Darwin növénytani és evolúciós sejtései 5.

 Ragadós kőtörőfüvektől a bizonyított húsevésig

Darwin 1875-ben megjelent Insectivorous Plants című könyvében nemcsak a harmatfüvekkel, a Vénusz légycsapójával és más ismert rovaremésztő növényekkel kapcsolatos vizsgálatairól számolt be. Olyan, ragadós mirigyszőröket viselő fajokat is próbára tett, amelyek húsevő volta korántsem volt nyilvánvaló.

A Saxifraga umbrosa virágszárán és levélnyelén rózsaszínes mirigyek ültek; sárgás, viszkózus váladékukba olykor apró kétszárnyúak tapadtak. Darwin húskivonatba és ammóniumsó-oldatokba merítette a mirigyszőröket, és a sejtek tartalmának olyan változását figyelte meg, amely felszívásra utalt. Hasonló reakciót észlelt egy bizonytalanul S. rotundifolia-ként azonosított példányon is. Mégsem kiáltotta ki őket húsevőnek. Éppen ellenkezőleg: leírta, hogy további bizonyíték kell annak elfogadásához, hogy a mirigyek a véletlenül fogott rovarokból állati anyagot vesznek fel (Darwin 1875, 345–354).

Ez azért fontos, mert a rovarfogás önmagában nem tesz húsevővé egy növényt. A ragacs lehet egyszerű védekezés, a tetemeket pedig mikrobák is lebonthatják úgy, hogy abból a növény közvetlenül nem nyer számottevő tápanyagot. A szigorúbb meghatározáshoz a zsákmány megszerzését segítő alkalmazkodás, emésztés és a tápanyag felvétele egyaránt szükséges.

2026-ban Xin-Jian Zhang és munkatársai ezt a teljes bizonyítási láncot mutatták ki a kínai Saxifraga candelabrum esetében. Nem új növényfajt írtak le, hanem egy már ismert faj húsevő életmódját azonosították. A 2500–3300 méteres magasságban, a Csinghaj–Tibeti-fennsík és a Hengduan-hegység sziklarepedéseiben élő növény főként apró kétszárnyúakat fog ragadós, vöröses mirigyszőreivel.

A kutatók több, egymástól független módszert kapcsoltak össze:

·         terepi kísérletek és 1888–2016 között gyűjtött herbáriumi példányok igazolták, hogy a rovarfogás hosszú időtávlatban létező, rendszeres jelenség;

·         a szag- és látványingerek blokkolása azt jelezte, hogy a növény aktívan vonzza a zsákmányt, részben illatanyagokkal;

·         fluoreszcens enzimpróba foszfatázaktivitást mutatott a mirigyszőrökben, egy közeli, nem húsevő kontrollfajban viszont nem;

·         a stabil radioaktív N izotóppal jelölt muslicák nitrogénje megjelent a növény szöveteiben, legnagyobb mértékben a virágokban, miközben a nem húsevő kontrollnövények nem dúsultak;

·         a genom összehasonlítása más, egymástól függetlenül kialakult húsevő növényvonalakkal konvergens változásokat tárt fel többek között az emésztéssel és tápanyagfelvétellel kapcsolatos génekben.

Ez már nem egyetlen árulkodó jel, hanem ökológiai, élettani, izotópos és genomikai bizonyítékok találkozása (Zhang et al. 2026). Az eredmény azonban nem bizonyítja, hogy Darwin két vizsgált faja is húsevő. Azt igazolja, hogy alapfeltevése — a Saxifraga nemzetségben valódi húsevés alakulhatott ki — helyes volt. A S. candelabrum ráadásul a Saxifragales rend első igazolt húsevő képviselője, és száraz, magashegységi élőhelyével a húsevő növények megszokott lápi képét is kitágítja.

Irodalom

Darwin, C. R. 1875: Insectivorous Plants. John Murray, London. Darwin Online

Zhang X. J., Deng T., Lin N., Wang H. C., Song B., Xun E. N., ... & Sun H. 2026: Identification of carnivory in the flowering plant Saxifraga via multidisciplinary evidence. – Nature Communications 17(1): 7557. https://doi.org/10.1038/s41467-026-75288-y