A szellemorchidea nyomában

Az európai orchideák közül a bajuszvirág a legszeszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb. Hazánkban is előfordul, mintegy féltucatnyi helyen került elő, de többnyire csak pár példánya. Ám egyanazon lelőhelyen hazánkban sokáig soha senkinek nem sikerült kétszer megtalálnia! Erdei susulyka gombákon élősködő, zöld színanyagot teljesen nélkülöző arasznyi magas hajtásokat nevelő növény. Nagyon nedvességigényes, hazánkban csak az igen csapadékos nyarakon lehet rábukkanni. Akkor is mindössze egy-két hétig. Mindezek tetejébe virágzási ideje is nehezen meghatározható, nálunk június és október között bármikor lehet rá számítani… Ezek után nem csoda, ha Angliában is többször kipusztultnak hitték, de ezt követően néhány példányát eddig mindig megtalálták… Ezért hívják az angolok szellem-orchideának (Ghost-Orchid).

Azt szoktuk mondani kétféle ember létezik a Földön: vannak akik láttak bajuszvirágot és vannak akik nem… Egy orchidiótának természetesen sokkal jobb érzés az előbbi csoporthoz tartozni. Én is évek óta vágytam rá, hogy végre láthassam ezt a szellem-növényt. De mindhiába kerestem. Ezért elhatároztuk, hogy Józsi és Zsolt barátaimmal felkerekedünk és utóbbi trabantján elindulunk a németországi Fekete-erdőbe, ahol állítólag viszonylag sok van belőle. Ám a tervezett indulás előtt pár nappal, egy bükki kirándulásról hazaérve otthon egy távirat fogadott. Az ilyen esemény nem gyakori az életemben. Egész pontosan sem azelőtt, sem azután nem fordult elő. (És ahogy a kommunikáció jelenlegi helyzetét látom valószínűleg már nem is fog.) Mikor édesanyám átadta a sürgönyt és azt elolvastam, szegény anyám nem tudta mi lelt, mert örömömben ugrálni és kiáltozni kezdtem. Ennek az életemben kapott egyetlen táviratnak a szövegére huszonöt év elteltével is pontosan emlékszem: „mecsek reekavoelgy epipogium tizenegy farkas”. Az Epipogium a bajuszvirág tudományos neve, a Farkas névaláírás pedig Farkas Sándor barátomat jelölte. Sanyi utólag elmondta, hogy mikor elgondolkodott miként fér bele üzenetének lényege a legolcsóbb távirat öt szavas korlátjába úgy vélte jobb ha vezetéknevét írja alá, mert Sanyiból ugyebár többet is ismerhetek…

Manapság az elektronikus levelezés és a mobiltelefonok világában már talán kissé hihetetlennek tűnik, hogy ezután táviratot küldtem (életem során az egyetlent!) Sanyinak a következő szöveggel: „telefonalj 06 80 320 188 molnar” ez utóbbi volt szüleim vezetékes készülékének száma. Saját telefonom ugyanis természetesen nem volt és ez volt az egyetlen mód, hogy egymással beszélni tudjunk. Akkoriban ugyanis még leginkább „idejétmúlt módon” hagyományos, papírra írt levélben érintkeztünk egymással… Hamarosan létrejött a telefonbeszélgetés és Sanyi elmondta, pontosan hol találta a bajuszvirágokat. Másnap – a tervezett németországi út előtt egy nappal – elindultunk Sulyok Józsival a Mecsekbe. Torkunkban dobogott a szívünk amikor a helyszínre értünk. Tudtuk: jó helyen járunk, de vagy egy perc kellett mire rábukkantunk a bajuszvirág első példányának nedves bükkavarban rejtőzködő, csontszínű hajtásaira… Miután aprólékosan átbogarásztuk a lelőhelyet összesen öt példányt találtunk, összesen vagy húsz virágzó hajtással, közülük többet csak az avar szintjére teljesen lehajolva vettünk észre. Akkoriban a fotófelszerelésünkből még a vaku is hiányzott csupán borotválkozó tükröket hordtunk magunkkal a fényképezett növény árnyékos oldalának derítésére. Nos, a bajuszvirágnál a sötét, völgyalji bükkösben minden tükrünkre (és trükkünkre) szükség volt, hogy megörökíthessük.

Minden tükrünket bevetettük a fényképezéshez (a Practica gép mögött: Sulyok Józsi)

Az 1995-ös könyvben megjelent a tükrökkel készült mecseki fénykép (a jobb oldalon). A bal oldali fotó németországi.

Pár nap elteltével, mikor a hajdanvolt NDK iparának egyik remeke, a Trabant „hazatért” velünk szülőföldjére, az immár egyesített Németországba, a Donaueschingentől nem messze fekvő, híres védett erdőben már jóval könnyebb dolgunk volt: tudtuk mit kell keresni. Az első bajuszvirág példányt néhány méterre a trabitól találtuk…

Később még több helyen találtuk és láttuk a bajuszvirágot. Az Alpok és a Kárpátok nedves lucfenyveseiben nem olyan ritka mint nálunk, de azért ünnepnapnak számít a vele való találkozás.

Egy alkalommal Raksányi Zsolt barátommal Szlovéniában jártunk és a Júliai-Alpok egyik völgytalpi lucfenyvesében, mikor a lábunk alatt megéreztük a süppedékeny tűavart úgy éreztük: helyben vagyunk! Itt „kell” lennie a bajuszvirágnak! Csalódottan távoztunk, mikor az alapos keresés ellenére sem találtunk egyetlen tövet sem. Ám néhány év múlva Zsolt visszatért a helyszínre és nagyobb szerencsével járt: igen szép virágzó állományt talált. Ezzel beigazolódott, hogy a sejtésünk helyes volt.

Máskor kisebb társasággal Szlovákiába kirándultunk Az Alacsony-Tátra egyik útján autózva a trabantból a fenyves szélén gyönyörűen nyíló csengettyűvirágokat vettem észre. Természetesen vészfékezéssel álltunk meg és rövidesen már fényképeztük ezt a finom illatú és nagyon elegáns harangvirágfélét. Ezen a helyen is hamarosan beigazolódott, hogy a bajuszvirágot legkönnyebb akkor megtalálni, ha lehajolunk vagy lekuporodunk. Kedves tanítványom, Gulyás Gergő az utóbbit tette, mikor a lucfenyves eldugott, sötét zugában a szükség erre ösztökélte… „Fáradozása” nem volt hiábavaló: így pillantotta meg élete első bajuszvirágját!