2021. április 25., vasárnap

Kertek kerestetenek!

Annak ellenére, hogy kertekben élő növények a településeken belül számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak (például méhlegelőként szolgálnak) és más élőlények számára hoznak létre élőhelyet a konyhakertek és díszkertek élővilágával a biológus kutatók és a természetvédők sokáig alig foglalkoztak. Az urbanizáció és a globalizáció erős befolyást gyakorol a kertekben ültetett dísznövényekre is. A helyből származó, őshonos növények helyét a kereskedelemben kapható, többnyire idegenhonos fajok veszik át, amelyek egy része képes veszélyesen terjeszkedő özöngyommá válni.

Régebben a kertekben dísznövényként ültetett növények egy része hazánkban is a környező erdőkből, mezőkről származott, ahonnan a szívüknek kedves és szemüknek tetsző virágokat az emberek hazavitték. Ez sok esetben nem csak esztétikai célokat szolgált. Megtelepítettek olyan növényeket is, amelyeket valamilyen célra használtak, például gyógyhatású fajokat.

Egy most induló kutatáshoz várjuk azok jelentkezését, akiknek tudomásuk van kertekben „dísznövényként” ültetett, hazánkban vadon élő, növényfajokról. Nem csak a közvetlenül természetből származó, hanem az ajándékba kapott, vásárolt növények is érdekesek számunkra. Köszönettel vesszük annak jelzését, hogy hol (település, utca, házszám) milyen növényfaj található és különösen ha a növényről fényképet is kapunk.

A jelentkezéseket a

vedett.novenyek@science.unideb.hu

email-címen várjuk.

A jelentkezőktől email-en további információkat is kérni szeretnénk (a növény származására, helyi elnevezésére, szaporíthatóságára vonatkozóan).

Fontosnak tartom leírni, hogy célunk annak vizsgálata, hogy mely vadon élő növényeket ültetnek dísznövény céljára hazánkban, ezek honnan származnak, milyen hatékonysággal és távolságra terjednek, milyen jelentőségük van a hazai állományok fennmaradása szempontjából, mennyire segíthetik vagy veszélyeztethetik azt. A beérkezett adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk át.

Köszönettel:

Molnár V. Attila











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése