Az Elatine gussonei kromoszómaszáma és elterjedése Máltán

A ritka, eddig csak Lampedusa, Málta és Szicília szigetéről ismert Gussone-látonya (Elatine gussonei) kromoszómaszámáról és elterjedéséről jelent meg cikk az Acta Botanica Croatica című folyóiratban. (A közlemény szabadon letölthető innen.)

Összefoglalás – Az Elatine gussonei (Sommier) Brullo a Földközi-tenger medencéje központi részének bennszülöttje. Mészkőfelszínek mélyedéseiben kialakuló időszakos tócsákban fordul elő. Bár morfológiája jól ismert, kariológiáját eddig nem vizsgálták, így ez a cikk szolgáltatja az első kromoszóma-szám adatokat a fajról. A szerzők az E. gussonei diploid sejtjeiben 54 kromoszómát találtak, amely eltér a nemzetség legtöbb fajában eddig talált 2n = 36 számtól. A közlemény összefoglalja a faj elterjedéséről rendelkezésre álló ismereteket.

A faj lampedusai és szicíliai előfordulásairól további információk és saját készítésű fényképek találhatók itt és itt.

Forrás: 

Kalinka A., Mifsud S., Popiela A. & Achrem M. (2014): Chromosome number of Elatine gussonei (Sommier) Brullo (Elatinaceae) and its distribution on the Maltese islands. Acta Botanica Croatica 73: 267-273.

Orchideák: a növények, amik lenyűgözték Darwint

Az orchideák (vagy magyar nevükön kosborfélék) a virágos növények fajokban leggazdagabb családját alkotják; népszerűségüket, közismertségüket több mint 15 millió találat jelzi a világhálón. Az orchidea szó hallatán a legtöbb ember egzotikus, különleges virágokra gondol, pedig fajaik szinte az egész földkerekségen megtalálhatók – így hazánkban is. Számtalan fajukat termesztik dísznövénynek, vágott virágnak, de közéjük tartozik a közismert vanília is, amelynek apró magjai jelentik az aromás fűszert. A legintenzívebben kutatott virágos növénycsaládok közé tartoznak, különleges, kutatókat inspiráló természetüket talán mindenki másénál hívebben fejezik ki Charles Darwin posztumusz önéletrajzában megjelent szavai: ‚Egész életemben semmi más nem érdekelt jobban, mint az orchideák’.

Az orchidea szó a legelőkelőbb virágokat juttatja eszünkbe, pedig a szó maga korántsem ennyire fennkölt eredetű. Számos mérsékeltövi fajnak kettős, úgynevezett ikergumója van, amely alapján megnevezésükre Theophrasztosz (i. e. 370–285) görög természettudós használta először az herét jelentő „Orchis” kifejezést – ebből származik a ma is használatos orchidea szó. A jellegzetes alakú gumók később is megragadták az emberek fantáziáját, például Pedániosz Dioszkuridész (40–90) görög orvos „De Materia Medica” (A gyógyító anyagokról) című művében ismertette az ikergumós orchideákat, amelyek képesek a születendő gyermekek nemét befolyásolni: ha az asszonyok pethyüdt kosborgumót fogyasztanak akkor leányuk, ha friss gumót, akkor fiuk fog születni. Paracelsus (Theophrastus Bombastus von Hohenheim, 1493–1541), német okkult alkimista, csillagász és orvos a következőket írta az orchideákról: „Látva a Satyrion gyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően … helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét”. Az orchideák apró, szinte lisztinomságú magjait Hieronymus Bock (Tragus, 1498–1554) német orvos-botanikus észlelte elsőként az orchideák magjait, de valódi természetüket, jelentségüket nem ismerte fel. Úgy vélte, hogy az orchideák csodálatos módon az állatok párosodásakor a földre hulló „magjuk” nyomán kelnek életre.

Az orchideák gyakran jelennek meg bélyegeken

Az orchideák fajainak számát 25 000 körülire teszik. (A pontos szám körüli bizonytalanságot az okozza, hogy egyrészt még napjainkban is kerülnek elő a tudomány előtt ismeretlen fajaik, másrészt pedig egyes, korábban leírt alakok utólagos vizsgálata nem erősíti meg  önálló faji státuszukat.) Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a magvas növények 6–11 %-át adják az orchideafajok. Az egyszikűeknek mintegy 70 ezer faja van, azaz minden harmadik faj a kosborfélék közül kerül ki. Tágabb összefüggésbe helyezve a fajaik számát: körülbelül négyszer annyi orchideafaj ismert, mint emlős és kétszer több, mint madár.

 Még napjainkban is kerülnek elő a tudomány számára új orchideafajok, például a Janka-sallangvirágot 2012-ben írták le Magyarország területéről

Az orchideák sokféleségével a magvas növények közül csupán egyetlen család, a fészekvirágzatúaké (Asteraceae) kelhet versenyre. Úgy tűnik, hogy a fészkeseknek majdnem ugyanannyi faja van, de változatosságuk a nemzetségek terén némileg meg is haladja az orchideákét. A fészkeseknek mintegy 1300 nemzetségét írták le, a kosborféléknek pedig 880 nemzetségét. Az összes többi család mind a fajok, mind pedig a nemzetségek számát tekintve elmarad az orchideák és a fészkesek mögött.

 

Leglátványosabb és egyben egyik legveszélyeztetett hazai orchideánk az erdei papucskosbor. Nevét feltűnő sárga, papucsszerű mézajkáról kapta

Változatok a megporzásra

Az orchideák virágai megdöbbentően sokfélék. Egyesek fürtben fejlődnek, mások magányosak. Vannak milliméteres parányok és több deciméteres óriások. Megjelenésük a jelentéktelen külsőtől a feltűnő szépségig változik. Viráguk felépítése és külleme egyaránt a megporzás biztonságát növelő, igen sokoldalú fejlődés eredménye.

A kosborfélék között 5–20 százalékra teszik az önmegporzó fajok arányát, a fajok fennmaradó mintegy 80–95 százalékának virágait különböző állatok porozzák meg. A legjelentősebb pollinátorok a hártyásszárnyúak, amelyek a fajok csaknem kétharmadának virágait látogatják. Utánuk kisebb részesedéssel következnek sorrendben a kétszárnyúak, az éjszakai és a nappali életmódú lepkék, illetve a madarak. Nektármadarak és kolibrik által elvégzett megporzást afrikai és dél-amerikai orchideák esetében tapasztaltak, Dél-Ázsiában pedig ismeretes rágcsáló kisemlős által megporzott kosborféle is. Kisebb számban más élőlénycsoportoknak (például bogarak) is szerepe van az orchideák virágainak megporzásában.

Az európai kosborfélék körében a rovarmegporzásnak játssza a főszerepet. A virágok szerkezete a legnagyobb mértékben alkalmazkodott a rovarok testfelépítéséhez. Bár eredendően az ősi orchideák között általános lehetett, a rovarmegporzás a ma élő orchideák körében korántsem jelent mindig mindkét fél számára kölcsönösen előnyös (mutualisztikus) kapcsolatot. Az európai és a hazánkban előforduló fajok legfeljebb negyedének virágai termelnek nektárt. Úgy tűnik, legalább három újabb evolúciós irány van kibontakozóban, amelyek a nektártermelés elmaradásával járnak, és egymástól függetlenül, különböző mechanizmusok révén, több rokonsági körben kialakultak.

A különböző orchideafajok virágainak a megporzókra gyakorolt hatása nagyon eltérő lehet. Például az erdei ujjaskosbor megporzóiként számos bogár- és méhfajt azonosítottak, a poloskaszagú kosbor esetében pedig darazsak, méhek, lepkék, legyek és poloskák megporzó tevékenységét is dokumentálták. Ugyanakkor léteznek fajok (például a bibircsvirágok, sarkvirágok), amelyek virágait kizárólag egyetlen rovarcsoport, a lepkék fajai porozzák meg, sőt a megporzókat szexuális úton megtévesztő bangók esetében a pollinátorok fajspecifikusak.

Az Európában előforduló orchideák körében a következő fontosabb és bizonyított mechanizmusok ismertek a megporzó rovarok vonzására: a megporzók nektárral történő csalogatása; a megporzók megtévesztéssel, ellenszolgáltatás nélkül történő csalogatása: táplálékot kínáló virágok utánzása, zsákmány utánzása, párzásra kész nőstény utánzása vagy tartálycsapda alkalmazása révén; illetve a virágok átalakulása búvó- és alvóhelyekké rovarok számára.

Kábítószerező darazsak

A széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) esetében már Darwin megfigyelte, hogy a virágaikat szinte kizárólag társas darazsak látogatják, más rovarok (például méhek) szinte ügyet sem vetnek rájuk, pedig bőven termelnek nektárt. Analitikai-kémiai és etológiai kísérletekkel csak nemrégiben sikerült a másfél évszázada ismert jelenségre megtalálni a magyarázatot. Eszerint a széleslevelű és az ibolyás nőszőfűből virágzáskor az illékony anyagok szabadulnak fel, amelyek a hernyórágott, sérült növények illatához hasonlítanak. 

A széleslevelű nőszőfű illatanyaga társas darazsakat vonz magához, amelyeket nektárjában található narkotikumokkal bódít el

 

Ezek a szaganyagok vonzzák a ragadozó – és hernyókat rendszeresen zsákmányoló – darazsakat, de nem hatnak például a méhekre, poszméhekre és kétszárnyúakra. Noha a nőszőfüveken az odacsábított darazsak hiába kutatnak hernyók után, de rábukkannak a virágok nektárjára, amelyet szintén nem vetnek meg. Miután a darazsak fogyasztottak a nektárból, lelassulnak, „megnyugszanak”, repülésük pedig céltalanná válik.

E jelenség magyarázatát keresve a nőszőfű nektárját részletes kutatásoknak vetették alá. A nektár mikrobiológiai vizsgálata gombákat és baktériumokat mutatott ki, amelyek a megporzók révén terjedhetnek, és mérgező anyagcseretermékeiknek - elsősorban az etil-alkoholnak - szerepe lehet a darazsak lelassult, zavart mozgásában.

A nektár részletes analitikai vizsgálata során mintegy félszáz kémiai alkotórészt azonosítottak. Az anyagok jó részének hatását még nem ismerjük. Egy részük a jellegzetes illatot adja, mások antimikrobiális hatásúak, azaz gátolják a baktériumok és gombák szaporodását, megint mások a rovarokat vonzzák, ugyanakkor hormon hatású molekulákat és négy narkotikus hatású vegyületet is kimutattak. A nőszőfű nektárjában tehát kábítószer található, amely hatására a darazsak bódult állapotba kerülnek, így valószínűleg több időt töltenek a virágokon, ezzel növekszik a megporzás esélye.

Az erdei ujjaskosbor virágait a különböző bogarak porozzák meg

A bibircsvirágok nektártermelő, élénk színű virágait különböző lepkék látogatják

A mediterrán elterjedésű nyelvorchideák (Serapias) legtöbb fajának virágai alvó- és búvóhelyet kínálnak magányos életmódú méheknek

A csalás művészete

Az orchideák körében a megporzókat az elsődlegesnek tekinthető nektártermelés helyett más módszerekkel, elsősorban megtévesztéssel csalogató csoportok igen nagy változatosságot mutatnak. A „csalás” evolúciós szempontból azért lehet előnyös e növények számára, mert csökkenti a beltenyésztés mértékét. A megporzók ugyanis a megtévesztő orchideák virágzataiban kevesebb virágot látogatnak meg, mint azokéban, amelyeknél nektárt találnak – ez pedig a szomszédmegporzás (geitonogamia) csökkenéséhez vezet, ami az utódok genetikai variabilitásának növekedésével jár. Ugyanakkor az ellenszolgáltatást nem nyújtó virágokat a megporzók idővel megtanulják felismerni és igyekeznek őket elkerülni, hiszen energiájukat és idejüket hiába fecsérlik ezek látogatására.

Ám a már megismert és elkerülni kívánt virágtól csak kismértékben különböző színű, illatú, mintázatú virágot a megporzó még vonzónak tartja. Emiatt a megporzók által érzékelt jellegzetességek tekintetében a megtévesztő orchideavirágok roppant variablitást mutatnak fajon, állományon, sőt egyeden belüli is. Ez az a sokféleség, amely annyira elbűvöli ezeknek a növényeknek a rajongóit, mint amenyire zavarbahozza a rendszerezésükkel foglalkozó kutatókat.

Az orchideák elképesztő fajgazdagságához hasonlóan igen sokrétű a bonyolult kapcsolatrendszerük is, amely környezetük különböző szervezeteihez fűzi őket. Ám ez a gyakran szoros életközösség egyszersmind nagyon sérülékeny is, ha az egyik fél létfeltételei csorbulnak, a többi élete is megkérdőjeleződik.

Az orchideák gyökerében 1824-ben észlelték először a bennük élő gombákat és az is már több mint egy évszázada ismert, hogy magjaik csírásázához gombákra van szükség. A huszadik század második felében a kutatók az orchidea-mikorrhiza működését egyre jobban megismerték. Ám magukról a gombákról sokáig alig tudtak valamit, ugyanis azok a növények gyökerében nem képeznek ivaros alakot, ami az azonosításukhoz szükséges.

Régebben úgy vélték, hogy az orchideák mikorrhizáit a gombák egyik nagy csoportjának, a bazídiumos gombáknak azok a tagjai alkotják, amelyeket alaktani hasonlóságaik alapján a Rhizoctonia forma-nemzetségbe soroltak. A molekuláris genetika módszertanának fejlődésével viszont a legutóbbi két évtizedben lehetővé vált az orchidea-gombák azonosítása. Örökítőanyaguk alapján kiderült, hogy az orchidea-mikorrhizák jóval sokfélébbek, mint azt addig hitték.

Ma már a bazídiumos gombák mellett a gombák másik nagy csoportjából, a tömlősgombák köréből is ismertek kosborfélék, azaz orchideák mikorrhizáiként azonosított fajok. Jelenleg már legalább 5 rend 8 családjából azonosítottak orchidea-mikorrhizát alkotó gombákat.

Bár vannak kosborfajok, amelyek esetében az eddigi vizsgálatok szerint csupán egyetlen gombafaj alkot vele gyökérkapcsolatot, többnyire nincs szó fajspecifikus kapcsolatról. Rendszerint egy-egy orchideafaj különböző élőhelyeken más-más gombákkal él együtt. Az is előfordul, hogy valamelyik orchideaegyed fejlődése folyamán váltás következik be, azaz a csírázás során más gombapartnert „használ”, mint a fejlettebb életszakaszában. S fordítva is akad példa: egyazon egyed gyökerében egyidejűleg több gombafaj is alkothat mikorrhizát. Úgy tűnik, a rizómás erdei orchideafajok mikorrhizája merőben eltér a gumós, gyepekben élőkétől: előbbiek mikorrhizája egész évben állandó és a fák külső, ektomikorrhizáinak partnerségét kihasználva, a fáktól szerzik be tápanyagaik jelentős részét.

Bizonyos orchideafajok teljes mértékben ráutaltak gombáikra, a fotoszintézis képességét is elvesztették, azaz mikoheterotróf életmódúvá váltak. Ilyen például a bajuszvirág (Epipogium aphyllum), amely mikorhiza-partnereként eddig öt susulykafajt, egy fakógombafajt, egy tinórút, egy tejelőgombát és egy szemölcsösgombafajt mutattak ki.

A bajuszvirág fák mikorrhiza-gombáinak ritkán és rövid ideig látható élősködője...

 

... amelynek magjai a legkisebbek közé tartoznak a növényvilágban

 Az orchideák nemcsak nagy fajszámukkal veszik ki részüket az életformák sokféleségének létrehozásából, hanem azáltal is, ahogy élőhelyeiken számos különböző élőlénnyel tartanak fenn különleges és fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen viszonyt. A biodiverzitás megőrzésével foglalkozó újkeletű tudományterület, a természetvédelmi biológia (konzervációbiológia) az élőhelyek és fajok megőrzésére vonatkozó adminisztratív döntések meghozatalát igyekszik segíteni egyebek között az ernyőfajok és az indikátorfajok körének meghatározásával.

Az ernyőfajok olyan széles elterjedésű fajok, amelyek védelme közvetetten sok más faj megőrzését is elősegítheti, mivel élőhelyük változatos életközösségnek ad otthont, amelynek tagjai menedéket találhatnak az ilyen élőlények védelmének ernyője alatt. Az ernyőfajok a védendő területek helyének kiválasztásában, a rezervátumok legkisebb minimális méretének meghatározásában, illetve az ökoszisztémák összetételének, szerkezetének és folyamatainak tanulmányozása során használhatók. Az orchideák jelentős elterjedtségük és változatos élőhelyigényük miatt széles körűen használhatók az életközösségek működőképességének, „egészségének” indikátoraként, azaz olyan szerepet töltenek be, mint egykor a kanárik a szénbányákban.

Szövevényes viszonyok

Hogy miként kapcsolódik egyetlen orchideafaj a neki otthont adó életközösség legkülönbözőbb elemeihez, azt a piros madársisak (Cephalanthera rubra) példáján mutatjuk be. Ez a faj erőteljesen mikotróf növény, azaz teljes élettartama alatt a mikorrhiza-gombák mindvégig jelen vannak gyökerében, és szerepük van abban, hogy a madársisak több éven át képes lappangva, észrevétlenül életben maradni árnyas erdők talajában. Gyökeréből genetikai módszerekkel – egyebek között – kizárólagosan csak külső mikorrhizát képező gombákat (Tomentella-fajokat) is azonosítottak. Ez azt jelenti, hogy az erdőalkotó fákkal kapcsolatban lévő gomba segít felvenni a fásszárú növénynek a vizet és a benne oldott ásványi anyagokat. „Cserébe” a fotoszintézis során létrehozott szerves anyagokat – szénhidrátokat – kap. A madársisak azonban ugyanezekkel a gombákkal más és jóval egyoldalúbb kapcsolatot alakít ki, életben maradása nagymértékben függ szimbionta partnereitől. Izotópos vizsgálatok szerint szénforgalmának 26 százaléka, nitrogénforgalmának 61 százaléka gombáitól – végső soron pedig az erdőalkotó fáktól – származik, ellenben az orchideától a gomba felé irányuló anyagforgalom nem kimutatható.

A madársisak virágai a harangvirágfajokat (Campanula) mímelve tévesztik meg beporzóikat, a Chelostoma nemzetségbe tartozó hártyásszárnyú rovarokat. Ezek a művészméhek a harangvirágokon gyűjtögetnek nektárt, és eközben tévedésből látogatják a madársisak virágait, amelyek „kihasználják” beporzóikat. Azok hiába vesztegetik idejüket és energiájukat a virágok látogatására, nem találnak táplálékot, ám közben az orchidea virágait megporozzák. A madársisak függése a megporzóktól viszont további következményekkel jár. A faj egyrészt érzékenyen reagál a megporzó méhek megritkulására vagy eltűnésére, amelynek hátterében több más tényező (például vegyszerhasználat) mellett az erdőművelési gyakorlat is állhat. A Chelostoma-fajok ugyanis elhalt, korhadó fák üregeiben fészkelnek, és ha a holt fát eltávolítják az erdőből, akkor a méheket megfosztják lakóhelyüktől, a madársisakot pedig megporzóitól. Ráadásul a holt faanyag számos további élőlénycsoport – például gombák, mohák, xilofág rovarok, odúlakó madarak stb. – számára igen fontos.

Ám a madársisak nemcsak e méhektől függ, hanem az azoknak táplálékot nyújtó, az orchideának pedig modellként szolgáló harangvirágoktól is. A megtévesztő orchideák szaporodási sikere ugyanis a megporzókat vonzó, „mágnesfajhoz” közeledve növekszik: azaz minél több harangvirág nyílik a madársisak közelében, annál több termést hoz. A leggyakoribb modell, a baracklevelű harangvirág élőhelyigénye azonban nem egyezik meg tökéletesen a madársisakéval: legjobban fényben gazdag gyepszintű erdőkben, szegélyeken, tisztásokon érzi magát.

A piros madársisak szaporodásához és fennmaradásához tehát egyidejűleg több élőlény együttes előfordulására van szükség. Az orchidea közvetlenül függ mikorrhiza-gombáitól és a megporzó méhektől. A gombák közvetítésével az erdőalkotó fáktól kapja tápanyagainak jókora részét. Termést pedig akkor van esélye hozni, ha az erdőállomány vegyes korösszetételű és természetes szerkezetű, így az otthont ad a fényigényesebb harangvirágfajoknak is, továbbá az élőhelyén a megporzó méhek megtelepedéséhez szükséges holt, korhadó fa is megtalálható.

Mindezek fényében érthető, hogy a piros madársisakot az Egyesült Királyságban a kipusztulás fenyegeti, visszaszorulásának mértéke 70 százalékos. Angliában rendkívül alacsony a természetes szaporodási rátája, egy populációban tíz év alatt egyetlen termést találtak és megmentése érdekében a virágok mesterséges (kézzel történő) megporzásával próbálkoznak. Emellett a példányokat egyenként igyekeznek védelmezni a növényevőktől, például a csigáktól.

Hazánkban ugyanakkor még számtalan olyan állománya ismert a piros madársisaknak, amely bőven hoz termést. Ez azt jelzi, hogy az életközösség most vázolt hálózata jól működik és így tartós fennmaradására is jó esély van. Míg Nyugat-Európában pollinációs krízisről beszélnek, addig nálunk Havas Enikő  és munkatársai (2009): A magyarországi Chelostoma-fajok (Hymenoptera: Megachilidae) elterjedési és előfordulási gyakoriságának időbeni változása című cikkükben (Állattani Közlemények 94: 63-72.) kimutatták, hogy a faj megporzójának számító Chelostoma nemzetségbe tartozó méhek közül három faj relatív gyakorisága határozott növekedést mutat, öt faj gyakorisága nem mutat szignifikáns változást és csupán egy faj állománya csökken.

Napjainkban számos tekintetben hazánk még kedvezőbb helyzetben van, mint a nyugat-európai államok. Ez azonban elsősorban annak a tájhasználatban, a természeti erőforrások kiaknázásában, a művelés intenzitásában tapasztalható több évtizedes (vagy évszázados) „lemaradásnak” köszönhető, amelyet az egységes Európában éppen napjainkban igyekszünk felszámolni és ezáltal természetes–féltermészetes élőhelyeink nyugat-európai szemmel irigylésre méltó sokféleségét tönkretenni.

Orchideákban gazdag láprét a Duna-Tisza közén

 

 Juhokkal legeltetett sekély termőrétegű gyep a Bakonyban, virágó pókbangóval és sömörös pettyeskosborral

Előadás a Science Café-ban

Az orchideákról, a virágos növények fajokban leggazdagabb családjáról szóló előadással folytatódik a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos sorozata.

A sorozat következő állomásaként „A növényvilág csúcstartói: a lenyűgöző orchideák“ címmel tartok előadást, holnap 2014. április 30-án, szerdán 15 órakor. A helyszín: Fórum Bevásárlóközpont, Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

Az orchideák (vagy magyar nevükön kosborfélék) népszerűségét, közismertségét a több mint 15 millió találat jelzi a világhálón. Az orchidea szó hallatán a legtöbb ember egzotikus, különleges virágokra gondol, pedig fajaik szinte az egész földkerekségen megtalálhatók – így hazánkban is. Számtalan fajukat termesztik dísznövénynek, vágott virágnak, de közéjük tartozik a közismert vanília is, amelynek apró magjai jelentik az aromás fűszert. Lenyűgözik a kertészeket és természetfotósokat. Különleges, kutatókat inspiráló természetüket talán mindenki másénál hívebben fejezik ki Charles Darwin posztumusz önéletrajzában megjelent szavai: ‚Egész életemben semmi más nem érdekelt jobban, mint az orchideák’. Virágaik megdöbbentően sokfélék, felépítésük a megporzás biztonságát növelő, sokoldalú fejlődés eredménye. Fajaik többsége nem nyújt ellenszolgáltatást a megporzóknak, hanem változatos módokon megtéveszti, becsapja őket. Magjaik a legkisebbek közé tartoznak a növényvilágban és kicsírázásukhoz különböző gombafajok közreműködését igénylik. Mindezek a tényezők fontos evolúciós következményekkel járnak, amelynek eredményeként az orchideák a virágos növények fajokban leggazdagabb családját alkotják. Az előadás közérthetően és látványosan igyekszik bemutatni a családot.

Elérhető a neten a KITAIBELIA 3. évfolyam 1. füzete (1998)

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 3. évfolyam 1. füzetében megjelent cikkek:

Nagy Miklós – Matus Gábor – Vojtkó András – Szabó Ödön – Molnár Attila: Emlékezés Dr. Less Nándorra (1963-1993)

Less Nándor: A Délkeleti-Bükk növényföldrajzi jellemzése

Less Nándor: A Mély-völgy (Bükk-hegység) vegetációtérképe

Less Nándor: A Délkeleti-Bükk lejtősztyepprétjei

Less Nándor: A Cirsio pannonici-Quercetum Less leírásának érvényessé tétele

Less Nándor: Az Epipacto atrorubentis-Fagetum Less leírásának érvényessé tétele

Aktuális Flóra- és Vegetációkutatások Magyarországon c. konferencia: Előadások és poszterek összefoglalói

Pinke Gyula: Adatok a Mosoni-sík és a Szigetköz gyomflórájának ismeretéhez

Bőhm Éva Irén: A Pyeus magyarica Terpó és a Pyrus × karpatiana Terpó elkülönítő bélyegei a Pyrus pyraster Burgsd.-től

Király Gergely – Király Angéla: Adatok Magyarország flórájának és vegetációjának ismeretéhez

Király Gergely – Király Angéla: A hazai flóra két alig ismert növénye: A Chaerophyllum hirsutum L. és a Glyceria declinata Bréb.

Nagy József: Adatok a Börzsöny-hegység flórájához II.

Csiky János – Judik Béla: Az Orchis simia Lam. előfordulása az Északi-középhegységben

Csiky János: Adatok a Karancs-hegység növényvilágához

Jakab Gusztáv: A Nyírség mohaflórája II.

Szakirodalmi figyelő / Literature reviews

Apró közlemények / Short communications

Vidéki Róbert: A Borbásia című folyóirat bibliográfiája

Elérhető a neten a KITAIBELIA 3. évfolyam 2. füzete

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 3. évfolyam 2. füzetében megjelent cikkek:

Csapody István: Emlékezés Jávorka Sándorra (1883–1961)

Horváth Csaba: Jávorka Sándorról szóló művek bibliográfiája

Horváth Csaba: Jávorka Sándor műveinek bibliográfiája

Kováts Dezső: Jávorka Sándor felfedezett és leírt taxonjai és az eredeti leírások irodalma

Borhidi Attila – Járainé Komlódi Magda: A Javorkaea (Rubiaceae) nemzetség rövid története

Bagi István: A Botrychium virginianum (L.) Sw. kunfehértói állományának eredetéről

Tímár Gábor: Régi-új faj hazánk flórájában: fenyérgamandor (Teucrium scorodonia L.)

Kevey Balázs – Tóth István Zsolt: A Stachys alpina L. magyarországi elterjedése

Nagy János – Molnár Melinda – Szerdahelyi Tibor – Figeczky Gábor – Selényi Márta: A Dryopteris cristata L. új magyarországi lelőhelye

Sulyok József – Vidéki Róbert – Molnár Attila: Adatok a magyarországi Himantoglossum-fajok ismeretéhez

Bagi István – Kovács Gábor – Székely Ágnes: A Crocus reticulatus Stev. előfordulása a kunfehértói holdrutás erdőben

Vojtkó András – Schmotzer András – Pifkó Dániel – Farkas Tünde: A Carex hartmannii Cajander újabb előfordulása és más kiegészítések a Tornense flórájának és vegetációjának ismeretéhez

Szmorad Ferenc: Új növényfaj Magyarország flórájában: a berki lizinka (Lysimachia nemorum L.)

Nagy Gábor – Gergely Tibor – Tóth István Zsolt: Új adatok az Epipactis-fajok mecseki előfordulásaihoz

Almádi László: Néhány aktuális adat a Balaton-felvidék florisztikai ismeretéhez

Balogh Lajos: Külső alaktani megfigyelések a Fallopia X bohemica (Chrtek & Chrtková) J. Bailey hibridfaj magyarországi jelenlétének alátámasztásához

Barabás Sándor – Rédei Tamás: Új adventív Senecio-faj Magyarországon

Keszei Balázs: A Répce-vidék flóra- és vegetációkutatásának eddigi eredményei

Lájer Konrád: Az Aldrovanda vesiculosa L. újabb előfordulása és egyéb adatok Magyarország flórájának ismeretéhez

Margóczi Katalin – Urbán Mónika – Szabados Boglárka: „Csodarétek” a Dél-Kiskunságban

Marschall Zoltán – Péli Evelin: Az Iris aphylla ssp. hungarica (W. et. K.) Hegi szendrőládi populációjának állapotfelmérése

Matus Gábor – Barina Zoltán: Néhány újabb adat a Gerecse és környéke flórájához

Molnár V. Attila – Vidéki Róbert – Vlčko, Jaroslav: Adatok hazai Epipactis-fajok ismeretéhez II.

Ódor Péter: A hazai korpafűfajok elterjedési viszonyai

Priszter Szaniszló: A két Bulbocodium Magyarországon

Szabó István: Termofitonok Hévíz és Keszthely meleg vizeiben

Bagi István: Vegetációtérképezés és numerikus szüntaxonómia

Kovács J. Attila: Vindornya láp növényzete

Molnár Zsolt – Horváth Ferenc – Kertész Miklós – Kun András – Aszalós Réka – Bagi István – Barabás Sándor – Biró Marianna – Csecserits Anikó – Csete Sándor – Gergely Attila – Hahn István – Halassy Melinda – Horváth András – Körmöczi László – Margóczi Kata: A vegetáció térképezésének objektivitása

Szmorad Ferenc: A Bükk-hegység vegetációtérképének erdészeti és természetvédelmi célú felhasználása

Szmorad Ferenc: Vegetációosztályozás és vegetációtérképezés középhegységi erdőkben

Bartha Sándor – Fekete Gábor – Molnár Edit – Virágh Klára – Oborny Beáta – Mucina, Ladislav: Funkciós csoportok térbeli szerveződése löszgyepekben

Farka Sándor – Kun András: Spiraea media Fr. Schm. a tolnai Mezőföldön (Colocense)

Rédei Tamás – Barabás Sándor – Csecserits Anikó – Kun András: A hegylábi löszvegetáció maradványai a Budai-hegységben Tájtörténeti rekonstrukciós kísérlet

Schmotzer András – Vidra Tamás: Flórakutatás a Monor-Irsai-dombság löszvidékén

Tóth Albert: Veszélyeztetett löszgyep reliktum foltok a nagykunsági kunhalmokon

V. Sipos Julianna – Varga Zoltán: Löszgyepek és félszáraz gyepek: kompozíció, struktúra, rovar-közösségek

V. Sipos Julianna: Állapotváltozások a Hortobágyi Nemzeti Park löszgyepeiben (1981-1994)

Virágh Klára – Bartha Sándor: Koalíciós struktúra átrendeződések a löszsztyepprétek kialakulása felé tartó szukcesszió során

Bauer Norbert: Növénytársulástani érdekességek a Központi-Gerecséből

Dávid János: Régi és mai zselici fitocönológiai felvételek természetvédelmi szempontú összehasonlítása

Udvardy László: Budapest környéki bálványfa (Ailanthus altissima) állományok florisztikai–cönológiai vizsgálata

V. Sipos Julianna – Varga Zoltán: Az Aggteleki-karszt félszáraz gyepeinek (Cirsio pannonicae-Brachypodion pinnati) fitocönológiai jellemzése

Farkas Edit – Lőkös László – Mázsa Katalin: HPTLC-vizsgálatok magyarországi Umbilicaria zuzmófajokon

Jakab Gusztáv – Magyari Enikő – Rudner Edina – Sümegi Pál: A keleméri Nagy-Mohos tó fosszilis mohaflórája

Papp Beáta – Rajczy Miklós: Moharitkaságok Magyarországon - előkészületek az új Vörös Lista összeállításához

Pénzesné Kónya Erika – Orbán Sándor: A Bükk-hegység radiolarit alapkőzetű területeinek mohaflórája

Molnár Edit: Miért lehet sikeres invádor egy őshonos növény?

Ortmann-né Ajkai Adrienne: Mikrodomborzat és vegetáció összefüggéseinek térinformatikai elemzése síksági erdőkben

Ortmann-né Ajkai Adrienne: Erdészeti üzemtervi adatok felhasználása botanikai térinformatikai elemzésekben

Zalatnai Marta – Krízsik Virág – Németh Anikó – Margóczi Katalin: Rehabilitációs kutatások a KNP bócsai ősborókásában

Molnár V. Attila: Szakirodalmi figyelő

Bagi István – Kovács Gábor, Barta Zoltán, Vojtkó András, Pfeiffer Norbert, Láng István – Prommer Mátyás, Gulyás Gergely: Apró közlemények

Elérhető a neten a KITAIBELIA 4. évfolyam 1. füzete (1999)

Elérhetők a világhálón a KITAIBELIA botanikai-természetvédelmi folyóirat 4. évfolyam 1. füzetében megjelent cikkek:

Csapody István: Emlékezés Csapody Verára (1890-1985)

Baksay Leona: Sorbus-fajok embriológiai-sejttani és származási vizsgálata

Somlyay Lajos – Lőkös László: Florisztikai és taxonómiai kutatások a Tornense területén

Vojtkó András: A Valeriana simplicifolia (Reichenb.) Kabath hazánkban és újabb adatok a Bükk hegység flórájához

Csiky János: Adatok a Karancs és a Medves flórájához

Bauer Norbert – Mészáros András – Simon Pál: Adatok a Balaton-felvidék flórájának ismeretéhez

Sramkó Gábor: A mátraverebélyi Kő-szirt hegy növényzete

Csiky János – Sulyok József – Schmotzer András: Adatok a Salgótarján körüli oligocén kori homokkő flórájához

Nagy József: Adatok a Börzsöny-hegység flórájához III.

Nagy József: A Börzsöny-hegység mészkerülő bükkösei

Szmorad Ferenc: Adatok az Aggteleki-karszt és a Galyaság flórájához I.

Molnár V. Attila – Molnár Attila – Vidéki Róbert – Pfeiffer Norbert: Adatok hazai Nanocyperion-fajok ismeretéhez I. Elatine hungarica Moesz

Pinke Gyula: Veszélyeztetett szegetális gyomnövények és fenntartásuk lehetőségei európai tapasztalatok alapján

Bunke Zsuzsanna: Dorner József herbáriuma

Király Gergely – Kun András – Szmorad Ferenc: A Vas-hegy csoport vegetációja és florisztikai érdekességei

Pócs Tamás: A löszfalak virágtalan növényzete I. Orografikus sivatag a Kárpát-medencében

Zanten, B. O. Van: Studies on the cryptogamic vegetation of loess cliffs II. The genus Bryum Hedw. on loess cliffs in the Pannonian Basin, including Bryum gemmiferum Wilz. & Demar. and Bryum violaceum Crundw. & Nyh. new to Hungary

Zanten, B. O. Van: Studies on the cryptogamic vegetation of loess cliffs III. Ceratodon conicus (Hampe) Lindb., new to Hungary

Bényei-Himmer Márta – Facsar Géza – Udvardy László: Adatok az őshonos Vinca fajok szaporodásbiológiájához

Bodonczi László: Az Őrség és Vendvidék védett és veszélyeztetett növényei

Kováts Dezső: Néhány bükki adat a Növénytár herbáriumából

Vojtkó András: Néhány gyakorlati és elméleti kérdés a vegetációtérképezésben

Vojtkó András – Farkas Tünde: Löszpusztáktól a Bükk-fennsíkig: Sztyepprétek növényföldrajzi és cönológiai elkülönítése

Nagy János – Figeczky Gábor – Molnár Melinda – Selényi Márta: Adatok a beregi tőzegmohás lápok vegetációjának változásaihoz

Molnár V. Attila – Molnár Attila – Vojtkó András: Szakirodalmi figyelő

Voigt Wilfried – Somay László; Sramkó Gábor; Takács Gábor; Tóth István Zsolt; Szerényi Júlia; Toldi Miklós; Raksányi Zsolt: Apró közlemények / Short communications

cikk az Élet és Tudományban a belvizes szántókról

A belvíz a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapján – az árvízzel és a hirtelen áradással együtt – a hidrológiai katasztrófatípusok között szerepel. Jelentőségét hazánk mindennapi életében jól illusztrálja, hogy a legelterjedtebb internetes keresőprogram 297 ezer találatot ad a belvíz szóra, mintegy 24 ezerrel többet, mint az aszály kifejezésre. Az Élet és Tudomány című hetilap ez évi 15. számában megjelent, Lukács Balázzsal közösen írt cikkünkben bemutatjuk a belvíz fel nem ismert természetvédelmi jelentőségét és megpróbáljuk árnyalni a róla kialakult képet.

A cikk letölthető a Researchgate-ről.

Mediterrán orchidea kalauz: Himantoglossum robertianum

Tudományos név: Himantoglossum robertianum (Loisel.) Delforge

Etimológia: A faj elnevezése Gaspard Nicolas Robert (1776–1857) francia gyógyszerész-botanikusnak állít emléket.

Synonyma: Barlia robertiana (Loisel.) Greuter, Orchis longibracteata Biv., Orchis robertiana Loisel., Barlia longibracteata (Biv.) Parlat.

Magyar név: Robert-sallangvirág

Elterjedés: Mediterrán.

Virágzási idő: December – április.

Cikk a Magyar Tudományban

Megjelent 'A herbáriumok jelentősége a klímaváltozás kutatásában' című cikkem Magyar Tudományos Akadémia 1840-ben alapított folyóirata, a Magyar Tudomány áprilisi számában. A teljes szöveg elérhető html formátumban a folyóirat honlapján, illetve pdf-ben a ResearchGate-en.

OFKD Pécs 2014. 04. 23-25.

2014. április 23–25. között rendezték meg Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán a XIV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát, amelyen 5 tanítványom, összesen 6 előadással vett részt.

A Botanika szekcióban Nagy Timea: Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) reproduktív sikere című munkájával 2. helyezést ért el (társ-témavezető: Bódis Judit, Pannon Egyetem Georgikon), míg a dobogó harmadik fokán Löki Viktor végzett Változott a magyarországi orchideák szaporodási sikere az elmúlt száz évben? című előadásával

A szekcióban további három tanítványom mutatta be munkáját:
Laczkó Levente: Mit mondhatunk a nagyváradi lótusz harmadkori eredetéről molekuláris genetikai adatok tükrében? (társ-témavezetők: Sramkó Gábor & Lukács Balázs András)

Lovas-Kiss Ádám: Tőkés récék emésztőrendszerének hatása az Astragalus contortuplicatus magjainak túlélésére

Süveges Kristóf: Termálvizekben előforduló idegenhonos és őshonos hínárnövények funkcionális jellegeken alapuló vizsgálata (társ-témavezető: Lukács Balázs András, MTA ÖK Tiszakutató Osztály)

A Természetvédelem szekcióban pedig Löki Viktor, Lovas-Kiss Ádám és  Süveges Kristóf: Nyár-ültetvények, mint orchidea élőhelyek című munkával 1. helyezettek lettek.

Löki Viktor a Művészet és környezet szekcióban is 1. helyezést ért el Pillanatok Alaszkából c. fénykép-kollekciójával.

Mindenkinek (és nem csak a helyezetteknek) szívből gratulálok és eredményes folytatást kívánok!