Gáyer-berkenye
Sorbus
gayeriana Kárpáti
A Bakony-vidék
délnyugati régiójában (Keszthelyi-hegység és a Déli-Bakony
nyugati része) endemikus, lokálisan aránylag elterjedt, tetraploid faj. Nagy,
vastag, széles tojásdad, lekerekített vagy gyöngén szíves vállú, széles, de
kihegyezett (a levél csúcsa felé alig kivehető) karéjú, szürkés- vagy
sárgászölden molyhos fonákú levelei, éretten
vörösesbarna, sűrűn paraszemölcsös termései jellegzetesek. Tulajdonképpen
erdei faj, a balatonvidéki, vele együtt is előforduló többi „lisztes fonákú” Sorbus-fajhoz
képest legalábbis jóval gyakrabban
találkozhatunk vele zártabb tölgyesekben, még gyertyános-tölgyesben is.
A fajt annak első gyűjtőjéről, Gáyer Gyuláról nevezték el, aki a
Nyugat-Dunántúl flórakutatásában kiemelkedő szerepet játszott.
Somlyay Lajos & Bauer Norbert
A fényképeket készítette: Bauer
Norbert.
A térképet szerkesztette: Takács
Attila. A virágzási időszakot és a természetvédelmi értéket bemutató diagramot
szerkesztette: Nagy Timea.
Irodalom
Takács A., Bauer N. & Molnár V. A. (szerk.) 2025:
Magyarország védett hajtásos növényei. – Debreceni Egyetem Természettudományi
és Technológiai Kar, Debrecen – MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum,
Budapest. ISBN 978-963-490-569-1. 488 pp.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése