Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 23.

Szólás: „Olyan, mint a ballangó”

Átvitt értelme: Céltalanul, tétován jár-kel.

Növénytani háttér: A népiesen ballangónak, ballagófűnek nevezett növények ördögszekér-stratégiával terjednek. A stratégia több rokonsági körben egymástól függetlenül kialakult (konvergens evolúció) és a fátlan, füves pusztaságokon (sztyepp és préri) elterjedt. Az ernyősvirágzatú mezei iringó vagy ördögszekér (Eryngium campestre), a keresztesekhez tartozó rekenyő (Rapistrum perenne) és tátorján (Crambe tataria), egyes libatopfélék, mint a homoki ballagófű (Salsola tragus). E növények elszáradt, tövéről levált, gömbös kóróit a szél ide-oda görgeti, eközben magjaik vagy terméseik nagy területen szóródnak szét.

Gubával halászott eleség – A sulyom útja a ladiktól a piacig

Virágzó sulyom

Jellegzetes alakú termései

A csemegesulyom (Trapa natans) tüskés termése évszázadokon keresztül fontos kiegészítő táplálék volt Magyarország vízjárta vidékein. Fehér, keményítőben gazdag bele a gesztenyére emlékeztetett, ezért vízigesztenyének vagy vízidiónak  is nevezték. Nyersen, főzve és sütve fogyasztották, lisztjéből pedig pogácsát, tésztát, sőt ínséges időkben kenyérpótló ételeket is készítettek.

A Tisza és a Bodrog mentén, a Sárréten, az Ormánságban és más mocsaras vidékeken nemcsak házi eleség, hanem piaci áru is volt. Az érett termés ősszel válik le a növényről, majd a meder fenekére, illetve az iszapba süllyed. Gyűjtése ezért késő ősszel és télen kezdődött, egyes helyeken pedig egészen tavaszig folytatódott (Ecsedi 1932; Gunda 1981). A gyűjtők 2–3 méteres rúd végére bunda- vagy gubadarabot erősítettek, és ezzel kavarták, tapogatták a víz fenekét. A sulyom horgas tüskéi beleakadtak a hosszú gyapjúfürtökbe, majd a kiemelt gubáról kézzel vagy fakéssel szedték le a termést. Más változatban elhasznált subát eresztettek a fenékre, és kötéllel, csónakról vontatták. Borbás Vince már 1894-ben beszámolt arról, hogy a Tisza mellett bunda- vagy gubadarabokat kötöttek többágú kötélre, és ezeket húzgálták a vízben (Borbás 1894; Gunda 1971). Ecsedi István leírása szerint a bundát ide-oda rángatták és forgatták, hogy minél több sulyom akadjon a szőrébe. Kieselbach Gyula a szolnoki gyakorlatról azt jegyezte fel, hogy a főzésre szánt termést „ócska suba segítségével halászták” (Kieselbach 1943).

A zsákmányt hazavitték, vagy a közeli városok piacaira szállították. Főtt és sült sulymot többek között Baján, Debrecenben, Szolnokon, Nyíregyházán, Miskolcon és Egerben is árultak.

A kemény héjú termés feldolgozása azonban veszélyes munka volt: két–négy erős tüskéje könnyen felsértette a kezet. A debreceni sulyomárusok ezért különleges, alacsony, négylábú sulyomvágó asztalt használtak. Az asztallapba illesztett vasfogók megtartották a termést, miközben egy erre szolgáló késsel lenyesték annak szarvait. A tüskétlenített héjat már könnyebb volt felnyitni, és hozzáférni a tápláló, gesztenyeízű magbélhez (Gunda 1981).

A sulyom egyszerre volt a vizes élőhelyek szerény ajándéka, a szegényebb családok tápláléka és az alföldi piacok keresett, tüskés csemegéje.

Irodalom

Borbás V (1894): A sulyom pusztuló félben. – Természettudományi Közlöny 26: 297–322.

Ecsedi I. (1932): Magyar gesztenye. – Kincses Kalendáriom 1932: 217–218.

Gunda B. (1981):Sulyom (lat. Trapa natans). In: Ortutay Gy. (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon IV. Né–Szé. Akadémiai Kiadó, Budapest. p. 499. ISBN 963-05-1289-0

Kieselbach Gy. (1943): A sulyom. – Természettudományi Közlöny 75(1139–1150. füzet): 112–117.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 22.

Közmondás: „Gyümölcséről ismerni meg a fát”

Átvitt értelme: Az embert nem a szavai, hanem tettei és munkájának eredménye alapján lehet igazán megítélni.

Növénytani háttér: A termések felépítése a növények azonosításában valóban fontos bélyeg. Alakjuk, termésfaluk szerkezete, felnyílásuk módja, valamint a magok száma és elhelyezkedése gyakran jellemző egy adott fajra vagy növénycsoportra. Sok esetben a termés alapján biztosabban azonosítható egy növény, mint csupán a levelei alapján, mert hasonló alakú levelek egymástól távoli rokonságban álló fajok esetében is kialakulhatnak.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 21.

Szólás: „Kemény dió”

Átvitt értelme: Nehezen megoldható feladatot vagy nehezen kiismerhető, nehezen kezelhető embert jelent.

Növénytani háttér: A közönséges dió (Juglans regia) magját vastag, elfásodott csonthéj védi, amelyet egymásba kapcsolódó, ligninben gazdag kősejtek építenek fel. Ez a szilárd szerkezet megnehezíti a héj feltörését. A héj vastagsága és szilárdsága fajtánként változik, a papírhéjú diók héja kézzel is feltörhető. A trópusokon számos, a köznyelvben diónak nevezett kemény héjú termés és mag található, például a kókusz és a makadámdió. Ezek nem közeli rokonai a közönséges diónak és egymásnak: a „dió” elnevezés elsősorban a kemény héjra és az ehető, olajban gazdag magra utal.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 20.

Szólás: „Felkapaszkodik az uborkafára”

Átvitt értelme: Valaki hirtelen ranghoz vagy vagyonhoz jut, majd ettől elbizakodottá válik.

Növénytani háttér: Az uborka (Cucumis sativus) egyéves, lágyszárú, elfekvő vagy kapaszkodó hajtású növény. Nem fejleszt fás törzset, és önállóan nem tud fa alakúvá növekedni. Kacsai érintés hatására a környezetükben található támasz köré csavarodnak – ezt a növényi mozgást tigmotropizmusnak nevezzük –, így az uborka kerítésre, karóra vagy támrendszerre valóban „felkapaszkodhat”, de a termesztett uborka nem nő fává.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 19.

Szólás: „Egy gyékényen árulnak”

 

Átvitt értelme: Két vagy több ember összetart, azonos érdekeket követ, együttműködik, lényegében egy oldalon áll.

Növénytani háttér: A keskenylevelű és a széleslevelű (vagy bodnározó) gyékény (Typha angustifolia, T. latifolia) levelei értékes népi kézműipari alapanyagok voltak: szőnyeg, lábtörlő, szatyor, ülőke, pupulyka készült belőlük. De tetőt is fedtek velük, a bodnározó gyékényt pedig hordótömítésre is használták. A gyékényszőnyeget egyszerűen csak „gyékény”-nek nevezték.

 

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 18.

Bibliai eredetű szólás: „Konkolyt hint a tiszta búza közé”

Átvitt értelme: Valaki szándékosan viszályt, bizalmatlanságot, hazugságot vagy erkölcsi romlást visz egy addig tiszta, rendezett közösségbe vagy ügybe.

Növénytani háttér: A vetési konkoly (Agrostemma githago) jellegzetes vetési gyom, amely a gabonatermesztéshez alkalmazkodott. A gabonával közel egy időben kel, növekszik és érleli magjait, amelyek aratáskor a gabonaszemek közé kerülnek. A tökéletlenül megtisztított vetőmaggal újra elvetik őket. Fennmaradását így nagyrészt maga a hagyományos gabonatermesztés biztosította. A korszerű vetőmagtisztítás és gyomszabályozás elterjedésével erősen visszaszorult. Magjai triterpén-szaponinokat és fehérjeszintézist gátló fehérjéket tartalmaznak. A „konkolyos kenyér” konkollyal szennyezett búzából őrölt lisztből készült; kesernyés, elszíneződött és egészségkárosító lehetett. A Bibliában (Mt 13,24–30; 36–43) szereplő zizániont gyakran a mérgező szédítő vadóccal (Lolium temulentum) azonosítják.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 17.

Közmondás: „Elválik a búza az ocsútól”

Átvitt értelme: Idővel kiderül, hogy mi az értékes és mi az értéktelen, mi a lényeges és a haszontalan, illetve ki mire képes.

Növénytani háttér: Az aratás és a cséplés során a gabonaszemek közé ocsú keveredik. Az ocsú főként pelyva, törek, kalász- és szalmatöredékekből, gyommagvak, valamint léha vagy sérült gabonaszemekből és más könnyű növényi törmelékből áll. Az ocsút szeleléssel választották szét a szemektől: a légáram a könnyebb, nagyobb légellenállású részeket messzebbre sodorta, míg a keményítőben gazdag, nehezebb gabonaszemek közel hullottak le.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 16.

Szólás: „Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik”

Átvitt értelme: Végső kétségbeesésében a legcsekélyebb és legbizonytalanabb lehetőségben is reményt keres.

Növénytani háttér: A szalma a gabonafélék kiszáradt szára: üreges ízközei, tömör szárcsomói és hosszirányban rendeződő rostjai saját tömegéhez képest meglepően merevvé teszik, egyetlen szalmaszál azonban kis keresztmetszete miatt könnyen elhajlik vagy eltörik, ezért számottevő teher megtartására alkalmatlan.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 15.

Szólás: „Savanyú a szőlő”

 

Átvitt értelme: Valaki azért becsmérel egy elérhetetlen dolgot, mert nem tudta megszerezni; így próbálja kisebbíteni a kudarcát.

Növénytani háttér: Az érett szőlő nálunk az egyik legédesebb, legmagasabb cukortartalomú gyümölcs. Az érett szőlőbogyó friss tömegének általában mintegy 15–25%-át teszik ki a cukrok. Közelítőleg 7–11% glükózt, 8–13% fruktózt és 1%-nál kevesebb szacharózt tartalmaz.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 14.

Szólás: „Reszket, mint a nyárfalevél”

Átvitt értelme: Nagyon fél, fázik vagy izgatott, ezért egész testében remeg.

Növénytani háttér: A nyárfák (Populus spp.) – különösen a rezgő nyár (P. tremula) – levelei már gyenge légmozgásban is jellegzetesen rezegnek. A levelek hosszú, vékony és oldalirányban lapított levélnyele könnyen meghajlik és elcsavarodik, ezért a levéllemez kis szellő hatására is gyorsan ide-oda billen, „reszket”. Innen kapta tudományos nevét is (tremula a latin tremulus melléknév nőnemű alakja; jelentése ’remegő, reszkető’, alapja a tremere ’reszketni’ ige.).

Botanikai időutazás: másfél évszázados magokból új növény született

2026. 07. 13-án megjelent cikkünkben megerősítettük, hogy az egyéves, ritka és veszélyeztetett tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus) magjai rendkívüli ideig képesek megőrizni csírázóképességüket. Leglátványosabb eredményünk az volt, hogy egy 1883-ban gyűjtött herbáriumi példányból származó magok 2026-ban, mintegy 142,5 év száraz tárolás után is kicsíráztak. A legidősebb tételben a magok 20%-a indult fejlődésnek, a csíranövényeket pedig egészséges, virágzó és termést érlelő növényekké neveltük. Ezzel közvetlenül bizonyítottuk, hogy e faj magjai megfelelően száraz körülmények között jóval egy évszázadot meghaladó ideig is megőrizhetik csírázóképességüket (1. ábra). 

1. ábra. (A) Az Astragalus contortuplicatus Borbás Vince által 1883-ban gyűjtött herbáriumi példánya; (B) az ebből származó, 2026-ban, mintegy 142,5 év száraz tárolás után csírázó magok; (C) fiatal csíranövény; (D) a kicsírázott magokból felnevelt, fejlett növény.

A tekert csüdfű Eurázsia időszakosan elöntött élőhelyeinek különleges növénye. Állományai térben és időben kiszámíthatatlanul jelennek meg: egyes években tömeges lehet, máskor hosszabb ideig alig vagy egyáltalán nem észlelhető. Mivel egyéves fajról van szó, az egyedek nem élhetnek túl több kedvezőtlen évet. Ezért abból indultunk ki, hogy a populáció fennmaradásának kulcsa feltehetően a talajban nyugvó, tartós magbank. A hosszú életű, nyugalmi állapotban maradó magok „időbeli biztosításként” működhetnek: átvészelhetik azokat az éveket, amikor az áradás, a vízellátottság, a hőmérséklet vagy más környezeti feltételek nem teszik lehetővé a sikeres csírázást és szaporodást.

A pillangósvirágúak családjában gyakori a fizikai magnyugalom. Ilyenkor a kemény, vízhatlan maghéj megakadályozza a vízfelvételt, ezért a mag akkor sem csírázik, ha egyébként megfelelő környezetbe kerül. Ez a tulajdonság jelentősen késleltetheti a csírázást, és hozzájárulhat a magvak hosszú távú fennmaradásához. Kísérleteinkben ezért mechanikusan megkarcoltuk a maghéjat, vagyis finom csiszolópapírral megsértettük. A kezelés után valamennyi mag képes volt vizet felvenni, így a későbbi csírázást vagy annak elmaradását már nem magyarázhattuk egyszerűen a vízhatlan maghéjjal.

Ugyanazokat a történeti herbáriumi tételeket vizsgáltuk újra, amelyek egy részét 2014-ben már teszteltük. A mostani kísérlettel 11,5-12 év további száraz tárolás hatását mértük fel. A magokat a Debreceni Egyetem herbáriumában, papírtasakokban tartottuk. A 2026-os vizsgálatokban példányonként általában 5-25 mag állt rendelkezésünkre, ami a nagyon régi, pótolhatatlan anyagok esetében érthetően korlátozta a mintanagyságot. A korábbi vizsgálattal azonos csíráztatási eljárást alkalmaztunk, hogy eredményeink összehasonlíthatók legyenek.

A megkarcolt magokat 24 órán át vízfelvételre hagytuk, majd 1%-os agarózgélre, Petri-csészékbe helyeztük. A csíráztatást szobahőmérsékleten, 22 ± 2 °C-on, napi 14 óra megvilágítás és 10 óra sötétség mellett végeztük. A magot akkor tekintettük kicsírázottnak, amikor a gyököcske láthatóan előtört. A megfigyelést 30 napig folytattuk. Fontos módszertani korlát, hogy a ki nem csírázott magokon nem végeztünk külön életképességi tesztet. Ezért szigorúan csírázóképességről beszélünk: a csírázás elmaradása nem bizonyítja feltétlenül, hogy a mag elpusztult, csak azt, hogy az általunk biztosított kísérleti körülmények között nem indult fejlődésnek.

A hét, mindkét időpontban megvizsgált herbáriumi tételnél meglepően következetes minőségi mintázatot találtunk. Mindazok a minták, amelyek 2014-ben csíráztak, 2026-ban is adtak legalább egy csíranövényt. Az egyetlen, 1908-ból származó tétel, amely korábban sem csírázott, most is negatív maradt. Ugyanakkor az egyes minták csírázási arányában nagy különbségeket mértünk. Az 1883-as tétel 2014-ben 24,2%-os, 2026-ban 20%-os csírázást mutatott. Az 1918-as anyagnál 41,1%-ról 24%-ra, az 1927-esnél 29,1%-ról 4%-ra csökkent az arány. Más tételeknél látszólagos növekedést észleltünk, például az 1943-as mintánál 8%-ról 20%-ra, de ezekben az esetekben a kevés vizsgált mag miatt a véletlen mintavételi ingadozás jelentős lehet.

Páros statisztikai elemzésünkkel azt mutattuk ki, hogy a teljes mintasorban 2014 és 2026 között szignifikánsan romlott a csírázás esélye. A 2026-os csírázási esély a 2014-esnek körülbelül 44%-a volt, ami mintegy 55,7%-os csökkenésnek felel meg. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes tételben ugyanekkora visszaesést tapasztaltunk, hanem azt, hogy a minták együttesen egyértelmű öregedési tendenciát mutattak. A több mint egy évtizedes további tárolás tehát érzékelhetően csökkentette a csírázóképességet, miközben a legidősebb magok egy része továbbra is működőképes maradt.

A teljes, 2014-es és 2026-os adatokat egyesítő elemzésünkben a mag kora szintén egyértelmű negatív hatást mutatott. Azt találtuk, hogy minden további tárolási év átlagosan csökkenti a csírázás valószínűségét, de a kapcsolat nem egyszerű, egyenes vonalú. A hasonló korú herbáriumi tételek között is nagy különbségeket figyeltünk meg, és a legjobb statisztikai leírást egy rugalmas, nemlineáris modell adta (2. ábra). Eredményeink szerint a csírázóképesség elvesztése nem állandó ütemben zajlik: lehetnek gyorsabb és lassabb szakaszai, miközben a minták saját története, eredeti minősége, nyugalmi állapota és tárolási körülményei is erősen befolyásolják a kimenetelt.

2. ábra. Az Astragalus contortuplicatus magjainak életkora és csírázási aránya közötti kapcsolat. A pontok az egyes herbáriumi tételek megfigyelt csírázási arányát mutatják; méretük a vizsgált magok számával arányos. A görbék a nemlineáris binomiális modell becslései, az árnyékolt sávok a 95%-os konfidenciaintervallumokat jelzik. A 2014-es és 2026-os vizsgálatok külön görbén szerepelnek.

Ezzel az eredménnyel korrigáltuk korábbi, 2015-ös tanulmányunk egyik értelmezését. Akkor lineáris regresszió alapján 309 éves elméleti maximális élettartamot becsültünk. Az új, kibővített és ismételt méréseket is tartalmazó adatsor alapján azonban úgy látjuk, hogy ilyen messzire nem indokolt egyenes vonal mentén előre jelezni. A 309 éves értéket ezért nem tekintjük valós biológiai határnak. Tudományosan védhető megállapításunk az, hogy a faj magvainak csírázása száraz herbáriumi tárolás után bizonyítottan meghaladja a 140 évet, miközben a csírázás valószínűsége az életkor növekedésével csökken, és ezt a csökkenést nemlineáris folyamatként kell leírnunk.

A minták közötti szabálytalanságokat több lehetséges okkal magyarázzuk. A nagyon régi tételekből kevés mag maradt, ezért néhány darab csírázása vagy elmaradása arányaiban nagy változást okozhat. Emellett a herbáriumi lapok gyűjtéskori érettsége, a magok kezdeti minősége, a korábbi hőmérsékleti és páratartalmi viszonyok, valamint a fizikai nyugalom egyedi különbségei sem voltak teljesen azonosak. Ezért óvatosságra intünk: az egyes mintákban tapasztalt növekedés nem feltétlenül valódi „javulás”, a csökkenés pedig nem minden esetben kizárólag a magok pusztulását tükrözi. Legerősebb következtetésünk az összes adatból kirajzolódó általános irány: az idő előrehaladtával csökken a csírázás, de kivételesen hosszú ideig fennmaradhat.

Ökológiai szempontból eredményeink erősen támogatják azt a feltételezést, hogy a tekert csüdfű képes lehet tartós magbank kialakítására. Vizsgálatunk ugyanakkor nem természetes talajmintákból, hanem herbáriumban, szárazon őrzött magokból indult, ezért nem bizonyítjuk közvetlenül, hogy a természetes populációk talajában is 140 évnél tovább élnek a magok. A herbáriumi környezet több szempontból eltér a talajtól, ahol nedvesség, mikroorganizmusok, hőingadozás és mechanikai hatások érik a magokat. Kísérletünkkel ezért közvetett, de nagyon erős élettani bizonyítékot szolgáltatunk arra, hogy a faj rendelkezik a szélsőséges maghosszúéletűség képességével.

A természetvédelem számára munkánk egyik legfontosabb üzenete, hogy a herbáriumok nem csupán szárított növényeket őrző történeti gyűjtemények. Eredményeink alapján bizonyos esetekben még a több mint száz éve gyűjtött példányok magjai is felhasználhatók csíráztatási, genetikai és helyreállítási programokban. Ritka, kritikusan veszélyeztetett vagy akár egy-egy területről már eltűnt fajoknál a herbáriumi maganyag végső tartalékot jelenthet. Ezt azonban pótolhatatlan erőforrásnak tekintjük, ezért csak gondosan megtervezett, kis anyagigényű, dokumentált kísérletekben javasoljuk felhasználni, a megmaradó magokat pedig célszerű további vizsgálatok céljára megőrizni.

Vizsgálatunk a hosszú távú ex situ megőrzés szempontjából is tanulságos. A magokat nem ellenőrzött, modern génbanki hőmérsékleten és páratartalmon, hanem hagyományos herbáriumi körülmények között őriztük. Még így is rendkívüli tartósságot tapasztaltunk, ami arra utal, hogy a kemény maghéjú pillangósvirágúak egy része különösen ellenálló lehet. Ugyanakkor a kimutatott fokozatos romlás alapján arra is következtetünk, hogy a száraz tárolás önmagában nem állítja meg az öregedést. A hosszú távú megőrzés sikerét a tárolási körülmények szabályozásával, rendszeres állapotfelméréssel és szakszerű magkezeléssel tovább növelhetjük.

Összességében tanulmányunkban egyszerre mutatunk be egy látványos biológiai rekordot és egy józan módszertani korrekciót. A rekord az, hogy az 1883-ban gyűjtött tekert csüdfű magjai több mint 142 év elteltével is csíráztak, majd teljes életciklusukat végigvivő növényekké fejlődtek. A módszertani korrekcióval pedig azt hangsúlyozzuk, hogy a magok élettartamát nem jellemezhetjük megbízhatóan egyetlen lineáris képlettel és egy távoli „maximális korral”. A csírázóképesség csökkenését összetett, nemlineáris és mintánként változó folyamatnak találtuk. Biztos következtetésünk mégis rendkívüli: e veszélyeztetett egyéves növény magjai az ismert herbáriumi vizsgálatok között is kiemelkedő hosszúéletűséget mutatnak, ami segítheti a faj túlélését kiszámíthatatlan élőhelyein, és új értelmet adhat a történeti növénygyűjtemények természetvédelmi szerepének.

Hivatkozás

Molnár V. A., Bak H., Nagy T., Kis Sz., Fekete R. & Takács A. (2026): Remarkable Longevity of Herbarium-Derived Seeds of the Rare and Threatened Annual Legume Astragalus contortuplicatus L.: Germination After More Than 142 Years of Dry Storage. – Plants 15(14): 2156; https://doi.org/10.3390/plants15142156

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 13.

Szólás: „Nem látja a fától az erdőt”

Átvitt értelme: A részletek annyira lekötik, hogy nem veszi észre az összefüggéseket és az egész helyzet lényegét.

Növénytani háttér: Az erdő nem egyszerűen egymás mellett álló fák sokasága, hanem összetett ökoszisztéma. A lombkoronaszint, a cserje- és gyepszint, a talaj és a holtfa élőlényei, valamint az avarbontó szervezetek egymással szoros kapcsolatban működnek. A fák versengenek a fényért, a vízért és az ásványi anyagokért, miközben árnyékolásukkal, párologtatásukkal és lehulló lombjukkal sajátos erdei mikroklímát és tápanyagkörforgást alakítanak ki.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 12.

Közmondás: „A nád sem indul szél nélkül” 

Átvitt értelme: Feltűnő változás vagy mozgolódás ritkán történik ok nélkül. Hasonló értelemben használatos a „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja” közmondás.

Növénytani háttér: A közönséges nád (Phragmites australis) több méter magasra növő, karcsú és rugalmas szárú pázsitfűféle. Szára az ízközöknél üreges, a szárcsomóknál megerősített, hosszú levelei pedig jelentős felületet kínálnak a szélnek. A légáramlás ezért könnyen meghajlítja és lengésbe hozza a hajtásokat. A sűrű nádasban a széllökés hatása hullámszerűen terjedő mozgásként válik láthatóvá. A nád üreges ízközei kis tömeg mellett biztosítanak megfelelő hajlítási merevséget, megerősített szárcsomói pedig csökkentik a hosszú szár megtörésének és elhajlásának veszélyét.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 11.

Közmondás: „Nincsen rózsa tövis nélkül”

 

Átvitt értelme: Minden szép vagy értékes dolognak megvan a kellemetlen oldala.

Növénytani háttér: A rózsáknak növényszervezettani szempontból nem tövisük, hanem tüskéjük van: ez a bőrszövetből és az alatta fekvő szövetekből kialakuló, edénynyaláb nélküli emergencia, ezért könnyen lepattintható. A valódi tövis módosult levél vagy hajtás; ilyen a kökény hajtáseredetű ágtövise. A mondás szó szerint sem kivétel nélküli: a havasalji rózsa (Rosa pendulina) gyakran csaknem tüskétlen, és tüskétlen rózsafajták is léteznek.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 10.

Szólás: „Rózsa volt, kóró lett”

Átvitt értelme: Valaki vagy valami hajdani szépsége, frissessége és vonzereje teljesen elmúlt.

Növénytani háttér: Botanikai értelemben a rózsa nem válik kóróvá. A rózsák (Rosa spp.) évelő, fás szárú cserjék, míg a „kóró” nem rendszertani fogalom: általában egy elszáradt, levéltelen, többnyire lágyszárú növény visszamaradó szárát jelenti. A szólás alapját a rózsavirág gyors elöregedése adja. A virágzás után a szirmok sejtjei elveszítik víztartalmukat és feszességüket, pigmentjeik lebomlanak, majd a szirmok lehullanak. Megporzást követően a virág helyén nem puszta „kóró”, hanem csipkebogyó-áltermés fejlődik, amelynek belsejében aszmagtermések találhatók.

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 9.

Közmondás: „Idővel, szalmával a naspolya is megérik”

Átvitt értelme: Türelemmel és megfelelő körülmények között az is beérhet, ami kezdetben reménytelennek látszik.

Növénytani háttér: A naspolya (Mespilus germanica) termését gyakran kemény, savanyú és erősen fanyar állapotban szedik le. Fogyaszthatóvá az utóérés („szottyosodás”) során válik. Klimaktérikus gyümölcs: a szedés után fokozódik légzése és etiléntermelése. Az etilén hatására felgyorsulnak az érési folyamatok, a sejtfal pektinanyagai lebomlanak, ezért a gyümölcshús megpuhul; közben csökken a savak és a fanyar ízt adó tanninok mennyisége, és kialakul az érett naspolya édesebb íze, jellegzetes aromája. Régen valóban szalmán utóérlelték. A szalma tárolóközeg, nincs szerepe az etiléntermelésben.

Nagy magyar botanikusok 30.

  

Felföldy Lajos (1920–2016) botanikus, hidrobiológus és algológus a vízi növényzet és a vizek élővilágának jelentős kutatója volt. Munkássága legnagyobbrészt tavakhoz, folyókhoz, nádasokhoz, hínárnövényzethez és mikroszkopikus algákhoz kapcsolódott. A vízi növények nemcsak szépek vagy különlegesek, hanem sokat elárulnak a vizek állapotáról, tisztaságáról és ökológiai működéséről. Felföldy kutatásai segítették a hazai hidrobotanika, vízminőség-vizsgálat és vízi ökológiai szemlélet fejlődését. Szenvedélyes florista volt, a növénygyűjtést és a herbáriumi revíziót nyugdíjba vonulása után is évtizedeken át folytatta.

 

További olvasnivaló.

 

Növények a magyar szólásokban és közmondásokban 8.

Közmondás: „Nem esik messze az alma a fájától”

Átvitt értelme: A gyermek tulajdonságaiban, viselkedésében vagy életútjában gyakran a szüleire hasonlít.

Növénytani háttér: Genetikai értelemben a közmondás érdekes módon csak korlátozottan igaz. A termesztett alma (Malus domestica) többnyire idegenmegporzású és genetikailag nagyon változatos, ezért a magból fejlődő utód rendszerint nem lesz azonos az anyafával, sőt termésének tulajdonságai jelentősen eltérhetnek tőle. Az almafajtákat ezért nem magról, hanem vegetatív úton, rendszerint oltással szaporítják.