2016. június 13., hétfő

A vetővirág üszöggombája

Tavaly jelent meg a Kitaibelia-ban egy, az Őrségi Nemzeti Park védett növényeinek mikroszkopikus gombáiról szóló közlemény, amely felkeltette az érdeklődésemet ritka növények gomba-parazitái iránt. A kakasmandikó rozsdagombáját szinte az összes hazai és számos erdélyi állományban sikerült azóta megtalálni. Idén tavasszal a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) terméseit és magvait keresve figyeltem fel a Balaton mellett a növény tokterméseiben található, sötét barnás-feketés spóratömegre, amelyet valamiféle üszögnek gondoltam, de a világhálón nem találtam róla semmi konkrétumot. Látszólag ugyanez a gomba egy mezőföldi állományban is megtalálható volt (az itteni lelőhelyre ezúton is köszönöm a kalauzolást Voigt Wilfriednek).
 
 
 
A fajt Pfliegler Walter azonosította a Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve (Bánhegyi J. et al. 1985) alapján: nagy valószínűséggel a Moesz Gusztáv (1921: 61.) által Budapestről leírt Urocystis sternbergiae –ről van szó.
 

A faj Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve alapján igen ritka, Moesz csak Budapestről említi: a Hármashatárhegyen Filarszky és Moesz, Máriaremete mellett Zsák Zoltán gyűjtötte.
Úgy vélem, hogy a gomba jóval elterjedtebb lehet, látszólagos ritkaságának oka mögött az a tény húzódhat meg, hogy a botanikusok alig keresik. Kérem, aki esetleg észlelte valahol a gombát legyen szíves email-ben értesítsen!
Hivatkozás
Bánhegyi J., Tóth S., Ubrizsy G., Vörös J. (1985): Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve. I–II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest. p. 1152.
Moesz G. (1921): Mykologiai közlemények. IV. közlemény. – Botanikai Közlemények 19(1–6): 44–66.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése