Flórakutatók különös felfedezései 1.

A struccharaszt felfedezése egy újság hasábjain

Vannak botanikai felfedezések, amelyek nem kirándulással, terepi gyűjtéssel, hanem egy újság olvasásával kezdődnek. A struccharaszt (Matteuccia struthiopteris) hazai felfedezésének története ilyen eset: Boros Ádám először nem élőhelyén, hanem egy újságban megjelent fekete-fehér fotón figyelt fel rá.

Boros Ádám (1900–1973) botanikus, bryológus (mohakutató), a 20. századi magyar flórakutatás egyik meghatározó alakja volt, aki rendszeresen olvasta a Turisták Lapját is. 1938-ban Kolacskovszky Lajos „Erdőhorvátitól Göncig” című útleírása jelent meg a lapban, Gyarmos Gyula fényképével. A felvétel nem botanikai dokumentációnak készült, Boros azonban a képen látható "páfránybozótban" felismerte a struccharaszt jellegzetes megjelenését. A faj nagy, tölcsérszerűen álló meddő levelei és a középen fejlődő, eltérő alakú, méretű és színű spórás levelek alapján jól elkülöníthető más hazai páfrányoktól. A felismerés azért volt jelentős, mert a struccharaszt előfordulása a történelmi Magyarország területéről ismert volt ugyan, de a trianoni határok közötti Magyarországról akkoriban nem volt biztos adata. Boros tehát egy újságfotó alapján valószínűsítette egy addig hazánkból nem ismert faj jelenlétét. A gyanú később igazolódott: a struccharasztot az Eperjes–Tokaji-hegységben, a Kemence-patak völgyében sikerült megtalálni. A faj ma is előfordul ott, patakvölgyi égerligetekben és nedves, párás élőhelyeken.

Élőhelyigénye jól magyarázza ritkaságát. A struccharaszt hűvös, párás, hegyvidéki jellegű patakvölgyeket kedvel, ahol egész évben jó a vízellátottság, és mészben szegény, üde talajok állnak rendelkezésre.

A felfedezés után a faj az Északi-középhegység és a Nyugat-Dunántúl néhány további pontjáról is előkerült. Egyes előfordulások esetében azonban mérlegelni kell a kerti eredet lehetőségét is, mivel nagy, látványos levelei miatt a struccharaszt kedvelt dísznövény. A Tisza menti újabb adatoknál felmerülhet, hogy a folyó hozta magával a szaporítóképleteket az Északkeleti-Kárpátok felől, ahol a faj gyakoribb.

A Kemence-patak völgyi állomány őshonosságában azonban nincs okunk kételkedni.  A történet különlegessége, hogy a növény feltehetően korábban is ott élt, de egy turistaújság fényképe kellett ahhoz, hogy a botanikai figyelem ráirányuljon.