Most virít az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana Schur)

Az útifüvek (Plantago) nemzetségébe tartozó növények többnyire tőlevélrózsás lágyszárú évelők, néhány képviselőjük egyéves növény vagy félcserje. Leveleik – a kétszikűek között különlegességnek számító módon – párhuzamos erezetűek, összesen kb. két és félszáz fajukat írták le. Képviselőik szinte az egész földkerekségen megtalálhatóak. Európában mintegy 35 fajuk előfordulása ismert. Legtöbbjüknek tőkocsányon fejlődő sokvirágú fürtvirágzata van. A négyosztatú pártával és csészével rendelkező szélporozta virágokból a porzók és a termők hosszan kiállnak. Az elágazó és leveles szárú fajaikat Psyllium néven önálló nemzetségbe vagy alnemzetségbe sorolják. A hazai útifüvek közül mindössze a zavart homokpusztagyepekben élő homoki útifű (Plantago arenaria) tartozik ide.

Az útifüveknek vannak például nedves és félszáraz réteken, száraz sziklagyepekben élő fajaik is, de leggyakrabban talán a bolygatott termőhelyeken, taposott gyomtársulásokban, például utak mentén is élő nagy útifűvel (P. major) találkozhatunk. A nemzetség valószínűleg ez után, a nép által útilapunak is nevezett faj után kapta elnevezését.

Az alföldi szikeseinknek is megvannak a maguk jellegzetes útifűfajai. A május–júniusban nyíló aprócska, egyéves vékony útifüvet (Plantago tenuiflora) leginkább szikfoktársulásban és sziki kerékvágásokban láthatjuk. Az ugyancsak keskeny levelű, de jóval termetesebb, évelő sziki útifüvet (P. maritima) áprilistól szeptemberig láthatjuk virítani. E faj is a tengerparti sós-félsós mocsarak és a kontinentális szikesek közös növényeinek sorába tartozik.

Harmadik szikeseken előforduló útifüvünk az erdélyi útifű, Erdély és a Nagyalföld közös bennszülöttje. Ismert lelőhelyeinek többsége Alföldünkön található. Leggyakoribb a Tiszántúlon, emellett előfordul a Duna–Tisza közén is, és előkerült a Cserehát egy pontjáról. Erdélyben mindössze néhány populációja él és egyetlen ismert előfordulása ismert Ukrajna déli részén. Főleg szolonyec* szikeseken találhatjuk: szikfoknövényzetben, szikes pusztagyepekben és szikesedő réteken egyaránt megél. Hosszúkás lándzsás vagy tojásdad alakú, hosszú nyelő leveleinek csúcsa tompás, válluk nyélbe keskenyedő, szélük ritkán fogas. Májustől júliusig virít.

Az erdélyi útifű felfedezése a kiváló erdélyi flórakutató, a porosz származású Ferdinand Schur (1799–1878) éles szemét dícséri. Magyarországon védett faj.