

 

1. a tájhasználat megváltozásával, a művelés intenzívebbé válásával együttesen fejt ki erőteljesebb hatást

2. korábban 'belső' használatra gyűjtöttek, de az utóbbi évtizedekben jelentősen növekszik a salep exportja vü. Kasparek M. – Grimm U. (1999): European trade in turkish salep with special reference to Germany. – Economic Botany 53(4): 396–406.

Ennek hátterében az állhat, hogy Törökországon kívül, (elsősorban Németországban) kialakult egy olyan fizetőképes kereslet, amelyet a több milliónyi egykori török vendégmunkás és leszármazottaik alkotnak, akik egy részénel a honvágy, a szülőföld iránt érzett nosztalgia része a salep fogyasztása.

Kasparek & Grimm cikkét több kritika is érte (Pieroni, A. (2000). Economic Botany, 54(2), 138-139.;Ertuğ, F. (2000). Economic Botany, 54(4), 421-422.) többek között hangsúlyozva azt, hogy az orchideák gyűjtését évszázadok óta művelő helyi közösségeknek joga van a tevékenység folytatásához.

 

Sajnos Özdemir Özhatay által törökországi pásztorokkal készített interjúk alapján úgy fest, hogy a gumó-gyűjtő pásztorok is észlelik az orchideák megfogyatkozasat, lásd itt.

„Eladjuk a kecskéink tejét és orchideákat gyűjtünk. De a virágok egyre nehezebb megtalálni, egyre többen használják őket és eltűnnek.”

„Egyre magasabbra kell menni a hegyekbe megtalálni őket.”

'Vágott virágként' árusított orchideák (Cephalanthera, Serapias, Orchis, Himantoglossum robertianum) egy török piacon (a kép forrása) 

Vadon gyűjtött spárga mellett kínálnak eladásra orchideákat (a kép forrása) 

Törökországi útibeszámoló IX. Menedékek vagy ökológiai csapdák?

Amint azt korábban már több bejegyzésben bemutattuk a törökországi temetőkben orchideák sokasága fordul elő. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mi a valós jelentősége ezeknek az állományoknak? Az a kérdésre adandó válasz jórészt attól függ, hogy a temetők és azoknak szűk környéke megfelelő élőhelyeket kínál-e a megporzó rovaroknak.

Amennyiben igen, akkor a temetőkben élő kosbor-állományok (és nem csak az önmegporzó fajok) megfelelő termésképzéssel rendelkeznek és ezáltal tartósan képesek fennmaradni. Ha azonban a pollinátorok ’hiányoznak’ a temetőkből, akkor az orchideák csak ideiglenesen telepszenek meg ezeken az élőhelyeken, állományaik nem önfenntartóak és létük a kívülről érkező propagulum (mag) forrásoktól függ. Utóbbi hipotetikus esetben a temetők valójában ’ökológiai csapdák’ az idegenmegporzású orchideák számára. Ezt a kérdést a megfelelő fenológiai állapotban talált állományok termésképzési arányának meghatározásával vizsgáltuk. A főbb eredményeket mutatja a következő táblázat:

Faj	n	Termésképzési arány (%)	Megporzástípus
Cephalanthera damasonium	7	90,7	Önmegporzó
Serapias bergonii subsp. politisii	20	85,6	Alvóhelyet biztosító
Limodorum abortivum	32	83,4	Önmegporzó
Neotinea maculata	10	76,1	Önmegporzó
Ophrys apifera	9	68,9	Önmegporzó
Spiranthes spiralis	36	66,5	Nektártermelő
Ophrys speculum	30	61,9	Szexuális úton megtévesztő
Himantoglossum robertianum	86	59,4	Táplálék ígéretével megtévesztő
Anacamptis syriaca	46	53,1	Táplálék ígéretével megtévesztő
Orchis anatolica	26	49,5	Táplálék ígéretével megtévesztő
Orchis provincialis	25	49,5	Táplálék ígéretével megtévesztő
Anacamptis morio subsp. caucasica	38	44,6	Táplálék ígéretével megtévesztő
Platanthera chlorantha	11	39,6	Nektártermelő
Neotinea tridentata	23	33,7	Táplálék ígéretével megtévesztő
Orchis purpurea	16	33,1	Táplálék ígéretével megtévesztő
Ophrys lutea subsp. minor	49	30,2	Szexuális úton megtévesztő
Himantoglossum comperianum	22	29,7	Táplálék ígéretével megtévesztő
Anacamptis pyramidalis	9	28	Táplálék ígéretével megtévesztő
Steveniella satyrioides	2	23,8	Táplálék ígéretével megtévesztő
Ophrys oestrifera	6	22,7	Szexuális úton megtévesztő
Ophrys tenthredinifera subsp. villosa	6	20	Szexuális úton megtévesztő
Himantoglossum jankae	8	19,1	Táplálék ígéretével megtévesztő
Ophrys mammosa subsp. mammosa	14	18,2	Szexuális úton megtévesztő
Cephalanthera longifolia	1	16,7	Táplálék ígéretével megtévesztő
Ophrys oestrifera	8	11,6	Szexuális úton megtévesztő
Cephalanthera epipactoides	79	10,8	Táplálék ígéretével megtévesztő
Anacamptis papilionacea	13	9,7	Táplálék ígéretével megtévesztő
Cephalanthera rubra	12	8,6	Táplálék ígéretével megtévesztő
Cephalanthera kurdica	31	8	Táplálék ígéretével megtévesztő
Orchis simia	7	6,5	Táplálék ígéretével megtévesztő
Ophrys minutula	19	0,9	Szexuális úton megtévesztő

Himantoglossum robertianum termésben 

Ophrys mammosa termésben

Orchis anatolica termésben

Spiranthes spiralis tőlevelei előző évi száraz kórókkal

Az egyes fajok termésképzési sikere nagyon széles skálán ingadozott, de legnagyobb szaporodási sikert az önmegporzó és a megporzóknak búvó- és alvóhelyet biztosító fajok (68,9–90,7%) értek el. A legkevésbé sikeresek a megporzókat megtévesztő fajok voltak, de a 25 vizsgált faj közül 24 esetében a virágok több mint 6 %-ából, 20 esetben több mint 10%-ából termések képződtek. Ezek a nyers eredmények azt sugallják, hogy a törökországi temetők az orchideafajok jelentős része számára valós menedéknek számítanak.

 

Évi megszámlálandó kórókkal

50 ezer oldalmegjelenítés a blogban

Kutatói blogom a napokban érte el az ötvenezredik oldalmegjelenítést.

A blog ismertsége/olvasottsága tavaly szeptembertől decemberig lassan növekedett, majd január és február hónapokban az 'akác-kérdésnek' köszönhetően hirtelen megnőtt az oldalmegjelenítések száma, és azóta nagyjából azonos ütemben (havi 3000-5000-rel, tehát napi 100-160-nal) emelkedik. Az egy bejegyzésre jutó oldalmegjelenítések száma a szeptemberi 40-ről 165 körüli értékre nőtt. Az eddigi adatok alapján az egyes posztok olvasottságának növekedését nagymértékben elősegíti azok olvasók általi további megosztása, különösen a Facebook-on. (Ezért kérem a kedves Olvasókat, ha olyat olvasnak a blogomon ami elnyerte a tetszésüket, akkor legyenek szívesek osszák meg Facebook és/vagy Google+ profiljukon!)

Ezúton is nagyon köszönöm az Olvasók megtisztelő érdeklődését és remélem a továbbiakban is számíthatok rá!

Biológiai adatbázisok és adattárolás című 1 napos munkaértekezlet Debrecenben

A digitális adatok kezelése (például terepen gyűjtött biotikai adatok, térképek, videók) a biológusok mindennapi munkájának része és így az adatok tárolásával kapcsolatos problémák sem ismeretlenek számunkra.
Nagyobb adat mennyiségek esetén az adatbázis építés, tárolás és hozzáférés módjainak megismerése alapvető a hatékony munkavégzéshez és a biztonságos adattároláshoz. Egyetemi kutatók és természetvédelmi szakemberek számára is elkerülhetetlen, hogy foglalkozzanak ezzel az alapvetően informatikai problémával. A hatékony adattárolásra léteznek informatikai megoldások, de ezek általában drágák, így emiatt sok helyen egyedi megoldásokat alkalmaznak a specifikus problémák kezelésére.
A munkaértekezlet célja, hogy bemutassuk egymásnak az általunk használt és fejlesztett megoldásokat. Így alapvetően egy biológia adatokról szóló informatikai témájú találkozót szervezünk, ahova adatbázisokról, térbeli adatokról, nagy tárhelyet igénylő adattárolásról, hálózati adattárolásról, archiváló megoldásokról és egyedi szoftverekről szóló előadásokat várunk.

A munkaértekezlet helyszíne: Debreceni Egyetem.

A tervezett időpont 2014. szeptember 20. 10-17 óráig

További információkat az munkaértekezlet szervezőitől lehet kérni:
Bérces Sándor (DINPI) <bercess@dinpi.hu>
Bán Miklós (DE) <banm@vocs.unideb.hu>

Előadóknak és érdeklődőknek itt lehet regisztrálni.

75 éve hunyt el Margittai Antal

Margittai Antal 1880. szeptember 17-én született Várpalánkán. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a Munkácsi Reálgimnáziumban tanult. 1900-ban beiratkozott a Budapesti Egyetem filozófiai fakultására, ahol olyan neves tanárai voltak, mint Beke Manó ismert matematikus és Eötvös Loránd világhírű fizikus.

1904-től eleinte ideiglenesen, majd a fizika és matematika tanári diplomája átvételét követően 1905-től a Znyijev melletti Klastori Tanítóképző tanáraként dolgozott. Szabadidejében a Kis- és Nagy-Fátra növényvilágát kutatta, új növényfajokat fedezett fel. Ebben az időben közel 1000 példányos herbáriumot készített.

1916-ban állást kapott a Munkácsi Állami Tanítóképzőben. Egyidejűleg a Munkácsi Kereskedelmi Akadémián is tanított, ahol 1923-ban felkérték az igazgatói poszt betöltésére. A felkérést nem fogadta el, mivel az adminisztrációs teendők sok idejét vették volna el, ezért úgy döntött, hogy marad egyszerű gimnáziumi tanárnak, időt biztosítva florisztikai kutatásainak folytatására.

Margittai Antal kezdeményezte a szisztematikus florisztikai kutatásokat a Kárpátalján. Elsőként fedezett fel egy sor, Kárpátalja flóráját gazdagító új fajt, megállapította elterjedésüket, köztük, különös tekintettel a ritkán előforduló fajokra, mint amilyen a fekete fodorka (Asplenium adiantum-nigrum L.), erdélyi lednek (Lathyrus transsilvanicus (Spreng.) Reichenb.), törpe iszaprojt (Limosella aquatica L.) stb.

1916-tól kutatási területeit kiterjesztette Ung-, Ugocsa- és Máramaros megyékre. Florisztikai kirándulásainak kedvenc helyéül a Szvidoveci masszívum vált, ahol először talált havasi gyopárt (Leontopodium alpinum Cass.) Gondosan kutatta a vulkanikus hegyek flóráját, Királyhalma, Ladmóc, Szomotor és Brezovica falvak környékén a Tarbucka-hegyét.

Több mint két évtizeden keresztül gyűjtötte, hasonlította össze, írta le és foglalta össze a rendszertani szempontból a Rózsa nemzetséget (Rosa L.). A nemzetség tanulmányozása során Margittay leírt néhány, a tudomány számára új fajt és hibridet. Eredményeit a „Enumeratio monographiae Rosarum sponte crescentium Carpatorum septentrionalis orientalium" monográfiájában összegezte, amelynek a latin nyelvű publikálatlan kéziratát a budapesti székhelyű Magyar Természettudományi Múzeumban őrzik.

Hosszú időn keresztül gyűjtött a „Magyarország füvei" kollekció (1900–1915) és a „Magyar sásfélék, szittyófélék, gyékényfélék és békabuzogányfélék" (1914–1928) gyűjteménye számára. Gyűjteményeinek legnagyobb részét a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában (Budapest), a fennmaradó részét a kolozsvári, pozsonyi és a prágai múzeumokban őrzik.

1939. július 17-én halt meg, Várpalánkán helyezték végső nyugalomba. Sajnos nem tudta befejezni célul kitűzött feladatait, és, ahogyan írta: „... elkészíteni a Podkarpatszka Rusz flóragyűjteményét".

Emlékére 2010-ben domborművet (Matl Péter szobrászművész alkotását) avattak az egykori Munkácsi Állami Reálgimnázium, a jelenlegi 1 sz. középiskola homlokzatán, amelyen kedvenc növényeinek, a látonyák (Elatine) egyik faja is látható.

50 éves az IUCN Vörös Listája

Ötven évvel ezelőtt jelent meg először az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) veszélyeztetett fajokat összegző vörös listája. Idén júniusában készült el a lista (The IUCN Red List of Threatened Species) aktualizált, legújabb változata, amelyen már 73 686 veszélyeztetett faj szerepel, amelyek közül 22 103 fajt fenyeget a kihalás veszélye. A lajstromon összesen 606 orchideafaj (az összes ismert faj kb. 2,5%-a) található meg. Közülük kiemelt figyelem övezi a mérsékelt övi elterjedésű papucsorchideákat, amelyek 79 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye. Ennek oka elsősorban a növények természetes élőhelyeinek elpusztítása és a vadon élő fajok kereskedelmi célú begyűjtésének terjedése.

 

Az európai kosborfélék közül a listán szerepelnek a következő fajok:

Hazánkban is előforduló fajok	Veszélyeztetettségi kategória
Anacamptis palustris	LC
Cypripedium calceolus	LC
Dactylorhiza lapponica	LC
Dactylorhiza sambucina	LC
Epipactis albensis	LC
Epipactis leptochila	LC
Epipactis muelleri	LC
Epipactis nordeniorum	VU
Epipactis palustris	LC
Epipactis placentina	EN
Epipactis purpurata	LC
Epipactis tallosii	EN
Gymnadenia odoratissima	LC
Himantoglossum adriaticum	LC
Neottia nidus-avis	LC
Ophrys bertolonii	LC
Ophrys insectifera	LC
Hazánkban nem honos európai fajok	Veszélyeztetettségi kategória
Anacamptis boryi	VU
Cephalanthera cucullata	EN
Chamorchis alpina	LC
Dactylorhiza cordigera	LC
Dactylorhiza elata	LC
Dactylorhiza foliosa	LC
Dactylorhiza maurusia	EN
Epipactis dunensis	DD
Epipactis greuteri	EN
Epipactis phyllanthes	LC
Epipactis veratrifolia	LC
Goodyera macrophylla	CR
Gymnadenia rhellicani	LC
Habenaria tridactylites	LC
Himantoglossum metlesicsianum	EN
Ophrys argolica	VU
Ophrys kotschyi	NT
Ophrys lunulata	NT
Orchis brancifortii	LC
Orchis sitiaca	EN

 A Cypripedium calceolus L. széles elterjedésű faj, amelynek állományai nagyrészt stabilak. Az elterjedési terület egyes részein (például hazánkban is) populációi hanyatlanak.

A listán 5 látonyafaj található, a hazánkban is megtalálható (nálunk leggyakoribb) pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum) státusza NT (near threatened), állományai csökkenő trendet mutatnak. Ugyanebbe a kategóriába sorolták az E. brochonii-t, míg a LC (Least Concern) kategóriába kerültek az E. ambigua, E. gussonei és az E. macropoda.

Az Elatine brochonii Clav. élőhelyeit számos anthropogén hatás (lecsapolás, túllegeltetés, járműforgalom, valamint a vízgyűjtő területen bekövetkező erózióból adódó üledéklerakódás) fenyegeti.