A növény mint örömforrás – A szépségtől a fajvadászatig
A növényekről legtöbbször hasznosságuk jut
eszünkbe. Oxigént termelnek, táplálékot adnak, gyógyszerek, rostok, faanyagok,
fűszerek és illatok forrásai. De van egy kevésbé számszerűsíthető, mégis nagyon
is valóságos ajándékuk is: örömet okoznak. Nemcsak azzal, hogy életben tartanak
bennünket, hanem azzal is, hogy nézhetők, gondozhatók, kereshetők, gyűjthetők,
fényképezhetők, felismerhetők, megoszthatók és újra meg újra felfedezhetők.
Ez első hallásra talán túl lírainak tűnik, pedig a
növényekhez fűződő örömnek nagyon sok arca van. Van, aki a kertben találja meg;
van, aki egy arborétumban; van, aki egy ritka orchidea lelőhelyén; van, aki egy
tavaszi kankalinban az erdőszélen; és van, aki egyszerűen abban, hogy
észreveszi: a tegnap még zárt bimbó ma reggel kinyílt.
A baj ott kezdődik, hogy sokan ezt az örömforrást
észre sem veszik. A botanikai nevelés szakirodalmában régóta ismert a
„növényvakság” fogalma. Wandersee és Schussler klasszikus meghatározása szerint
ez azt jelenti, hogy az emberek hajlamosak nem észrevenni a környezetükben élő
növényeket, nem felismerni jelentőségüket, és nem értékelni sajátos biológiai
tulajdonságaikat (Wandersee & Schussler, 1999). Újabban Kathryn Parsley
jogosan hívta fel a figyelmet arra, hogy a „plant blindness” kifejezés
problémás metafora, ezért inkább a „plant awareness disparity”, vagyis a
növények iránti figyelem egyenlőtlensége kifejezést javasolja (Parsley, 2020).
A jelenség lényege azonban világos: az állatokat
könnyebben észrevesszük, mert mozognak, hangot adnak, szemük van, viselkedésük
emberibbnek tűnik. A növények viszont gyakran „háttérré” válnak. Zöld tömegként
érzékeljük őket, nem egyedekként, nem fajokként, nem történetek hordozóiként.
Pedig aki kilép ebből a növényvakságból, annak a világ hirtelen gazdagabb lesz.
Egy út menti gyep nem egyszerűen „fű”, hanem fajok, formák, stratégiák, illatok
és virágzási ritmusok szövedéke.
A növények öröme először is esztétikai öröm.
Virágzó gyümölcsfa, harmatos levél, mohás fatörzs, őszi lomb, pipacsos szántószegély,
orchideás láprét, sziklai ternye a mészkőszirten: a növények a látvány olyan
finom változatait adják, amelyeket nem lehet egyetlen szóval elintézni. Szín,
forma, ismétlődés, aszimmetria, áttetszőség, illat, évszakos változás — mind
jelen van bennük.
A természetkapcsolat kutatása szerint a szépség és
az érzelmi bevonódás nem mellékes, hanem lényegi út a természethez. Lumber,
Richardson és Sheffield (2017) öt olyan „utat” azonosított, amely erősítheti az
ember természethez való kapcsolódását: az érzékszervi tapasztalást, az
érzelmet, a jelentést, az együttérzést és a szépséget. Ez botanikai nyelvre
lefordítva azt jelenti: nem elég tudni, hogy egy növénynek mi a latin neve.
Érezni is kell, hogy miért jó találkozni vele.
A növényekhez fűződő öröm egyik legősibb formája a
kertészkedés. A kert egyszerre munkahely, játszótér, laboratórium, menedék és
önarckép. Aki kertészkedik, az nemcsak növényt nevel, hanem időt is tapasztal:
vet, vár, figyel, metszi a fölösleget, védi a sérülékenyt, örül a hajtásnak,
bosszankodik a csigán, és megtanulja, hogy a természet nem mindig
engedelmeskedik a tervrajznak.
Ennek mérhető hatása is van. Soga, Gaston és
Yamaura (2017) metaanalízise szerint a kertészkedés összességében kedvezően hat
több egészségi mutatóra, köztük a mentális jóllétre, a hangulatra és a fizikai
aktivitásra. Egy újabb szisztematikus áttekintés és metaanalízis szintén arra
jutott, hogy a kertészeti tevékenységek általában pozitív kapcsolatban állnak a
jólléttel, az életminőséggel és a mentális egészséggel, bár a hatások erőssége
és bizonyossága vizsgálatonként eltérő (Panțiru et al., 2024).
A kertészkedés azért különleges örömforrás, mert
nem passzív nézelődés. A növény válaszol. Ha öntözzük, nő. Ha rossz helyre
tesszük, sínylődik. Ha magról neveljük, a semmiből lesz valami. Ez a lassú, élő
visszacsatolás különösen fontos egy olyan korban, amikor sok mindent képernyőn,
azonnali reakciók között élünk meg.
Van egy sajátos, félig tudományos, félig gyermeki
öröm is: a növénykeresés. A „fajvadászat” kívülről nézve furcsa szenvedélynek
tűnhet. Miért megy valaki kilométereket egy sásért, egy apró egyévesért, egy
nehezen határozható herefajért vagy egy orchideáért, amelyet mások észre sem
vennének?
A válasz egyszerű: mert a felismerés öröm. Egy
növény megtalálása nemcsak adat, hanem találkozás. A terepi botanikus fejében
térképek, régi adatok, élőhelyismeret, fenológia, időjárás, talaj, tájhasználat
és szerencse kapcsolódik össze. Amikor végül ott áll a keresett faj előtt,
akkor nemcsak egy nevet pipál ki, hanem egy történetet igazol vissza: igen, ez
az élőhely még működik; igen, ez a populáció még megvan; igen, a táj még őriz
valamit.
A modern citizen science, például az iNaturalist és
más közösségi adatgyűjtő rendszerek, ezt az örömöt sokkal szélesebb körben
tették elérhetővé. Pocock és munkatársai (2023) kimutatták, hogy a
természetalapú citizen science és a természet tudatos észrevételére építő
gyakorlatok növelhetik a természetkapcsolatot, a boldogságot, az élet
értelmességének érzését és az élettel való elégedettséget. Vagyis a fajok
keresése, fotózása és megosztása nemcsak adatgyűjtés. Lelki gyakorlat is lehet.
A növényekkel való foglalkozásban az is jó, hogy
lelassít. Egy madár elrepül, egy emlős elbújik, egy rovar kiszámíthatatlan. A
növény többnyire ott marad. Meg lehet kerülni, le lehet ülni mellé, vissza
lehet térni hozzá másnap, más évszakban, más fényben. A növények türelmes
objektumok. Ezért alkalmasak arra, hogy az ember figyelme újra rendeződjön.
A természetre nyíló látvány gyógyító hatásáról
klasszikus adat Roger Ulrich 1984-es vizsgálata: azok a műtéti betegek, akik
kórházi ablakukból fákra láttak, átlagosan rövidebb ideig maradtak kórházban,
mint azok, akik téglafalat néztek (Ulrich, 1984). Ez nem azt jelenti, hogy egy
fa látványa csodaszer, de azt igen, hogy a zöld látvány nem semleges. A
növények jelenléte a térben hangulatot, figyelmet és stresszválaszt is
alakíthat.
A botanikus kert és az arborétum különleges hely:
egyszerre gyűjtemény, múzeum, menedék és élő színház. A növények itt nem
preparátumok, hanem élő szereplők. Virágoznak, nőnek, betegednek, öregszenek,
illatoznak, lombot váltanak. Egy jó botanikus kert nemcsak ismeretet ad, hanem
érzéki tapasztalatot is: párás üvegházat, mediterrán illatot, fakérget,
árnyékot, vízpartot, színeket.
Ez különösen fontos a növényvakság ellenszereként.
Aki egy botanikus kertben megtanulja, hogy a pálma nem „pálma”, hanem százféle
forma; hogy a fű nem „fű”, hanem pázsitfű, sás, káka, gyékény vagy egyszikű
világ; hogy egy orchidea nemcsak virágbolti hibrid, hanem evolúciós történet —
az más szemmel fog hazamenni.
A növényekben lelt örömnek természetvédelmi
következménye is van. Amit szeretünk, azt könnyebben védjük. Amit észre sem
veszünk, annak eltűnését sem siratjuk meg. Ezért a botanikai öröm nem luxus,
nem különcök hobbija, hanem a természetvédelem egyik érzelmi alapja.
A puszta tudás kevés. Lehet tudni, hogy egy faj
védett, ritka vagy endemikus, és közben mégsem kötődni hozzá. De ha valaki
egyszer tavasszal látta a leánykökörcsin szőrös bimbóit a szélben, ha keresett
már kosborokat kaszálóréten, ha figyelte, hogyan nyílik ki reggel egy virág,
vagy ha saját kezével nevelt fel egy facsemetét, akkor a növényvilág többé nem
háttér.
A növények örömforrásként nem hangosak. Nem kérnek
figyelmet, nem tolakodnak, nem villognak. Éppen ezért könnyű elmenni mellettük.
De aki megtanulja észrevenni őket, annak a világ sűrűbb, színesebb és élhetőbb
lesz. Egy városi fasor, egy balkonláda, egy májusi rét, egy ritka faj
megtalálása vagy egy kertben kibújó magonc mind ugyanarra emlékeztet: a növények
nemcsak életfeltételeinket adják, hanem az élet élvezetéhez is hozzájárulnak.
A növényvakságban szenvedő ember zöld háttér előtt
él. Aki viszont látja a növényeket, annak ugyanaz a táj hirtelen megtelik
szereplőkkel, történetekkel és örömmel.
Irodalom
Hall, C., & Knuth, M. (2019). An update of the literature supporting
the well-being benefits of plants: A review of the emotional and mental health
benefits of plants. Journal of Environmental Horticulture, 37(1), 30–38.
https://doi.org/10.24266/0738-2898-37.1.30
Lumber, R., Richardson, M., & Sheffield, D. (2017). Beyond knowing
nature: Contact, emotion, compassion, meaning, and beauty are pathways to
nature connection. PLOS ONE, 12(5), e0177186. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0177186
Panțiru, I., Ronaldson, A., Sima, N., Dregan, A., & Sima, R. (2024).
The impact of gardening on well-being, mental health, and quality of life: An
umbrella review and meta-analysis. Systematic Reviews, 13, 45. https://doi.org/10.1186/s13643-024-02457-9
Parsley, K. M. (2020). Plant awareness disparity: A case for renaming plant
blindness. Plants, People, Planet, 2(6), 598–601. https://doi.org/10.1002/ppp3.10153
Pocock, M. J. O., Hamlin, I., Christelow, J., Passmore, H.-A., &
Richardson, M. (2023). The benefits of citizen science and nature-noticing activities
for well-being, nature connectedness and pro-nature conservation behaviours. People
and Nature, 5(2), 591–606. https://doi.org/10.1002/pan3.10432
Soga, M., Gaston, K. J., & Yamaura, Y. (2017). Gardening is beneficial
for health: A meta-analysis. Preventive Medicine Reports, 5, 92–99. https://doi.org/10.1016/j.pmedr.2016.11.007
Ulrich, R. S. (1984). View through a window may influence recovery from
surgery. Science, 224(4647), 420–421. https://doi.org/10.1126/science.6143402
Wandersee, J. H., & Schussler, E. E. (1999). Preventing plant
blindness. The American Biology Teacher, 61(2), 82–86. https://doi.org/10.2307/4450624
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése