Az orchideák megismerésének fontosabb eseményei

Az alábbiakban időbeli sorrendben igyekszem bemutatni az orchideák megismerésével kapcsolatos fontosabb eseményeket:

i. e. 6–10. század    Az első orchidea („ni”, valószínűleg Spiranthes chinensis) említése az ókori kínai Dalok könyvében („Shih Jing”).

i. e. 5. század      Kung-Fu-Ce (Konfucius, i. e. 551 – i. e. 479) kínai bölcs szerint „jó emberek ismeretsége, olyan, mint amikor belépsz egy illatos orchideával (Lan) teli szobába”. A „Lan” Kínában akkoriban valószínűleg a mai Cymbidium nemzetség egyes fajait (C. ensifolium, C. pumilum) jelentette.

i. e. 3. század             Theophrasztosz(i. e. 370–285) görög természettudós használta először az herét jelentő „Orchis” kifejezést kosborfélék megnevezésére – ebből származik a ma is használatos orchidea szó. Leírta az ikergumót és az általa ismertetett orchideák közül faji szinten azonosítható a ma Limodorum aborivum-nak nevezett növény.

1. század              CaiusPlinius Secundus (23–79) római író, polihisztor, enciklopédista Naturalis Historia című könyvében számos növényfajt ismertetett, többek között a ma Neottia nidus-avis-ként ismert orchideafajt is.

1. század                   PedánioszDioszkuridész (40–90) görög orvos „De Materia Medica” (A gyógyító anyagokról) című művében ismertette az ikergumós orchideákat, amelyek képesek a születendő gyermekek nemét befolyásolni: ha az asszonyok pethyüdt kosborgumót fogyasztanak akkor leányuk, ha friss gumót, akkor fiuk fog születni. A bemutatott kosborok közül faji szinten azonosítható a ma Orchis anthropophora-nak nevezett faj.

~1240                       Ibn al-Baitar (1188–1248) andalúziai arab orvos, gyógyszerész, botanikus Kitab al-Jami fi al-Adwiya al-Mufrada című művében mintegy 1400 növényfajt ismertetett, közöttük a ma Ophrys apifera és Epipactis palustris néven ismert orchideafajokat is.

~1254                       AlbertusMagnus (~1200–1280) német teológus, polihisztor De vegetabilibus libri című művében ismertette az első konkrét adatokat Közép-Európa flórájáról, többek között elsőként ismertette a ma  Platanthera bifolia néven ismert orchideafajt.

1427                         Az aztékok a vanília (Vanilla planifolia) terméseit a kakaóból és mézből készített édesség ízesítéséhez használták a mai Mexikó területén.

1479                         Vitus Auslasser bencés szerzetes füvészkönyvében ismertette és ábrán mutatta be a ma Neottia ovata-ként és Anacamptis morio-ként ismert orchideákat.

1543                         Valerius Cordus (1515–1544) német orvos-botanikus ismertette a ma Orchis pallens-ként ismert orchideafajt.

1529–32                   Otto Brunfels (1488–1534) német teológus, orvos és botanikus és ifj. Hans Weiditz (1495–1537) német illusztrátor a Herbarium vivae eicones című füvészkönyvben más növények mellett hat orchideafaj ismertetését és természethű képeit közölték. Elsőként mutatták be a mai nevezéktan szerinti következő fajokat: Gymnadenia conopsea, Spiranthes spiralis, Herminium monorchis, Orchis purpurea, O. militaris és Ophrys fuciflora.

1538–64                   Leonhart Fuchs (1501–1566) De Historis Stirpium című művében 11 európai kosborfélét mutatta be fametszeteken. A mai nevezéktan szerint a következő fajokat ismertette elsőként: Dactylorhiza fuchsii, Neotinea ustulata, Anacamptis coriophora,Traunsteinera globosa, Cephalanthera rubra, Epipactis helleborine, Dactylorhiza viridis.

1552                         Martín de la Cruz, megkeresztelt mexikói őslakos nahuatl nyelven összefoglalta az aztékok által ismert gyógynövényeket és hatásaikat. Művét a szintén indián származású Juan Baldiano (1484–?) fordította le latinra (Libellusde Medicinalibus Indorum Herbis). A kéziratban 8 orchideafaj szerepel (Vanilla planifolia: hisztéria, láz, impotencia, reuma ellen és az izomzat erejének növelésére; Encyclia citrina fertőzött sebek kezelésére; Laelia autumnalis köhögés csillapítására; Stanhopea hernandezii napszúrás kezelésére; Arpophyllum spicatum, Bletia catenulata, Cranichis speciosa, Epidendrum pastoris vérhas ellen).

1576                         Matthias de L’Obel (Lobelius) francia orvos-botanikus.(1538–1616) Plantarum seu Stirpium Historia című művében elsőként ismertette a mai neveyéktan szerint a következő orchideafajokat: Dactylorhiza incarnate, D. majalis, D. sambucina, Ophrys insectifera.

16. század                 Hieronymus Bock (Tragus, 1498–1554) észlelte elsőként az orchideák magjait, de valódi természetüket, jelentségüket nem ismerte fel. („A virág elnyílása után képződő tokban nem más, mint por vagy liszt található.”) Úgy vélte, hogy az orchideák csodálatos módon az állatok párosodásakor a földre hulló „magjuk” nyomán kelnek életre. 1546-ban elsőként ismertette a ma Malaxis monophyllos-ként ismert orchideafajt.

16. század                 Paracelsus (Theophrastus Bombastus von Hohenheim, 1493–1541), német okkult alkimista, csillagász és orvos a következőket írta az orchideákról „De Imaginibus” című művében: „Látva a Satyrion gyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően … helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét” (szignatúra-tan).

16. század                 Konrad von Gessner elsőként írta le és ábrázolta az orchideák magjait az „Opera Botanica” című munkájában (csak 1751–1771 között jelent meg nyomtatásban). 1561-ben elsőként ábrázolta a ma Cephalanthera damasonium néven ismert orchideát.

1568                         Rembert Dodoens (Dodonaeus) flamand orvos-botanikus (1517–1585) füvészkönyvében elsőként mutatta be a ma Orchis simia és Platanthera chlorantha néven ismert orchideafajokat.

1585                         Johann Jakob Theodor (Tabernaemontanus) német orvos-botanikus  (1522–1590) elsőként ismertette a ma Anacamptis palustris néven ismert orchideafajt.

1586                         Jacques Daléchamps (1523–1588) francia orvos-botanikus elsőként ismertette a ma Cephalanthera longifolia néven ismert orchideafajt.

1595–1623               Caspar Bauhin (1560–1624) elsőként ismertette a ma Gymnadenia odoratissima és Neotinea tridentata néven ismert orchideafajokat.

                                

1578–1601               Charles de L'Écluse Atrebatis (Carolus Clusius) németalföldi természettudós (1526–1609) Rariorum Plantarum Historia című művében elsőként mutatott be orchideákat Pannónia területéről. Elsőként ismertette a ma Cypripedium calceolus és Epipogium aphyllum néven ismert orchideafajokat.

1654–1702               GeorgEberhard Rumpf (1627–1702) ismét felfedezte az orchideák magjait és és ábrázolta őket a „Herbarium Amboinense” című hat kötetes, csak 1741–1750 között megjelent művében.

1664–1665               Athanasius Kircher (1601–1680), német jezsuita szerzetes „Mundus Subterraneus” című művében kiterjesztette Bocknak az orchideák keletkezéséről szóló elméletét: „ezek a növények bizonyos állatok tetemeiben lappangó túlélő erőből és talajra hullott magjukból kelnek életre a hegyekben és a réteken”. Kezdetleges mikroszkópjával tanulmányozta az orchideák virágait és azok alakja alapján eredeztette őket különböző élőlényektől.

1691–1692               Mehmet Ali „Tercüme-i Cedide Fil-Havasil Müfrede” című művében ismertette a „salep”-et, az orchideák szárított és porított gumóiból  készült élvezeti cikket.

17. század                 Johannes Loesel (1607–1655) német orvos-botanikus elsőként észlelte a később róla elnevezett Liparis loeselii nevű orchideát.

1729                         Pier Antonio Micheli (1679–1737), olasz mikológus, algológus és botanikus elsőként észlelte a ma Spiranthes aestivalis néven ismert orchideafajt.

1753                         Carl Linné (1707–1778) svéd természettudós „Species Plantarum” című művének 1. kiadásában az orchideák 8 nemzetségét különböztette meg: Orchis, Satyrium, Ophrys, Serapias, Limodorum, Arethusa, Cypripedium, Epidendrum.

1754                         Jean Étienne Guettard (1715–1786) francia természettudós leírta a Neottia nemzetséget.

1790                         Noel Martin Joseph de Necker(1730–1793), német botanikus megalkotta a Dactylorhiza nevet.

1793                         megjelent Christian Konrad Sprengel(1750–1816) német teológus, tanár és természettudós könyve („Das entdeckte Geheimnis der Natur im Bau und in der Befruchtung der Blumen“), amely a virágbiológia megalapozásának tekinthető. Ebben többek között leírta, hogy az orchideák egyes fajai nem termelnek nektárt.

1794                         Samuel Johann Naumburg (1768–1799) felismerte, hogy az orchideák tokterméseiben sok, igen apró mag képződik.

1799–1801               Johann Karl August Wächter (1773–1846) német erdész lerajzolta az „Ophrys Nidus” (Neottia nidus-avis) megduzzadó magházait. Elsőként végzett mesterséges megporzást és a vitézkosbor (Orchis militaris) esetében leírta a magház megduzzadását és azt, hogy benne „nagy mennyiségű mag” képződött.

1800                         Johann Gottfried Zinn (1727–1759) német botanikus leírta az Epipactis nemzetséget.

1804                         Richard Anthony Salisbury (1761–1829) angol botanikus ismertette az első orchidea-csíranövényeket (Anacamptis morio és Bletia verecunda).

1813, 1833               Robert Brown (1773–1858) skót botanikus leírta a Gymnadenia és Goodyera nemzetségeket. Miközben Ausztrálázsia orchideáit és más egyszikűeket tanulmányozott, felfedezte a sejtmagot (nucleus).

1817                         Louis Claude Marie Richard (1754–1821) francia botanikus De Orchideis europaeis annotationes című művében használta először a pollínium és a gynostemium kifejezéseket és leírta az Anacamptis, Cephalanthera, Liparis, Platanthera és Spiranthes nemzetségeket.

1824                         Heinrich Friedrich Link(1767–1851) német természettudós észlelt elsőként endofitonokat orchideagyökérben és lerajzolta a Goodyera repens gyökérsejtjeiben levő gombákat.

1826                         Kurt Polycarp Joachim Sprengel (1766–1833) leírta a Himantoglossum nemzetséget.

1830–1840               megjelent „az orchideológia atyjának”, John Lindley (1799–1865) angol botanikusnak „The genera and species of the Orchidaceous plants” című könyve.

1844, 1852,              Heinrich Gustav Reichenbach (1823–1889), német zoológus és botanikus, a 19. század második felének vezető orchideakutatója részletesen foglalkozott az orchideák virágporával, 1844-ben leírta a Traunsteinera nemzetséget.

1854                         Johann Georg Beer (1803–1873) nagy pontosságal és gyönyörűen örökítette meg orchideák magjait, csíranövényeit és különböző szerveit Beiträge zur Morphologie und Biologie der Familie der Orchideen című könyvében megjelent rajzain.

1854                         Hermann Schacht (1814–1864) gombafonalakat észlelt Corallorhiza, Epipogium, Goodyera, Limodorum és Neottia gyökerekben.

1854                         Matthias Jacob Schleiden (1804–1881) német botanikus, a sejt-elmélet (1839) egyik atyja gombafonalakat (hyphae) észlelt a Neottia nidus–avis gyökerének sejtjeiben.

1862                         megjelent Charles Darwin „Thevarious contrivances by which orchids are fertilised by insects, and on thegood effects of intercrossing” című könyve. Ebben számos faj megporzási mechanizmusát elsőként írta le és megjósolta, hogy az Angraecum sesquipedale nevű madagaszkári faj megporzója egy olyan rovar lesz, amelynek szájszerve tizenkét hüvelyk hosszúságú.

1885                         Abel Bernhard Frank (1839–1900) fák gyökereit tanulmányozva megalkotta a gombagyökér, mikorrhiza (“Pilzwurzel, Mykorhiza”) kifejezéseket.

1890                         Melchior Treub (1851–1910) holland botanikus korpafüvek fiatal egyedeiben figyelt meg endofitákat és megalkotta a „protocorm” kifejezést, amelyet azután Noël Bernard az orchideák csíranövényeire is használt később.

1899              Noël Bernard (1874–1911) francia botanikus megállapította, hogy az orchideamagvak csírázásához mikorrhiza-gombákra van szükség és felismerte a kapcsolat egyediségét és jellegét.

1913–1916               Galambos Mária (1890–1979) kémia szakos tanár a világon először nevelt aszimbiotikus módszerrel (mikorrhiza gomba nélküli steril táptalajon) orchideákat.

1916                    M. Pouyanne, francia katonatiszt felismerte, hogy a bangók (Ophrys) virágai a megporzó rovarhímeket szexuális partnereik fontos és specifikus szexuális jeleit utánozva tévesztik meg.

1921, 1925               Masters John Godfery (1856–1945) angol katonatiszt leírta az első önmegporzó nőszőfű-fajokat (Epipactis muelleri, Epipactis dunensis, Epipactis leptochila). majd ismertette az Ophrys speculum, Ophrys lutea and Ophrys fusca megporzását és a bangók körében a megporzás két típusát (cefalikus és abdominális pszeudokopuláció).

1921–1922               Lewis Knudson (1884–1958) amerikai botanikus közzétette tapasztalatait az orchideák aszimbiotikus csírázásáról.

1943                         Carl Olof Tamm (1919–2007) svéd ökológus megkezdte évelő növényeken (köztük orchideákon) folytatott hosszú távú populációdinamikai megfigyeléseit.

1983                  L. Anders Nilsson svéd ökológus tisztázta, hogy a Cephalanthera rubra a megporzók csalogatása érdekében Campanula-fajokat utánoz.

Irodalom

Arditti, J. (1992): Fundamentals of Orchid Biology. – J. Wiley & Sons, New York, USA.

Baumann, H., Künkele, S. & Lorenz, R. (1989): Die nomenklatorischen Typen der von Linnaeus veröffentlichten Namen europäischer Orchideen. – Mitteilungsblatt Arbeitskreise Heimische Orchideen Baden-Württemberg 21: 355–700.

Fári M. G. (2010): A Semmelweis reflex és a hazai zöld fénytechnológia helye a biotechnológia történetében. – Zöld Biotechnológia 6(7): 1–7.

Garay, L. (1976): The history of orchids prior to the renaissance. Codices. In: Senghas, K. (ed.): Proceedings 8th World Orchid Conference. – Deutsche Orchideen Gesellschaft, Frankfurt. pp.: 510–515.

Kreutzer, B. (1988): Zur Geschichte der einheimischen Orchideen unter besonderer Berücksichtigung ihrer pharmazeutisch-medizinischen Anwendung. – Diss. rer. nat.. Universität Marburg, Stuttgart. 311 pp.

Künkele, S. &  Baumann, H. (1998): Orchidaceae. In: Sebald, O., Seybold, S., Philippi, G. & Wörz, A. (Hrsg.): Die Farn- und Blütenpflanzen Baden-Württembergs. Bd. 8. – Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart. pp.: 286–462.

Künkele, S. & Lorenz, R. (1988): Die Orchideen des Jakob Theodor (1522–1590), gen. Tabernaemontanus. – Mitteilungsblatt Arbeitskreise Heimische Orchideen Baden-Württemberg 20: 249–390.

Künkele, S. & Lorenz, R. (1990): Die Orchideen in dem Bilderwerk des Carolus Clusius (Libri picturati A. 16–31.). Beträge zur Geschichte der europäischen Orchideen im 16. Jahrhundert. – Mitteilungsblatt Arbeitskreise Heimische Orchideen Baden-Württemberg 22: 541–691.

Molnár V. A. (szerk., 2011): Magyarország orchideáinak atlasza. – Kossuth Kiadó, Budapest. 504 pp.

Seybold, S. (1986): Die Orchideen des Leonhard Fuchs. – Arbeitskreis Heimische Orchideen Baden-Württemberg, Tübingen. 135 pp.

Seybold, S. (1987): Die Wiederentdeckung des Frauenschuchs (Cypripedium calceolus L.). – Mitteilungsblatt Arbeitskreise Heimische Orchideen Baden-Württemberg 19: 841–852.

Yam, T. W. & Arditti, J. (2009): History of orchid propagation: a mirror of the history of biotechnology. – Plant Biotechnology Reports 3: 1–56.