Az
amariliszfélék családjába (Amaryllidaceae)
mintegy 850, javarészt trópusi faj tartozik. Nagyrészt hagymás, tőlevélrózsás,
lágyszárú növények, alsó állású magházzal. Ide tartoznak a hazai flórában a
közismert nárciszok (Narcissus), a
tőzikék (Leucojum) és a hóvirág (Galanthus nivalis) is.
Megjelenésében
sokkal inkább kikericsekre emlékeztető, öt fajt számláló, őszi virágzású
vetővirág nemzetséget (Sternbergia)
már a régi görögök és a középkori füvészek is ismerték, és hol a nárciszokhoz,
hol pedig a kikericsekhez sorolták. Az ezek után egy időre feledésbe merült
növényt egy gyűjtögető füves asszony vitte a pest-budai egyetem botanikus
kertjébe. A nagyszombati, majd az egyetem botanika-kémia professzora, az
osztrák származású Joseph Jacob Winterl (1739–1809) több esztendőn át figyelte
és leírta, hogy néha évekre eltűnni látszik a területről, majd újra megjelenik.
Számos más fajjal együtt a pest–budai egyetem botanikuskertjének
magcserejegyzékében (Index seminum) 1788-ban írta le és Colchicum novum-nak (azaz új kikericsnek) nevezte el. [A „novum”
(„új”) nevek azonban a nevezéktani szabályok értelmében nem érvényesek.] Winterl tanítványa és utódja,
Kitaibel Pál Budaőrs és Balatonfüred mellett is megtalálta. Rendszertani helyén
és elnevezésén sokáig töprengett. Felismerte, hogy addig ismeretlen
nemzetségről van szó. Először egy dél-afrikai nemzetségbe, a Gethyllis–be tartozónak vélte, majd
felismerte, hogy egy új nemzetségről van szó, melyet először kéziratban a
lelkiismeretes és szorgalmas botanikus, Wolny András Rafael karlócai líceumi
igazgató tiszteletére Wolnya-nak
nevezett el. Végül a genus nevében az ősnövénykutató regensburgi kanonoknak,
Caspar Sternbergnek állított emléket.
A nemzetség
típusfaja a hazánkban is előforduló vetővirág vagy kikericsvirágú sárika (Sternbergia colchiciflora). A
Dunántúli–középhegység sztyepplejtőin és a Tiszántúl déli részének
löszgyepjeiben az őszi esők után, rendszerint szeptemberben (az őszi gabonák
vetésének idején) nyílik. Csak csapadékos őszökön tapasztalható, hogy
tulajdonképpen elég gyakori, de ritkán és rövid ideig virágzó aprócska növény.
Jellegzetes, de kevéssé feltűnő, kissé a hóvirágéra emlékeztető, lapos, tompa
csúcsú, gyakran megcsavarodó leveleit március–áprilisban láthatjuk. A
természetes állapotú, érintetlen gyepekben leginkább szálanként fordul elő,
legnagyobb egyedszámban olyan helyeken (legelőkön, bányákban, turistautak
mentén, sőt focipályán!) szaporodik el, ahol a gyep felszakadozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése