A Csapody István által írt, Védett növényeink című könyv megjelenése (1982) és a Farkas Sándor által szerkesztett Magyarország védett növényei című könyv megjelenése (1999) között 17 év telt el, az utóbbi óta viszont már csaknem 22 év. Mára e könyvek csak antikváriumból szerezhetők be, a védett növényfajok köre többször is változott, továbbá az egyes fajokról összegyűlt ismereteink is jelentősen bővültek és egyes fajok veszélyeztetettsége is jelentősen változott. Emiatt úgy véljük, hogy ideje lenne megírni és megjelentetni egy a témakört feldolgozó új könyvet (Magyarország védett hajtásos növényei), amelyet gazdag, informatív és látványos fényképanyaggal szeretnénk illusztrálni.
A blog botanikai-természetvédelmi kutatások eredményeit, ritka és veszélyeztetett növényeket, tudománytörténeti érdekességeket igyekszik bemutatni közérthetően és mégis szakszerűen. Készül a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékén. Felelős szerkesztő: Molnár V. Attila
2021. április 13., kedd
Milyen fényképeket várunk a Magyarország védett hajtásos növényei című, tervezett könyvhöz?
A tervezett formátum és a rendelkezésre álló technikai feltételek, ill. a digitális fotográfia reményeink szerint lehetőséget teremt arra, hogy az egyes taxonok esetében 2–4, különböző – az azonosítás szempontjából lényeges – részletet, állapotot, stádiumot is bemutat-hassunk. A minél teljesebb és hasznosabb fényképanyag összegyűjtése érdekében fordulunk felhívással a hazai növényfotográfiával foglalkozó közönség felé felhívással. Kérjük a kollégákat, hogy az arra érdemesnek ítélt, látványos és informatív digitális képeiket juttassák el nekünk a vedett.novenyek@science.unideb.hu email-címre.
Milyen képeket várunk?
Technikai adatok
Méret: legalább 4 megapixel (2440 * 1640 pixel)
Kiterjesztés: jpg, tif vagy raw
Tájolás: álló vagy fekvő
Elnevezés: tartalmazza a taxon tudományos nevét és a készítő nevét. Ha egy fajról valaki több képet is küld, akkor a file-névben egy sorszám vagy az állapot jelzése is szerepeljen, tehát például: carex-lasiocarpa-termos-fuzerke-kovacs-istvan.jpg és carex-lasiocarpa-habitus-kovacs-istvan.jpg. Kérjük, hogy a digitális állományok neveiben lehetőség szerint ne használjanak ékezetes karaktereket és a szóközt pedig kötőjellel („-”) helyettesítsék.
Botanikai és fotográfiai szempontok
1) A képek az adott faj felismerés, azonosítás szempontjából fontos részleteit, állapotait mutassák be. Fajonként eltérő, hogy mely részletek, állapotok bemutatása szükséges.
2) Olyan képek szerepeltetésére törekszünk, amelyek az adott fajt tárgyilagosan (és nem művészien) mutatják be. Az esztétikum nem lehet fontosabb a szakmai szempontoknál.
a) a bemutatott növény éles legyen, a háttértől jól különüljön el,
b) a témát ne takarja el más, a habitusfelvételeknél a növény töve is látható legyen, azt belógó növényzet, fűszálak ne homályosítsák el,
c) a háttér ne legyen zavaróan éles, benne ne legyenek a figyelmet elterelő tárgyak (világos fűszálak, kövek),
d) a képen ne szerepeljen digitálisan a készítés dátuma, a gép típusa stb.
A beérkező fotók sorsáról
A beérkező fotók nem mindegyikét fogjuk felhasználni a könyvhöz, de a felhasználni kívánt képek szerzőivel előzetesen írásos megállapodást kötünk a közlés feltételeiről. A beérkezett képek közül szakmai és technikai szempontok figyelembevételével a kötet szerkesztői fogják kiválasztani a felhasználni kívánt fotókat. A képeket harmadik félnek nem adjuk tovább.
Az esetlegesen felmerülő kérdéseket és a képeket várjuk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése