Columbo: Az árvalányhaj vallomása

1997 júniusának végén Budapest felett sűrű párában állt a levegő. Dr. Kőváry Viktor irodájának ablakából látni lehetett a Dunát, az asztaláról pedig egy másik tájat: a Kőváry Technológiai Park makettjét.

Fehér üzemcsarnokok, széles bekötőút és egy szabályos, kék víztározó sorakozott rajta. A valóságban a tó helyén láprét feküdt, az út alatt pedig homoki gyep hullámzott.

Honti Ábel egy kopott térképet terített a makett mellé.

– Ez a keskeny földsáv a családomé – mutatott rá. – Öt hektár. Nem sok, csak éppen itt vezetné át az utat és a vízelvezető árkot.

– Nem elvenni akarjuk – felelte Kőváry. – Megvásároljuk. A forgalmi érték tizenkétszereséért.

– És az árokkal levezetik a vizet a láprétről.

– A beruházási terület víztelenítése műszaki követelmény.

– A láp szempontjából pedig halálos ítélet.

Kőváry ötvenöt éves volt, őszülő, gondosan nyírt hajjal. Eredeti végzettsége szerint jogász volt, de ezt ritkán emlegette. Nem szerette a címkéket, kivéve azokat, amelyek az ő nevét viselték.

Családja a régi rendszerben sem tartozott a vesztesek közé. Apja a megyei tanács jogásza, nagyapja a járási pártbizottság megbízható embere volt. Kőváry ezt nem tekintette különösebb örökségnek. A kapcsolatok szerinte olyanok voltak, mint a termőföld: az használta őket, aki tudta, mire valók.

Honti elővett két herbáriumi lapot és néhány fényképet.

– A mélyedés láp. Az új természetvédelmi törvény erejénél fogva akkor is védett, ha maga még nem rajzoltatta rá a beruházási térképre. A homokháton megtaláltam tizenkét védett növényfajt, például a homoki árvalányhajat és a kései szegfűt. Hétfőn beadom a teljes dokumentációt.

Kőváry végignézett a papírokon.

– Ön egy vitatható szakvéleményt tényként közöl. Egy növény előfordulása adat. Nem határozat. A kettő között hatósági eljárás, szakértői felülvizsgálat és jogorvoslat van.

– A láp akkor is láp, ha nincs rajta pecsét.

– Ez költői megállapítás.

– Botanikai.

Kőváry hátradőlt.

– Úgy tudom, még nem védte meg a disszertációját.

– Nem. Attól az árvalányhaj még felismerhető.

Honti dolgozatának címe olyan volt, amelyet az újságírók rendszerint mosolyogva olvastak fel: A Duna–Tisza közi árvalányhajfajok termésmorfológiai elkülönítése és terjedési stratégiái. Öt éve mérte a toklászokat, vizsgálta a szálkák csavarodását, és közben annyit keresett, amennyit Kőváry egy jobb vacsorán borravalóként hagyott ott.

Kőváry az adásvételi szerződés tervezetére tette a kezét.

– Az édesanyja már elfogadná az ajánlatot.

– Anyám hetvenkét éves, és maguk három hónapja járnak a nyakára.

– Ő reálisabban ítéli meg a helyzetet.

– Ő fél maguktól.

– A tulajdonostársak közötti nézeteltérés nem róható fel a vevőnek.

Honti összehajtotta a térképet.

– A nagyapám nem lépett be a téeszbe – mondta. – Bevitték. Ezt a darabot kaptuk vissza abból, ami az övé volt. Nem azért tartottuk meg, hogy most maga vezesse át rajta a szennyvizet.

– A történelem nem keletkeztet visszamenőleges vétójogot.

– Nekünk nincs szükségünk visszamenőlegesre. A mostani is elég.

Honti a hóna alá vette az iratokat.

– Hétfő reggel beadom a jelentést, és kezdeményezem a gyep ideiglenes védelmét. Utána nem lesz út, nem lesz árok, és nem lesz technológiai park sem.

Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Kőváry sokáig nézte a makettet.

A beruházás mögött külföldi hitel, három minisztériumi ígéret és több százmillió forintnyi előkészítő költség állt. Ha a terület természetvédelmi státusza vitatottá válik, a bank felfüggeszti a folyósítást. Ha pedig Honti dokumentációját elfogadják, az ipari parkból nem marad más, csak egy drága műanyag makett.

Kőváry elővette pénteki programját. Este fél héttől élő televíziós gazdasági vitaműsorban szerepelt. A meghívón ott állt az adás pontos kezdete és vége.

Ezután felhívta a titkárnőjét.

– Honti úr pénteken érkezik vissza Debrecenből?

– Igen. Azt mondta, négyre itt lesz.

– Készítse elő ismét a szerződést. Ezúttal szeretném személyesen kivinni a területre.

Kőváry lassan visszatette a televíziós meghívót az asztalra.

Pénteken délután Honti megérkezett a debreceni botanikai konferenciáról. A Nyugati pályaudvarról egyenesen a  tisztítóba ment, ohol átvette egyetlen valamirevaló vászonkabátját. Még nála volt a konferencia emblémájával ellátott vászontáska, amikor belépett Kőváry irodaházába.

Kőváry barátságosan fogadta.

– Átgondoltam, amit mondott – közölte. – Hajlandó vagyok módosítani a nyomvonalat. De előbb mutassa meg pontosan azt az állományt.

Honti gyanakodva nézett rá.

– Most?

– Ha valóban olyan értékes, mint állítja, nincs vesztegetni való időnk.

A fekete Mercedes a mélygarázs kijáratán át hagyta el az épületet, ezért a portás nem látta, hogy Honti is benne ül.

A Kerekhalmi-dűlő Budapesttől délkeletre feküdt, egy kis község határában, ott, ahol a száraz homokhát néhány lépés alatt nedves kaszálórétbe hajlott. A Kőváry vállalat által felvásárolt területet drótkerítés övezte. A Honti család keskeny földsávja úgy vágott keresztül rajta, mint egy rossz helyen maradt vonal a tervrajzon.

Kőváry saját kulcsával nyitotta ki a kaput.

Honti a homokháton letérdelt egy fűcsomó mellé. A hosszú, tollas szálkák a késő délutáni fényben ezüstösen hajladoztak.

– Stipa borysthenica – mondta. – Homoki árvalányhaj. Az út pontosan ezen az állományon menne át. Az árok pedig ott lecsapolná lápmedencét.

Kőváry a makettről ismert tájat nézte.

– Mennyi kellene ahhoz, hogy hétfőn ne adja be a jelentést?

– Maga még mindig azt hiszi, hogy az árat nem találtuk el.

– Mindennek van ára.

– A kipusztult növénynek nincs. Annak már csak neve van.

Kőváry visszament a Mercedeshez, és kinyitotta a csomagtartót. Mintha valamilyen iratot keresne, félrehajtotta a szürke takarót, majd kivette a kerékkulcsot.

Honti a láp felé nézett, amikor Kőváry mögé lépett.

Az első ütés után a fiatal botanikus az árvalányhaj közé zuhant. A tollas termések beleakadtak a kabátja hátába és az ujjába. Az egyik hegyes szemtermés a szöveten keresztül a bőrébe fúródott.

Kőváry megvárta, amíg a mozgás abbamarad.

Ezután kivette Honti táskájából a jelentést, a térképeket és a floppylemezt. A holttestet a csomagtartóba emelte, majd gondosan visszahajtotta rá a takarót.

Budapesten Honti intézeti szobájának hátsó bejáratát annak kulcsával nyitotta ki. A testet az íróasztal mellé fektette. A radiátor szelepét teljesen kinyitotta, és bekapcsolta a sarokban álló elektromos hősugárzót. A felmelegített helyiségben a holttest lassabban hűlt ki.

Negyven perccel később Kőváry már a televízió sminkszobájában ült.

Az élő műsorban a beruházások kiszámíthatóságáról, a tulajdon biztonságáról és Magyarország jövőjéről beszélt.

Honti Ábelt este tíz után találta meg a takarítónő. A helyszíni orvos a test hőmérsékletéből kiindulva előzetesen nyolc és tíz óra közé tette a halál időpontját.

Kőváry akkor élő adásban ült egy televíziós stúdióban.

Másnap egy gyűrött ballonkabátos amerikai rendőrtist érkezett Ferihegyre. Az egyik kezében kopott bőrönddel, a másikban egy cédulával, amelyre három magyar nevet írtak fel.

Balogh főhadnagynak kellett volna elvinnie távoli rokonaihoz. A rendőrségi rádió azonban útközben megszólalt, és Baloghot visszarendelték Honti intézetébe.

– Maradhat a kocsiban – mondta a főhadnagy.

– Természetesen – felelte Columbo.

Öt perccel később már a halott botanikus szobájában állt.

– Ezek szerint magyar rokonokat keres? – kérdezte Balogh lemondóan.

– A feleségem kutatta ki őket. Apámék még Galambosok voltak. Taliándörögdről, Veszprém megyéből. A családban úgy mesélték, olasz eredetűek, és Amerikában ezért lett a Galambosból Columbo. Hogy ki fordította le, azt már senki sem tudja. Anyámék Olaszliszkáról valók. A szüleimet állítólag valami szüreti bálon mutatták be egymásnak, mert valaki azt hitte, mindketten olaszok. Arra már senki sem emlékszik, hogy pontosan hogy történt, csak arra, hogy egyikük sem beszélt olaszul. Tudja, főhadnagy úr, ezek szerint én is magyar vagyok. Bár nálunk a családban mindenki olasznak mondja magát. Most már késő volna változtatni.

Columbo megállt a hősugárzó előtt.

– Júniusban használják ezt?

– Honti fázós lehetett – mondta az egyik rendőr.

Columbo lehajolt az ablakpárkányon álló páfrányhoz. A hősugárzó felőli levelek összepöndörödtek, a cserépnek azon az oldalán pedig kiszáradt a föld.

– A páfrány viszont nem volt fázós.

Az asztalon Honti iratai között feltűnő rend uralkodott. A dűlőről készült mappa azonban üres volt.

– Honti édesanyja szerint a fia hétfőn valamilyen jelentést akart beadni – mondta Balogh. – De nem találjuk.

– Talán még nem írta meg.

– Az anyja látta kinyomatva.

Columbo a nyitott fiókokat nézte.

– A gyilkos pénzt nem vitt el, órát nem vitt el, még ezt a fényképezőgépet sem. Csak egy olyan jelentést, amely állítólag még nem létezett.

A boncoláskor Honti kabátjáról tizenegy különös növényi képletet gyűjtöttek össze. Hosszú, tollas szálkájuk összecsavarodott a vászonszálak között. Kettő a kabát hátába mélyen befúródott.

Columbo megmutatta az egyiket Szabó Éva botanikusnak.

– Mag?

– Köznyelven mondhatjuk annak – felelte a nő. – Pontosabban a szemtermés a toklásszal, annak hegyes kalluszával és hosszú szálkájával együtt: ez a terjedési egység. Homoki árvalányhaj. Stipa borysthenica.

– Bele tud akadni egy kabátba?

– Igen. A szálka nedvességváltozásra csavarodik, és segíti a termés talajba fúródását. Nem kifejezetten ruházatra specializálódott, de a hegyes, szőrözött képlet könnyen megül a durvább szövetben. Ezek közül néhány nem egyszerűen ráhullott a kabátra. Akkor került bele, amikor Honti a növényeken feküdt vagy végighúzták rajtuk.

– És meg tudja mondani, hol történt?

– A fajt igen, az egyes termést nem. Árvalányhaj több homoki gyepben él. Növényi nyomból csak annyit szabad állítani, amennyit valóban bizonyít.

Columbo elégedetten bólintott.

– Doktornő, egyszer már volt dolgom mérges szömörcével. Az is egy mikroszkóp környékén mondott többet a kelleténél.

Dr. Kőváry Viktor készségesen fogadta Columbót. Úgy beszélt vele, mint egy kissé zavaros külföldi vendéggel, akit udvariatlanság volna kidobni.

– Honti úr valóban járt nálam – mondta. – Négy óra után érkezett, fél öt körül távozott. Zaklatott volt. A tervezett beruházást személyes ügyének tekintette, mivel a nyomvonal érintette a családja földjét.

– Maga pedig meg akarta vásárolni.

– Korrekt ajánlatot tettünk. Az édesanyja elfogadta volna, Honti úr azonban indokolatlanul elzárkózott.

– És maga fél öt után végig itt maradt?

– Háromnegyed hatig. Utána a televízióba mentem. Ennek időpontja és a jelenlétem ténye objektíven igazolható.

– Nagyon jó alibi – mondta Columbo. – Az ember ritkán lát ilyen jót.

Kőváry halványan elmosolyodott.

Columbo már az ajtónál járt, amikor visszafordult.

– Csak még valami. Honti úr kabátján árvalányhajat találtunk.

– Botanikus volt. Növényekkel foglalkozott.

– Persze. Én rendőr vagyok, még sincs bilincs a kabátomon. Bár a feleségem szerint néha az volna a legegyszerűbb.

Kőváry mosolya eltűnt.

– Ha jól értem, hadnagy, ön egy gyakori szakmai érintkezésből kíván büntetőjogi következtetést levonni. A növényi maradvány jelenléte önmagában nem határozza meg sem a helyet, sem az időpontot, sem az elkövető személyét.

– Pontosan ezt mondta a botanikus szakértő is – felelte Columbo elismerően. – Majdnem ugyanezekkel a szavakkal.

– Akkor ebben legalább egyetértünk.

– Igen, uram. Ezért keresem a többi dolgot.

Columbo ismét elindult, majd még egyszer megtorpant.

– A jelentésről tudott?

– Honti állítólag sok mindent tervezett.

– Nem kérdeztem, mit tervezett. Azt kérdeztem, tudott-e a jelentésről.

Kőváry néhány másodpercig hallgatott.

– Megemlítette.

– Értem. Akkor mégis létezett.

A kabát zsebében megtalálták a tisztító céduláját. Honti pénteken délután három óra huszonkét perckor vette át. A tisztító tulajdonosa emlékezett rá, mert Honti közvetlenül a vasútállomásról érkezett, és még nála volt a konferencia jelzésével ellátott táska.

Negyven perccel később már az Ön irodaházának portáján írták be a nevét.

A tisztítás és az irodába érkezés között nem juthatott el a Kerekhalmi-dűlőre. A termések tehát csak azután kerülhettek a kabátjára, hogy találkozott Önnel.

Az üzletember erre is készen állt.

– Honti fél ötkor távozott. Hogy utána hová ment, arról nincs tudomásom. A bizonyítási kötelezettséget nem lehet azzal megfordítani, hogy ön nem ismeri az útvonalát.

– Igaza van – mondta Columbo. – Ez zavart engem is.

A hadnagy még aznap kiment a Kerekhalmi-dűlőre. Sokáig forgatta ujjai között az egyik tollas szálkát, majd megnézte a kerítést és a vaskaput.

– Hontinak nem volt kulcsa – mondta Balogh. – Kőváry két héttel korábban lecseréltette a zárat.

– Ez itt Honti földje, nem?

– Az övé és az anyjáé. De csak a Kőváry-területen át lehet gépkocsival megközelíteni. A kapu ahhoz tartozik.

– Tehát Honti a saját földjére nem tudott bejutni.

– Gyalog be tudott volna.

– Frissen tisztított kabátban és táskával?

– Lehetett nagyon elszánt.

Columbo azonban nem a kerítést nézte, hanem a kiszáradt homokban maradt széles keréknyomokat.

Később felkereste Honti édesanyját. Az idős asszony egy borítékot tett elé. Kőváry vállalatának vételi ajánlata volt benne.

– Ábel nem engedte, hogy aláírjam – mondta. – Azt mondta, egyszer már elvették ezt a földet a családtól.

– Kőváry úr mikor kereste meg utoljára?

– Tegnap reggel. Ábel halála után alig tíz órával. Azt mondta, most már csak én vagyok a tulajdonos, és jobb volna gyorsan lezárni az ügyet.

Columbo megvakarta a homlokát.

– Nagyon gyors ember.

– Azt mondta, az üzletben a bizonytalanság a legdrágább.

– Ebben biztosan igaza van.

Másnap Columbo megjelent Kőváry mélygarázsában.

– Gyönyörű autó – mondta. – Az enyémmel mindig van valami baj. Ha egyszer nem zörög, a feleségem azt hiszi, leállt.

– Segíthetek valamiben?

– Csak azt akartam kérdezni, mikor takarították ki.

Kőváry tekintete egy pillanatra a csomagtartóra siklott.

– Rendszeresen tisztítják. Ennek aligha van jelentősége.

– Valószínűleg nincs.

Columbo távozott, majd alig egy perc múlva ismét visszadugta a fejét az ajtón.

– Bocsánat, még valami. A pénteki tisztításról van számla?

Volt. A Mercedest a gyilkosság reggelén kívül-belül kitakarították. A munkalap szerint a csomagtartó kárpitját is kiporszívózták.

Balogh engedélyt szerzett az autó átvizsgálására. A pótkerék mélyedésében, a kárpit pereme alatt két árvalányhajtermést találtak. Az egyikek megszáradt vér és a Honti kabátjából származó vászonszál maradt.

A laboratóriumi vizsgálat a vért Hontihoz kötötte.

Kőváry az irodájában várta Columbót. Már nem kínálta hellyel.

– A növényi maradvány származhatott egy korábbi helyszíni szemléről – mondta. – Honti pedig utazhatott az autóban életében is. Az anyagmaradványok együttes jelenléte nem bizonyítja, hogy mikor és milyen körülmények között kerültek oda.

– Ez igaz – mondta Columbo. – Egy árvalányhajtermés nem mondja meg, mikor akadt bele egy kabátba. Egy másik pedig nem mondja meg, mikor került egy csomagtartóba.

Kőváry arca kissé engedett.

– Akkor nincs miről beszélnünk.

– Csakhogy mindkettőt kitisztították.

Columbo letette elé a két számlát.

– Honti kabátját délután három huszonkettőkor adták vissza tisztán. A maga csomagtartóját aznap délelőtt tizenegy húszkor porszívózták ki. Honti négykor belépett ebbe az épületbe. Maguk szerint fél ötkor egyedül távozott. A kabát és a csomagtartó azonban ugyanazt az utat járta be ezután: átmentek az árvalányhajason.

– Ez feltételezés.

– Az volt. Aztán újra megvizsgáltuk a halál időpontját. A hősugárzó miatt a test lassabban hűlt ki. Honti nem este nyolc után halt meg, hanem valószínűleg öt óra körül. Akkor, amikor magának még nem volt televíziós alibije.

Kőváry az ablakhoz lépett.

– Közvetett bizonyítékok láncolatáról beszél. Minden egyes elemre létezik más magyarázat.

– Igen, uram. Csak mindegyikhez más történet kell. Az egyikben Honti tiszta kabátban és táskával átmászik egy lezárt kapun. A másikban a vére magától bekerül egy frissen takarított csomagtartóba. A harmadikban júniusban bekapcsolja a hősugárzót, aztán hagyja kiszáradni a páfrányát. A negyedikben eltűnik az a jelentés, amelyről maga először azt mondta, talán nem is létezett.

Columbo elővette a hosszú, fehér szálkát tartalmazó papírtasakot. – Maga azt mondta, egy növényi maradvány nem határozza meg a helyet, az időt és az elkövetőt. Igaza volt. Ezért kellett kettő, két tisztítási számla, egy kis vér és egy nagyon szomjas páfrány.

Balogh főhadnagy ekkor belépett az ajtón.

Kőváry mozdulatlanul állt. Végignézett a folyón, a maketten és a fehér üzemcsarnokokon, amelyek már sohasem épültek fel.

– A terjedési egységet diaszpórának nevezik – mondta halkan.

Columbo bólintott.

– Tudja, ezt Honti úr dolgozatában is olvastam. Azt mondták, teljesen haszontalan témát választott.

A folyosón Balogh megkérdezte:

– Most már elindulhatunk Taliándörögdre?

– Feltétlenül. A feleségem azt kérte, vigyek neki árvalányhajat.

– Az védett növény, hadnagy úr.

Columbo gondosan visszatette a bizonyítékot a papírtasakba.

– Akkor inkább lefényképezem. Nekem elhiheti: jobb nem hazavinni olyan növényt, amelyik később kérdéseket tesz fel.