Előadások a XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián

A Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára 2016. február 12–14. között rendezi meg a XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciát. A rendezvényen társszerzőimmel összesen 9 előadást tartunk.

Február 12-én, pénteken, az 1. Mountain refugia in the Carpato-Balkan area  (Hegyvidékek mint a Kárpát-Balkáni terület refúgiumai) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)

16:30-tól Laczkó Levente, Bauer Norbert, Molnár V. Attila & Sramkó Gábor: Phylogeography of bears’s ears (Primula auricula agg.) in the Carpathian Basin. / A medvefülkankalinok (Primula auricula agg.) filogeográfiája a Kárpát-medencében.

A Primula auricula agg. alpi elterjedési központú taxon, korábbi vizsgálatok alapján két testvérfaj tartozik ide: az Alpok déli részén élő P. auricula s.str. és az északi részen található P. lutea. (Kiemelendő, hogy utóbbi faj nevezéktani típusát még nem vonták be molekuláris vizsgálatokba, így a név alkalmazás itt provizórikusnak tekintendő.) Csoportunk a Kárpát-medencei populációk eredetének feltárását, ezáltal taxonómiai hovatartozásának tisztázását tűzte ki célul molekuláris filogeográfiai módszerek használatával. Ennek első lépéseként a legnagyobb felbontást ígérő trnH-psbA, rpl32-trnL, trnG-trnS, trnL-trnF és a petA-psbJ plasztidiális intergénikus szakaszokat azonosítottuk. Mintáink lefedik a fajcsoport Kárpát-medencei előfordulási helyeit: P. auricula subsp. hungarica: Dunántúli-középhegység: Vértes: Fáni-völgy, Bakony: Burok-völgy, Keszthelyi-hegység: Pető-hegy; Északnyugati-Kárpátok: Kis-Fátra: Vrátna-völgy (SK) és Magas-Tátra: Barlangliget (SK); P. lutea subsp. tatriaca: Magas-Tátra: Zakopane (PL); P. auricula subsp. serratifolia: Domogléd (RO). Emellett a környező hegyvidékről is bevontunk mintákat: Keleti-Alpok [P. lutea: Schneeberg (Au), Kalnik-hegység (Kalnik, HR)]; Déli-Alpok [P. auricula (Monte-Baldo (IT)]. Külcsoportként egy P. palinuri (Kew DNA-bank) minta általunk előállított szekvenciáit használtuk fel. A fenti régiók szekvenciáit kombináltuk, így a tíz populáció egy-egy egyedét 3358 bázispár alapján tudtuk összehasonlítani, amely összesen 58 polimorf helyet tartalmazott. Maximális parszimónia módszert felhasználva két leszármazási vonalat azonosítottunk, mely megfelel a korábban azonosított P. auricula s.s. és P. lutea vonalaknak. Az első csoportba a Keleti-Alpokból és a Kalnik-hegységből származó minták, valamint a Domoglédről származó P. auricula var. serratifolia populációk tartoznak. A dunántúli-középhegységi minták az északnyugat-kárpáti mintákkal kerültek egy csoportba.  A korábbi szakirodalmi eredményekkel ellentétben a Borbás által felismert, a Fátra és a Tátra több lelőhelyéről leírt P. auricula subsp. hungarica és a tátrai P. lutea subsp. tatriaca populációk nem különülnek el egymástól és a mi középhegységi populációinktól. Nevezéktanilag a P. auricula subsp. hungarica élvez prioritást, és mivel mintáink genetikailag kissé elkülönülnek a déli-alpi populációtó hazai állományaink is így nevezendők.

Február 13-án, szombaton, (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere) plenáris előadás 9:15-től:

Molnár V. Attila: Publikációs lehetőségek, elvárások, aktuális trendek a botanikában. / Publish or perish: recent possibilities, expectations and trends in botanical publication.

 

 

Az előadás a szünbotanikai (elsősorban florisztikai és növényrendszertani) eredmények közzétételében az utóbbi néhány évtizedben bekövetkezett változásokat igyekszik áttekinteni. A ’klasszikus’ magyar botanikában húsz évvel ezelőtt tapasztalható viszonylag szűkös publikációs lehetőségek új folyóiratok megjelenésével jelentősen bővültek. Ugyanakkor a kutatással hivatásszerűen foglalkozó (az egyetemi és akadémiai szférában dolgozó) botanikusok jelentős változást érzékelhetnek: a tudományos előmenetelhez, sőt az ’életben maradáshoz’ nemzetközi publikációk szükségesek. Példákkal illusztrálom, hogy a speciálisan magyar ’hungaricum’ témák is számot tarthatnak nemzetközi érdeklődésre. Igyekszem áttekinteni, hogy mely kutatási objektumok és témák esetében, milyen típusú kérdésekre adott válaszokkal és milyen módszertant követve lehet esélyünk a régióban bennünket foglalkoztató témákat nemzetközi folyóiratokban közzétenni. Emellett igyekszem bemutatni, hogy a magyar nyelvű cikkeknek és folyóiratoknak továbbra is fontos szerepe van a hazai botanikában.

A Vizes élőhelyek (Freshwater habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere):

9:45-től: Lukács Balázs András, Tóth János Pál, Sramkó Gábor, Horváth Orsolya, Agnieszka Popiela, Mesterházy Attila & Molnár V. Attila: Flood induced phenotypic plasticity in amphibious genus Elatine (Elatinaceae): taxonomical perspectives./ A vízborítottság által kiváltott fenotipikus plaszticitás vizsgálata európai Elatine fajok között: taxonómiai következtetések.

Az Elatine nemzetség fajainak elkülönítésében széles körben használnak a vegetatív taxonómiai bélyegeket. Ezek a vegetatív bélyegek azonban nagymértékű variabilitást mutatnak nemcsak a fajok között, de a fajon belül is. A nemzettség fajaira nagymértékű fenotípusos plaszticitás jellemző, amely a víz alatti és terresztris ökotípusok között igen markánsan jelentkezik. Kutatásunk során a mag és vegetatív bélyegek variabilitását vizsgáltuk kilenc látonya faj (E. brachysperma, E. californica, E. gussonei, E. hexandra, E. hungarica, E. hydropiper, E. macropoda, E. orthosperma és E. triandra) esetében. A kutatás célja a vízborítottság által indukált fenotípusos plaszticitás mértékének felmérése volt, mag és vegetatív jellegek esetén, továbbá ezen bélyegek taxonómiai használhatóságának meghatározása. A fajok klónjait kontrollált körülmények között víz alatt és nedves iszapon neveltük. A vizsgálat során hat vegetatív (hajtás magasság, internódium hossz, levéllemez szélesség, levéllemez hosszúság, levélkocsány hossz, virágkocsány hossz) és négy mag (görbültség, gödrösség, szélesség, hosszúság) bélyeget mértünk le fajonként 50 víz alatti és 50 nedves iszapon nevelt terméses hajtáson. A csoportok közötti morfológiai különbségeket MDA, NPMANOVA, Random Forest klasszifikációs eljárással és klaszter analízissel elemeztük. Az eredményeink egyértelműen megmutatják, hogy a vizsgált jellegek közül egyedül a magon mért jellegek állandóak fajon belül. Ebből következően, a mag jellegek azok, amelyek hasznosak a faji identifikációban, szemben a vegetatív jellegekkel, amelyeket a környezeti faktorok erősen befolyásolnak.

A Mesterséges élőhelyek (Man-made habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere) három előadást tartunk:

11:15-től Fekete Réka, Nagy Timea, Biró Éva, Bódis Judit, Takács Attila, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: Útszegélyek, mint orchidea élőhelyek. / Roadside verges as orchid habitats.

Napjainkban a megváltozó tájhasználat miatt folyamatosan csökken az extenzíven használt természetközeli élőhelyek területe. Az ilyen folyamatokra érzékeny növényfajok megőrzése szempontjából egyre jelentősebb szerepet töltenek be a kisebb, antropogén eredetű élőhelyek, mint az útszegélyek és útbevágások. Mivel ezek kialakításakor szabad felszínek keletkeznek, jó lehetőséget nyújtanak a pionír fajok, így az orchideák megtelepedéséhez. Célunk volt, hogy felmérjük, az utak mentén mely kosborfajok fordulnak elő, és milyen termőhelyi tényezők hatnak előfordulásaikra. Magyarországon, Olaszországban valamint a Balkán öt országában (Szerbia, Koszovó, Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina) végeztük vizsgálatainkat. Feljegyeztük a lelőhelyek geokoordinátáit, a tengerszint feletti magasságot, valamint az egyedek magasságát, virágszámát, illetve az útszegélytől való távolságot, a lejtőszöget, a kitettséget és a fás szárú borítást. Egy faj (Himantoglossum adriaticum) esetében rendelkeztünk termésképzési adatokkal is. A legalább 20 példánnyal rendelkező 13 faj esetében az adatok elemzését R Statisztikai Környezetben végeztük el. Összesen 33 faj 1212 egyedét azonosítottuk az útszegélyeken. A fajok között szignifikáns eltéréseket tapasztaltunk a tengerszint feletti magasságon való előfordulásukat, a lejtőszöget, a kitettséget, a fás szárú borítást és az úttól való távolságaikat illetően. Fontos és gyakorlati jelentőséggel rendelkező tanulsága a vizsgálatnak, hogy a legtöbb faj legtöbb egyede északias kitettségű útbevágásokban fordult elő. A H. adriaticum esetében az egyedek termésképzési sikerére az úttól való távolság és a hajtásmagasság esetében szignifikáns pozitív korrelációt, míg a fásszárú borítást illetően szignifikáns negatív korrelációt tapasztaltunk. Vizsgálataink alapján az útszegélyek változatos termőhelyi körülményeket teremtenek, így különböző környezeti igényű orchideafajok számára nyújtanak megfelelő élőhelyet. Egyes veszélyeztetett orchideafajok jelentős és életképes populációi élnek útszegélyeken.

11:45-től Löki Viktor, Schmotzer András, Süveges Kristóf, Nagy Timea, Takács Attila, Koscsó János, Fekete Réka, Magos Gábor, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: A Kárpát-medence temetőinek növénytani öröksége. / The botanical heritage of graveyards of the Carpathian Basin.

Csak az utóbbi időben derült ki, hogy a temetők – hasonlóan olyan más ember alkotta vagy élőhelyekhez, mint a mezsgyék, földvárak és kurgánok – jelentős természeti értékeknek is otthont adnak. Habár néhány ritka növényfaj temetőben való előfordulása korábban is ismertté vált, ezeket az adatokat a közelmúltig inkább ritka kivételnek tekintettük és a temetők növényvilága jórészt feltáratlan maradt. Ezért 2014-2015-ben hazánkban, Erdélyben és a Partiumban (Románia), valamint a Felvidéken (Szlovákia) összesen 1011 temetőben mértük fel védett növényfajok előfordulásait. Arra kerestünk választ, hogy (1) mely ritka fajoknak nyújtanak menedéket a temetők, (2) a temetők milyen földrajzi, társadalmi tényezői és természeti adottságai magyarázzák a ritka növények faj- és egyedszámát. A temetők területének évszázadokkal korábbi használatát az 1806 és 1869 között zajlott 2. katonai felmérés georeferált térképei alapján jellemeztük.

A vizsgált temetők 45%-ában találtunk védett növényt (összesen 104 fajt), amelyek 32 növénycsaládot képviseltek. A temetők fajkészletében figyelemre méltó regionális különbségeket tapasztaltunk, amelyek az egyes fajok elterjedési területét tükrözik vissza. Leggyakoribbnak a kosborfélék bizonyultak, amelyeknek összesen 26 faját találtuk. Úgy tűnik térségünkben a temetők a sztyep- és erdős-sztyep öv növényei, valamint a száraz gyepekben előforduló orchideák megőrzésében töltenek be kiemelkedő szerepet.

A települések lélekszáma szignifikánsan negatívan korrelál a temetőkben előforduló orchideafajok számával. Ennek oka valószínűleg a temetők eltérő beépítettségében, a kezelés különböző intenzitásában rejlik. A temetők kiterjedése viszont szignifikánsan pozitívan korrelál a védett fajok számával. A 2. katonai felmérés során már temetőként használt területeken jelentősen több védett faj fordul elő, mint az azóta létesített temetőkben. Ennek alapján a régi temetők ritka, védett fajai inkább a mainál kevésbé intenzíven művelt táj reliktumainak tekinthetők, mintsem betelepítés eredményeként létező populációknak. Habár ezeken a megszentelt helyeken több növényritkaságnak jelentős állományai éltek túl évszázadokon keresztül, további fennmaradásuk éppen a temetők kezelésében napjainkban tapasztalható jelentős változás (temetkezési szokások, valamint kaszálás gyakorlatának megváltozása) miatt lehet veszélyben.

12:00-tól Takács Attila, Máté András, Molnár Attila, Löki Viktor, Nagy Timea, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: A csipkés gyöngyvessző / Spiraea crenata) előfordulása temetőkben. / Occurrences of Spiraea crenata in Hungarian graveyards.

 

A csipkés gyöngyvessző a 19. századig a hazai erdőssztyep flóra tagja volt, de hosszú időn keresztül hazánkból kipusztult fajként tartottuk számon, egészen addig, amíg Udvardy László 2000-ben Pusztamonostor temetőjében, Somlyay Lajos 2005-ben pedig a budai Sas-hegyen meg nem találta. 2015-ben hazai temetők botanikai felmérése során Tiszaszentimre-Újszentgyörgy temetőjében a faj egy újabb példányára bukkantunk. Mivel a temetők őrizhetik az eredeti flóra elemeit, de a növényt dekoratív megjelenése miatt ültethették is, feltételeztük, hogy a növény más temetőkben is előfordulhat. 2015. június–október között összesen 165 temetőt ellenőriztünk a faj egykori és jelenlegi lelőhelyei környékén, valamint a Tiszántúlon. A felmért temetőket két kategóriákba soroltuk, aszerint, hogy a 2. katonai felmérés (1806–1869) térképein már temetőként szerepeltek vagy később létesítették azokat. A temetők kiterjedését, valamint a sírokkal-, és fásszárúakkal borított részek arányát számszerűsítettük, emellett összegyűjtöttük a vizsgált temetők felekezeti hovatartozását és a települések lélekszám-adatait is. A fajt további 7 temetőben találtuk meg. Nagyobb arányban fordul elő ősi temetőkben, mint újakban, és átlagosan alacsonyabb lélekszámú települések temetőiből került elő. A „gyöngyvesszős” temetőkben némileg alacsonyabb a sírokkal és gyeppel borított területek aránya, de a növény jelenlétére szignifikáns pozitív hatással csak a fásszárúakkal borított terület magasabb aránya van. Ennek hátterében a temetők használatának és kezelésének utóbbi időben bekövetkező megváltozása állhat (például a beton és márvány sírkövek elterjedése vagy a rendszeres gépi fűnyírás, ami az ősi, elhanyagoltabb temetőkre illetve a kisebb falvakra kevésbé jellemző). A talált állományok többsége reformátusok által lakott vidékeken került elő, akik körében a sírok növényekkel történő díszítése mintegy fél évszázaddal ezelőttig egyáltalán nem volt jellemző. Ennek ellenére a talált példányok egy része ültetett is lehet; feltételezhetjük viszont, hogy a temetői példányok szaporítóanyaga közeli, egykori természetes állományokból származhat. A temetőkben előforduló további sztyepfajok (Amygdalus nana, Rosa gallica, Vinca herbacea) jelenléte arra utal, hogy a megtalált gyöngyvessző példányok egy része az erdőssztyep-reliktumként értékelhető.

A Kárpát-medence pusztai élőhelyei (Steppe habitats in the Carpathian Basin) című szekcióban (helyszín: MTM Semsey-terem)

 13:00-tól Sramkó Gábor, Laczkó Levente, Sallainé Kapocsi Judit, Lisztes-Szabó Zsuzsa & Molnár V. Attila: Conservation genetics of the endangered steppe relict, Salvia nutans, on its distribution periphery – conservation implications. / A bókoló zsálya hazai, periférikus állományainak populációgenetikai vizsgálata – tanulságok a természetvédelem számára.

Vizsgálatainkban a tatársánci és kondorosi bókoló zsálya állományokat hasonlítottunk össze hat, Salvia officinalis-ban leírt mikroszatellit lókusz alapján két erdélyi (Zsobok és Magyarkályán), valamint egy oroszországi (Krasnoe) populációval. A lókuszokat fluorescensen jelölt primerekkel szaporítottuk fel és populációs mintán (N_átlag=13,6) genetikai analizátoron futtattuk. Az így genotipizált öt populációt változatos módszerekkel vizsgáltuk, hogy azok alapvető populációgenetikai jellemzőit feltárjuk. A tesztek alapján a nullallélek jelenlétét kizárhattuk, valamint Hardy-Weinberg-egensúlyt feltételezhettünk. Genetikai diverzitás tekintetében a hazai állományokban nagyobb mértékű heterozigótaságot észleltünk, mint bármely más vizsgált populáció esetében. A beltenyésztettség mértéke egyformán alacsonynak bizonyult minden populációban, amely valószínűleg a faj idegenmegporzást elősegítő megporzási stratégiájából adódik. A vizsgált populációk között viszonylag csekély genetikai differenciációt találtunk; a hazai két populáció között elenyésző volt az elkülönülés mértéke, azaz ezek a populációk a vizsgált lókuszok tekintetében lényegében véve nem különböznek egymástól. A hazai állományoktól genetikailag legkülönbözőbb a földrajzilag legtávolabb található oroszországi populáció. A magyarországi állományok számottevően eltérnek az erdélyiektől, feltehetőleg nem a vizsgált erdélyi populációk „alföldre származott” előőrsei. Az allélösszetétel vizsgálata kimutatta, hogy a vizsgált populációk közül a hazaiak estek át közelmúltbeli egyedszám-esésből adódó palacknyak-hatáson. Összességében a hazai állományok jelentős genetikai diverzitást hordoznak, a két populáció valójában egy nagyobb populáció két szubpopulációjának tekinthető. A békési bókoló zsálya állományokban – a magas genetikai diverzitásra alapozva – egy mesterséges szaporítási programmal viszonylag jól visszaállítható az eredeti populációk genetikai diverzitása. A két állomány populációgenetikailag egységes populációnak tekinthető, így az egyedek átvitele a két populáció között megengedhető, új állományok létesítésekor pedig mindkét magmaradt populáció használható. A békési állományok genetikai „vérfrissítése” erdélyi forrásból nem szerencsés, mert valószínűleg előbbiek az egykori Pannon medencében jellemző leszármazási vonalat képviselik.

A Kísérletes botanika (Experimental botany) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)

16:30-tól Molnár V. Attila, Sonkoly Judit, Lovas-Kiss Ádám, Fekete Réka, Takács Attila, Somlyay Lajos & Török Péter: A magok hosszú távú túlélése: a veszélyeztetett tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus) magjai 131 évnyi herbáriumi tárolás után is csíráztak / High seed viability was recorded even after 131 years of dry storage for the threatened annual legume, Astragalus contortuplicatus.

A magvak hosszútávú életképessége különösen fontos a rövid életű növényfajok esetében, mivel a perzisztens magbank képes ellensúlyozni a csírázási és megtelepedési sikerben fellépő fluktuációkat. Az időszakosan elöntött területek rendkívül kiszámíthatatlan élőhelynek tekinthetőek a növények számára, így az ott élő fajok gyakran perzisztens magbank képzésével biztosítják túlélésüket. Ilyen élőhelyek egyéves, veszélyeztetett faja a tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus L.). A faj 1993 magjának életképességét vizsgáltuk: 1200 darab frissen gyűjtött és 18 eltérő korú herbáriumi példányokról származó 793 magot csíráztattunk. A faj számára legmegfelelőbb, dormancia megtörésére irányuló kezelést frissen szedett magokon vizsgáltuk. A legnagyobb csírázási arányt a mechanikai szkarifikáció és megvilágítás kombinációjával értük el, így ezt a kezelést alkalmaztuk a herbáriumi példányokról származó magok esetében. A vizsgált herbáriumi példányok fele esetében tapasztaltunk csírázást, ám azok mértékében jelentős különbségeket találtunk. A legidősebb csíraképes magok egy 131 éves herbáriumi példányról származtak, amely vizsgált magjainak 24,2%-a csírázott. Eddig egyszer sem mutattak ki 100 évet meghaladó életképességet lágyszárú pillangós fajok esetében. Irodalmi adatok alapján a vizsgálatunkban szereplő 131 éves adat a 9. legidősebb, biológiai gyűjteményből származó csírázott mag. Egyben ez a második legidősebb, herbáriumból származó életképes mag, amely mérsékeltövi és lágyszárú növénytől származik. Meglepően magas arányban (38,1–53,3%) csíráztak 96–103 éves példányok magjai is. A csíraképes magok egészséges, fertilis növényekké fejlődtek, amelyek magjai szintén magas csírázási arányt mutattak. A herbáriumi példányok csírázási adataira illesztett lineáris regresszió szignifikáns negatív kapcsolatot mutatott ki a magok kora és csírázási aránya között; az illesztett egyenes egyenlete alapján a magok életképességének elméleti maximuma mintegy 309 év. Eredményeink alapján elmondható, hogy a tekert csüdfű herbáriumokban és egyéb gyűjteményekben tárolt magjai sikerrel hasznosíthatóak lehetnek a faj ex situ szaporítására is a populációk visszatelepítése illetve megerősítése céljából.

16:45-től Nagy Timea, Tökölyi Jácint, Biró Éva, Molnár V. Attila, Tóth Péter & Bódis Judit: Tudjuk-e növelni a vadon élő kosborfajok termésképzési sikerét? Esettanulmány az Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata és a Neotinea tridentata példáján. / Can we increase the reproductive success of wild orchids? A case study on instance of Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata and Neotinea tridentata.

A termésképzés nem feltétlenül elégséges, de mindenképpen szükséges feltétele a veszélyeztetett fajok túlélésének, különösen, ha azok csak reproduktív úton szaporodnak. 2013-ban rendkívül magas termésképzési sikert (67%) tapasztaltunk a Himantoglossum adriaticum bakonyi állományában, az oda vándorolt méhészet (174 méhcsalád) hatásának köszönhetően. Kimutattuk, hogy az egyedek termésképzési sikere negatívan korrelált a kaptártól való távolsággal. Ezek alapján feltételeztük, hogy a mézelő méh segítségével – amely 33 európai orchidea megporzójaként ismert generalista, polifág faj – hatékonyan lehet növelni az orchideák termésképzési arányát, aminek elsősorban a deceptív fajok esetében lehet természetvédelmi jelentősége, mivel ezek termésképzési aránya alacsonyabb.

2014-ben azt vizsgáltuk, hogy három táplálékkal megtévesztő virágú kosborfaj esetében a virágzó növény mely paraméterei hatnak a termésképzési sikerre, s ezt mennyire befolyásolják az állományok közelébe szállított mézelő méhcsaládok. Ennek érdekében kontroll és kezelt területpárokat (4 pár) képeztünk. A kezelt csoportoknál két-két kaptárt helyeztünk el a virágzás idején, s a kaptáraktól távolodva alcsoportokat jelöltünk ki. Összesen 1534 egyed hajtásmagasságát, virágzathosszát, virág- és termésszámát mértük és számoltuk le. A kaptárakból virágpor- és mézmintákat is vettünk.
A vizsgált csoportok reproduktív sikere 28,14–48,57% között volt, és az egyes csoportok közt több szignifikáns különbséget is találtunk. A területpárok közt viszont csak két esetben volt szignifikáns különbség: a D. incarnata kezelt csoportjának reproduktív sikere nagyobb volt a kontroll csoporténál, míg az A. morio egyik kezelt csoportjának volt alacsonyabb a reproduktív sikere, mint a kontrollé.
A kihelyezett kaptárakhoz közelebb lévő alcsoportok termésképzési aránya egy esetben sem volt magasabb, mint a távolabbiaké, ugyanakkor a kosborok mindhárom méretváltozója szignifikánsan pozitívan befolyásolta a reproduktív sikert, kivéve a N. tridentata csoportjait.
Csak egy mintaterület méz- és pollenmintáiból lehetett kimutatni húsznál több növénycsalád jelenlétét, a többi esetében ez a szám kevesebb, mint tíz volt. A minták többségében a Brassica napus volt a legnagyobb arányban.
Eredményeink alapján elmondható, hogy két kaptár méh kevés ahhoz, hogy megnövelje a kosborfajok reproduktív sikerét, annál is inkább, mert a méhek viselkedését nagyban befolyásolják a közelben éppen nyíló nektártermelők.

A kutatások az OTKA K108992 számú pályázatának támogatásával folytak.

Az előadásokon minden érdeklődőt szeretettel látunk!

Szombaton, 17:15 körül kezdődnek az MTM időszaki kiállítás terében a könyvbemutatók, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a nemrégiben megjelent Kitaibel – egy magyar tudós élete című könyvemmel is.