2015. szeptember 12., szombat

A struccharaszt felfedezése egy újság hasábjain





Boros Ádám (Budapest, 1900. nov. 19. – Budapest, 1973. jan. 2.) a XX. századi magyar flórakutatás kiemelkedő alakja és nemzetközi hírű bryológus. A budapesti tudományegyetemen 1922-ben szerzett tanári oklevelet. 1922–1960-ig különböző agrobotanikai kutatóintézetekben (Gyógynövénykísérleti Állomás, Vetőmagvizsgáló Intézet, Országos Fajtaminősítő Intézet, Agrobotanikai Intézet) dolgozott. 1957-től a biológiai tudományok doktora.
Gyűjtőútjain hazánk szinte valamennyi tájegységén megfordul, de a Kárpát-medence határainkon kívül eső részeit is kutatja. Belső-somogyi és nyírségi művei a hazai flóraművek előfutárai. Foglalkozott a homoki erdők; láperdők, zsombékosok; szikesek; lápok; löszfalak; árterek; jégbarlangok és barlang-szájadékok; hévizek; tavak; homokbányák és rizsföldek növényzetével is. Számtalan nagy jelentőségű florisztikai felfedezés fűződik a nevéhez. Még életében védetté nyilvánított, felbecsülhetetlen értékű növénygyűjteménye az országban a legnagyobb magángyűjtemény volt, a MTM Növénytára őrzi.


Boros Ádám nevéhez számtalan érdekes és fontos florisztikai felfedezés fűződik. Mind közül talán a struccharaszt hazai megtalálása a legszokatlanabb... 8 éves korától kezdve kísérte el anyai nagyapját és nagybátyját kirándulásaikra, többek között eljutott velük az Alpokba is. A növényekkel való ismerkedése is így kezdődött: a magashegyi kirándulások közben csodálkozott rá először a szépséges havasi növényekre. Egész életében lelkes turista volt, nemcsak sokat kirándult, de a „Turisták Lapja” című újságnak is rendszeres olvasója volt. 1938-ban e lapban jelent meg Kolacskovszky Lajos tollából az  „Erdőhorvátitól Göncig” című cikk.

 

Az útleírás egyik illusztrációja Gyarmos Gyula egy fekete-fehér fényképe volt, melyen Boros egy hazánkból akkoriban ismeretlen haraszt jellegzetes leveleit látta meg: a „lefényképezett páfránybozót oly híven adja a páfránysűrűséget alkotó növény képét, hogy abban minden növényismerő teljes biztossággal felismeri a struccharasztot”. 

 
Méteresre is megnövő, körben fejlődő levelei jellegzetes tölcsért formálnak.

 
Spórás levelei kisebbek, a levéltölcsér közepéből nőnek ki. A spórák éréskor ez a levél megbarnul.

A struccharaszt hegyvidéki patakok és folyók jellegzetes kísérőnövénye. A történelmi Magyarország területén előfordulása ismert volt, a Kárpátokban néhol nem számít ritkaságnak. Az első világháborút követően azonban a botanikusok nem tudták e növény előfordulásáról az ország területén. 

A Boros Ádám által egy újságcikk fényképe alapján az Eperjes-Tokaji-hegységben megtalált struccharaszt ma is szépen díszlik a Kemence-patak völgyének égerligeteiben.
 
Később az Északi-középhegység és a Nyugat-Dunántúl néhány további pontján is előkerült, sőt felbukkant Budapest mellett is. Elképzelhető, hogy utóbbi állománya kertből vadult ki, ugyanis napjainkban kedvelt dísznövény is. A Tisza mellett manapság előkerült példányait valószínűleg a folyó hozta magával az Északkeleti-Kárpátokból, ahol igen gyakori.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése