Tizenkilenc kézfogás története

A növénytan jelenlegi ismeretanyaga több mint két évezred alatt halmozódott fel. Ez idő alatt a tudományág művelői folyamatosan építettek elődeik ismereteire és eközben mindvégig tetten érthető az a tisztelet és megbecsülés, ahogy az elődökre tekintettek – azok vallásától, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

Rohamléptekben változó korunkban a hagyományok tisztelete jelentősen megkopni látszik. Sokan talán az értelmét, fontosságát is megkérdőjelezik a néhány száz évvel ezelőtti események, személyiségek, sorsok ismeretének. Ezzel szemben meggyőződésem, hogy az emberiség mindazt, amit elért annak köszönheti, hogy az egymásra következő nemzedékek képesek voltak tapasztalataikat egymásnak átadni.

Az ismeretek átadásának téren és időn átívelő folyamatosságát tizenkilenc szimbolikus erejű kézfogás történetén keresztül szeretném bemutatni, amelyek a növénytanban elvezetnek az első botanikus kert alapítójától és az első herbárium készítőjétől, Luca Ghinitől a „rendszertan atyján”, Carl Linnén és a legnagyobb magyar botanikuson, Kitaibel Pálon keresztül napjainkig.

A növénytan további fejlődését két „találmányával”: a hortus medicus-szal és a hortus siccus-szal (mai nevükön: a botanikus kerttel és a herbáriummal) döntően befolyásoló karizmatikus itáliai professzor, Luca Ghini számos jelentős tanítványának egyike volt Ulisse Aldrovandi, aki zoológus, botanikus és múzeológus is volt egy személyben. (Első kézfogás: Ghini és Aldrovandi között.) Aldrovandi az eretnekség vádja ellen védekezett  Rómában 1549-ben, mikor találkozott Guillome  Rondelet-tel, az iskolateremtő montpellieri orvos-botanikussal. (Második kézfogás: Aldrovandi és Rondelet között.) Rondelet egyik legkiválóbb tanítványa volt a vallon Carolus Clusius, aki Montpellierben Rondelet „házában lakott és asztalánál étkezett”. (Harmadik kézfogás: Rondelet és Clusius között.) Clusius – aki sok más érdeme mellett egyébként az első adatokat szolgáltatta a pannon flóráról – 1593-ban alapította meg a Leideni Egyetem botanikus kertjét és mint ennek igazgatója került kapcsolatba párizsi királyi főkertész-botanikussal, Jean Robin-nal. (Negyedik kézfogás: Clusius és Jean Robin között.) Robint fia, Vespasian Robin követte hivatalában. (Ötödik kézfogás: Jean és Vespasian Robin között.) Mikor a skót Robert Morisonnak az angliai polgárháború idején 1650-ben királypárti nézetei miatt menekülnie kellett Britanniából Vespasian Robin támogató ajánlása segítette hozzá, hogy az orléans-i herceg tíz esztendeig alkalmazza, mint főkertészt. (Hatodik kézfogás: Robin és Morison között.) Morisonnak kor- és munkatársa volt az angol John Ray, aki megalkotta a biológiai fajfogalmat. (Hetedik kézfogás: Morison és Ray között.) Az a véleményük, hogy a növények rendszerezésében hangsúlyosan kell figyelembe venni a virágok és a termések jellemzőit igen nagy hatást gyakorolt kortársaikra és az utókorra, például Joseph Pitton-Tournefort-ra és Carl Linnére. (Nyolcadik kézfogás: Ray és Tournefort között). Tournefort definiálta a növényvilágban a nemzetség fogalmát és tőle származik a herbárium kifejezés. Utódja a párizsi botanikus kert élén 1708-ban Antoine Jussieu lett. (Kilencedik kézfogás: Tournefort és Jussieu között.) A svéd Carl Linné elsősorban Jussieu-t és fivéreit – a jeles francia természettudós rendszerező-dinasztiát – ment meglátogatni Párizsba. A legenda szerint az ottani botanikus kertben véletlenül meghallotta Bernard Jussieu, hogy valakiknek latinul előadást tartott a növényekről. Még nem ismerte Linnét személyesen, de művei alapján annál inkább, ezét így kiáltott fel: –Magyarázataid alapján Te nem lehetsz más, csak Linnaeus!  Akár így történt, akár nem: a Jussieu-fivérek mutatták be Linnét a párizsi akadémián, amely levelező tagjává is választotta. (Tizedik kézfogás Jussieu és Linné között.) Linné a számára felajánlott párizsi professzori állást nem fogadta el, hanem Hollandián keresztül hazatért, Svédországba. Orvosi doktorátusát még korábban szerezte Hollandiában, Harderwijk egyetemén. Még ekkor ismerte meg a kor neves orvosát Herman Boerhaave-t, akinek előadásait is hallgatta és aki egyik jelentős támogatója lett. Bemutatták annak az orvostársaságnak is, amely Jan Frederik Gronov (a Linnea későbbi leírója) házában tartotta összejöveteleit. Linné itt ismertette először például a később világhírt hozó Systema Naturae című művének első kéziratát és itt találkozott Boerhaave egyik tanítványával Gerard van Swieten-nel. (Tizenegyedik kézfogás: Linné és van Swieten között.) Van Swieten 1745-ben eleget tett a bécsi császári udvar meghívásának: Mária Terézia háziorvosa (és később bizalmi embere) lett. Van Swieten többek között Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig Beethowen támogatója is volt és oktatott is Bécsben. Egyik első tanítványa volt Heinrich Johann Nepomuk von Crantz. (Tizenkettedik kézfogás: van Swieten és Crantz között.) Crantz botanikusként is jól ismert, de emellett szerzője volt az a Habsburg Birodalom ásványvizeit bemutató, 1777-ben megjelent munkának és mestere Joseph Jacob Winterl-nek, a nagyszombati- majd a budai egyetem osztrák származású növénytan-vegytan professzorának. (Tizenharmadik kézfogás Crantz és Winterl között.) Winterl mestere nyomdokain járt, mikor a növények vizsgálata mellett a gyógyvizek elemzésével is behatóan foglalkozott. 1784-től, negyedéves orvostanhalgató korától volt segítségére tanítványa, a „magyar Linné”, Kitaibel Pál is. (Tizennegyedik kézfogás: Winterl és Kitaibel között.) Kitaibel a magyar tudomány egyik kimagaslóan sokoldalú tehetsége és a pannon flóra kutatásának klasszikusa. A Winterl által megkezdett nyomon haladt például a botanika és az ásványvizek elemzése terén is. Találkozása a tizenéves Frivaldszky Imrével utóbbi egész életének meghatározó, inspiráló élménye lett. (Tizenötödik kézfogás: Kitaibel és Frivaldszky között). Frivaldszky a Balkán-félsziget növény- és állatvilága kutatásának lett úttörő alakja és a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteményeinek gazdagításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Frivaldszky a Kitaibellel történt találkozásáról személyesen mesélt Horváth Gézának, a múzeumi Állattár munkatársának, későbbi főigazgatónak. (Tizenhatodik kézfogás: Frivaldszky és Horváth között). Horváth a filoxérakutatás és a növényvédelmi rovartan jeles alakja, és egyben Kitaibel hagyatékának egyik ápolója volt, aki legkésőbb 1905-ben találkozott Kitaibel szellemi utódjával, Jávorka Sándorral. Fiatal kutatóként ekkor került Jávorka a Múzeum Növénytárába. (Tizenhetedik kézfogás: Horváth és Jávorka között.) Nyugdíjba vonulása után is tovább dolgozott a Növénytárban, egészen az 1961-ben bekövetkezett haláláig. 1951-ben lett a Növénytár munkatársa Jakucs Pál. (Tizennyolcadik kézfogás: Jávorka és Jakucs között). Jakucs Debrecenben Soó Rezső tanítványa volt, kezdetben a florisztika és a rendszertan érdekelte, de érdeklődése fokozatosan a növénytársulástan felé fordult – amiben  jelentős szerepe volt újabb mesterének Zólyomi Bálintnak. Jakucs Pál a debreceni Tudományegyetemen lett 1972-től a Növénytani Tanszék professzora és e sorok írója ott ismerkedett meg vele 1989-ben. Megtisztelőnek érzem, hogy Jakucs Pál atyai barátságával kintüntett. Kézfogásunk a tizenkilencedik a most leírt, Luca Ghinitől induló, több mint négy évszázadot és szinte egész  Európát átívelő sorozatban.

E blogban szeretném bemutatni a botanikus elődök mai napig velünk élő szellemi örökségét. De ezen felül úgy érzem, hogy tizenkilenc kézfogás története kézzel foghatóan érzékelteti, hogy az elődök itt vannak, tőlünk néhány karnyújtásnyira… Csak meg kell fogni a kezüket.