Törökországi útibeszámoló II. Életképek és események

Jelen bejegyzésben a törökországi temetők kosborféléit vizsgáló utunkról teszek közzé néhány hangulatfestő fényképet, abban a reményben, hogy azok segítenek érzékeltetni a kirándulás atmoszféráját.

Mindössze két alkalommal aludtunk fizetős szálláshelyen, amikor a külső (időjárási) körülmények és belülről fakadó (higiéniás) elvárások ezt szinte elodázhattlanná tették. Az alábbiakban néhány hangulatos táborhelyünk látható:

 Jó szolgálatot tettek a kempingasztal és a székek (köszönet értük Mizsei Edvárdnak!) (Biró Éva felvétele)

Több alkalommal csatlakoztak hozzánk éjszakára igencsak megtermett 'kóbor' kutyák, amelyek velünk igen jámborok voltak és hathatósan védelmeztek bennünket (vagy a maradék formájában remélt vacsorájukat?) más kutyáktól 

 Nagyobb magasságban bizony igencsak elkelt a hálózsák...

Több alkalommal aludtunk a kényelmes és 'meleg' tengerparton (Biró Éva felvétele)

 

Éjszakai hangulat (Löki Viktor felvétele)

A parton sokszor eső elleni védelmet is találtunk - mint az a háttérben is látható (Löki Viktor felvétele)

Az autóval akadt az úton néhány kisebb problémánk:

 

Még legelső napon elkezdett folyni a hűtőből a víz, ezt egy ideig napi többszöri pótlással oldottuk meg, végül Mersin tartományban az elhasználódott fékbetétek cseréjével együtt megjavították.

 

Valahol útközben az egyik kerékbe fúródott egy csavar, amitől az ereszteni kezdett. Ezt szintén gyorsan orvosolni tudták.

 Utolsó előtti nap este, egy kiadós zivatar után a GPS egy felázott földútra vitt rá Usak tartományban, amelyen egy ideig tudtunk haladni, majd a mikrobusz jobb oldala becsúszott a szomszédos frissen felszántott területre. Sötétség, villámok, felhők - szóval elég rossz kilátások...

 

Szerencsére a 3,5 km-re levő falucskában igen készségesek voltak és traktorral igen gyorsan kimentették az autót. Olyan őszinte szívélyességgel és önzetlenséggel találkoztunk, amilyet a ’nyugati világban’ alig tapasztalni.

 

Érdeklődő gyerekek csüngenek az agullui iskola kerítésén és kandikálnak át a szomszédos temetőbe, ahol Krsitóf és Réka csodálják a Ophrys lycia-t...

 Egy kedves úriember, miután látta, hogy a temetőben a fáról a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua) száraz hüvelyterméseit eszegetjük, megvendégelt bennünket az Eriobotrya japonica kellemesen lédús, savanykás gyümölcsével és saját termésű uborkával ('salatalik')

Az emberek bármerre mentünk, mindenütt érdeklődve figyelték ténykedésünket a temetőkben. Hamarosan kialakult a protokoll, rendszerint én mentem oda az érdeklődő helybeliekhez, tájékoztatni őket, mégpedig a következő szavakkal:

- Merhaba! (vagy indokolt esetben: Salem Alejkum!). – Ezután jobb tenyeremet a mellkasomra helyezve folytattam:

- Macaristan, turisti, botanisti. Universitesi Debrecen, Magyaristan. Bitkiler, fotografi. Rendszerint a következő választ kaptam:

- Evet. Cok üzel!

Ezután szükség esetén még a nálunk levő Kreutz-féle könyv (Die Orchideen der Türkei) színes fényképeinek megmutatása következett és érdeklődés, hogy a környéken tudnak-e kosborokról?

-Salepi varme?

Általában nemleges választ kaptunk: -Salep yok.

Ezekztán már csak megköszönni kellett a segítőkészséget és elbúcsúzni:

-Tesekkür Ederim! Ij günler!

A temetők megtalálása során is számos esetben kértük a helyiek segítségét, a következő szavakkal:

- Merhaba! Mezarlik varme? Nekadar kilometre?

 Igyekeztünk követni a helyi hagyományokat, megkóstoltuk a ’balik ekmek’et (igen finom sülthalas kenyér), a kokorec-et (fűszeres, sült birkabél – erről már jobban megoszlott a társaság véleménye) és természetesen teáztunk is. (Bár nem mondom pár palack Efes bira is elfogyott...)

 Az egész kirándulás igen jó hangulatban folyt, példáu Kristóf folyton leváló talpú bakancsait Ádámmal helyettesítette a felmérések során...

Hamarosan folytatás következik: az úton látott állatokkal!

 (Itt még nem sejtettük, hogy a viharfelhők az elakadás ígéretét hordozzák...) Biró Éva felvétele