2015. október 29., csütörtök

Emlékezés Németh Ferencre

Németh Ferenc botanikus, a hazai botanikai-természetvédelmi ismeretterjesztés kiemelkedő alakja. Szerepe felbecsülhetetlenül fontos a növények jogszabályi védelmében hazánkban. Rendkívül sokat tett a hazai növényvilág veszélyeztetett ritkaságainak megismertetéséért, megszerettetéséért. Cikkein, könyvein egy generáció nőtt fel.
 
Németh Ferenc királyharaszt fényképezés közben (Seregélyes Tibor felvétele)

 
1951. május 28-án született Budapesten. A természet, az állatok és a növények szeretetét édesapjától örökölte. Id. Németh Ferenc, szakmáját tekintve lakatos volt és mint kaktuszgyűjtő komoly nevet szerzett magának. Kertjük hátuljában óriási üvegházuk volt. Édesanyja tanítónő volt. Ifj. Németh Ferenc gyerekkorában rendszeresen madarászott, elsősorban  télen a Duna mellett, a Velencei-tó környékén és a dinnyési Fertőn. Különböző lepke-fajok hernyóit pedig rendszeresen nevelte és fotózta őket minden alakjukban. Gimnazista kora óta járta az országot. Középiskolás éveiben meghatározó élményt jelentettek Számára Szalkay József – a budapesti Állatkert osztályvezetője, a fóti Somlyó kiváló ismerője – által vezetett kirándulások. Gimnazistaként egy ideig még geológusnak készült, de széleskörű érdeklődésére és kiváló képességeire jellemző, hogy miután egy kőbányában kisebb balesetet szenvedett, külön felkészülés nélkül is középiskolai latin versenyt nyert.
A hazai növényvilág veszélyeztetett fajai és élőhelyei iránti felelősség igen korán megfogalmazódik benne („Csaknem 15 éve járom az ország botanikailag legértékesebb területeit és szinte mindenhol – beleértve sajnos természetvédelmi területeket is – riasztó mértékű és gyorsaságú leromlást, fajszegényedést, gyomosodást, szennyeződést tapasztaltam.” [33.]).
1969 és 1974 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakára járt. Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg Seregélyes Tiborral és Gyurkó Gizellával, későbbi szerzőtársaival. Ebben az időszakban telente még órákig hasal a Duna jegén, egy szál pokróc alatt a ritka téli madárvendégeket fényképezve. Diplomamunkája Cynanchum vincetoxicum egy budai-hegységi populációjának 1973-ban végzett növekedésvizsgálata volt, mely 1975-ben közleményben is megjelent [13.]. A végzést követően mongóliai útra indult, emiatt az egyetemi diplomaosztó ünnepségen sem tudott megjelenni és diplomáját is hazaérkezése után vette át.
1974 és 1976 között a tápiószelei Agrobotanikai Intézet tudományos segédmunkatársaként, hazai vadon élő növények génbankjával, a hazai természetes flóra genetikai tartalékainak feltárásával és begyűjtésével foglalkozott [14.]. Szinte a szeme előtt pusztul ki néhány faj egy-egy hazai állománya, 1976-ban az utolsók között látja és talán utolsóként fényképezi a havasi hízókát (Pinguicula alpina) egyetlen egykori hazai lelőhelyén, Lesencetomajon.
1976-ban rövid debreceni kitérő következett: a Kossuth Lajos Tudományegyetem Növénytani Tanszékének tudományos segédmunkatársaként a herbárium rendezésével és bővítésével foglalkozott. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Kovács Évát, egy lányuk született (Noémi).
1976-tól 1978-ig a Magyar Természetvédelmi Múzeum Növénytárának segédmúzeológusaként dolgozott. Eközben a Kiskunsági Nemzeti Park élőleltárával foglalkozik, 1977-ben 30 kiszállás során kb. 400 virágos növényt gyűjt a térségből és összeállítja a szabadszállási terület edényes flóráját [16.] és sirálytelepeken folytat szukcesszióvizsgálatokat. 1978-ban Szabadszállás környékén 160 cönológiai felvételt készített és Lakitelek, Szabadszállás, Darány mellől és a Balaton-felvidék térségéből 400 lapnyi herbáriumot gyűjt. A Közép-európai flóratérképezési program számára mintegy 70 faj adatai gyűjti ki a herbáriumból. Részt vett Pénzes A., Moldvai R., Pócs T., Borhidi A. külföldi Asteraceae-gyűjtéseinek a Herbarium Generale-ba való és a Boros Á., Kárpáti Z. és Pénzes A. Gentianaceae-gyűjtéseinek a Herbarium Carpato-Pannonicum-ba történő beosztásában, új gyűjteményszekrények elhelyezésében, szénkénehezésben. Mindeközben ismeretterjesztő előadásokat tart a múzeum biiológiai szakkörében, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál és részt vesz hangos diaműsorok összeállításában a Múzeum Közművelődési Csoportja számára. Részt vett a „Gyógynövények” és a „Bátorliget” kiállítás összeállításában, a növénytári biológia-szakkör barcsi táborozásának szervezésében és külföldi herbáriumi kölcsönzési anyagok összeállításában is.
1978-tól 1988-ig az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (és jogutódai) botanikai főfelügyelője. A botanikával és terresztris ökológiával kapcsolatos természetvédelmi hatósági ügyek intézése mellett botanikai kutatások előkészítésével és szakmai felügyeletével is foglalkozott. Részt vett a természetvédelmi őrök szakmai továbbképzésében és a természetvédelmi információs rendszer kialakításában. Ebben az időszakban kezdődött hazánkban a védett növényfajok körének kijelölése és az első ilyen jogszabály (1982) előkészítése. Ennek során állította össze „Magyarország endemikus, pannon jellegű, reliktum és ritka növényfajainak névsorá”-t. Ez a lista valamint Csapody István javaslata és az 1978 áprilisában és az 1980 júniusában, az ország tapasztalt terepbotanikusainak részvételével lezajlott vitaülések eredményeképpen alakították ki a Magyarországon védendő növényfajok listáját. Ezen a lajstromon 368 faj szerepelt, melyek közül eleve kimaradtak a ritka előfordulású, de jelentéktelen külsejű vagy gyom-jellegű fajok, melyeknek akkor az élőhelye sem tűnt veszélyeztetettnek. Így végül hazánkban először 1982-ben 340 növény került védelem alá. 
Az ekkor már készülő magyarországi Vörös Könyv fajlistájának tudományos alapozásaként 1980-ban készítette el a hazai edényes flóra vörös listáját. (Ez a másfél évtizedig kéziratban heverő munkája [22.] a hazánk jelenlegi területén őshonosnak vagy tartósan meghonosodottnak tekinthető fajokat és tízféle olyan tulajdonságukat tartalmazza, melyek nagyjából jellemzik az adott faj veszélyeztetettségét ill. a fajban megtestesülő génkészlet pótolhatatlanságát.)
Az 1980-as évek elején a hazai természetvédelemben új szelek kezdtek fújdogálni. A korábbi statikus – és a vélt, rövidtávú gazdasági érdekeknek alárendelt – védelemmel szemben kezdett  hangsúlyt kapni egy új irányzat, mely a védett területek állapotának felmérését, értékeinek számbavételét és nyomon követését szolgálta. Ennek a munkának hazánkban Németh Ferenc az egyik úttörője volt – még jóval a „biodiverzitás” és a „biomonitoring” kifejezések divatba jövetele előtt. („A legutóbbi évek során nálunk a természetvédelmi munka új oldala került előtérbe, amely a már védett területek eredeti állapotának megőrzését vagy annak visszaállítását szolgálja. E munka tudományos megalapozása és a gazdálkodási tevékenységgel való egyeztetés még hosszú éveket vesz igénybe. Annyi azonban bizonyos, hogy a precíz térképezés és a valamennyi természeti értéket számbavevő leltárkészítés nélkül ez a tevékenység elképzelhetetlen. A munka során 1979 óta jó néhány védett terület botanikai természetvédelmi térképe készült el. … Az ilyen térképezések legközvetlenebb haszna a növénytani értékek esetében az, hogy a populációdinamikai folyamatok ezáltal jól nyomonkövethetők. Az évenként vagy több évenként ismételt állománybecslésekkel ugyanis olyan adatsorokat kaphatunk, amelyekből több évre előre megjósolható egy-egy növényfaj állományalakulása. Így a szükséges intézkedések még idejében megtehetők.” [47.])
1983-ban, 1986-ban és 1988-ban, 1989-ben ismét Mongóliába utazott, ahol mintegy 2000 herbáriumi lapnyi növényt gyűjtött és tervezett kandidátusi disszertációjához (Vegetációszerkezeti vizsgálatok belső-ázsiai sztyeppeken és félsivatagokban) folytat terepi adatgyűjtést.
 
Mongóliában - jakháton
 
A Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett állat- és növényfajok Vörös Könyve 1989-ben jelent meg, melynek hajtásos növényekkel foglalkozó részét Németh Ferenc írta [8.].
1989 és 1992 között ismét a MTM Növénytárában dolgozott tudományos munkatársként. 1992-től 1993-ig a Magyar Tudomány Akadémia vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének  munkatársa, a „Kőszeg-program” szakmai irányítója. A rendszerváltás után lehetővé vált a nyugati határszélen Soprontól az Őrség déli pereméig, az egykori vasfüggöny által évtizedekig elzárt területek botanikai-, természetvédelmi állapotának felmérése, mely a WWF támogatásával folyt. Vácrátóti és nyugat-dunántúli botanikusok elsősorban az egykori műszaki zár mögötti területek élőhelyeket vizsgálták, melyben az ELTE mintegy húsz biológus hallgatója volt segítségükre [95.]. Németh Ferenc ebben az időszakban koordinálta az akkoriban tervezett Duna-Ipoly Nemzeti Park határkijelölési és zónabeosztási munkáit.
1992-ben az Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) több olyan kelet-európai projectet indított, melyben Magyarország is részes volt. Ennek természetes következményeként 1993-ban hazánkban létrejött az IUCN – Magyarországi Programiroda, melynek vezetője annak fennállásáig, 1997 végéig Németh Ferenc volt. A Programiroda kezelte az európai ökológiai hálózathoz kapcsolódó Nemzeti Természeti Terv projektet és több más kutatást (nemzeti ökológiai hálózat [9.], [11.], ökológiailag érzékeny területek hasznosítása, halastavak természetbarát hasznosítása, volt katonai területek hasznosítása [10.], folyami ökológiai folyosók).
Németh Ferenc nevét a legszélesebb körben minden bizonnyal ismeretterjesztő írásai tették ismertté. Eltekintve egy norvégiai madárszigetre [27.] és a bolgár tengerpartra [52.] tett kirándulásról írott útibeszámolótól, egy Mongólia [74.] és egy Közép-Ázsia [83.] növényeiről írt cikktől és néhány lepkefajról írt rövid ismertetésétől, ismeretterjesztő munkássága hazánk természetvédelmi szempontból legértékesebb területeihez, flóránk legveszélyeztetettebb tagjaihoz és a legjellegzetesebb honi élőhelyekhez kötődik.
Egyéni stílusú, természetvédelmi indíttatású és igen olvasmányos írásai tudományos igényességűek. Első népszerű cikkeinek zöme hazánk botanikailag legértékesebb területeire, tájaira (1979: Budapest környéke, 1980: Szársomlyó, Szarvaskő, 1981: Bakonyalja, fóti Somlyó, 1982: őrtilos-zákányi dombvidék, Bükk-fennsík, barcsi ősborókás, 1983: budaőrsi Csiki-hegyek, balatonkenesei magaspart, Nagyszénás, 1984: Tokaji-hegy, csákvári Haraszt-hegy, 1985: Turjánvidék, devecseri Széki-erdő) vezetett képzeletbeli kirándulásokat. Igyekezett felhívni a figyelmet a az akkoriban még kevéssé ismert, de igen értékes területekre („A budai Sas-hegy, a bátorligeti ősláp, a barcsi ősborókás neve a botanika iránt kevésbé érdeklődők előtt is ismerősen cseng. Valami okból ezek a különleges flórájú területek évek óta rendszeresen nagyobb figyelmet kapnak, mint más, hasonlóan értékes növénytakarójú vidékek. Utóbbiak a feledés homályában szunnyadnak, olyannyira, hogy még a botanikusok és zoológusok többsége is csak létezésükről tud.” [47.])
Cikkei általában a szóban forgó terület vagy élőhely szakszerű növényföldrajzi, társulástani, florisztikai és természetvédelmi bemutatásai. Közleményeiben emellett azonban hemzsegnek a legkülönbözőbb érdekes és hasznos tudnivalók. Az alábbiakban néhány idézettel érzékeltetjük, hogy cikkei és útibeszámolói milyen sokoldalúan mutatják be a tárgyalt területeket.
Termőhelyismeret:
a változó vizellátású cseres, kocsányos tölgyesek … a felszínközeli agyagréteg tavasszal bőséges vízellátást biztosít, nyáron viszont a fölötte levő talajréteg hamarabb kiszárad. Emiatt aztán különös megjelenésű erdőtársulás alakul ki: a szárazságot jelző cseres tölgyes gyepszintjét a kékperje (Molinia litoralis) és egyéb mocsári növények alkotják.” [40.]
Biogeográfia:
Vajon mivel magyarázható a főváros környéki tájak különleges fajgazdagsága? Már a fekvése is egyedülálló: négy flórajárás (az Északi-Középhegység, a Dunántúli-Középhegység, a Dunavidék és a Duna-Tisza köze) találkozásánál helyezkedik el, felszíni formái, kőze4tei, talajai, pedig a legváltozatosabb képet mutatják. Nagyban megkönnyítette  a színes növénytakaró kialakulását az is, hogy a tájat átszelű Duna a növények vándorlásának egyik fő országútja.
A felszíni tagoltság (holtágak, morotvatavak, hegytavak, szuirdokvölgyek, dolomitgerincek) számos reliktumfaj fennmaradását segítette elő. A középhegységi mészkő és dolomit, a meszes futóhomok sok endemikus növény szülőhelye. Bár az évi csapadékmennyiség csak a közepes szintet éri el, a savanyú homokkő atlanti fajoknak ad otthont, a meredek déli lejtőkön pedig szubmediterrán növények díszlenek. Nem hiányoznak a löszpuszták és szíkesek helyi képviselői, és nem feledkezhetünk meg a Duna mentén vándorló jövevényfajokról sem. A gyomvegetáció sokszínűségéről pedig maga a kétmilliós világváros gondoskodik.” [30.]
Hazánk szinte teljes egészében e zárt tölgyeserdők növényzeti övében fekszik, a zónahatárok azonban különösen kelet és dél felé elmosódók. Keletről a kontinentális sztyeppnövényzet határa épp olyan bizonytalan, mint amilyen a dél felől hazánkba benyomuló szubmediterrán zónahatár. A gerinctelen állatvilág, főleg a talajfauna vizsgálata alapján a Dunántúl egész délkeleti fele és a Duna–Tisza-köze Budapest magasságáig szubmediterrán területnek vélhető… Bár a határvonal helyzete mindmáig vitatott, kétségkívül szubmediterrán növényzetű területünk csak kettő van: a Villányi-hegység és az őrtilos-zákányi dombsor.” [46.]
Lepidopterológia:
a homoki nőszirom (Iris humilis ssp arenaria) gyöktörzsében élt az egyik nevezetes maradványlepkefajunk, a közép-ázsiai rokonságú nagyfoltú bagoly (Oxytripia orbiculosa). A lepkefajt azonban már évtizedek óta hiába keresik, zért feltételezik, hogy sajnos már kipusztult. … A lepke kipusztulása azonban még nem vehető bizonyosra, ezért különös kíméletet érdemelnek az egyébként még nem túl ritka apró- és homoki nőszirom állományok. Megeshet, hogy maguknál jóval nagyobb értéket, egy már kipusztultnak vélt lepkefajt rejtegetnek.” [35.]
 Számos lepkefaj hernyója, amely elsősorban a nyír levelét kedveli, kényszerűségből beéri az égerrel is (mást viszont nem hajlandó megenni). Ez a magyarázata, hogy sok északi és atlantikus elterjedésű lepkét találunk az égerlápokban. Különösen jellemzők az éjjeli sarlósszövők és a púposszövők egy csoportja.” [84.]
Geológia és klimatológia:
 A Nagymező kiemelkedő fajgazdagsága különleges geológiai adottságainak köszönhető. A karsztos mészkőfennsíkot ugyanis seregnyi töbör teszi változatossá. Ezek 2-20 m mély, több tíz, néha 100 m-nél is nagyobb átmérőjű zárt mélyedések, amelyek fenekén gyakran – de nem mindig – víznyelő húzódik. A régebbi elképzelésekkel szemben (barlangüregek berogyása) ma általában biogén eredetűnek tartják őket. A mészkőfennsíkon tenyésző növényzet gyökérlégzése ugyanis szén-dioxiddal telíti a talajvizet, amely így egyre mélyebb üregeket old a kőzet felszínébe. E mélyedések ökológiai jelentősége többrétű. Minden töbör ugyanis alakja miatt hidegcsapdaként működik, s az éjszakánként lehűlő levegő az alján összegyűlik. A sziklás töböroldalak éjszakai kisugárzása olyan erős lehet, hogy az üreg alján még a nyár közepén is gyakran mérnek talajmenti fagyokat. Rendszeres és bőséges a köd- és harmatképződés is, tehát hidegkedvelő és lápréti növényfajok csoportosulnak. A sziklás töbörlejtők azonban, főleg a felső perem közelében, már nincsenek ilyen hatásoknak kitéve, így a növényzet képét itt az erős nappali felmelegedés határozza meg. Meleg- és szárazságtűrő növényfajok élőhelye ez, alig néhány méterre a nedves, hideg biotóptól. A víznyelővel rendelkező töbrök hőforgalma ettől kissé eltér, főleg ha kicsi az alapterületük. Hőmérsékletjáráuk és páratartalmuk jóval kiegyenlítettebb, mint a lefolyástalan töbröké, mert a víznyelőn keresztül légterük kapcsolatban van a hegy barlangrendszerének állandó hőmérsékletű és páratelt levegőjével. Többnyire még a téli hó is elolvad a víznyelő bejárata körül.” [47.]
Kultúrtörténet:
Az utat szegélyező szőlőtáblák adják a világszerte ismert, kiváló villányi vörösborokat. A pincesor jelentős népi építészeti emlék.  … A Villányból Pécs felé vezető országút mentén van Magyarország két legszebb pincesora; a híresebbik a villányi vasútállomástól 2,5 km-re levő villánykövesdi, de a palkonyai sem alább való nála. Sétánk végállomása Palkonya község, ahol … a török eredetű, kerek alaprajzú műemléktemplomot érdemes feltétlenül megnézni.” [31.]
1980-ban (kapcsolódva a magyarországi növényfajok védelmének jogszabályi előkészületeihez) cikksorozatot indít a Búvárban, hazánk veszélyeztetett növényeiről. Elsősorban a kirándulók által leginkább veszélyeztetett, feltűnő szépségű nemzetségeket veszi sorra, azokat melyeknek szinte minden nálunk előforduló faja védelemre méltó. A cikksorozat tizennyolc részében több mint húsz nemzetség fajai kaptak helyet [34-39., 42-45., 51., 57., 59-61., 63., 65, 66.].
1982-ben jelent meg dr. Seregélyes Tiborral közös, azóta már klasszikusnak számító munkája a „Ne bántsd a virágot! Néhány ritkaság a hazai növényvilágból” c. kötet [2., 3., 4.].  Ebben a Búvár-cikkekben már megszokott olvasmányos stílusban, tudományos igényességgel, a szerető gondoskodás hangján megírt ismertetést találunk Németh Ferenc tollából 46 növényfajról és 6 élőhelyről. A könyvet a remekbe szabott színes növény-portrék és élőhely-képek teszik látványossá, melyekről a recenzió (Hortobágyi 1983) tévesen feltételezi, hogy azokat csak Seregélyes Tibor készítette volna. E könyv hatására tudatosult bennem flóránk veszélyeztetettsége. Ekkor olvastam először a magyar növényvilág változásairól a jégkortól napjainkig, a természetes növénytakaró jelenlegi képéről, olyan fontos növényföldrajzi fogalmakról és jelenségekről, mint a reliktumok, az endemizmusok, a flóraelemek vagy a dolomit-jelenség. Az utóbbi lényegét Németh Ferencnek alig több mint tíz sorban sikerült megfogalmaznia, mégpedig úgy, hogy azt az egyetemi növényföldrajz kollokviumon a legtöbb hallgatónak tíz perc alatt sem sikerül…  
Egészen egyéni módon szemlélte a növényeket és írásaiból árad az irántuk érzett szeretet:
Első pillantásra elég szokatlan látvány a mi közép-európai szemünknek egy sárga színű ibolya, de aztán igen könnyen megbarátkozunk vele. Nemzetségének talán legsikerültebb darabja, hallatlanul kecses, bájos kis növény. Antropomorf arányai, arcocskára emlékeztető sárga virágai kényszerítő erővel hívják elő a szerénységgel való képzettársítást, talán még jobban mint ibolyaszín rokonainál” [2: 40.].
A hazai vadvirágok szépségversenyén komoly esélyekkel indulhatna a kakasmandikó. Szépségének fajtáját csupán egy francia szóval tudjuk megközelíteni: ez a virág gracióz. Szerénység és gőg, hivalkodás és egyszerűség kényes egyensúlya valósul meg külső megjelenésében. Természetesen ez a vélemény elfogult, de úgy látszik, a kakasmandikó mindig is csábított az antropomorfizálásra, ha nem is mindig azonos értelemben. Jó néhány népi elnevezésében a levelek jellegzetes foltossága bizonyos nemi betegségekkel és hordozóikkal állíttatik párhuzamba (kankósdi, kurvavirág).” [2: 19.]
Nem kevésbé érzékletesek a tájakat, élőhelyeket bemutató írásai sem, melyek szépirodalmi  igényeket is kielégítenek:
Képzeljünk el egy végeláthatatlan, több mint ezer hektáras dimbes-dombos homoki legelőt, amelyet április első napjaiban még kopár, lombtalan akácerdők szegélyeznek, mélyebb fekvésű részein terjedelmes belvizek csillognak, a domboldalak egyhangú, sárgásbarna gyepjében kilométerekre sárgállnak a homoki pimpó hatalmas mezői, s a délutáni nap ellenfényében az egész legelő egyetlen színezüst lobogás: három kökörcsinfaj sok százezernyi, talán milliónyi virága ringatózik a friss tavaszi szélben.Alig tíz éve még így festett Európa legnagyobb kökörcsineldorádója, a bátorligeti Bátori legelő.” [2: 59.]
Minden írását áthatotta a természeti értékek iránt érzett felelősség, a féltő gondoskodás. Sok esetben emelte fel szavát az esztelen, természetromboló emberi tevékenység ellen:
… a 70-es évek második felében elérte ősgyepeink végzete, a gyeplazításos, felülvetéses melioráció. Ez a mezőgazdaságilag is teljesen elhibázott, eredménytelen beavatkozás (a fűhozam kisebb lett, mint volt) a legelőnek mintegy háromnegyed részét érintette. … 1981-ben 2 hektár kivételével a maradék ősgyep is megszűnt.” [2: 59.]
Sajnos a Velencei-tó csodálatos ökoszisztémái napjainkra súlyos veszélybe kerültek. Tápláló vízfolyásuk, a Császár-patak mérhetetlenül elszennyeződött: a vágóhídi hulladéktól a hígtrágyáig mindenféle érkezik rajta. A mederkotrások a leülepedett tőzegből rengeteg növényi tápanyagot szabadítanak fel, kolloid iszapot juttatnak a vízbe, az úszóláptőzeg kiemelésével pedig leghatékonyabb biológiai szűrőjétől fosztják meg a vizet. Mindeme munkálatok „a tó megfiatalítása” címén folynak. Óriási szemléletváltozásra, társadalmi összefogásra lenne szükség, hogy a nagy anyagi áldozatok meghozzák a kívánt eredményt: az üdülésre alkalmas, tiszta és öntisztulásra képes vizet, meg a természeti értékek fennmaradását.” [2: 60.]
A legszebb homoki legelő … Bugyi és Taksony között volt. Hatalmas több száz hektáras ősgyepével, fajgazdagságával és fokozottan védett fajaival csak a nyírségi – nagyrészt szintén megsemmisült – Bátori legelőhöz volt hasonlítható. Hazánkon kívül pedig – talán Kelet-Európa kivételével – sehol sem találjuk párját. Részletes kutatására nem volt idő, egy futólagos helyszíni szemle alapján azonban közel kétszázas fajlistát lehetett összeállítani. … E nemzetközi jelentőségű terület, mielőtt még a természetvédelem megmozdulhatott volna, olyan csúnya véget ért, hogy még a bőséges hazai példatárban sem igen találnánk hozzá hasonló esetet. A legelőnek az úthoz közeli végén szeméttelepet létesítettek … de a legelő többi része sem menekült meg: 1982-ben felszántották és kukoricával vetették be. A területet ezután magára hagyták. 1983 tavaszán embermagasságú gyomtengert, benne gyéren egy-egy méter magas, termésérlelésig részben eljutott, be nem takarított kukoricát találtunk.” [62.]
1983-ban pedig az OKTH kiadásában a „Védett és fokozottan védett növényeink” című két plakát jelent meg, szintén Seregélyes Tibor társszerzőségével.
1984-ben a szerzőpáros újabb szép könyvvel lepte meg az olvasókat, akkor jelent meg a „88 színes oldal a tavaszi vadvirágokról” [6.]. E kötet fényképanyaga ismét Németh Ferenc és Seregélyes Tibor közös munkája, a szöveget dr. Seregélyes Tibor írta. A „lélekmelengetően szép, szemetgyönyörködtető és okos” kötetet a kritika (Csapody 1984) és a közönség is igen kedvezően fogadta.  Csak sajnálhatjuk, hogy a tervezett nyári vadvirágokról szóló hasonló kötet kiadásának tervétől a kiadó elállt… Megjelent viszont 1986-ban ugyanebben a sorozatban a nappali lepkékről szóló kötet [7.]. Németh Ferenc szívében a növények után közvetlenül a lepkék következtek. (E „repülő virágok”-at még Szalkay Józsi bácsi kedveltette meg Vele. Igen jól sikerült lepkefotói és a lepkékre vonatkozó információk időről-időre visszaköszönnek hazai területekről és élőhelyekről szóló írásaiban is, de a Búvár poszterén is láthattuk például a nappali pávaszemről [69.], a kis színjátszólepkéről [79.], a díszes medvelepkéről [81.] és a zöldes gyöngyházlepkéről [92.] készült képeit.) A lepkés könyv fényképanyagát szintén Seregélyes Tiborral készítették el, az ismertető szövegek megírására pedig a Ronkay László lepidopterológust kérték fel.
1986-tól az egész országot átfogó, gazdag terepi tapasztalatain, termőhelyi ismeretein és diagyűjteményén alapulva újabb cikksorozatot indított a Búvárban, „legjellemzőbb élőhelyeink” címmel. Ennek során bemutatta a hazánkra legjellemzőbb és természetvédelmi szempontból legértékesebb élőhelyek többségét (1986: bükkösök, homoki legelők, dolomit-sziklagyepek, szikespuszták, hegyi rétek, 1987: löszpuszták, szubmediterrán karszterdők, 1988: cseres tölgyesek, felhagyott gyümölcsösök, 1989: hullámterek, árterek; égerlápok, ligeterdők; sziki tölgyesek; állóvizek, mocsarak; 1990: sziklaerdők, szurdokerdők, 1991: lápok, lápszemek). A kort messze megelőzve hangsúlyozta bizonyos élőhelyeink nemzetközi kitekintésben mérhető egyediségét, értékét és egyedülállóságát Európában: „Ez az erdős sztyepptársulás minden mástól különbözik és feltehetően a legritkább Európában: Magyarországon kívüli előfordulásai talán Kelet-Európában lehetnek. Az viszont biztos, hogy ilyen típusú élőhelyeket hazánkon kívül sehol sem óvnak természetvédelmi jogszabályok.” [85.]
Hazánk élővilágának – úgy a flórának, mint a vegetációnak és a faunának – kiváló ismerete, növényrendszertani, növényföldrajzi tájékozottsága, tudománytörténeti műveltsége, természetföldrajzi, geológiai, kultúrtörténeti olvasottsága, az Érték és a Szépség iránti fogékonysága és szeretete és nem utolsó sorban szépírói erényei révén Németh Ferenc munkássága mérföldkő a magyarországi növénytani-természetvédelmi ismeretterjesztésben. A hazai botanikában korábban is szép számmal akadtak akik olvasmányosan, közérthetően ugyanakkor tudományos szempontból is hitelesen és szívesen adtak számot munkájukról. Vajda László és Vajda Ernő munkássága pedig a hazai növényfotográfia tekintetében példaértékű. Németh Ferenc viszont mindkét műfajnak volt avatott mestere: jó tollú, stílusos író és felkészült növényfotográfus, aki a kor technikai lehetőségeinek köszönhetően már színes fotótechnikával dolgozott.
Az ismeretterjesztést, a szemléletformálást rendkívül fontosnak tartotta. Az általa vezetett tudományos programokról (mint a bükki Nagymező növényritkaságainak állományfelmérése és ponttérképezése vagy a „Vasfüggöny-project”) is igyekezett hírt adni népszerű cikkekben. Emellett ismeretterjesztő írásaiban is  találkozhatunk olyan mondatokkal, utalásokkal amelyek – akár publikálatlan – tudományos eredményekre vonatkoznak (például: „Az ujjaskosborok … A klasszikus rendszertani monográfiák szerint Nyugat-Szibériáig terjednek, magam azonban Közép-Mongóliában is találkoztam képviselőjükkel, és minden bizonnyal előfordulnak Kelet-Ázsiában is.” [59.]
Írásaiban igyekezett emléket állítani egy-egy terület növényvilágának megismeréséért sokat tett, kevéssé ismert kutatójának is („A terület tucatnyi országos növényritkaságát Tallós Pál erdőmérnök 1957-ben fedezte fel , s 1964-ben bekövetkezett haláláig szívósan küzdött a Széki-erdő védeltté nyilvánításáért” [26.], „Az őshonos vegetáció maradványai ma már csak néhány szűk vízmosásban, patakvölgyben találhatók meg. Újrafelfedezésük néhai Héjjas Imre csurgói gimnáziumi tanár érdeme” [46.]
A természetet igyekezett sokoldalúan, komplex módon szemlélni és ezt mindenkiben tudatosítani:  lassan rájöttünk, hogy a Somlyó-hegy gazdag lepkefaunájánál jóval több értéket rejteget. Ez egyébként természetes is: sokszínű lepkevilág csak növényfajokban gazdag vegetációban maradhat fenn, ennek feltétele pedig a geológiai és domborzati viszonyok változatosságán kívül a táj napjainkig tartó háborítatlansága.” [41.]
Írásainak lenyűgöző ismeretgazdagságának, sokszínűségének érzékeltetésére álljon itt még egy idézet: „Egy alkalommal sziklakertkedvelő barátommal május legvégén a Szarvaskő meredek szikláin jártam. A csodálatos sziklaalakzatokat látva felsóhajtott: „Ha az Isten sziklakertépítő lett volna, alighanem a Szarvaskőről mintázza a paradicsomot…”
Vonatunk fél kilenc körül érkezett Szarvaskőre, és ahogy megpillantottuk a reggeli napfényben fürdő, de még a hajnali félhomály hűvösségét őriző szűk szurdokvölgyet, a magasba szökkenő sziklaszirteket, álmosságunk azonnal elpárolgott. Ez még a régi szép egyetemista időkben történt, amikor az autós túra vagy az egri szállásfoglalás elérhetetlen álom volt.
Szarvaskő ma – Egertől alig 15 km-nyire – jó autóbusz- és vonatközlekedéssel, a szurdok alján kanyargó kitűnő állapotban lévő műúttal a legkényelmesebben elérhető túristacélpontok egyike. Számos látnivalója akad. Elsősorban a vadregényes táj és a tájba illő falukép ragadja meg az érkezőt. A község szálláskertes településszerkezete hazánkban ma már ritkaságnak számít. A szűk völgykatlanban ugyanis csak a lakóházaknak és a kicsiny lakóudvaroknak akad hely, a gazdasági épületek viszont egy közeli hegytetőn, a Kecskefaron szinte külön települést alkotnak. A falu északi határán magasodó sziklaormon, a  Szarvaskőn csaknem századunkig a XIII. században épült Tarisznyavár állt. Ma már sajnos csak romjai láthatók. Az ásvány- és kövületgyűjtő is gazdag zsákmányra számíthat, ha végigjárja a község határában lévő kőfejtőket és feltárásokat. Gyakoriak az alapkőzet, a gabbró és a diabáz, szép kristályos példányai, a pirit- és a gránátkristályok. …” [33.]
Új és érdekes magyarországi florisztikai adatait négy tudományos cikkben tette közzé [14-17.], de szóbeli vagy levélbeli közlése nyomán számos adata jelent meg a Soó Rezső „A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve” VI. kötetében is és a Priszter Szaniszló által szerkesztett VII. kötetben is.
Naprakészen követte a nemzetközi szakirodalmat. Többek között ennek köszönhetően hívta fel [2: 50.] a hazai botanikusok figyelmét arra, hogy a korábbi kutatás által egy fajnak tekintett „sallangvirág” valójában több fajt foglal magában és közülük a Himantoglossum caprinum pilisi  (leg. et det. Németh F.) és tokaji  (leg. Mercsák J. L., det. Németh F.) előfordulására. A hazai orchideaflórában ezen kívül a pók- és a szarvas bangó alakkörének változatossága keltette fel a figyelmét, melyek vizsgálatába szakdolgozó egyetemi hallgatókat, Sapsál Júliát és Iványi Esztert is bevont. Munkájuk során kimutatták a mecseki és a turjánvidéki szarvas bangó-állományok nagymértékű heterogenitását és különbözőségét néhány jellegben [16.].
Németh Ferenc ismeretterjesztő cikkeinek nagyon komoly szerepe volt pályaválasztásomban, életem alakulásában. Hálás vagyok a sorsnak, hogy középiskolás koromban kezembe került a Búvár 1978. évi februári száma, benne a Rovarutánzó orchideáink: a bangók című cikk. Az írást olyan sokszor elolvastam, hogy szinte kívülről megtanultam és teljesen beleszerettem ennek a rendkívül érdekes életmódú, látványos és veszélyeztetett nemzetségnek a fajaiba. Ezek után amint megjött az újabb Búvár-szám – ez akkoriban még havonta történt meg – egyből azt kerestem: Németh Ferencnek van-e benne újabb cikke? Szerencsére igen gyakran volt… 
Igyekeztem minden sorát elolvasni és ennek során szinte észrevétlenül, írásai révén vált mesteremmé. Tőle hallottam – pontosabban: olvastam – először Soó Rezső professzor, az orchideák megszállotjaira vonatkozó  önironikus kifejezését („orchidióta”). Tőle tudtam meg, hogy az orchideák Nyugat-Európában különleges népszerűségnek örvendenek és „rá is szolgálnak a megkülönböztetett figyelemre: különös virágszerkezetük, harmonikus vagy bizarr szépségük, rejtélyes, nehezen vizsgálható életmódjuk, alig megoldható tartásuk, ritkaságuk és kényességük okán az európai növényvilág arisztokratái közé tartoznak”. Az érdekes és színpompás orchideák a legtöbb művéből visszaköszöntek és újabb és újabb érdekeségeket tudtam meg róluk. Ennyi különlegesség és megoldatlan tudományos kérdés után úgy vélem nem csodálható, hogy a hazai növényvilágon belül a kosborfélék kerültek az érdeklődésem homlokterébe – magam  is „orchidiótá”-vá váltam. Középiskolás koromban néhány „felfedezésemmel” levélben kerestem meg és nagy örömömre kézzel írott levelében további munkára ösztönzött.
A debreceni Tudományegyetem elsőéves biológus-hallgatójaként kerültem személyes kapcsolatba vele. Akkoriban a Növénytárban dolgozott, igen szívélyesen fogadott, felajánlotta a tegeződést. Ekkortájt kezdett megfogalmazódni bennem egy Sulyok József és Vidéki Róbert barátaimmal együtt készítendő hazai orchideás könyv terve, melynek minta-oldalát, tervezett tartalmát is ismertettem Vele. Alaposan átbeszéltük a témát és nagy segítségünkre volt, hogy munkánkhoz Tőle ajánlást kaptunk. Nagy örömünkre vállalta tervezett könyvünk lektorálását. Másodéves hallgató koromban kezdtem el a hazai orchideák életmódját tanulmányozni, mely diplomamunka témám volt. Munkatervemet elvittem Németh Ferencnek, ismét ajánlást is kérve Tőle. Hosszasan konzultáltunk többek között módszertani nehézségekről, lehetőségekről, felhívta figyelmemet fontos irodalmi forrásokra és szerencsére elvállalta, hogy témavezetőm legyen. Könyvünk készülő kéziratát – számos teendője ellenére – részletes és terjedelmes kritikával illette. Javasolta a bevezető részek tagolásának megváltoztatását, néhány hiányzó rész szükségességét és emellett a fajok ismertetéseit – a nevezéktantól, a határozókulcsokon át a virágzási időig és egyes előfordulásokig – aprólékosan átnézte. Szűkre szabott ideje a stílusbeli hibák egyenkénti kivesézést nem engedte meg, de felhívta rájuk a figyelmet. 1994-ben írt lektori véleményének egy sora is kiváló termőhelyismeretét, intuícióját bizonyítja: „A Hammarbya hazai előfordulása nem lehetetlen. Közép-Európában síkvidéki előfordulásai is vannak.”. A ritka tőzegorchidea néhány példányát a következő évben találták meg egy alföldi tőzegmohalápunkban… Sulyok Józsi barátunk orchidearajzaiból először csupán egy, mintegy bélyegnagyságú grafikát látott mely a Timbal-kosbor egy virágát ábrázolta erre a következőket jegyezte meg: -Ennyi elég is. Ebből már látom, hogy látja a növény „lelkét”!. Mikor úgy éreztük könyvük diaanyaga összeállt, levetítettük lektorainknak, Ők pedig segítettek a képek értékelésében, válogatásában: melyik képek mutatják be legjobban az adott fajt és annak változatosságát. Néhány 6 × 6-os diát Tőle is kaptunk.
Egyik ottjárttunkkor örömmel mutatta az éppen megjelent Búvár-t: „-Még nincs meg? Fogadjátok el, én a szerkesztőségtől úgyis kapok egy példányt” - mondta. Máskor elővette a Mongólia legjellegzetesebb növényeit és legszebb vadvirágait bemutató tervezett, angol nyelvű terepi határozójának („A field guide of the wild flowers of Mongolia”) elkészült szövegeit és F. Gyurkó Gizella által festett színes mintaoldalait, melyeket külföldi kiadóknak készült elküldeni. 
Csendes, visszahúzódó, kissé zárkózott ember volt, aki társaságban leginkább akkor engedett fel, ha botanikáról, növényekről folyt a szó. A beszélgetéseket sokszor hosszas hallgatással kísérte, de akár egy-egy tömör mondatára is nagyon érdemes volt odafigyelni. Nem nagyon szerette a nagy, hangos társaságot, szakmai konferenciákon is ritka vendégnek számított.
A Búvárban több száz színes felvétele jelent meg, Róla tudomásom szerint eddig csupán egyszer jelent meg fénykép. Andrássy Péter és Hortobágyi T. Cirill, a Kitaibel növényei című cikkében (TermészetBúvár 1991. június) a fényes kutyatej embermagasságú hajtásai mellett látható jellegzetes, szakállas alakja.
Bár Skandináviától a Kanári-szigetekig, Üzbegisztántól a Balkán-félszigetig sokfelé megfordult, hazánkén kívül kétségkívül Mongólia növényvilága jelentette Számára a legtöbbet. 1974-ben járt először a belső-ázsiai országban és annak érintetlen vegetációja, valamint csodálatos és alig kutatott flórája rögtön rabul ejtették.  Később még négy ízben (1983, 1986, 1988, 1989) – eleinte magán- később hivatalos úton – vett részt mongóliai kutatóutakon. Sokunknak nyújtott maradandó és színes élményt 1993. március 4-én Vácrátóton (a Flóra adatbázis-tanácskozáson) 6 × 6-os diák vetítésével illusztrált mongóliai útibeszámolója. Sajnos eredményeiből csupán két tudományos közlemény jelent meg. Mongóliában mintegy 800 növényfajt gyűjtött, melyek a Mongol Tudományos Akadémia Botanikai Kutatóintézetének herbáriumába (Ulaanbaatar) és a MTM Növénytárának  Herbarium Generale gyűjteményébe (Budapest) kerültek ([19.] ill. www.bot.nhmus.hu/hngenold.html). 1989-ben 85 új florisztikai adatott adott közre Mongólia területéről (közötte 4 az országra új faj előfordulásával). Felhívta a figyelmet, hogy a begyűjtött anyag jelentős részének további tanulmányozása szükséges [19.]. 1992-ben pedig sztyeppi és félsivatagi növénytársulásokon végzett strukturális vizsgálatainak első eredményeit publikálta [20.].
Sajnos a Mongóliában gyűjtött tudományra újnak gyanított fajokat már nem írhatja le, 2001. őszén elhunyt…
 
Irodalom
Hermann P. (főszerk., 1990): Ki kicsoda 1990. – Texoft - Láng Kiadó, Bp. 668 pp.
Ambrus G. (1982):  Középiskolás botanikatáborok. – Búvár 37 (8): 325-326.
Csapody I. (1984): Németh Ferenc – Seregélyes Tibor: 88 színes oldal a tavaszi vadvirágokról. Mezőgazdasági Kiadó. – Búvár 39(6): 278.
Hortobágyi T. (1983): Növényritkaságok képekben. Németh Ferenc – Seregélyes Tibor: Ne bántsd a virágot! – Búvár 38 (2): 88.
Könczey R. (2002): In memoriam: Németh Ferenc (1951-2001). – Hírlevél (Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda)  4(2): 4.  (http://www.konkomp.hu/hirlev/hl41.pdf)
 
Németh Ferenc szakirodalmi munkásságának bibliográfiája:
 
 
Könyvek, könyvrészletek:
[1.]            Németh F. (1981): Kipusztuló növények. In: Illés I. (szerk.): Tavunk, a Balaton. – Natura, Budapest. pp.: 119-120.
[2.]            Németh F. – Seregélyes T. (évszám nélkül): Ne bántsd a virágot. Néhány ritkaság a  hazai növényvilágból. –  OKTH (1982), 132 pp.
[3.]            Németh F. – Seregélyes T. (évszám nélkül): Hüte die Blumen. –  Staatlichen Umwelt- und Naturschutzamt (1982), 132 pp.
[4.]            Németh F. – Seregélyes T. (évszám nélkül): Save the Wild Flowers. – National Environment and Nature Conservancy Office Hungary (1982), 132 pp.
[5.]            Vajda L. (1984): Flora Photographica Carpato-Pannonica. (Hét évtized flóraképei.) – Képzőművészeti Kiadó, Budapest. (A növények és a tájak szöveges ismertetőit írták: Debreczi Zs. és Németh F.) 154 pp.
[6.]            Németh F. – Seregélyes T. (1984): 88 színes oldal a tavaszi vadvirágokról.    Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 96 pp.
[7.]            Ronkay L. (szöveg) – Németh F. – Seregélyes T. (fényképek) (1986): 88 színes oldal a nappali lepkékről.    Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 96 pp.
[8.]            Németh F. (1989): Növényvilág. Száras növények. – In: Rakonczay Z. (szerk.): Vörös Könyv. ­– Akadémiai Kiadó Bp. pp.: 263-321.
[9.]            Németh F. (szerk., 1995): Nemzeti ökológiai hálózat – Javaslat a környezet- és természetbarát területhasznosításra. – IUCN Gland, Svájc és Budapest, Magyarország. 88 pp. + 13 térkép.
[10.]       Németh F. (szerk., 1995): Felszabadított természet. Felszámolt katonai területek környezet- és természetbarát hasznosítása. IUCN Európai Program, IUCN.
[11.]       Németh F. (ed., 1996): National Ecological Network of Hungary.  Proposal for environmental and nature friendly regional planning. – IUCN European Programme, IUCN. 88 pp. + 13 maps.
[12.]       Németh F. (szerk., 1997): Nemzeti természetpolitikai Terv. A környezet és természetbarát területhasznosítás lehetőségei. – IUCN Európai Program, IUCN.
Tudományos közlemények:
[13.]       Németh F. (1975): Növekedésanalízis a méreggyilok (Cynanchum vincetoxikum L.) természetes populációjában. – Agrobotanika (1974) 16: 165-176.
[14.]       Németh F. – Gyurkó G. (1977): Vadflórabegyűjtő utak 1975-ben. – Agrobotanika (1975) 18: 105–117.
[15.]       Németh F. (1979): Neue floristische Angaben über Ungarn. – Studia Botanica Hungarica 13: 75–77.
[16.]       Németh F. (1979): The vascular flora and vegetation on the Szabadszállás-Fülöpszállás territory of the Kiskunság National Park (KNP) I. – Studia Botanica Hungarica 13: 79–103.
[17.]       Hably L. – Németh F. – Szerdahelyi T. (1980): Floristical data to the Nature Preservation Area of Barcs. – Studia Botanica Hungarica 14: 79–81.
[18.]       Németh F. – Iványi E. (1986): Morphometrical studies on the Hungarian representatives of Ophrys scolopax Cav. agg. (Orchidaceae). – Studia Botanica Hungarica 19: 99–113.
[19.]       Németh F. (1989): New floristical data from the Mongolian People's Republic.  – Studia Botanica Hungarica 21: 45–51.
[20.]       Németh F. (1992): Vegetation structure studies on steppe and semidesert plant communities of Outer Mongolia 1. Textural relations.  – Studia Botanica Hungarica 23: 135–161.
[21.]       Németh F. (1995): Elvek és módszerek. In: IUCN: Nemzeti ökológiai hálózat – Javaslat a környezet- és természetbarát területhasznosításra. – IUCN Gland, Svájc és Budapest, Magyarország. 88 pp. + 13 térkép.
[22.]       Németh F. (1995): A Vörös Lista és kódolása. – In: Horváth F. – Dobolyi Z. K. – Morschhauser T. – Lőkös L. – Karas L. – Szerdahelyi T. (eds.): Flóra adatbázis 1.2. Taxon-lista és attribútum állomány. -  MTA ÖBKI, Vácrátót. pp.: 43-50.
Ismeretterjesztő írások:
[23.]       Németh F. (1975): Magyarország ritka növényei – Ikrás fogasír (Dentaria glandulosa). – Búvár 30 (7): hátlap.
[24.]       Németh F. (1977): Természetvédelem Békés megyében (Könyvismertetés). – Honismeret 1977 (4): 45-47.
[25.]       Seregélyes T. (szöveg) – Németh F. (fotó) (1977): A téltemető. – Élet és Tudomány 32 (8): 255., 256.
[26.]       Németh F. (1978): Rovarutánzó orchideáink – a bangók. – Búvár 33 (2): 69-71.
[27.]       Németh F. (1978): Ornitológiai útirajz – Madársziget az éjféli Nap alatt. – Búvár 33 (10): 454-457.
[28.]       Németh F. (1978): Eredményes Búvár akció. – Búvár 33 (12): 567.
[29.]       Németh F. (1979): Magyarország ritka növényei – Gérbics (Limodorum abortivum). – Búvár 34 (7): hátlap.
[30.]       Németh F. (1979): Növényritkaságok a főváros környékén – Nemzetközi hírű természeti értékek. – Búvár 34 (9): 394-397.
[31.]       Németh F. (1980): Februárvégi séta a Szársomlyón – Búvár 35 (2): 81-82.
[32.]       Németh F. (1980): A veszélyeztetett növényfajok Vörös Könyve. – Búvár 35 (3): 115-116.
[33.]       Németh F. (1980): Május végi séta a Szarvaskőn – Búvár 35 (5): 230-231.
[34.]       Németh F. (1980): A kosborok (Veszélybe került növénynemzetségek.) – Búvár 35 (7): 303-304.
[35.]       Németh F. (1980): A nőszirmok (Veszélybe került virágnemzetségek.) – Búvár 35 (8): 338, 383.
[36.]       Németh F. (1980): A kökörcsinek (Veszélybe került virágnemzetségek.) – Búvár 35 (10): 471-472.
[37.]       Németh F. (1980): A kankalinok (Veszélybe került virág-nemzetségek.) – Búvár 35 (12): 530., 575.
[38.]       Németh F. (1981): Kikericsek (Veszélybe került virág-nemzetségek.) – Búvár 36 (2): 63-64.
[39.]       Németh F. (1981): A vértövek (Veszélyeztetett virágnemzetségek.) – Búvár 36 (4): 146., 191.
[40.]       Németh F. – Peregovits L. (1981): Természetvédelmünk fehér foltja: a Bakonyalja. – Búvár 36 (7): 321-323.
[41.]       Németh F. (1981): Szabadtéri botanikai múzeum – A fóti Somlyó. – Búvár 36 (8): 342-344.
[42.]       Németh F. (1981): Hunyorok (Veszélyeztetett növény-nemzetségek.) – Búvár 36 (12): 560-561.
[43.]       Németh F. (1982): A sáfrányok.  (Védett növénynemzetségek) – Búvár 37 (2): 87.
[44.]       Németh F. (1982): A gyógyító gyűszűvirágok (Növénynemzetségek a törvény oltalmában). – Búvár 37 (4): 407.
[45.]       Németh F. (1982): A szellőrózsák (Védett növénynemzetségek). – Búvár 37 (4): 191.
[46.]       Németh F. (1982): Földközi tengeri növényritkaságok az őrtilos-zákányi dombvidéken. – Búvár 37(3): 110-111.
[47.]       Németh F. (1982): Ritkaságok nyomában – Természetvédelmi növénytérképezés a Bükk-fennsíkon. – Búvár 37 (4): 147-149.
[48.]       Németh F. (1982): A barcsi ősborókás növényritkaságai. Évezredek emlékét őrzi. – Búvár 37 (5): 218-219.
[49.]       Németh F. (1982): Már rendelet védi! Vadontermő ritka növényeink. – Búvár 37 (7): 291-293.
[50.]       Szollát Gy. (szöveg) – Németh F. (fotó) (1982): A magyar kikerics. – Élet és Tudomány 37 (7): 223., 224.
[51.]       Németh F. (1983): Tárnicsok, tárnicskák (Védetté vált növénynemzetségek). – Búvár 38 (4): 170.
[52.]       Németh F. (1983): Botanikai megfigyelőúton. Növényritkaságok a bolgár tengerparton. – Búvár 38 (5): 218-220.
[53.]       Németh F. (1983): Úton a budaőrsi Csiki-hegyekben. – Búvár 38 (6): 243-245.
[54.]       Németh F. (1983): Növényritkaságok a balatonkenesei magasparton. – Búvár 38 (7): 291-292.
[55.]       Németh F. (1983): Változó Nagyszénás – Veszélyeztetett ritkaságok. – Búvár 38 (11): 502-503.
[56.]       Németh F. (1984): Botanikai ritkaságok a Tokaji-hegyen. – Búvár 39 (3): 118-119.
[57.]       Németh F. (1984): A zergevirágok (Védetté vált növénynemzetségek) – Búvár 39 (5): 213.
[58.]       Németh F. (1984): Növényritkaságok a csákvári Haraszt-hegyen. – Búvár 39 (12): 531-532.
[59.]       Németh F. (1985): Az ujjaskosborok (Védetté vált növény-nemzetségek) – Búvár 40 (1): 47.
[60.]       Németh F. (1985): A bangók (Védetté vált növénynemzetségek) – Búvár 40 (3): 142-143.
[61.]       Németh F. (1985): A boroszlánok (Védett növénynemzetségek) – Búvár 40 (5): 237.
[62.]       Németh F. (1985): Homokbuckák és lápok világa. A Duna-Tisza közi Turjánvidék. – Búvár 40 (6): 262-263.
[63.]       Németh F. (1985): A holdruták. (Védett növénynemzetségek) – Búvár 40 (8): 355.
[64.]       Németh F. (1985): A devecseri Széki-erdő. – Búvár 40 (8): 358-359.
[65.]       Németh F. (1985): A palástfüvektől a gyapjúsásokig. (Védett növénynemzetségek) – Búvár 40 (9): 429.
[66.]       Németh F. (1986): Védett növénycsalád: a körtikefélék. – Búvár 41 (1): 20.
[67.]       Németh F. (1986): Kiveszett növények. – Kertészet és Szőlészet 35 (32): 13.
[68.]       Németh F. (1986): A bükkösök világa (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 41 (5): 44-47.
[69.]       Németh F. (1986): A nappali pávaszem (Inachis io) – Búvár 41 (6): 24-25.
[70.]       Németh F. (1986): A homoki legelők (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 41 (6): 44-47.
[71.]       Németh F. (1986): A dolomit-sziklagyepek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 41 (9): 45-47.
[72.]       Németh F. (1986): A szikespuszták (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 41 (10): 45-47.
[73.]       Németh F. (1986): A hegyi rétek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 41 (11): 45-47.
[74.]       Németh F. (1986): Mongólia rejtett kincsei. – Kertbarát Magazin 1986 nyár: 2-3.
[75.]       Németh F. (1987): A löszpuszták (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 42 (1): 45-47.
[76.]       Németh F. (1987): A szubmediterrán karszterdők (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 42 (3): 2-4.
[77.]       Németh F. (1987): Hullámterek, árterek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 42 (5): 44-47.
[78.]       Németh F. (1987): Fogyatkozó növényvilág – A Vörös Könyv figyelmeztetése. – Búvár 42 (6): 21-23.
[79.]       Németh F. (1987): Kis színjátszólepke (Apatura ilia) – Búvár 42 (9): 24-25.
[80.]       Németh F. (1988): Cseres tölgyesek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 43 (5): 2-4.
[81.]       Németh F. (1988): Díszes medvelepke (Amnobiota festiva). – Búvár 43 (8): 24-25.
[82.]       Németh F. (1988): Felhagyott gyümölcsösök (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 43 (8): 45-47.
[83.]       Németh F. (1988): Közép-ázsiai vadvirágok. – Kertbarát Magazin 1988 tavasz: 40-42.
[84.]       Németh F. (1989): Égerlápok, ligeterdők (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 44 (3): 2-4., 10.
[85.]       Németh F. (1989): Sziki tölgyesek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 44 (5): 44-47.
[86.]       Németh F. (1989): Virágkalendárium – június. – Búvár 44 (6): 21.
[87.]       Németh F. (1989): Virágkalendárium – július. – Búvár 44 (7): 21.
[88.]       Németh F. (1989): Virágkalendárium – szeptember. – Búvár 44 (9): 21.
[89.]       Németh F. (1989): Virágkalendárium – október. – Búvár 44 (10): 21.
[90.]       Németh F. (1989): Állóvizek, mocsarak (Legjellemzőbb élőhelyeink). – Búvár 44 (12): 45-47.
[91.]       Németh F. (1990): Sziklaerdők, szurdokerdők (Legjellemzőbb élőhelyeink). – TermészetBúvár 45 (1): 44-47.
[92.]       Németh F. (fényképek) – Garancsy M. (szöveg) (1990): Zöldes gyöngyházlepke (Pandoriana pandora). – TermészetBúvár 45 (4): 24-25.
[93.]       Németh F. (1991): Lápok, lápszemek (Legjellemzőbb élőhelyeink). – TermészetBúvár 46 (1): 18-21.
[94.]       Németh F. (1992): Ahol a legkorábban tavaszodik. – TermészetBúvár 47 (1): 16-17.
[95.]       Németh F. (1993): A néhai vasfüggöny mögött. – TermészetBúvár 48 (3): 20-23.
 
Fordítói tevékenység:
Nien Cheng (1989): Élet és Halál Sanghajban. – Novotrade Kiadó, Budapest. 631 pp. [ISBN 963 585 035 2] (Life and Death in Shanghai. – Grafton Books A division of the Collins Publishing Group, London, 1988. alapján)
Brickell, Ch. (1993): Dísznövény enciklopédia. – Az Angol Kertészeti Társaság Kézikönyve. – Pannon Kiadó, Budapest. Magyar kiadás, főszerk.: Száraz M. György. 663 pp. [ISBN 963 7866 60 4]
Lektori tevékenység:
Brickell, Ch. (1993): Dísznövény enciklopédia. – Az Angol Kertészeti Társaság Kézikönyve. – Pannon Kiadó, Budapest. Magyar kiadás, főszerk.: Száraz M. György. 663 pp. [ISBN 963 7866 60 4]
Molnár A. – Sulyok J. – Vidéki R. (1995): Vadon élő orchideák. A hazai növényvilág kincsei. – Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 160 pp. [ISBN 963 09 3796 4]
Farkas S. (szerk., 1999): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Budapest. 416 pp. [ISBN 963 9239 13 5]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése