Priszter Szaniszló (1917–2011) — jogász, banktisztviselő, később hivatásos botanikus.
Jogi diplomája megszerzése után mintegy tíz évig
bankban dolgozott, és csak ezt követően lett főfoglalkozású botanikus. Az ELTE Füvészkertjének
igazgatójaként, valamint a magyar növénynevek és a növénytani szaknyelv
kutatójaként vált különösen ismertté. Gyűjtőútjai a Balkántól Kis- és
Közép-Ázsiáig vezették, és az onnan hozott növényekkel a Füvészkert élő
gyűjteményét is gazdagította. Már 1974-ben felhívta a figyelmet Budapest és
környéke növényvilágának elszegényedésére. Növényneveink című, 1998-as szótára
mintegy ötvenezer faj latin és magyar nevét fogta össze.
Válogatott
művek:
Priszter
Sz. (1998): Növényneveink. A magyar és a tudományos növénynevek szótára.
Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése